Citromos borjúmájpástétom rozmaringgal kétszer: sültpaprikával, borssal és mazsolával, csilivel

Én eddig azt hittem, hogy csak azért nem szeretem a borjúmájat, mert nem ettem még jól elkészítve.

Nos, ez a tézis megdőlt, én egyszerűen csak nem szeretem a borjúmájat. (mint ahogy a csirke, sertés, vagy akármilyen más májat sem a hízott liba- és kacsamájon kívül. Ilyen kis olcsó ízlésem van, sajnos… )

A probléma ezek után csak annyi, hogy a legutóbbi borjúvágásból sikeresen beszereztem belőle vagy 3-4 kilóval, annyira biztos voltam benne, hogy majd vajpuhán, finoman megváltom vele a világot.

Tegnapelőtt szépen meg is sütöttem, persze előtte gondos tanulmányokat végeztem, így teljesen tökéletes lett. Ez most szerénytelenül hangzik, de tényleg az lett. Mondjuk én is meglepődtem rajta. Az állaga vajpuha, de nem véres, hozzá Mamma fügés velencei borjúmájának mintájára egy nagyon finom, balzsamecetes, fügés, rozmaringos ragu is készült, a köret meg parmezános krumplipüré, szóval minden stimmelt. Kivéve azt az apró, de nem elhanyagolható tényt, hogy kiderült, nem szeretem a borjúmájat.

Persze az is kiderült, hogy Férj meg nagyon is szereti, így az én adagomat is boldogan belapátolta, sőt, minimanó is vidáman elnyammogott rajta. Szóval készítek majd még ilyet is, és akkor már nem leszek annyira dühös a csalódottságtól, hogy fénykép és recept nélkül hagyjam.

De vissza a pástétomhoz.

Arra jutottam, hogy az állaga az igazi mumus, nem az íze, így pástétom formájában majd biztosan én is megszeretem. Ez bejött.

Viszont a recept felkutatása nem ment zökkenőmentesen, hosszas szakácskönyvekből és a világhálóról végzett kutatómunka után ezt az egyet találtam, ami kicsit is tetszett, szóval ezt fazoníroztam át erőteljesen az én ízlésem szerint.

Az átfazonírozás olyannyira sikeres lett, hogy zsemlemorzsát el is felejtettem hozzáadni. Pedig akartam. Ennek következtében nem egy masszív, tömött pástétom lett belőle, hanem egy levegős, könnyű, remegős. Lehet, hogy így nem a legszebb látvány, de ízre valami isteni. De tényleg. Én alig bírtam abbahagyni az evését…

Az adagot megfeleztem, és az egyik részbe nem került semmilyen aszalt gyümölcs, Férj kedvére, a másikba viszont mazsolát tettem, mert én meg így szeretem. Az már egy másik dolog, hogy Férj most meg inkább az én mazsolásomat eszi…

A sültpaprikás mindazonáltal szerintem kicsit nedvesebb lett a kelleténél (de a mazsolás, az TÖKÉLETES!), így abba mindenképpen tennék 2-3 evőkanálnyi zsemlemorzsát legközelebb.

Itt most az következne, hogy borjúmáj hiányában elkészíthető…. mondjuk sertésmájból is? De ezt teljesen biztosra nem tudom állítani, mivel a belsőségekben annyira én nem vagyok jártas (fent említett kacsák és libák máját leszámítva). Sertésmájat én az életben nem ettem (lehet, nem is fogok), viszont  állagra hasonlónak képzelem. Persze az is lehet, hogy nem így van, akkor lehet engem a kommentekben kiokosítani…

• 2×20 cm szögletes kenyérforma
• 40 dkg borjúmáj
• 10 dkg vaj
• 1 dl tejszín
• 5 nagy  tojás (vagy 6 kisebb)
• 1 nagy fej hagyma (~ 10 dkg)
• 6 gerezd fokhagyma
• 1 ek szárított rozmaring
• 1/2 citrom leve és reszelt héja
• só (nekem 2 tk, de mi nagyon sószegényen étkezünk)
• a borsos sültpaprikáshoz:
• 1 kaliforniai paprika
• (2-3 ek zsemlemorzsa)
• 1 tk olívaolaj
• bors
• a csilis mazsoláshoz:
• 1 marék mazsola
• 1 kk szárított, őrölt csili

A hagymát nagyobb darabokra vágtam, és a vajban kis láng fölött, lassan világos aranyszínűre sütöttem. Ezután hozzádobtam a meghámozott, egészben hagyott fokhagymát, ezzel is sütöttem fél percig.

A májról lefejtettem a külső, erős tokját (ez lehet, hogy felesleges óvatosság volt, de féltem, hogy a botmixer nem birkózik meg vele), a nagyobb ereket kivágtam, majd kockákra vagdostam. A tejszínnel, vajas-hagymás keverékkel, tojások sárgájával, mozsárban kevés sóval porrá őrölt rozmaringgal, a citrom reszelt héjával és levével együtt botmixerrel/turmixgéppel pürésítettem. (én turmixgéppel csináltam, mert első körben a botmixerrel nagyon fröcskölt, de majdnem megint leégettem a motorját, úgyhogy ez lehet, hogy mégsem szerencsés)

A tojások fehérjéből a maradék sóval kemény habot vertem, majd a májas masszához forgattam óvatosan, úgy, hogy lehetőleg ne törjön össze nagyon a hab.

A masszát megfeleztem, majd

– az egyik felébe késsel durván megvágott mazsolát és őrölt csilit kevertem

– a másik felébe zöldséghámozóval nagyjából a héjától megfosztott, kicsumázott, fél centisre kockázott, majd teflon serpenyőben kevés olívaolajon, lassú tűzön aranyszínűre sütött paprikát kevertem, (a zsemlemorzsa is itt következne) és bőven megborsoztam.

A masszát én szilikonos formákba öntöttem, de ennek hiányában béleljünk ki alufóliával egy őzgerinc vagy szögletes sütőformát, és abban gőzöljük.

A pástétommal teli formákat egy magasabb falú tepsibe állítottam, felöntöttem annyi forróvízzel, ami csak belefért (ezt a műveletet lehet a már a sütőbe rakott tepsivel is végezni, úgy kevésbé balesetveszélyes), majd 160°C fokon (gázsütő) 80 percig sütöttem/gőzöltem.

A formákban hűtöttem, és csak teljesen hideg állapotban borítottam ki belőlük.

Pirítós és ecetes gyöngyhagyma járt mellé.

Címkék: aszalt gyümölcs, borjú, felvágott helyett, paprika