Barramundi filé narancsos sárgarépával édesburgonya chipsszel

Nem kell az elején eltántorodni, nem kell hozzá feltétlenül barramundi filé, csak most ez volt itthon (többek között)! Mondjuk édesburgonya az kell hozzá, ez kétségtelen. Szóval nem (feltétlenül) olyan mit-találok-a-hűtőben étel következik.(de)

Az édesburgonya története a következő: van ugye az ember lánya, meg az az ösztön benne, az a vásárlási. Hogy ha valami akciós, akkor hamarabb pakol, mint gondolkodik. Meg az az éppen-most-nem-kell-de-jó-lesz-ez-még-valamire. Csak mert most kapni lehet, mert eddig még nem is láttam itt, meg rémlik valamiféle süti, amibe ez kellett (amiről utólag kiderült, hogy cukorrépa a hiányzó misztikus hozzávaló, szóval gyorsan ki is kukáztam a receptet, mert ilyet azért mégse (nem tudom, miért pont ilyet nem, de szerintem hidegfront van, és ilyenkor a gondolkodás nem az erősségem))

Én elvesztettem a fonalat a zárójelek között, aki bír még követni, azt irigylem.

Szóval hazajött velem a két édesburgonya. Ezt követően perceken belül megszületett a “batáta-di-kóku” nevű műdal (mely arról szól, hogy a Kóku az voltaképpen egy nagyra nőtt édesburgonya, aki olyan gyerekeket visz magával a hűtőtáskájában, akik nem esznek rendesen), amivel Férj szórakoztatta Ponty Urat, ameddig én próbáltam kiókumlálni, hogy akkor ebből most mi legyen.

A sok leírás közül a chipsnek való elkészítés tűnt a legígéretesebbnek, innen kézenfekvő volt a folytatás: kedvenc műfajom, a meleg saláta következett. Naranccsal és répával. Nem feltétlenül gasztronómiai megfontolásból, hanem a színük miatt.

Mivel a köret elég hangsúlyosnak ígérkezett, úgy gondoltam, lecsúszik hozzá a hűtőmben árválkodó utolsó két barramundi filé. Ami egy sügérféle, és nagyon jó amúgy. Annak, aki odavan a kifejezetten hal ízű halacskákért. Merthogy ez az, rendesen (na jó, csak nekem). Szóval Férj imádja, és eddig csak sóval-borssal fűszerezve, vajjal meglocsolva, a maga naturális ízeiben tobzódva ettük (brrr…), de most megelégeltem, és jól agyonnyomtam a halízt. Sikeresen. Férj így is imádta, de most még én is.

Szóval nem kell hozzá feltétlenül barramundi filé, a célnak kiválóan megfelel mondjuk egy jobb minőségű pangasius is.

A recept (végre :) )

• 2 adag
• 2 bőrös barramundi filé (vagy más fehér húsú, és még jobb, ha tengeri hal) ( 2×15-20 dkg)
• 1 nagy narancs leve (1 dl),
• 2 ek fekete bors,
• 1 gerezd fokhagyma,
• napraforgóolaj
• 1 nagy édesburgonya (0,5 kg),
• 4 közepes répa,
• 3 narancs,
• 6 nagy levél bazsalikom,
• 1 ek koriander mag,
• 1 kk római kömény,
• 1 ek cukor,
• 1 gerezd fokhagyma,
• napraforgóolaj

A leghosszadalmasabb rész a batáta-chips, ezért ezzel érdemes kezdeni. A gumót meghámozom, és egyenletesen, 2 mm vastag szeletekre vágom. Sütőpapírral fedett sütőrácsra fektetem, egy rétegben, és ecsettel megkenem napraforgóolajjal a tetejüket. 180°C fok, 45 perc.

És itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elbüszkélkedjek a sütőrácsos tepsimmel, amit hétvégén az IKEAban sikerült beszereznem, és azóta is mindent rácson sütök! Felemelő érzés a tortarácsos ügyeskedések után!

Ígérem, most már igyekszem a témánál maradni. Szóval, a megtisztított répát fél centis karikákra vágom, a narancsot meghámozom, kifilézem, a maradványokból kipréselem a levet. Egy serpenyőben a cukorból karamellt készítek, és ha már sárgulni kezd, rászórom a mozsárban porrá őrölt koriandert és római köményt. Ezután nem kevergetem, maximum rázom, különben kis kupacba állnak össze a fűszerek (én már csak tudom! ). Mire aranybarna lesz a karamell, megpirulnak a fűszerek is. Megy rá egy kis olaj (1 ek), a répa, némi só, a zúzott fokhagyma, még egy kis rázogatás, utána megy hozzá a narancslé is. Elvileg a karamell ilyenkor feloldódik. De ha nem, még egy kis narancslével lehet segíteni neki. Fedő alatt a kívánt állagúra párolom (én kicsit roppanósra hagytam). Rádobom a vékony metéltre vágott bazsalikomot, összeforgatom, és a legeslegvégén, ha már csak langyos, megy majd hozzá a narancsfilé is. Ezt a részt egy kicsit félreteszem, addig előkészítem a halat.

A halhoz a borsot mozsárban porrá zúzom/megőrlöm. A filék mindkét oldalát  egyenletesen bekenem olajjal (pl a kenőtollal), majd megszórom a borssal, sóval. Forró teflon serpenyőben nagy lángon először a bőrös oldalán sütöm 2-3 percig, majd spatula segítségével megfordítom (így nem törik), mellédobom a felezett, zúzott fokhagymát, meglocsolom a narancslével, és nagy lángon készre sütöm 3-4 perc alatt. A narancslé teljesen elpárolog a végére, karamellizálódni fog, belesül a hal húsába, és ez így nagyon finom!

Férj, aki állítólag nem szereti az édeset a sóssal, megpróbálta elkunyizni az én részemet (nem adtam), kikotorta az összes maradékot a serpenyőből, majd minden szöszmötnyi maradékot “feltakarított” az én tányéromról is. Mégiscsak azt kell gondoljam, ízlett neki!

Címkék: édesburgonya, hal, sárgarépa

Citromos borjúpecsenye, szőlőraguval, vagy anélkül…

Hát igen, mostanában nem kevés borjút eszünk… Ez olyasmi, amiben (mostanában) történetesen egyetértünk Férjjel, hogy tudniillik, finom. Azért még nem minden halad a régi kerékvágásban, ugyanis legalább a garnírung kétféle. Meg a mártás is akkor már.

Szóval Férj “sima” citromos mártással kapta, én azért tettem bele egy kis szőlőt is.

Férjnek rizzsel, nekem polentával. Ki-ki döntse el, hogy melyik változat a szimpatikusabb!

2 adag

400 gr borjú fehérpecsenye, só, bors, 1 citrom leve és reszelt héja

3 dkg vaj, 3 ek tejszín

300 gr fehér szőlő, 0,5 dl száraz fehérbor

Persze nem mindenhol áll halomban a borjú  fehérpecsenye ( nálunk is csak kéthavonta érkezik a szállítmány, házi vágásból, jóféle) Ez esetben jó az egyszerű comb is, de azt szeletekben kell sütni, nem egészben.

A fehérpecsenyét lehártyáztam, leszedegettem a faggyút, sóztam, borsoztam, és nagy lángon teflonserpenyőben, kevés olívaolajon körbesütöttem. A két végét nem, itt figyeltem, hogy mennyire sült át a hús (ti. az itt látható rózsaszínű udvar mérete jól korrelál a hús belsejével. Amikor itt már kifehéredik a hús,  teljesen eltűnik a pirosas szín, de még gyöngyözik rajta kevés, nem rózsaszínű, hanem színtelen húslé, akkor jó)

Fedeles teflon serpenyőt használtam, mivel az én sütőm alacsony hőfokon való sütésre nem alkalmas, akinek villanysütője van, és/vagy nem 160°C fok a legkevesebb, amit elő tud benne állítani, az inkább csinálja úgy. Kényelmesebb.

De nekem csak fedeles teflon van, szóval abban. Körbesütés után ráreszeltem a citrom héját, ráfacsartam a citrom levét, és nagyon kis lángon, fedő alatt párolni kezdtem. Kb 6-8 percenként 90°fordítottam rajta, hogy minden oldalán pároljam egy kicsit. 20-25 perc alatt lett kész, persze ez a hús átmérőjétől is függ. Ha valaki bizonytalan a sülési állapotot illetően, döfjön bele egy hústűt jó mélyen, és nézze meg, milyen színű lé csordogál ki belőle. Ha nem rózsaszín, akkor már jó.

Szeleteknél ilyen probléma nincs, azokat addig kell sütni, amíg el nem érik egy kiszáradt gumicukor állagát. Ilyenkor a hús íze is jóval intenzívebb lesz, jobban átjárják a fűszerek. Szóval ha valaki kevésbé kedveli a viszonylag natúr, “hús ízű” ételeket, annak a szelet lesz a jobb megoldás. Célszerű 1 cm vastagságúra vágni, azt könnyű átsütni anélkül, hogy kiszáradna.

Ha a hús elkészült, vágódeszkára teszem, és 10 percig pihentetem szeletelés előtt. A kicsorgó húslevet visszaöntöm a serpenyőbe.

A serpenyőben visszamaradt szaftra ráöntöm a bort, rádobom a vajat, és a tejszínt. Egy forralás után kész is. Ez nem túl nagy mennyiség, aki több szósszal szereti, az használjon több bort, és esetleg több tejszínt is, ha úgy szereti.

Ha a szőlős variáció mellett dönt valaki, akkor a vaj után, a tejszín előtt kerül a raguba  a szőlő, felezve, kimagozva (macera, de így biztosan nem kerül bele hibás szem) . 1 percnél tovább nem kell forralni vele, hogy ne veszítse el a szép színét, és hogy ne főjön meg teljesen.

A húst 1 cm szeletekre vágom, meglocsolom a mártással/raguval, és tálalom. Az ízlés szerinti körítéssel.

Címkék: borjú, szőlő

Karalábéfőzelék

Melynek receptje nem a világmegváltás végett kerül bejegyzésre, hanem egyszerűen csak azért, mert nagyjából ez az első karalábéfőzelék Férj életében, amit jóízűen elfogyasztott. És persze azért, mert nekem is nagyon ízlik!

• 2-3 adag
• 60 dkg karalábé
• 15 dkg krumpli
• 0,5 l csirke alaplé
• 1 kis csokor kapor
• 0,5 dl tejszín

A karalábét meghámoztam (ha lett volna rajta zsenge levélke, azt félretettem volna a tálaláshoz), és 1 cm kockákra vágtam. A krumpli csak kettőbe, ennek majd a turmixolásnál lesz jelentősége. Mindezeket egy kis fazékba tettem, majd felöntöttem az alaplével, és még annyi vízzel, amennyi épphogy ellepte a zöldségeket. Addig főztem, amíg a krumpli is megpuhult. Ekkor merőkanállal kiszedtem a karalábé kb 1/3 részét, és félretettem.

A maradék főzelékhez hozzáadtam a kapor 3/4 részét, majd botmixerrel pürésítettem. Visszatettem a darabos karalábét, a maradék kaprot finomra aprítva, a tejszínt, egyszer felforraltam, és késznek nyilvánítottam. Borjúsülttel (is) finom volt.

Megjegyzés: friss kapor helyett friss petrezselyemzölddel is készülhet.

Címkék: karalábé

Harissza (Hareesa)

Ez nem a fűszerpaszta harissza!

Ezt a bejegyzést azért írom meg most, mert az előző bejegyzés megírása óta megettem még 3 szelet harisszát, szóval ha az éjszaka folyamán nem szállítanak el a sürgősségi osztályra heveny hasnyálmirigy gyulladás miatt, akkor legkésőbb holnap nagyon beteg leszek, és rá sem bírok majd nézni a maradékra. Ami nem baj, mert jön Öccs, aki azt majd szépen mindet megeszi, és aztán ő lesz beteg. Ez egy szép, kerek, ugyanakkor rendkívül jellemző családi történet rólunk, és az arab édességekről.

Aki eddig eljutott, azt egyfelől irigylem a kitartásáért, másfelől most figyelmeztetem, hogy ez irgalmatlanul édes.

Furcsa, mert amúgy nem szeretjük az édeset (én meg Öccs. Férj nem, ő szereti. A moderáltan édes dolgokat. A harisszát nem, az nem ilyen), de a szirupos-virics arab cuccokért odavagyunk.

És ez az első házi készítésű harissza, ami jobb (elnézést, de tényleg), mint amit Pécsett ettünk az Oázisban, ahová amúgy az igen ízletes gyros miatt jártunk, és ahol a kedves arab úriembert 4 éven át győzködtük, én meg Férj (látogatásai alkalmával Öccs is csatlakozott lelkes kis csapatunkhoz), hogy ugyan árulja már el, hogyan készítik. Ő fennhangon kacagott sokat, és azt mondta: nem.

Ez egy egész jó recept, és itt még számos más ígéreteset találtam. Változtatások persze vannak, de csak a szükségesek.

Utolsó figyelmeztetés, nagyon-nagyon édes!

20×20 cm formához

2 csésze búzadara, 1 csésze kókuszreszelék, 1 csésze joghurt, 1 csésze cukor, 1/4 csésze tej, 1/4 csésze olvasztott vaj, 1/3 tk sütőpor, fél citrom leve és reszelt héja, 165 ml (1 doboz) kókusztej

vaj és kókuszreszelék a szóráshoz

A sziruphoz

1 csésze cukor, 1 csésze víz, 1 citrom reszelt héja, másfél citrom leve

És akkor én még nem édesített kókuszt használtam…

Szóval ez is rém egyszerű, a joghurtot, tejet, cukrot, vajat, kókusztejet, citrom levét és héját habverővel simára keverem. Ezután apránként hozzáadom a darát, a kókuszt, és a sütőport. Eredeti receptben nincs kókusztej, de eredeti recepttel nekem majdhogynem szilárd halmazállapotú volt a massza. Eredeti recept szerint ilyenkor kell még bele tej, de én annak használatát Ponty Úr táplálása miatt igyekszem mellőzni. De természetesen tejjel is jó. A sütőformát kivajazom, “kilisztezem” kókuszreszelékkel, és beleöntöm a masszát.

175°C fok, 45 perc, vagy amíg aranyszínű nem lesz.

Közben elkészítem a szirupot: a hozzávalókat gyorsforralóba öntöm, elkeverem, és 2/3-ra beforralom.

Ha a tészta megsült, rálocsolom a szirupot, és 5 percre visszateszem a sütőbe. Eredeti recept szerint ekkor magába kellene szívnia a szirupot. Ez nálam nem történt meg, csak az egész tészta szépen felúszott a szirup tetejére, és ekkor kissé megijedtem, pedig még csak a fele szirupot öntöttem rá.

Szóval hagytam hűlni, és valóban, elkezdett beszivárogni a tésztába a nedvesség. De azért nem túl gyorsan. Szóval inkább meghagytam a szirup másik felét locsolgatni a felvágott szeleteket.

Megjegyzem, tényleg akkor jó igazán a tészta, ha alaposan eláztatja a szirup, de ezt még nem tudom, hogy lehet elérni. Addig is locsolgatunk.

Megjegyzés: a képen látható mindenféle ( fahéj, kesudió) azért kerültek oda, hogy ne úgy nézzen ki, mintha tejbegrízt fényképeznék. Nos, sajnos nem sokat javított a végeredményen. Mármint a képén. Az összezavarásért elnézést kérek!.

Címkék: édes, kókusz

Bárány T-bone steak mentás joghurttal, fűszeres pirított újburgonyával

Ma mentünk Ponty Úrral az APEHhez. Valamiféle ellenőrzésre, amelynek lényege az volt, hogy bármit elkövetnek, csak ne kelljen nekem semennyi adójóváírást sem visszatéríteni. (nem fog menni, megjegyzem) A hely szellemét igen jól jellemzi, hogy ott, ahol az ivararány: 100% nő, senki még csak el sem mosolyodott az én világszép, tündéri kisfiam láttán, aki életének rövid 4 hónapja alatt eddig még a legmufurcabb, leghivatalosabb fapofákból is legalább 1 mosolyt+ 1 lopva eldörzsölt könnycseppet csikart ki eddig (jónapotkívánokközútiellenőrzés-úristenmilyentündérezagyerek-khmmm…-jogosítványtforgalmitkérekellenőrzésre). Pedig a gyerek tegnap óta nem lett csúnyább. Sem kevésbé kedves. Egy marcona hölgy még sikeresen rá is borított minket az íróasztalra, annyira sürgős ebédelhetnékje támadt, mi meg ugye útban voltunk 90 kilós habtestének, az íróasztal meg az étkező között.

Mindegy, nem azért vittem magammal, mert előnyökhöz akartam jutni velőtrázó sikítása által-amúgy is a gyermek édesdeden szendergett A Hivatalban tett látogatás során-, csak hát ő másfél-két óránként eszik, és a cumisüveget még csak hírből sem ismeri. Gondoltam, nem most fognak bemutatkozni egymásnak. Meg egyébként sem hagynám senkire, annyira picike még. Meg különben is.

Na szóval, sejtettem én már tegnap azért valami hasonlót, szóval jó előre bepácoltam a bárányt. Mert az ennyire felindult lelkiállapotomon csak egy kiadós főzést követő kiadós étkezés tud segíteni (jelenleg). Lett is három fogás, vöröslencse krémlevessel, harisszával. Erre amúgy szükség is volt, mert a bárány már megint nevetségesen aprócska volt, a nem jelentéktelen ára ellenére.

De annnnyira finom, hogy az elképesztő! Én már megint elfogult vagyok, mert a bárányhúsra egyszerűen nem találok szavakat. Isteni!

És aki még isteni, az természetesen Gordon Ramsay, mert ez már megint az  ő receptje, az F word sorozatból!

(na jó, majdnem. Kicsit belepiszkáltam, ez van, bocsi)

rendkívül európai adag  2 főre , vagy 1/2 felnőttnek

350 gr/ 6 db (szupermini) bárány T- bone steak

A páchoz:  1-1 ek szárított menta (teafilterből), oregánó, tárkony, 1 citrom leve és reszelt héja, 5 ek olívaolaj, 1 gerezd kés hátával meglapított fokhagyma, fekete bors

A mentás joghurthoz:  25 nagy levél menta, 1 tk nádcukor, 1 ek citromlé, 2 dl natúr, zsíros joghurt

Az újburgonyához: 50 dkg újkrumpli, 1 ek mustármag, 1 kk római kömény, 3 gerezd fokhagyma, 3 ek olívaolaj

A húst én egy nappal előtte bepácoltam, de ezek annyira kis hajszálvékony (1 cm), puha húsok, hogy 4-5 óra is elégséges lehet. A pác hozzávalóit összekevertem, és alaposan bedörzsöltem vele a húsok mindkét oldalát. Egy akkora lapos tálba tettem a szeleteket, hogy egy rétegben férjen el a hús (mondjuk nem kellett túl nagy), és a maradék pácot rájuk öntöttem. Folpackkal lezártam, ment a hűtőbe, félidőben egyszer megfordítottam, hogy mindkét oldalukat alaposan átjárják a fűszerek. Sózás csak sütés előtt.

Grillserpenyőben sütöttem, csak hogy csíkos legyen, de ez a képen szerencsére nem látszik. Minek a nagy igyekezet ugye , ha utána annyira éhes vagyok, hogy nincs türelmem fényképezni. Meg különben is, még kihűlt volna. Azt meg azért már mégse.

Mindegy, így jó volt, szóval legközelebb is grillserpenyőben sütöm. Sütés előtt a szárított fűszerek nagyját letöröltem a húsról (vagy a kés tompa élével is le lehet kapargatni óvatosan). Oldalanként 3-4 percnél több nem kellett nekik, puha lett, rózsaszínű, és nagyon finom.

A joghurtos szósz sem egy nagy kaland: a joghurtot a többi hozzávalóval botmixer segítségével megpróbáltam homogenizálni. Ez nem sikerült. De így guszta zöld pöttyös szószom lett, ami nekem tetszett. Ez a mennyiség amúgy nagyon sok ilyen jelképes mennyiségű húshoz, de mi utána simán kikanalazgattuk a szószos tálból, csak úgy, magában.

A krumpli a legbonyolultabb és egyben leghosszadalmasabb része az egész műveletnek. Legalább 20 perc. Először is meg kell tisztítani, utána négyfelé vágni (vagy annyi cikkre, hogy nagyjából egyforma méretű darabokat kapjunk), majd egy fedővel rendelkező, felforrósított teflonserpenyőbe hajítani a mozsárban durvára őrölt mustármaggal, római köménnyel, egész fokhagymagerezdekkel és olajjal egyetemben. Néhány gyors rázogatás után mehet rá a fedő, és fedő alatt készre sütjük. Nagy lángon, azt még nem írtam eddig. 2-3 percenként megrázogatjuk a serpenyő tartalmát, nyitogatni nem célszerű az elején, mert a bent lévő nedvesség szükséges a párolódáshoz. (ezért jó az üveg (átlátszó) fedő, mert így azért kíváncsiskodni lehet) Újkrumplinál 10 perc után azért lehet már ellenőrizni, hogy elkészült e. Nekem személy szerint ez a kedvenc elkészítési módom, mert egyfelől nagyon finom, másfelől egészséges.

Ha az ellenőrizgetések során nem távozott volna el a felesleges nedvesség, akkor a végén lehet fedő nélkül sütni kicsit, de ilyen velem még nem fordult elő. Végül megsózom.

Azért írok ennyit a krumpliról, mert különben nevetségesen egyszerűnek tűnne a recept (az is!), de az meg már hogy néz ki, amikor mégiscsak egy T-bone steak, ráadásul bárány.

Mindent egybevetve ez a része a vacsorának fél órán belül készült el, az egész három fogásos pedig nem tartott tovább háromnegyed óránál.

És miután mostanra már megettem kb 5 szelet harisszát is, ami közel van az emberi teljesítőképesség felső határához, már a  lelki egyensúlyom is helyreállni látszik. :D

Megjegyzés: Mi (én) félangolosan szeretjük a bárányt (is). Sütésnél a hús akkor lesz ilyen, ha már nem puha az állaga, de még rugalmas, keményebb gumicukorhoz hasonló. Ha  kemény tapintatúvá válik, akkor át/túlsült.

Címkék: joghurt, juh-bárány-birka, újburgonya

Gyömbéres körtekrém-most eperrel

Melynek a története pedig a következő: Férj újabb bolondériája, hogy bejelenti, mit szeretne enni. Például ma diétásat (meg még házias(?) is legyen persze), egész pontosan joghurtos csirkemell salátát. Annyi szerencséje volt életem párjának, hogy még nem egészen voltam ébren, plusz a bejelentéstől kisebb sokkot is kaptam, mivel ez talán egy fokkal rosszabbul érintett, mint a “házias konyha” mizéria. Ezzel az ételcsoporttal (ti. fitness jellegű, egészségesnek titulált, végtelenül unalmas, egyhangú, jellegtelen proteindús saláták (és akkor megint elnézést kérek mindazoktól, akik ezt szeretik, én nem, nem is vagyok erre büszke, stb, stb) ) a hátam mögött ugyanis tényleg egész komoly távok lefutására lehetne rábírni engem. Ennél már csak egy fok van lejjebb, a majonézes-kecsöpös salátaöntet konzerv kukoricán vagy az errefelé “őshonos” gyros majonézzel és körözöttel(!), ami itt kulináris élvezetnek számít.(szerintem erről írtam már valahol. Ezen egyszerűen nem tudom túltenni magam. Hogy ilyen egyáltalán létezik)

Na de azért azt csak nem, Férjnek hamarosan megjön a józan esze. (Ugye?)

A helyzetemet tovább könnyíti, hogy Ponty Úr újabban visítórohamot kap minden élelmiszer árusításával foglalkozó műintézményben (is), így mostanában csak az erdőben sétálunk, aminek nagyon örülök persze, csak ott viszonylag ritka a joghurtos csirkemell saláta elkészítéséhez szükséges alapanyag (bár vadsóskát már láttam. Meg egyszer egy félig megcsócsált őzet is, de az salátába nem jó)

Szóval nekiálltam elkészíteni a salátát, mert jó feleség vagyok persze. Aztán este írás közben kipuffogom magam, és reménykedem benne, hogy Férj majd elolvassa, és megszán. (ez eddig, jelzem csendesen, még nem történt meg!)

És hogy miként kerül ide a körtekrém: nagyon egyszerű, kompenzálásképpen kellett készítenem valami igazán finomat, vagyis olyat, amit én is szívesen megennék. És persze abból, ami itthon volt. És vilmoskörte, gyömbér, meg mascarpone az mindig van. És most akadt itthon csodaszép eper is, ami a közös pelenkavásárlás során lopott öt percnyi magánprogram keretein belül került beszerzésre.

Borzasztóan egyszerű, és borzasztóan finom. Ezt a krémet még számos gyümölcs tetején el tudom képzelni. Vagy gyümölcs nélkül.

4 adag

60 dkg ( 4 db) vilmoskörte (vagy más puha húsú, lédús, zamatos körte), 2,5 dl mascarpone, 2 ek nádcukor, 3 cm gyömbér, 1/2 citrom leve

50 dkg eper, 4 ek Cointreau/narancslé

A körtét meghámozom, és a lereszelt gyömbérrel, citromlével, cukorral és a mascarponeval együtt összeturmixolom. Sokáig kell turmixolni, akkor homogén és habos lesz.

Az epret megtisztítom, negyedelem, meglocsolom a Cointreauvel (magamnak ugye narancslével, Ponty Úrnak ez még kissé korai lenne), szétosztom 4 csinos tálba, és rárétegezem a krémet. És ennyi.

Címkék: édes, eper, körte, mascarpone, pohárkrém

Duplán ricottás erdeigyümölcsös béles

A házias konyha vitathatlan előnye számomra a sütemény. Nem vagyok túl édesszájú (mármint én. Férj, hát ő igencsak), sőt, a vajkrémes-habos-babos-zselés-piskótás tortákkal a világ végéig lehetne üldözni, de nagymamám túrós bélesénél finomabb süteményt még soha nem ettem. És én ezt nagyon bölcsen meg sem próbálom felülmúlni, mert szerintem nem is lehet. Helyette sütök mindenféle túrós sütit, ami elemeiben emlékeztet ugyan rá, de alapvetően más pályán játszik, hogy még véletlenül se lehessen összehasonlítani a kettőt. (igen, rosszul viselném a kudarcot)

Szóval az egyik jól bevált túrós töltelékemet készítettem, ezúttal ricottával. Szerencsére sütés során ugyan úgy viselkedett, remek lett az állaga így is a tölteléknek. De az íze és a textúrája, az egészen más volt! És hogy ne legyen annyira egyszerű ez az egész történet, kedvenc ricottás kelt tésztámból lett a burok köré. Hát ez sem okozott csalódást.

20 cm átmérőjű, 15 cm magas falú sütőforma (vagy egy hasonló méretű  fazék)

A tészta

25 dkg ricotta, 27 dkg rétesliszt, 2 tojás, 7,5 dkg olvasztott vaj, 5 dkg cukor, 2 dkg élesztő, 1 ek (házi) vaníliás cukor, csipet só

1 tojás és 1 ek cukor a kenéshez

A töltelék

25 dkg ricotta, 3 tojás, 7,5 dkg búzadara, 10 dkg cukor, 1 citrom leve és héja, 1 ek (házi) vaníliás cukor,

25 dkg bogyós gyümölcs

A lisztet elmorzsolom az élesztővel, hozzáadom a többi alapanyagot, és alaposan kidolgozom kézzel (vagy a robotgép dagasztókarjával). Lágyabb kelt tészta lesz az eredmény, de érdemes alaposan dagasztani, egy idő után ez is elválik a kéztől!

Másfél-két óráig meleg helyen, konyharuhával letakarva kelesztem. Azért ez nem az a háromszorosára-megnő tészta, kb másfélszeresére jön majd fel,  de az eredményen ez mit sem változtat. Ti. nagyon finom lesz.

A töltelékhez a gyümölcsöt, ha mirelit volt, előtte fel kell engedni. Ha friss, akkor csak tisztítani és egyforma darabokra vagdosni. Én eredetileg eperrel akartam, mert ugye annak van most szezonja, de az annyira szép volt, hogy nem akartam “elpocsékolni” egy töltelékbe. Szóval, a gyümölcstől függ a dara mennyisége. Én most zömmel nagy szemű áfonyát tartalmazó keveréket használtam, amiben a gyümölcs nem lett püré a kevergetés során, nem is volt túl leveses, szóval elég volt ennyi dara. De pl. málna esetén biztosan több kell mondjuk 1 evőkanálnyival. Ezt azért lehet látni, ha a mirelit gyümölcs túl sok levet engedne, növelni kell a dara mennyiségét, ha friss pl.a (nagy szemű, nem erdei) áfonya, vagyis szinte semmi leve nincs, akkor csökkenteni. A friss eper esetén én nagyjából ugyan ennyi darát használtam volna.

A tojásokat a cukorral, vaníliarúd belsejével habosra keverjük habverővel, megy hozzá a ricotta, dara, citrom leve, héja, és végül óvatosan beleforgatjuk a gyümölcsöt is. A töltelék annyira hamar kész van hogy elég a tészta nyújtása előtt 5 perccel nekiállni.

A tésztát átgyúrom, cipóvá formázom, majd erősen  lisztezett gyúródeszkán/pulton 0,5 cm vastagra, kör alakúra kinyújtom. Ha nem sikerülne a nyújtás, mert valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag egy amorf tésztalap kerülne ki a kezünk alól szabályos kör helyett, akkor nem érdemes újra összegyúrni, és újra kinyújtani, mert így túl sok lisztet venne fel a tészta, amitől romlana az állaga. Szóval szerintem inkább legyen ronda, de finom.

A sütőformát sütőpapírral kibélelem, úgy, hogy bőven túllógjon a széleken, így könnyen ki lehet majd emelni az elkészült tésztát. A tésztával kibélelem a formát, úgy, hogy az is túllógjon a peremen. Beleöntöm a tölteléket, és óvatosan, apránként elkezdem ráhajtogatni a tésztát, úgy, hogy ne süllyedjen a töltelékbe. Az első ráhajtás után már csak egy irányba haladjunk a további hajtogatással, ne összevissza, így szép lesz a végeredmény. A tetejét az 1 ek cukorral felvert tojással lekenem (én kétszer szoktam. Nagyon óvatosan, hogy ne nyomjam a tésztát a töltelékbe).  250°C fokra előmelegített sütőbe teszem. Így 5 percig sütöm, majd a hőfokot 160°C fokra mérsékelem, hogy átsüljön a töltelék, de ne égjen meg a tészta.  Ezen a hőfokon még 60-70 percig sül. Ha szélesebb és alacsonyabb formát használunk, ez az idő persze csökken.

A megsült tésztát kiemelem a formából, és rácson kihűtöm.

A ricottás kelt tésztát érdemes kipróbálni, gyümölcsös lepényekhez is nagyszerű.

Én mindenesetre megígérem, hogy nem ez volt az utolsó recept ezzel a tésztával, ami a blogra felkerült!  :)

Címkék: édes, erdei gyümölcs, kelt tészta, ricotta

Grillezett zöld spárga grillezett eperrel, naranccsal, sült kecskesajttal, rukkolakrémmel és szalag kenyérrel

Kicsit össze vagyok zavarodva, nem nagyon tudom, hogyan és mit kellene most  írnom. Az tény, hogy számomra ez a legfinomabb étel, ami valaha spárgából készült. De visszaolvasva már maga az elnevezés is elég kaotikus, pedig fele sem szerepel abból a címben, ami ma a tányéromra került.

Szóval azt gondolom, hogy ez az étel csak nekem ízlik ennyire. Nekem viszont nagyon! Benne van egyszerre minden, amiért rajongok, és ebből a nagy összeeresztésből akár rossz dolgok is kisülhettek volna, de nem így történt. Szerintem. Férj már attól rosszul lett, hogy elmeséltem neki, ma mit ebédeltem. Eleve ez volt az utolsó köteg spárga, amit legálisan hazahozhattam az idén. (szerencsémre, ez is volt a legszebb!)

Tehát leírom, hogy jövőre ismét elkészíthessem ugyanígy, de nem tudom azt állítani, hogy mindenki készítse el otthon, mert biztos siker lesz.

Az egész úgy kezdődött, hogy megint el szerettem volna készíteni azt a salátát, amit Mammanál olvastam. De a rukkola sápadt volt, és satnya, bár finom. És grillezni támadt kedvem, meg lehetőségem, mivel Ponty Úr ismét maratoni alvást tartott a kissé fárasztóra sikeredett hétvége után.  Meg akartam bele narancsot is. Meg kecskesajtot, mert volt itthon nagyon finom. És ha már vacsorára úgyis pizza lesz, akkor süthetnék egy kis szalag kenyeret is mellé. És ha már feje tetejére állítottam mindent, akkor tehetnék rozmaringot az eperhez, mert azt annyira imádom (nem tudom, hogy ezek mennyire illenek össze, de én a rozmaringot a legtöbb gyümölcshöz nagyon szeretem)

Szóval lett belőle ez. És én most úgy érzem, hogy méltóképpen zártam le a spárgaszezont.

(de mint említettem, ezért a receptért én felelősséget nem vállalok, elfogult vagyok, és mint ilyen, nem vagyok józan ítélőképességem birtokában)

1 főre

A salátához

250 gr tisztított, zsenge, vékony szárú zöld spárga, 250 gr nagy szemű eper, 1 narancs, 1/4 ág rozmaring, 6-8 nagy levél menta, 2-3 ek dióolaj, 1 tk nagyon jó minőségű, sűrű balzsamecet, bors

A sült kecskesajthoz

75 gr friss típusú, édeskés kecskesajt, 1/2 narancs leve, 1/4 ág rozmaring, 1 kis gerezd fokhagyma, 8 gerezd dióbél, dióolaj, só, bors

A rukkola krémhez

100 gr rukkola, 1 kis gerezd fokhagyma, 1,5-1,5 ek dió- és olívaolaj, 1 tk balzsamecet, 1 tk citromlé, só, bors

A kenyér szalagokhoz

100 gr rétesliszt, 1 tk cukor, bő csipet só, 1 ek olívaolaj, bő csipet ( kb 30 gr) friss élsztő

A saláta

A narancsot meghámozom, kifilézem, és egy saláta keverésére alkalmas tálba teszem a gerezdeket. Megy hozzá a nagyon finomra aprított rozmaringlevél, a vékony csíkokra metélt menta, az olaj és a balzsamecet, kevés bors. Leheletnyi só került bele, de tényleg csak nagyon kevés, először ki is hagytam, de utána győzött a megszokás.

A spárgát mindkét oldalán 3-4 perc alatt zsiradék nélkül forró grillserpenyőben megsütöm, majd forrón a narancsos keverékre szedem. Szerintem a spárga íze így, grillezve a legfinomabb, és a pácot is csodálatosan magába szívja, amíg forró.

Miután a spárga megsült, megy a grillrácsra a félbevágott eper is, vágott felével lefelé. Ennek elég 1-2 perc, és csak a vágott felén kell sütni. A gyümölcscukor így fantasztikusan  karamellizálódott, bár a mosogatás utána nem volt egy leányálom!

Az eper megy a spárga mellé, ezután óvatosan összeforgatom, és kész is a saláta. Fél óra pihenés jót tesz neki, de akkor finom, ha még langyos.

A sajt

A kecskesajtot fél centis kockákra vágom, , ráfacsarom a narancslevet, rászórom a finomra aprított rozmaringot, és meglocsolom az olajjal. Sózom, borsozom. A fokhagymát kés hátával megzúzom, és egy kis tűzálló tálba teszem. Erre kanalazom a sajtot. A tetejére rátördelem a dióbelet, majd 20 perc alatt 200°C fokos sütőben megsütöm.

A szalag kenyér

Az olajjal,  cukorral és sóval elkevert lisztet elmorzsolom az élesztővel, és annyi vizet adok hozzá, hogy keményebb, jól gyúrható, rugalmas tésztát kapjak. Cipóvá formázom, olajjal lekenem a tetejét, és letakarva 40-50 percig pihentetem. Ezután átgyúrom, 2 mm vastagra nyújtom, derelyevágóval 3 cm széles csíkokra vágom, sütőpapírra rendezem, majd 10 perc pihentetés után sütőpapíron megsütöm, mint a pizzánál. 280°C fok 4-5 perc.

A rukkola krém

A rukkolát megmosom, alaposan lerázogatom róla a vizet, sőt, ki is csavarom (nem nagyon, mert zöldséglé lesz belőle), és a többi hozzávalóval összeturmixolom.

Valójában nem a fent megadott mennyiségekből, hanem annak többszöröséből készült. Mert nem vagyok azért őrült, hogy magam miatt ekkora felhajtást rendezzek egy ebéd kapcsán, egyszerűen csak vacsorára pizza készült, meg rukkola krémes kenyér(?)csíkok (nem tudom hogy hívják, még nem kereszteltem el), szóval amúgy is kellett tésztát dagasztani, meg kellett ez a krém is, és akkor már úgy gondoltam, csatlakozhatnának az én ebédemhez is.

Összességében lehet, hogy a legtöbb dolog hivatalosan nem illett egymáshoz a tányéromon, de nemhivatalosan: régen ettem ennyire finomat!

Címkék: dió, eper, kecskesajt, kelt tészta, rukkola, spárga

Kávés biscotti kétszer, azaz a mogyorós-kávés cantuccini és a mandulás-kávés shortbread…

Mindkét recept régóta az elkészítendők listáján szerepel nálam, de nem tudtam eldönteni, melyikkel kezdjem. Így hát ma megsütöttem mindkettőt. Mindenképpen érdekes tapasztalat volt, mivel még soha nem sütöttem cantuccinit. Szóval az első recept a kissé slendrián receptleírásokkal bíró Ízvarázs sorozat Aprósütemények részéből való. Amiben viszont a receptek első osztályúak. Így, ha nem ez lett volna az első, közel tökéletes lett volna a végeredmény… Most már tudom, hogy a húszcentis tésztarúd soha nem fog átsülni (vagy akkor kívül megég), de KÉT darab húszcentis rúddal nagyszerű a végeredmény. (egyébként a sütési idők is erre a változatra passzolnak inkább, már amennyire a recepteket szerző hölgy egyáltalán belemélyedt az ilyen apró részletekbe. A sütési hőfokokról csak jó közelítéssel ír, mondván minden sütő más. Azért nekem kicsit kevés az “legalacsonyabb hőfokon süssük”, mert az én sütőmben 160°C fok a legalacsonyabb, az apuékéban meg 80°C…) Szóval slendrián, ami az elkészítés módját illeti, és ez nem baj akkor, ha valaki rutinos a cantuccini készítés rejtelmeiben, de mint már említettem, én nem vagyok az. (szerencsére a többi recept keksz, linzer,brownies, szóval az már akadálymentes terep, és a receptek egyébként tényleg korrektek, precíz mennyiségekkel) Szóval ez volt az első. Isteni íz, az elrágásához szottyos mártogatnivaló nélkül vasfogak kellenek (Férjnek van. Ő nem szottyosít! ), tökéletes. Bár most ronda, mint a bűn, de majd legközelebb!

A második… Finom. De nem cantuccini. Sima keksz. Attól még nem cantuccini valami, hogy kétszer sül! (szerintem) De finom! (persze, mert kávé van benne, és egész sokat megettem már, mire e sorokat írom, szóval picit lehet, túl vagyok pörögve, nem mintha amúgy nem lelkesednék mindenért határtalanul, amiben kávé van) Több helyen találkoztam a recepttel angol nyelvű (USA és Kanada) gasztroblogokon, és nem lepett meg nagyon a végeredmény, tudniillik hogy keksz, bár azért végig reménykedtem, mert a tészta biztatóan kőkemény állagú volt, de nem, mégsem, de nem baj. Sőt, az “igazi” darált kávé használata instant helyett sokkal jobban bevált a tésztában, szóval legközelebb az egyes számút is így készítem majd.

Már megint sok a szöveg, inkább írom a recepteket

• 1. számú: mogyorós-kávés cantuccini
• 2 tepsihez
• 110 gr porcukor,
• 110 gr simaliszt,
• 150 gr mogyoró,
• 1 tojás,
• 1 ek instant kávé,
• 1 tk sütőpor,
• 1 tk vaníliás cukor (=1/3 rúd vanília)

A mogyorót megpirítom, kicsit ledörzsölöm a héját, és blenderben durvára őrölöm (vagy késsel durvára vágom). A tojást a cukorral habverővel fehéredésig keverem, hozzáadom az 1 ek forró vízben feloldott kávét, vaníliát is. Ezután a habverőt el is lehet tenni, annyira kemény lesz a tészta. Szóval hozzáadom a többi hozzávalót is, és alaposan összegyúrom. Két részre osztom a tésztát, és 4 cm széles, kb 20 cm hosszú rudakat formázok belőle. Ezután sütőrácsra (nekem sincs. Tortarácsot használok helyette) sütőpapírt teszek, erre fektetem a rudakat. 180°C fok, legalább 30 perc.

Miután kivettem a sütőből, 10 percig pihentetem, majd egy éles, vagy inkább csak recés késsel fél cm szeleteket próbálok vágni belőle (a könyv elektromos kést ír, azzal könnyebb, de nekem ilyen nincs). Vissza sütőpapírral bélelt tepsibe, és 160°C fokon 30 perc. (vagy amíg ropogós nem lesz. A színe már nem nagyon fog változni, csak az állaga)

Sütőből kivéve lehetőleg rácson hűtöm ki. A könyv szerint olvasztott étcsokoládéval be kellett volna vonni az egyik oldalát, de én ezt némiképpen feleslegesnek ítéltem meg, mert akkor nem annyira guszta (?) kávéba tunkolva… Jól záródó dobozban állítólag 1 hónapig eláll. Nem tudom, nálunk mostanra már elfogyott.

A képek természetesen a tesztalanyról készültek, amely ronda, de finom. A leírás meg tartalmazza a változtatásokat, amiket a második számú versenyzőnél ki is próbáltam.

• 2. számú: mandulás-kávés shortbread
• 2 tepsihez
• 2 csésze liszt,
• 3/4 csésze cukor,
• 1/2 csésze pirított, durvára vágott mandula,
• 1/4 csésze őrölt mandula,
• 1/4 csésze olvasztott vaj,
• 1 tojás,
• 2 tk sütőpor,
• 2 ek őrölt kávé,
• 2 ek forró víz,
• 1 tk vaníliás cukor (= 1/3 rúd vanília)

A tojást a cukorral fehéredésig keverem habverővel. Megy hozzá a forróvízzel előzetesen kikevert kávé, a vanília, és az olvasztott vaj. Ezután ismét eltehetem a habverőt. A többi hozzávalóval kemény tésztát gyúrok belőle, majd két 4 cm rudat formázok belőle, amely kb 20 cm hosszú. Sütőpapírral borított sütőrácson 180°C fokon 30 perc. Ezután hasonlóan járok el, mint fent, azaz pihentetés, szeletelés, ismét sütés, 160°C fokon ennek is elég volt nálam 30 perc.

Ez is finom volt, de a tésztája inkább egy zsírszegény omlós tésztából készített kekszre emlékeztet, amit kicsit túlsütöttek.

Most kimentem a konyhába, és megkóstoltam (még)egyet, hogy ellenőrizzem. Azért ez is finom. (a biztonság kedvéért félóránként tesztelem)

Ettem még kettőt. Nagyon finom!

Megjegyzés: Ez nem az a roppanós-omlós kekszféleség, ami kis országunkban igen népszerű, hanem kifejezetten harapós, száraz, és nem túl édes kétszersült, tea és kávé mellé. Szóval ha valaki ezt szeretné sütni a gyerekeknek, ne tegye! Már csak a kávé miatt sem…

Címkék: apró, édes, kávé, keksz, mandula, mogyoró

Kukoricalisztes stanglik bazsalikommal, aszalt paradicsommal, olajbogyóval

Sikerült megfertőznöm a családom többi tagját is a kukoricaliszt mániámmal! Tegnap az öcsém számolt be róla, hogy pizzát sütött az én instrukcióim alapján, és milyen jól sikerült ( :D ). Csak neki nem volt teljes kiőrlésű búzalisztje, így kukorica lisztet és sima lisztet használt fele-fele arányban. Mondanom sem kell, hogy a vacsora terveim azonnal 180 fokos fordulatot vettek, mert egyszerűen muszáj volt kipróbálnom ezt a tésztát.

Itt jött Férj, aki közölte, hogy ne variáljak már megint. Tessék szépen úgy sütni a pizzát, mint eddig. Ezek a bűvös szavak, amik elhangzásakor azonnal megmakacsolom magam, és csakazértsemúgycsinálom!

De hogy lássa Férj, mennyire kész vagyok a kompromisszumokra, a tenger gyümölcsei “feltétet”  a hagyományos formában megkapta, rukkolával, és mellé pedig, próbaképpen a stanglikból kóstolót, mondván ha rossz, nem kell megennie. De megette. És persze kért még.

• 8 kicsi veknihez
• 15 dkg kukoricaliszt,
• 15 dkg rétesliszt,
• 1,7 dll víz (igen, életemben először megmértem!)
• 4 ek olívaolaj,
• 1 tk fehérborecet,
• 4 tk cukor,
• 1 tk só,
• 0,5 dkg élesztő
• 4 db aszalt paradicsom (olajban eltett),
• 8 db fekete olajbogyó,
• 12 darab nagy bazsalikomlevél

A kétféle lisztet elmorzsolom az élesztővel, hozzáadom a cukrot, olajat, sót, ecetet, vizet, és alaposan kidolgozom. Ez a tészta kicsit lágyabb, mint a szokásos kenyér tésztáim, de az aszalt paradicsomom annyira puha és mállékony, hogy nem szerettem volna, ha a tésztába dolgozáskor pürévé változik. Szóval közepesen kemény, rugalmas  tésztát kell kapnunk. (ez a kukorica liszt miatt egyébként is célszerű, mert kissé “parázsabb”, szárazabb tud vele lenni a tészta) Cipót formálok belőle, olajjal bekenem a tetejét, és letakarva két órán át kelesztem. (vagy amíg a duplájára kel)
Az aszalt paradicsomot és az olajbogyót 2-3 mm, egyforma darabokra vagdosom, a bazsalikomot vékonyan felmetélem, majd a tésztába dolgozom. Alaposan átgyúrom. És akkor jött volna a formázás lisztezett gyúródeszkán, de erre idő hiányában nem került sor, szóval egyforma gombócokat tépkedtem ki a tésztából, és kézzel megpróbáltam stangli formájúra hengergetni (a képen látszik, mennyire sikerült :) ) Ezt lisztbe hempergettem, de mostanában a stanglijaim tetejét inkább olajjal szoktam átkenni, és így finom, ropogósak lesznek, de erre szintén a fent említett okok miatt nem került sor. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem a vekniket, éles késsel (vagy csak a konyhában használt sniccerrel) átlósan néhány mélyebb  bemetszést ejtek a tetejükön, és 15-20 percig, vagy amíg a duplájukra nem nőnek, kelni hagyom. 260°C fokon kezdem sütni, 5 percig, sütőben persze lapos tálban forró víz,  majd további 12 perc következik 220°C fokon.
Igazán aznap, a kissé mediterrán hangvételű vacsorához volt finom, de én ma ezt reggeliztem, és egyáltalán nem panaszkodom!

Címkék: kelt tészta, kukoricaliszt, paradicsom