Ebben a hónapban Férj tényleg minden második nap ügyel. Ezt a részt most nem részletezném túlságosan. Ponty órákig áll az ajtót lesve, miután elmegy, hátha visszajön és képtelen aludni, ha ismét hazajön (két nap múlva), nehogy elmulasszon egy perc közös játékot is. És ha este véletlenül mégiscsak elnyomja a buzgalom (azaz szó szerint összecsuklik a fáradtságtól), az apja pólójával alszik. Nekem meg a szívem szakad meg miatta…
Persze Férj miatt is, neki sem túl jó mostanában. Az csak egy (és a legkisebb) dolog, hogy zacskókból, dobozokból eszik szendvicseket, sütiket és akármilyen finomat is főzök, műanyag ételhordóban megmikrózva már nem az igazi. Ennek ellenére igyekszem legalább ezen a téren kicsit bearanyozni az életét, mást segíteni neki most úgysem tudok. Úgyhogy az ellátmányába próbálok mindenféle finomságot csempészni. Például ezeket a kekszeket.
A mandulás sárgabarackos ötlete Beatbulltól származik, bár ő nem kifejezetten ilyen sütire gondolt a minap. A koriandertől nem kell megijedni benne, egyáltalán nem sokkoló az íze, sőt, nagyon visszafogott, harmonikus, kellemes.
Az aszalt szilva-dió-fahéj kombinációt meg szerintem nem is kell bemutatni, és szintén nem meglepő módon a kekszben is remekül működnek együtt.
A felvagdosott puha aszalt gyümölcsök húsa kissé beledolgozódott a tésztába a gyúrás során, így ezek a kekszek nem annyira ropogósak, inkább csak omlósak és kicsit puhábbak. (igazából egy pohár tejjel mennyeiek!) De ha ropogósat szeretnénk, akkor nagyobb darabokra vagdossuk fel hozzá a gyümölcsöket.
A koriandert egy evőkanálnyi cukorral együtt mozsárban porrá őröljük.
Az aszalt sárgabarackot késsel apróra vagdossuk.
A sütőporral elkevert lisztet, mandulát, tojást, vajat, cukrot, őrölt koriandert és a darabolt aszalt barackot összegyúrjuk, majd a tésztát egy jó nagy darab folpack fólia közepére rakjuk. Itt egy 5 cm átmérőjű hengert formázunk belőle, majd szorosan betekerjük a fóliába. A fóliába csomagolt tésztát még néhányszor áthengergetjük, hogy egyenletes legyen a rúd felszíne, majd hűtőbe kerül jó másfél órára.
Ha a tészta megdermedt, kicsomagoljuk és éles késsel 3-4 mm szeleteket vágunk belőle.
A korongokat sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, és előmelegített sütőben, 180°C fokon (gázsütő) 15-18 percig sütjük, vagy amíg a kekszek alja elkezd aranyszínűvé válni. (az én sütőm elég vacak, érdemes már 10 perc után figyelni a kekszeket!)
Rácsra rakosgatva hűtöm ki, majd jól záródó dobozban tárolom.
Az elkészítése pedig teljesen megegyezik az aszalt sárgabarackos kekszével, az aszalt gyümölcs vagdosásától kezdve végig a gyúráson, szeletelésen, sütésen át.