Juhtúrós galuska fokhagymás vajjal, juhsajttal

Az elmúlt napok hatalmas kedvence, a fél órás vacsora vagy ebéd, a megunhatatlan.

Kaptam anyutól egy nagyon profi nokdeliszaggatót, és először csak azt akartam vele letesztelni, találomra összekevertem egy nokedlihez hasonló tésztát, amiben a lisztet és a tojást részben juhtúróra cseréltem. Soha ennél rosszabb döntést! Az állaga kellemes, puha, mint a gnocchié, a juhtúró íze meg egészen megszelídül a galuskában.

Azóta halomban áll itthon a juhtúró, és szinte napi rendszerességgel készül a galuska, ha a fiatalember megéhezik, de mégsem hajlandó megenni a neki szánt eledelt (ez meg ugye napi rendszerességgel elő is fordul, mivel egy nap most már csak egy alkalommal vagyok hajlandó palacsintát sütni)

Többnyire csak úgy, magában, fokhagymás vajjal összeforgatva esszük, és sok-sok juhsajttal a tetején, de nana univerzális paradicsomszószával is isteni finom, vagy ne adj’ isten, vörösboros marhapörkölt mellé, köretnek.

És nem egészen fél óra alatt készül el.

• 2 adag
• 20 dkg juhtúró
• 10 dkg simaliszt
• 2 tojás
• csipet só
• bors
• 3 dkg vaj
• 4 gerezd fokhagyma
• keményebb, reszelhető juhsajt (vagy pecorino) a tálaláshoz

A tojást a liszttel alaposan kikavarom (én villával szoktam), ne maradjanak benne csomók. Ha ez megvan, hozzáadom a juhtúrót és egy csipet sót, ezzel is jól eldolgozom, majd félreteszem 15 percre pihenni.

Közben vizet forralok, a megpucolt, kés pengéjével meglapított fokhagymákat pedig fél-egy  perc alatt megsütöm a vajon.

Lobogó, sós vízbe szaggatom a galuskákat nokedliszaggatóval, közben egy-egy adag között átkeverem a vizet szűrőlapáttal, és ami felúszott a tetejére, azt lehalászom, és a fokhagymás vajra szedem.

Átforrósítom a vajjal a galuskákat, majd tekerek rá borsot, tányérokba szedem, és bőven reszelek rá juhsajtot.

Megjegyzés: Eredetileg tömlős magyar juhtúróból készítettem. Azóta már kipróbálásra került bryndzával is, de az kicsit keményebb állagú, így akkor szükség lehet még egy tojásra pluszba a tésztához.

Címkék: fél óra, hús nélkül, juhtúró, sajt, tészta

Paradicsomos sütőtök krémleves

Pedig mindent még le sem írtam, mert van benne aszalt vörösáfonya, gyömbér, csili, fahéj, meg egyebek.

Az első hallásra számomra kissé bizarr kombinációt a Good Food honlapján találtam, és némi vacilálás után adtam neki egy esélyt. Nem ragu formájában, mert abban valahogy a sütőtököt még mindig nem szeretem, hanem krémlevesnek. Az a hátsó szándékom is megvolt, hogy mivel Ponty valószínűleg szeretni fogja, hiszen mindent szeret, ami paradicsomos vagy sütőtökös, így a leves felhasználható lesz majd gyermekélelmezési célokra is. Ezen a téren viszont kissé elszámítottam magam, mert erről főzés közben megfeledkezve minden fűszert belezúdítottam már az elején, és így a végeredmény, khmmm… kissé túl fűszeres lett a kisded számára. De továbbra is fenntartom, hogy ez működőképes bébiétel lehet, ha nem minden fűszert az elején pakolunk bele.

Ja, és hát igen. Ez a leves meglepően finom.

• 3-4 adag
• 75 dkg sütőtök (tisztítva mérve)
• 4 dl passzírozott paradicsom ( Mutti passata)
• 1 fej salotta vagy pici vöröshagyma (~ 4 dkg)
• 1 marék aszalt vörösáfonya (~ 3 dkg)
• 2 ek olívaolaj
• 1 kk szárított, őrölt csili
• 1 kk szárított, őrölt gyömbér (vagy helyette 3 cm friss lereszelve)
• késhegynyi őrölt fahéj

Az olívaolajon üvegesre sütöm a felkockázott hagymát. Hozzáadom a felkockázott tököt is, együtt sütöm néhány percig, majd felöntöm a passzírozott paradicsommal és 3 dl vízzel.

Hozzáadom a fűszereket (ha baba is kap belőle, akkora  fűszereket csak a legvégén, az áfonyával együtt adjuk a leveshez!) , majd fedő alatt addig főzöm, amíg a tök megpuhul.

Botmixerrel pürésítem, majd hozzáadom a késsel durvára vágott vörösáfonyát. Ezzel együtt főzöm még 2-3 percig, amíg az áfonya megpuhul. (mivel nálam levesbetétként funkcionál az áfonya, ezért adom csak a legvégén, durvára vágva a leveshez. De bele lehet tenni már az elején is, és összepürésíteni a tökkel, így kevésbé macerás)

Én nem variáltam ezt tovább, tányérba szedtem, bekucorodtam vele a fotelba, és félálomban, rendkívül elégedetten belapátoltam.

Címkék: aszalt gyümölcs, babának, fél óra, leves, paradicsom, sütőtök

Kelt almás palacsinta

A duci palacsintáknak bizony nem csak a másik kontinensen van nagy hagyománya.

Csak valahogy a mi kelt palacsintáinkról mindig megfeledkezünk. Pedig, pedig.

Az a vastag kelt tészta, az az utánozhatatlan illat, ezt bizony nem tudja egyik pancake sem.

Igaz, hogy sokkal tovább készül, na persze nem valami bonyolult konyhai mesterkedésre kell itt gondolni, csak hát az élesztő, ugye, azt ki kell várni. Én egyébként nagyon szeretem (mint most kiderült, minimanó is, még jobban, mint a sütőporos amerikai fajtát), de reggelire nem szoktam készíteni, pont a várakozási idő miatt.

Most viszont kihagytam a tejben való felfuttatást (aki jobb szereti látni, hogy miként működik az élesztője, az futtassa fel nyugodtan, de én ennél türelmetlenebb vagyok), a tésztát egyszerűen csak bekevertem, majd egy óra múlva, amikor már tele volt a tál buborékokkal, belereszeltem az almát és kisütöttem.

Bár nagymamám csak fahéjas porcukorral szórta meg annak idején, én most a kultúrák találkozásának jegyében mézes almasziruppal locsolgattam. Isteni volt. De komolyan.

A tésztát szerintem lehetne bekavarni előző este is, és hűvös helyen hagyni lassan kelni, akkor nem kellene várni a reggelire semennyit se, legközelebb ezt is kipróbálom. Főleg azért, mert rengeteg kelt palacsintás receptem, ötletem van (többek között az egyik legrégebben bejegyzésre várakozó vázlat is a blogon), ami szépen lassan előkerül. Lelkes fogyasztó meg éppen akad idehaza.

A recept egy kicsit eltér a legtöbb kelt palacsintás recepttől, de csak azért, mert több tojással szerintem finomabb lesz a tészta. Egyébként a natúr kelt palacsintához is ezt a tésztát használom, ahhoz egyszerűen el kell hagyni belőle az almát, a tésztából a hagyományosnál kicsit vastagabb palacsintákat sütni, majd megtölteni. Lekvárral, párolt almával, túróval, akármivel.

A sütéshez itt is vastag aljú, de teflon serpenyőt használok, mert nem szeretem (sőt, én meg sem bírom úgy enni egyáltalán), ha a zsiradékot magába szívja a tészta. Persze lehet hagyományos palacsintasütőben is sütni, de akkor szükségeltetik zsiradék a sütéshez, minden egyes palacsinta előtt ki kell olajozni a serpenyőt.

• 2-3 adag
• 15 dkg rétesliszt
• 2 dl tej
• 2 tojás
• 4 dkg vaj
• 10 gr élesztő
• 2 ek nádcukor
• 1 tk vaníliás cukor
• 1/2 kk szárított citromhéj
• 2 kisebb alma (~ 25-30 dkg, tisztítás nélkül, egészben mérve)
• fahéjas porcukor, méz, vagy mézes almaszirup a tálaláshoz

A vajat felolvasztom, hozzáöntöm a tejet, majd egy kicsit még melegítem, de épp csak annyira, hogy kézmeleg legyen.

Az élesztőt elmorzsolom a liszttel, majd a vajas  tejet hozzáadva lehetőleg habverővel csomómentesre keverem a tésztát. Hozzáadom a tojásokat, cukrokat, citromhéjat, és alaposan kikeverem.

Az almát meghámozom, és durvára reszelve a tésztához adom.

Félreteszem háromnegyed-egy órára, amíg az élesztőtől buborékos nem lesz a tészta.

Vastag aljú, öntvény teflon palacsintasütőbe kis merőkanálnyi halmokat merek, a palacsinták tetejét elegyengetem, majd azokat mérsékelt lángon mindkét oldalukon pirosra sütöm.

A kész palacsintákat meghintem porcukorral, vagy szirupot, mézet adok melléjük.

Megjegyzés: A liszt fele mennyiségben teljes kiőrlésű búzaliszttel is helyettesíthető.

Címkék: alma, édes, kelt tészta, palacsinta, reggeli