Van az úgy, hogy az ember rákattan dolgokra, ételekre. Nálam most ilyen a sült retek. Főleg azért alakul így a viszonyunk, mert eddig a nyers formájával kifejezetten nem kedveltük egymást.
Amikor néhány napja megláttam Mammánál a sült diós retket, elég egyértelmű volt, hogy készítek majd valami hasonlót. Hasonlót azért, mert én amolyan ebéd-helyett-salátának szántam, nem köretnek.
Na most nem fogok mentegetőzni, de ez nem olyan saláta lett, amit össze lehet dobni a hűtő mélyén lapuló maradékokból. Sőt. Igazából nem is olcsó, ha úgy vesszük, takarékosabb lett volna bélszínt sütni ebédre (ki mennyiért veszi a bélszínt, ugye…). De annyira finom! Ebben pedig nem kis része volt a hidegen sajtolt mogyoróolajnak. Igazából teljesen megértem Mammát, és az ő erős kötődését ezen olaj irányába. Sőt, hát mi tagadás, én is hasonló sorsra jutottam… És lehet, hogy nem olcsó, de határozottan állítom, hogy minden pénzt megér! Ott vesszen a fodrász, meg a divatipar, én inkább erre költöm a családi büdzsé rám eső részét!
Aztán végül még írok egy pár szót arról is, hogy a helyes kis piros bogyók nálam miért kerültek felnégyelésre. Ennek oka pedig a hangya. A piacon kapható retek az finom, meg bio, ennek megfelelően nemcsak mi, kétlábúak rajongunk érte, de a hangyák is. Rágják kívül, rágják belül, ahol érik, és valahogy én meg nem szívesen közösködöm velük. Szóval én megfarigcsáltam a retkeket, ahol kellett, a hangya rágta héjtól is megszabadultam, és fájó szívvel, de kihajigáltam a menthetetlen példányokat. Ez így kevésbé lett látványos, de garantáltan hangyátlan, sőt, így még a fás daraboktól is megszabadulhattam.
A zöldsaláta hozzá most rukkola és bébispenót lett, mert az nő a kertben, de ez egy olyan egybeesés, ami szintén igen szerencsésnek bizonyult, ugyanis remekül illett a salátához.
A mogyorót mérsékelt lángon enyhén megpirítom, és félreteszem, amíg kihűl. Utána késsel durvára vágom.
A retket megtisztítom, negyedelem, a fás, hangya rágta részeket kivágom vagy eldobom. Az olívaolajon mérsékelt lángon körülbelül őt percig sütöm. Ha kihűlt, meglocsolom a lime levével, a mézzel és a mogyoróolajjal, jól összeforgatom. Én nem sóztam, mert nekem a kecskesajt elég sós volt, de ez egyéni ízlés kérdése.
A zöldeket megmosom, leszárítom, és egy tányérra rendezem. Ráhalmozom a retket, erre morzsolom a kecskesajtot, majd megszórom a pirított mogyoróval.
Ha valaki olvasta már a blogomat, az észrevehette, hogy a spárga elkészítése az nálam variáció, ha nem is egy, de mondjuk öt témára. Nem tehetek róla, van néhány kötelező tartozékom a spárgához, ami nélkül nehezen tudok meglenni. Ilyen a kéksjt is.
Sőt, még csak nem is ez az első rizottó kéksajttal és spárgával, hiszen már van egy tavalyról is a blogon, de ez a rizottó téma is érdekes, spárgából szinte kötelezőnek érzem a készítését.
A mostani változat viszont – mint utóbb kiderült-kifejezetten gyerekbarátra sikerült, ami azért furcsa, mert pont azt nem vártam volna a 16 hónaposomtól, hogy a karakteres ízű kéksajtos-prosciutto crudos változat nyeri el a tetszését. De azért a baba kategóriába ezt nem teszem bele.
Az alapanyagok minősége mindig fontos, de itt külön meg szeretném említeni a kéksajtot, hiszen nagyon nem mindegy, hogy milyen kerül bele. Mivel erős az íze, csak kevés kell belőle, szóval érdemes beruházni mindenképpen egy jobbfélébe. Ha már spárgát eszünk…
A spárgát megmossuk, elpattintjuk, az alsó fás részt félretesszük, jó lehet alapléhez, krémleveshez.
A szárat centis darabokra vágjuk, a virágokat levágjuk. A hagymát finomra aprítjuk, a sonkát szintén, szinte darált hús finomságúra.
Az olívaolajon elkezdjük sütni a hagymát, a sonkát, majd ha üvegesedni kezd a hagyma megy mellé a rizs is. Addig pirítjuk, amíg a szemek áttetszővé kezdenek válni.
Felöntjük a borral, majd addig forraljuk, amíg az elpárolog/felszívja a rizs. Utána kis adagokban, gyakori kevergetés mellet elkezdjük felöntögetni az alaplével, és mérsékelt lángon főzzük.
Amikor a rizs félig megpuhult (vagyis úgy 8 perc van hátra még a főzésből), hozzáadjuk a feldarabolt spárga szárat, majd 5 perc főzés után a spárga virágait is. A virágoknak 2-3 perc párolódás elég.
Végül, amikor a rizs már puha, de nem szétfőtt, hozzáadjuk a vajat és belemorzsoljuk a kéksajtot is. Ha nem lenne kellően krémes az állaga, kerüljön még bele egy kis alaplé, kavarjuk át, forraljuk össze, és kész.
Írhatnám azt, hogy kontyalávaló, de Férjnek nincsen kontya.
Pedig a vermutokkal ő áll szoros barátságban, és ha innivalóként ugyan a száraz változatra voksol, desszert formájában lecsúszik az édes is. Mi az hogy…
Egyébként elég veszélyes “desszert” mert egy hangyányit sem csökken az alkoholtartalom az elkészítés során, így a veszélyes helyett akár az ütős kifejezést is használhatnám rá, egy-két pohár bekanalazása után mindenki értené, hogy miért.
A gyümölcs egyébként opcionális benne, de ha most van eper, és az szerintem meg elég jól illik a martinihez, akkor miért ne.
Egyébként az alkohol, mint zselé ötlete szintén nem nekem jutott az eszembe, egy igen korai Jamie Oliver műsorban láttam, csak ott proseccobol és erdei bogyós gyümölcsökből készült.
Ez amúgy a második változat, de itt meg kell említenem, hogy készült egy citromos is, ahol a martini egy részét citromlével helyettesítettem, és belekerült még a citrom finomra reszelt héja is, de ott a citromlétől a zselé kicsit zavaros lett, nem olyan szép áttetsző, mint itt, és igazából ízre (nem is hiszem, hogy ezt én írom le!) nem hiányzott bele a citrom. Persze én még mindig csak kóstolok, de már készülök a nyárra…
Az epret megmossuk, kicsumázzuk, lehetőleg úgy, hogy a gyümölcs húsa ne sérüljön. (ha sérül, a leve elszínezi majd a zselét) Szétosztjuk négy talpas (martinis) pohárba.
A zselatint a cukorral és fél deci vermuttal addig melegítjük, sűrű kevergetés közepette, amíg a zselatin felolvad. A zselatin olvadáspontja 35°C fok, szóval forralni nem szükséges.
Hozzáadjuk a maradék vermutot, majd az eperre öntjük.
Hűtőbe kerül, amíg meg nem dermed.