Az első.
Ma 14 óra 51 perckor volt egy éve, hogy a kicsi Ponty acélkék tekintete először végigpásztázta rendkívül felháborodottan a fagyos és barátságtalan világot. Azóta már nem kicsi, de ugyanolyan kíváncsi és felháborodott tud lenni. Néha. Máskor meg hangos kacagással és karattyolással fejezi ki, hogy azóta igenis megbarátkozott már itt kint is a dolgokkal (a kutyákkal, macskákkal, autókkal meg főleg), és igen, jól érzi itt magát velünk.
Hogy hová tűnt el ez az egy év, azt nem tudom. Rövid volt, nagyon. És ez volt a legszebb év, ezt még most nyugodtan állíthatom, mindhármunk életében.
A kép vacak, de most nem is ez a lényeg.
A torta finom lett, sütőtökös, nem is mertem volna mást sütni.
Rövid recept következik.
A tök lehet nyers is hozzá, de azt ma tapasztaltam (tartósan “idegenben” főzök), hogy nem minden késes robotgép birkózik meg vele. De ha van ilyen gépünk, és elég masszív, akkor nyers, megtisztított, nagyjából felkockázott tököt is használhatunk. Ilyenkor a tojásokkal (vagy valamilyen folyékony alapanyaggal) együtt szoktam pépesíteni, így könnyebben viszi a gép.
Gép hiányában a tök pürét habverővel/robotgéppel alaposan kikeverjük a tojásokkal, cukorral és mascarponeval. Ha teljesen csomómentes, hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet, vaníliás cukrot.
Sütőpapírból egy kört és egy vastag csíkot vágok ki, ezzel bélelem a kapcsos tortaforma alját és a peremét.Az alsó kör lógjon túl a peremen, így erősítsük rá a gyűrűt, így a gyűrű fogja a papírt rögzíteni. Miután a tésztát óvatosan beleöntöttem a formába, a pereménél lévő csíkot a tészta fogja majd kitámasztani. Vagy használjunk egyszerűen szilikonos formát, ha van.
160°C fok, villanysütőben, légkeveréssel, 70 perc. Ekkor érdemes tűpróbát végezni, ha még ragad a tészta, tovább kell sütni, de nekem ennyi idő elég volt hozzá.
Rácsra borítva hűtöm ki.
Amíg a torta sül, addig elkészül a krém. Ehhez az apróra vágott fehér csokit vastag aljú, teflon edényben nagyon kis lángon addig melegítem a krémsajttal, amíg a csoki felolvad. Túlmelegíteni nem szabad, 30°C fok körül már folyós a csoki. Alaposan elkeverem, ne maradjanak benne csoki darabok, és kész is.
Hűtőbe került, dermedni.
A kihűlt tortalap felpúposodott alját levágom egyenesre és kettészelem, majd megtöltöm a krém 1/4 részével, ráteszem a másik lapot, és egyenletesen bevonom maradék krémmel.
Hűtőbe került jó egy órára, ezután díszítettem. Most fahéjas porcukrot szórtam rá szitából, mivel nem volt a nagyszülőknél más itthon, én meg a bevásárlásnál elfeledkeztem a díszítésről.
Hogy ne legyen annyira egyhangú, sütőpapírból kicsit ijesztő mókusfejet vágtam ki, ezt tettem a torta közepére, és erre szórtam a cukrot. A művelet végén a papírt óvatosan eltávolítottam.
Megjegyzés: Ha van két 18 cm-es, kapcsos tortaforma, süssük inkább két adagban, hamarabb lesz kész, és egyenletesebben sül, továbbá nem kell tudni hozzá a tortalapot egyenesen szeletelni! :)
Az ünnepelt és a torta.