Lecsó

Lecsót főzni mindenki tud, ez igaz, de ezen blog célja mégis elsősorban a saját receptjeim összegyűjtése, szóval jöjjön a lecsó. A hagyományos receptet kissé meggyötörve, meglehetősen sok paradicsommal készítem (igazából a paprika-paradicsom arányait tekintve nálam pont fordítva kerül bele), de Férj csak így szereti és ez a változat az én ízlésemnek is kedvesebb.

Viszont most leírom a hagyományos receptet is, mert kissé kezd elegem lenni abból, hogy lépten-nyomon pocskondiázzák a hagyományos magyar konyhát, főleg olyanok, akik azt sem tudják, mi fán terem. Már attól is lever a víz, ha valaki öntudatosan kijelenti, hogy a bécsi szelet, a brassói vagy a frankfurti leves az igazi magyarosch, de ha nem ez, akkor a pörkölt-gulyás-töltött káposzta (amit persze illik mélységesen megvetni) és semmi más. A fűszerpaprika használata mintha manapság egyenesen bűn lenne, ellenben a gagyi curry por… Az egy dolog, hogy már a XIX. századi polgári konyhát sem illik a kizárólagos hagyományos magyar konyhaként aposztrofálni szerintem, de hogy az átkos alatt elterjedt össznemzeti igénytelenséget miért kell idekeverni, azt nem tudom. Szerintem arról nem a pörkölt intézménye tehet. Mellesleg megjegyzem, a nagyszüleim, szüleim akkor is finoman, változatosan főztek, nem úszott minden a zsírban, de amibe kellett, igenis belekerült a paprika (másba meg nem) és a legfinomabb (szabolcsi) töltött káposztát meg pörköltöt Apu főzi. (nyilván ez egy szubjektív vélemény. Bár aki evett belőle, az még mindig megerősítette… Ettől eltérő véleményt azért természetesen elfogadok)

Azt sem gondolom, hogy a paprika mellőzése és vad gyűlölete elégséges a korszerű konyhához. Inkább a vegetán, húsleveskockán, MINDENFÉLE kockán, gyorséttermeken és egyéb glutamáttal agyonnyomott vackokon kellene elgondolkozni. Pusztán a paprika elhagyásával ugyanis még nem fog minőségi étel képződni. Továbbá szép dolog más nemzetek konyhájából szemezgetni, én is gyakran ezt teszem, de közben nem kellene megfeledkezni a saját hagyományainkról.

A főzés kicsit több annál, hogy egybedobálom az alapanyagokat. Sok esetben a magyar  konyha felett annyira biztos ítélet hozók az alapvető főzéstechnikai ismeretekkel  sincsenek tisztában (amelyek ismerete pedig például pont a jó pörkölt elkészítéséhez elengedhetetlen). (akinek nem inge, ne vegye magára) Milyen meglepő, hogy mégis inkább (külföldi) magazinok 5 perces tortareceptjeivel és kamukínai különlegességeivel pallérozzák magukat, ahelyett, hogy megtanulnának tisztességesen főzni. (ismét akinek nem inge…)

Miért nem lehet elfogadni, hogy mindennek megvan a maga helye, hogy sokfélék vagyunk és az ízlésünk is sokféle? Miért nem az igénytelenség ellen (nemcsak a főzésben) küzdenek ennyire lelkesen kis hazánk fiai, miért mindig csak egymás torkának esünk? Ez valami olyan dolog, amit én sosem fogok megérteni.

Ennyi sok mellébeszélés után jöjjön a recept!

Elsőként a hagyományos (így főzöm másoknak) változat:

• 4 adag
• 25 dkg füstölt, húsos szalonna (erdélyi),
• 40 dkg vöröshagyma,
• 1,2 kg paprika (színes, lehetőleg édes és félcsípős vegyesen),
• 50 dkg édes húsú, lédús paradicsom,
• 1 csapott ek fűszerpaprika
• opcionális: 1 gerezd fokhagyma
• só

A szalonnát apró kockákra vágom, kiolvasztom a zsírt belőle ( és ha csak magunknak készül, pörcösre sütöm). Ha túl soknak találnánk a zsírt, itt ki lehet kanalazni belőle. Én nem szoktam. Bár amúgy a zsírszegény ételeket preferálom, ezt így szeretem.

A zsíron a félfőre vágott, hajszálvékonyra szeletelt hagymát üvegesre sütöm. Megy hozzá a félbevágott, 2 mm szeletekre metélt paprika, és addig sütöm időnként megkeverve amíg a paprika összeesik. Megszórom a fűszerpaprikával (és hozzáadom a finomra aprított fokhagymát. Ez ugye elvileg nem kell bele, de én ezzel szeretem) . Hozzáadom a gerezdekre vágott paradicsomot is. Addig főzöm, fedő alatt, amíg a zöldségek kellőképpen megpuhulnak. Ha túl sok lenne a leve, fedő nélkül be lehet forralni.

Friss fehér kenyér jár mellé.

Címkék: paprika, paradicsom

Krumplis, hagymás fehér kenyér

Nem túl gyakran sütök fehér kenyeret, nem(csak) azért, mert olyan nagyon egészségtudatosan táplálkozunk, hanem mert nem szeretem. Ízlés kérdése megint, de nekem a teljes kiőrlésű liszt íze tetszik, a simaliszté meg nem. De vannak ételek, amihez el sem tudok képzelni mást, mint fehér kenyeret. A lecsó pont ilyen. Hogy kevésbé legyen száraz, fojtós a tésztája, került bele burgonya is, meg egy kis hagyma, az íze kedvéért.

1 közepes cipó

300 gr rétesliszt, 1 kis krumpli (75 gr), 160 ml a krumpli főzővizéből, 1 pici vöröshagyma (40 gr), 30 gr olívaolaj (vagy kacsazsír), 1 ek fehérborecet, 5 gr friss élesztő, 1 púpos tk só, 1 tk cukor

(Zsír-olaj kérdés: Férj miatt olívaolaj. De érdemes tenni egy próbát a kacsazsírral! Még finomabb lesz tőle!)

A krumplit hámozom, kis kockákra vágom, és felteszem főni annyi vízben, ami ellepi. Nagyjából ez annyi vizet jelent, amit majd fel fogunk használni a tésztához is. Ha megfőtt, kiszedem, a vizet felfogom egy edénybe, és  kimérek belőle 160 ml-t. Ha kevesebb, kevés vízzel kipótolom. Pürésítem villa/krumplinyomó/botmixer segítségével.

A hagymát nagyon apróra felkockázom és az olajon üvegesre sütöm.

Az élesztőt elmorzsolom a liszttel, és a többi hozzávalóval alaposan kidolgozom. Cipóvá formálom és konyharuhával letakarva duplájára kelesztem.

Ha megkelt, jól átgyúrom, lisztezett gyúródeszkán cipóvá formázom és a tetején haránt irányban éles késsel ejtek  néhány mély metszést. Most sütőzacskóban sütöttem, ebbe tettem óvatosan a tésztát a második kelesztés idejére. Érdekes tapasztalat volt, de maradok inkább a sütőtálas módszernél. (a sütőzacskó ugyanis  sütés során hozzáragadt a grillrácshoz, aztán kiszakadt és a rácsra égett…)

Egy vastag aljú tepsivel együtt előmelegítettem a sütőt, majd miután a duplájára nőtt, a kenyér a tepsire helyezve 260°C fokon sült 15 percet. Utána kivágtam a sütőzacskót és mérsékeltem a hőfokot 220°C fokra, így még sült 25 percet.

Rácson hűtöttem ki.

Címkék: kelt tészta, kenyér, krumpli