Egy nagyon gazdag, fűszeres kenyér, ami a tepertőkrém mellé készült. A sárgaborsó szemek és a tökmag igazán izgalmas állagot adnak neki, a remek ízről nem is beszélve. Tökmagolajjal is készülhet, de napraforgóolajjal is remekül működik a recept, a koriander mellé pedig további extra fűszereket is tehetünk, a római kömény például nagyszerűen illik az összképbe.

 

• 20 dkg rétesliszt
• 10 dkg sárgaborsó
• 2,5 dl+1 dl víz
• 5 dkg tökmag
• 1 dkg friss élesztő
• 2 ek tökmagolaj (vagy napraforgó olaj)
• 2 tk almaecet
• 2 tk+1 kk só

A sárgaborsót a 2,5 dl vízzel és 1 kk sóval felforralom, majd fedő alatt, kis láng fölött addig főzöm, amíg a borsó a víz nagy részét  magába szívja, és nagyjából megpuhul. Érdemes a tűzről lehúzni és fedő alatt pihentetni, amikor már csak kevés(fél ujjnyi) víz van a borsó alatt, így nem ég oda. Nekem épp ennyi víz kellett hozzá, de az a cél, hogy a szemek megpuhuljanak, egészben maradjak, de ne főjenek szét. Ha ehhez kicsit több víz kell, akkor lehet még adni hozzá és tovább párolni vele.

A lisztet elmorzsolom az élesztővel, majd hozzáadom a maradék vizet, a mozsárban porrá őrölt koriandert, olajat, sót, ecetet és a tésztát alaposan kidagasztom, amíg a sima, kéztől szépen elváló tésztát kapok. A kelesztőtálat nyirkos konyharuhával letakarom, majd félreteszem, amíg a tészta a duplájára kel.

A tökmagot száraz serpenyőben enyhén megpirítom, kihűtöm. A megkelt tésztába gyúrom a tökmagot és a sárgaborsót, majd lisztezett deszkán olyan hosszú rudat formázok belőle, mint a kenyérsütő forma, kereszt irányban mélyen bevagdosom. A formát kiolajozom liszttel kiszórom, majd beleteszem a tésztát. Félreteszem, amíg legalább másfélszeresére kel. Kelés közben vízzel kétszer lekenem.

Előmelegített sütőben (villanysütő, alsó-felső sütés) 10 percig 250 °C, majd 30 percig 200 °C fokon sütöm.

Rácsra borítva hűtöm ki.

Igen, a sorrend nem véletlen! Egyfelől mert a köret az, ami igazán újdonság, másrészt mert a vörös tonhal steak érdemeinek elismerése mellett azért illik egy kicsit bocsánatot kérnem miatta. Nem szép dolog, tudom, de néha elcsábulok, évente kétszer, és főleg így, hogy a gyerek beteg, igyekszem a kedvében járni. (szerintem a feketekagyló mánia után nem meglepő, hogy imádja a vörös tonhalat…) Szóval nem nagyon veszünk mi vörös tonhalat, sőt, még tengeri halakat sem olyan gyakran, az év legnagyobb részében, szinte az egészében én inkább a hazai halakat részesítem előnyben, ez pedig most csak a véletlen műve (és a Metro hihetelenül kedvező akciós ajánlatáé), hogy néhány szelet tonhal is bekerült most a kosaramba. Természetesen a legjobb képek a gyerek szépen átsütött, snöci méretű steakjéről készültek, de beteszek ide egy informatívabb képet is az én felnőtt adagomról. (holnap pedig ígérem, pisztránggal jelentkezem)

És máris túl sok szó esett a halról.

Tehát. Az újkrumpli valami hihetetlenül finom lesz tökmagolajban sütve! A spenót és a pirított tökmag szinte már csak ráadás! De ez az egész, így együtt, valami nagyon finom dologgá áll össze, nálunk ez most az egyes számú köret. Halakhoz főleg, de a legtöbb sülthöz is kiválóan passzol. Bár még egy kicsit a szezonja előtt vagyunk az újkrumplinak, de néhány helyen már kapni, és olyan bocsánatos bűnnek tűnik így a nagy tavaszi zöldség és vitamin utáni sóvárgásunkban.

• fejenként
• 1 szelet vörös tonhal (2,5 cm vastag, 25 dkg)
• 1/2 ek olívaolaj
• 1/2 ek vaj
• só
• bors
• 25 dkg újkrumpli
• 1 salotta
• 1 bő maréknyi spenót
• 1 fél marék tökmag
• 1 ek tökmagolaj

Az újkrumplit meghámozom (ha már lesz foszlós héjú, rózsaszín hazai is, azt elég csak megdörzsölni), cikkekre vágom. A salottát finomra aprítom, a spenótot megmosom, leszárítom. A tökmagot száraz serpenyőben megpirítom, kiszedem, majd durvára vágom. A serpenyőbe öntöm a tökmagolajat, és nagyobb láng felett megpirítom rajta a salottát és a krumplit. Ha már kezd enyhén színt kapni (a tökmagolaj zöldjén kvül), aláöntök egy kevés 8úgy fél deci) vizet és fedő alatt puhára párolom. Ha kész, sózom és hozzáadom a spenótot, összeforgatom, és nagy láng felett, fedő nélkül elpárolom alóla a folyadékot. Végül megszórom és összeforgatom a pirított tökmaggal.

A halhoz egy serpenyőben felhevítem az olíavaolajat, hozzáadom a vajat, majd nagy láng felett megsütöm benne a steakeket. A nagyobb, 25 dkg-os, hüvelyknyi vastag szelet másfél-másfél percig sült mindkét oldalán, így lett félig átsütve, a gyerek pici, 12 dekás szelete szintén ennyi idő alatt sült át teljesen. (sütés közben lehet figyelni az oldalát a szeletnek, ameddig kivilágosodott  a hús, addig sült át) Sütés közben sóztam és borsoztam.

Sós, persze hogy sós.

Tegnap előtt egy kedves, nagyon kedves olvasómnak hála, egy hatalmas kazalnyi friss medvehagymával és egy üveg olívaolajban eltett medvehagyma levéllel lettem gazdagabb. Akkor itt most meg is ragadnám az alkalmat hogy megköszönjem.

Kedves peel, köszönöm!

A feladat innentől fogva adott, feldolgozni a növényt. Nos, rajta vagyok a témán. Minimanó enyhén náthás állapotban elkövetett több órás délutáni szundikái alatt mi mást is lehetne csinálni, míg kint zuhog az eső, bent pedig elfogyott az olvasnivaló (mindkét fajta), marad a főzés.

Igazából medvehagyma ide vagy oda, ebben a tortában mégis a legjobban az alap tetszett, a tökmagos omlós tészta, az egyszerűen isteni benne. A túrós feltét sem kutya, a medvehagyma és a túró szerintem nagyon jó párosnak bizonyult.

A medvehagymát egyébként én kicsit megfonnyasztottam vajon, mielőtt felhasználásra került, ugyanis a zsiradék az, ami kihozza ezt az élénk zöld színt, anélkül csak zöldfűszeres túrónak imponálna a torta teteje.

Az, hogy szerencsés dolog volt e esztétikai szempontból egy zöld tortaalapra zöld feltétet tenni, ki-ki döntse el maga, mindenesetre íz szempontjából jó választásnak bizonyult.

Még egy dolog a végére: a tortaforma. Én 18 centis kapcsosban sütöttem, mert ez, és még egy 26 illetve 28 centis van itthon. De a mennyiségeket tekintve egy 20 vagy 22 centis szerencsésebb lett volna, mert így a méretei miatt szeletelni sem lehetett túl szépen. Szóval ha valakinek van otthon 20 vagy 22 centis formája, az egyfelől süsse abban, így a maratoni sütési idő is lerövidül, másfelől meg kérem szépen írja meg nekem, hogy honnan szerezte! (előre is köszönöm!)

• 18 centis kapcsos formához (4-6 adag):
• tészta:
• 10 dkg rétesliszt
• 5 dkg tökmag durvára darálva
• 7,5 dkg vaj
• 1 kis tojás
• 1 tk só
• 2 tk nádcukor
• feltét:
• 50 dkg túró
• 5 dkg zsemlemorzsa
• 5 tojás
• 1 nagy marék medvehagyma (4-5 dkg)
• 2 dkg vaj
• só

A tészta hozzávalóit összegyúrom, majd fél órára hűtőbe kerül. Ezt követően enyhén lisztezett deszkán kinyújtom, hogy nagyjából egy 18 centis kör legyen (perem nem kell majd a tortának). A kapcsos tortaformát kibélelem sütőpapírral, az alját és a szélét is (ez a rész elvileg elmaradhat, de nekem mindig kifolyik a megolvadt vaj a tortaforma alján sütés közben, és innentől fogva az egész sütő füstöl. Ezért inkább kibélelem a formát egy nagyobb darab, kör alakúra vágott sütőpapírral. Jól záró formák esetén ez a rész elhagyható.), ezután belefektetem a tésztát.

Előmelegített sütőben 200°C fokon (gázsütő) 15 percig elősütöm.

Amíg a tészta a hűtőben pihen, elkészül a túró. A medvehagymát megmosom, laskára vágom, és a vajon megfonnyasztom. Nem kell sütni, épp csak hogy összeessen. Ha kihűlt, a tojásokkal együtt késes robotgépbe vagy turmixgépbe teszem, és addig aprítom, amíg az egészből egyenletes élénkzöld habos pép lesz.

Hozzákeverem a zsemlemorzsát és a túrót, sózom ízlés szerint.

A túrós pépet az elősütött tésztára öntöm, majd a sütőben a hőfokot 160°C fokra állítom, így sül 80 percet. (nagyobb formában kevésbé vastag lesz a túrós réteg, így kevesebb sütési idő is elegendő)

A formában hűtöm ki, csak azután szeletelem.

(Ellenkező estben a teteje szét fog repedezni, mint az a képen is látható)

]]> http://flat-cat.hu/2010/04/15/medvehagymas-turotorta/feed/ 12 http://flat-cat.hu/2010/01/14/zold-de-nem-matcha-tokmagos-suti/ http://flat-cat.hu/2010/01/14/zold-de-nem-matcha-tokmagos-suti/#comments Thu, 14 Jan 2010 20:19:01 +0000 killervidra http://flat-cat.hu/?p=7351

Amióta ezt a recptet megtaláltam, azóta akarok tökmagos sütit sütni. Részben a színe miatt, mert nem tudok ellenállni a zöld süteményeknek (és itt most nem az ételfestettekre gondolok).

Az eredeti recept helyett én egy másikat készítettem, mert abban kicsit soknak találtam a zsiradékot, de az elképesztő zöld szín az itt is megmaradt. Kár, hogy a képek ezt nem adják vissza…

Állagát tekintve a piskóta és az egyensúlytészta között van, nekem ez a fajta süti magában egy kicsit száraz, de narancslekvárral megkenve nagyon finom teasütemény lett belőle. Férj pedig egészen odáig volt érte, szerinte ez az aktuális “tökéletes sütemény”.

Püspökkenyér formában szerettem volna sütni, de az mind foglalt volt, szóval maradt a minimuffin, és a tökmagból már a tetejére nem jutott, így oda meg szezámmag került.

• 24 minimuffin vagy 12 hagyományos méretű
• 5 tojás
• 5 dkg kukoricaliszt
• 15 dkg simaliszt
• 10 dkg tökmagolaj
• 10 dkg mascarpone
• 8 dkg tökmag
• 8 dkg cukor
• 1/2 csomag sütőpor (~ 1 púpos tk)
• szezámmag a tetejére

A tökmagot kicsit megpirítom, majd késes robotgépben ledarálom.

A tojásokat a cukorral fehéredésig keverem, majd hozzáadom a sütőporral elkevert lisztet, mascarponet, olajat, és a masszát csomómentesre keverem.

Szilikonos muffin formába, vagy papírkapszlikkal bélelt hagyományos formába adagolom a masszát, a tetejét szezámmaggal megszórom.

180°C fokon, gázsütőben 30 perc alatt megsültek a mini változatok. De végezzünk tűpróbát.

Megjegyzés: Nekem ez a süti tényleg elég száraz, Férjnek meg tényleg nagyon ízlik, szóval nem vagyunk egyformák. Viszont  lekvárral isteni finom uzsonnára való. A lekváros kenegetéshez viszont célszerű inkább püspökkenyér formában sütni, ebből az adagból 2 db 20 cm formába való adag lesz, és a sütési idő így majd egy kicsit hosszabb.

Az érdem ismét nem az enyém, ezúttal a Degenfeld panzióé, Tokajban.

A helyet nem ragoznám, messze van a csúcsgasztronómiától, de mi szeretjük, és nagyon meg tudjuk becsülni már azt is, ha valahol kedves a kiszolgálás, Ponty Úr csendben el tud matatni a kerthelyiségben, és nem méregetnek minket szúrós szemmel, csak azért, mert babakocsival érkeztünk. Az étel pedig ehető, azaz nem kell érintetlenül visszaküldenünk a tányért az Anikó mirelit rósejbnivel, amit bő, fekete zaccos, alig használt Vénusz olajban sütöttek szárazra és karcosra.

Az étel pedig ez esetben több, mint ehető volt. A desszertek kivételével, amiket sajnos részben a  porból készült gyári piskóta és krémek (ez a rész ehetetlen), részben pedig a bájos esetlenséggel, de házilag elkészített, nagyon is ehető, sőt néha egészen finom kreálmányok jellemeznek, de obligátan betonkemény Hulala növényi rettenettel kísérve tejszínhab helyett. Igazából mind az előétel, mind a főfogások annyira ízletesnek találtattak, hogy itthon ismétlés lesz belőle, némi továbbgondolással, és a gyermekbetegségeik kiküszöbölésével.

Előételnek édes-csípős szűzérme csíkokat rendeltünk, salátaágyon. Nem kötözködtek, hogy ketten kértünk megfelezve előételnek egy olyan fogást, ami a főételek között szerepel (lehet, hogy ez az ország más részein evidens, de mifelénk nem igazán). A zöldsaláta kissé fáradt volt (madárbegy és fodros), bár hétköznap este, a hét közepén közel nulla forgalom mellett ez nálam bocsánatos bűn, és a hús különben is szaftos, omlós. A pirítós előreszeletelt toast kenyérből, de akkor, ott jól esett.

Én ezután diós bundában rántott camembert kértem, szezámmagos sült almával, ami ízre és látványra is meggyőző volt (most kötözködök megint: gyári prézli-kissé tömör-tömbös. Mártás hozzá ipari karamell. De a sajt és alma sütése kiválóra sikerült, a korong alakú szeletekből épített torony rendkívül dekoratív, és az alma karikák szezám- és lenmagos panírja pedig nagyon ízletes). Férj főétele pedig az volt, amit én ma itthon reprodukálni próbáltam.

Ennek az ételnek az eredetije a “házi zöldfűszeres tócsni, salátával és füstölt sajttal” név alatt futott az étlapon. Nem tócsni volt ugyan, hanem krumplis palacsinta, kicsit kevés krumplival, de sok petrezselyemmel és fokhagymával, de ez az érdemein mit sem változtatott. A saláta rajta bőséges volt, bár nem a legfrissebb (madárbegy és fodros, nem jég, és főleg nem előrecsomagolt Tesco-s mix), a füstölt sajttal meg a tejföllel sem spóroltak, Férj pedig összességében meg volt vele elégedve. Sőt, mi több, felvetette, hogy esetleg nem csinálnék-e neki valami hasonlót.

Én pedig pusztán azért lopkodtam belőle annyit a tányérjáról, hogy minél pontosabban tudjam itthon reprodukálni ezt a könnyű, egyszerű, de igen ízletes fogást!

1 főre főétel/ 2 főre előétel/4 közepes palacsintához

160 gr újkrumpli, reszelve, 40 gr finomliszt, 2 tojás, 50 gr feta, 20 gr olívaolaj, 10 gr tökmag, 2 ek apróra vágott friss zöldfűszer, jelen esetben rozmaring és oregánó, 2 gerezd fokhagyma, só, bors

1 közepes fejes saláta, tökmagolaj, balzsamecet, tökmag

1,5 dl tejföl

A reszelt krumplit (a levével együtt), olívaolajat, tojásokat, durvára reszelt fetát, lisztet és a zöldfűszereket, az átpréselt fokhagymát habverővel homogén tésztává keverem. Sűrű palacsinta tészta állagúnak kell lennie. Ha nem az, még liszttel, vagy kevés (szóda)vízzel korrigálom. Hozzáforgatom a száraz serpenyőben időközben megpirított tökmagot is, sózom (ha már a feta nem volt eleve elég sós), borsozom, és 15 percig pihentetem. Teflon palacsintasütőben további zsiradék hozzáadása nélkül 4, közepes méretű, vastagabb palacsintát sütök belőle.

Ha kész, tejföllel vékonyan megkenem, feltekerem.

A salátát megmosom, leszárítom, nagyobb darabokra tépkedem, és ízlés szerinti mennyiségű balzsamecettel és tökmagolajjal meglocsolom, összeforgatom.

A tányéron a feltekert palacsinta mellé halmozom a salátát, amit még pirított tökmaggal megszórok, és kevés tejfölt is szedek mellé.

Nem igazán olyan, mint a Degenfeld panzióban. Picit jobb.

Ismét egy relatív koffeinmegvonási állapotban elkövetett konyhai baleset következik.

Az történt, hogy most meg véletlenül beleöntöttem a dagasztó tálba az egész pohár, előre kikészített vizet. Aztán nem volt kedvem hozzáadni több lisztet. Még később pedig (másnap), mindenféle dolgunk akadt Ponty Úrral, úgyhogy a tészta kb 18-20 órát kelt.

Az eredmény: vékony, ropogós héjú, lukacsos, könnyű szerkezetű tészta, annak ellenére, hogy teljes kiőrlésű búzalisztet használtam csak a dagasztáshoz. Na, ez tudom, hogy többeknek bejön (Férj!). Én speciel utálom, amikor a likacsokban elakad a vaj vagy a sajtkrém kenegetés közben (igen, tudom, sajnálom, bennem van a hiba), de vannak egyesek lakásszerte, akik meg szeretik. És a jó feleség képes áldozatokat hozni!

És igen, már megint van benne gyümölcs, mert Férj addig nyüszögött nekem a konyhában, Ponty Úrral az ölében (azt sugallva ezzel, hogy a kisded is ezért lobbizik), amíg csak került bele ez is, az amúgy is lágy tészta ellenére. Ezúttal alma.

1 kis cipó/ 24 cm átmérőjű fedeles sütőtál

300 gr teljes kiőrlésű búzaliszt, 200 gr víz, 2 tk cukor, 1 púpos tk só, 30 gr tökmagolaj, 2 nagy marék (kb 75 gr) tökmag (sózatlan, hántolt), 2 ek koriandermag, 75 gr durvára reszelt alma, 1 gr=bő csipetnyi (nagyon) friss élesztő (tényleg 1 gr volt, lemértem)

A liszttel elmorzsolom az élesztőt, és a vízzel, cukorral, sóval, olajjal alaposan kidolgozom. Ezúttal közepesen kemény, inkább lágyabb tészta az eredmény. Megpróbálom cipóvá formázni, olajjal lekenem a tetejét, és megfeledkezem róla.

Kb 18 óra múlva eszembe jut, hogy tegnap dagasztottam. Megnézem a tésztát, és tapsikolva rohangálok körbe a konyhában, hogy milyen szépen megnőtt, de nem esett össze. Mindeközben házastárs a mentális épségemért aggódik.

Ennek annyira megörülök, hogy elkezdek mást főzni, mondván egy kevés időt akkor még várhat a tészta.

Estefelé a koriandermagot száraz serpenyőben megpirítom, majd mozsárban porrá őrölöm. Megy a tésztához, akárcsak a frissen megpirított, egész tökmag és a reszelt alma. Jól kidolgozom ismét, és tapasztalom, hogy a tészta olyan lágy, hogy szinte lemászik a gyúródeszkáról. Így hát a formázásról kivételesen lemondok, és próbálom cipó formájú kupacban egy alkalmas méretű sütőpapírra borítani. A mindenféle bevagdosásokra ezúttal kísérletet sem teszek.

Fedeles sütőtállal együtt beizzítom közben a sütőt 290°C fokra. Ha a hőfokot elérte, és a tészta is megnőtt a duplájára (kb 30 perc), akkor a papírral együtt átemelem az amorf pacát a sütőtálba. Fedővel, max hőfokon 15 perc, majd mérsékelem a hőfokot 220°C fokra, így még 20 perc fedél nélkül.

Ha megsült, rácson hűtöm ki.

Férjnek le kellett vagdosni az összes csücskét, és azon frissiben megette.

A szétszórtság pedig ezek szerint néha hasznos is lehet.