Sóskás kecskesajttorta

Ez a torta sem számít kifejezetten újdonságnak a blogon, bár ez a változat a sóska miatt egészen más karaktert kapott. Férj pedig határozottan állítja, hogy ez a világ legfinomabb süteménye, így gondoltam érdemes ezt a  receptet is megosztanom. Abban pedig egyet kell értenem vele, hogy sóska témában ez a torta egyszerűen verhetetlen, legalábbis most ezt mondom, amíg el nem készül egy újabb adag mentás cukros puding…

• Sóskás kecskesajttorta
• 24 cm átmérőjű piteformához
• tészta:
• 5 dkg finomliszt
• 5 dkg rétesliszt
• 5 dkg kukoricaliszt
• 10 dkg vaj
• 5 dkg nádcukor
• 1 tojássárgája
• 1 mk sütőpor
• kecskesajtkrém:
• 15 dkg friss típusú, puha, krémes natúr kecskesajt
• 10 dkg sóska
• 2 dl tejszín
• 2 egész tojás+ 1 tojásfehérje
• 2 dkg kukoricaliszt
• 7,5 dkg nádcukor

A tészta hozzávalóit gyorsan, de alaposan összemorzsoljuk, úgy hogy a vaj lehetőleg ne olvadjon meg. Sütőpapírral kibélelt piteforma aljába szórjuk a morzsát, majd kanál hátával elegyengetjük és lesimítjuk, de csak épp annyira tömörítjük, hogy összeálljon, ennél jobban lenyomkodni nem kell.

Előmelegített sütőben 220°C fokon 15 percig elősütjük.

A krémhez a megmosott, leszárított sóskát turmixgépben vagy botmixerrel simára mixeljük a tojásokkal, kukoricaliszttel, szétmorzsolt kecskesajttal, cukorral. Végül belekeverjük a tejszínt is, ezt már kanállal forgatjuk hozzá, nem turmixoljuk. Az elsősütött tésztalapra öntjük a krémet.

140°C fokon további 40 percet sütjük.

Hidegen szeletelhető.

Címkék: édes, kecskesajt, pite, sóska

Édes sóskapuding mentás cukorral, eperrel

Tudom, hogy volt már édes sóskapuding a blogon, nem is olyan régen, de ez most olyan szép lett, és hát a tetején azzal a mentás cukorral… Szóval most egy pici változtatással, egy picit gyümölcsösebben. Ugye nem baj?

• 4 szuflé formához
• 1,5 dl tejszín
• 1,5 dl tej
• 4 dkg sóska
• 2 tojás
• 3 ek nádcukor
• 15 nagyobb levél menta
• 3 ek cukor
• 4 nagyobb szem eper

A tejet a sóskával, cukorral és a tojásokkal simára turmixoljuk turmixgéppel vagy botmixerrel, majd hozzákeverjük a tejszínt is, ezt már kanállal.

Szuflé formákba szűrjük a sóskás masszát, majd egy magasabb falú tepsibe állítjuk. Annyi forró vizet öntünk a tepsibe, hogy a szuflé formákat félig lepje el, majd előmelegített sütőben 140°C fokon 35 percig gőzöljük. Ha elkészült, kiszedjük a formákat a vízből és kihűtjük.

A mentát mozsárban eldörzsöljük a kristálycukorral, az epreket felszeleteljük.

Tálalás előtt megszórjuk a tetejét a mentás cukorral, eperrel díszítjük.

Címkék: édes, eper, menta, sóska

Sóskakrémleves aszalt szilvával

Ismét egy sóskás, én nem unom, egyelőre a fiúk sem, de tény, hogy igencsak bezöldült mostanában a blog. (a magyarázat egyébként egyszerű: ezek nőnek most a kertben, a kedvenc zöldségeseim, piacom meg bezár mire végzek a munkával. Így jobb híján önellátóak lettünk…)

Tehát van már egy sóskakrémleves a blogon, egy rózsavizes, vaníliás változat, ami isteni. De hát nem lehet mindig mindent ugyanúgy készíteni. Szóval az alap az majdnem változatlan, csak most aszalt szilva került bele levesbetétnek, meg némi tojáshabbal könnyítettem az állagán.

• 50 dkg sóska (5 púpos tányér)
• 2 dl tejföl
• 3 tojás
• 2 marék aszalt szilva (10 dkg)
• 2 tk rózsavíz
• nádcukor ízlés szerint ( én 4 evőkanálnyit használtam belőle)

A sóskát megmosom, nagyjából leszárítom, fazékba teszem és felöntöm fél liter vízzel. Néhány perc (3-5) forralás után botmixerrel pürésítem, majd visszateszem a tűzre, hozzáadom a nagyobb kockákra vágott aszalt szilvát. A tejfölt és a tojássárgáját habverővel alaposan kikeverem, hozzámerek egy kevés forró levest (hőkiegyenlítést végzek), majd folyamatos kevergetés mellett a levesbe öntöm. Lehúzom a tűzről, végül rózsavízzel és cukorral ízesítem.

A tojások fehérjéből kemény habot verek, és a kihűlt leveshez keverem.

Megjegyzés: A tojásfehérjés hab a levesnek nagyon könnyű, levegős állagot ad, ezt is anyukámtól tanultam, ő így készít isteni köszméteszószt, de természetesen nyers tojás kerül a levesbe, szóval ha lehet, fertőtlenített héjú tojást használjunk hozzá  a szalmonella elkerülése végett.

Címkék: fél óra, leves, sóska

Sóskapuding

Tudom, hogy sokan idegenkednek a sóskától, és nem is jut más eszükbe róla, csak néhány rossz emlékű gyerekkori sóskamártás fakószürke főtt hús mellé, de az igazság az, hogy a sóska ezerféleképpen felhasználható. Régen használták is, levesek, húsok savanyítására, salátákba, főzeléknek, ahogy ez a korabeli szakácskönyvekből kiderül. Az pedig, hogy én ilyen jó kapcsolatba kerültem a sóskával édesanyám sóskaszószának köszönhető, ami nem is igazán szósz volt, hanem egy édes krém, és desszertként funkcionált. Tulajdonképpen gyerekként tavasztól őszig csak ezen éltem, és most hogy ezt leírtam, már látom, hamarosan ennek a krémnek is fel kell majd a blogra kerülnie, de egyelőre most a hétvégi termésből szemezgetek.

Hogy miért jó a sóska és miért szeretném én minden áron, évről évre népszerűsíteni? Hát először is, mindenütt ott van, minden kertben megterem, egy hihetetlenül igénytelen és hálás növény, ha egyszer elvetjük a magját, más teendőnk nincs is vele. Évelő, tehát egyszeri öt perces munkával évekre biztosíthatjuk magunknak a sóskatermést, és tavasszal az elsők között bújuk ki a föld alól, szóval már kora tavasztól ad termést. De ha olyan helyen lakunk, ahol a vadsóska (mezei sóska, rumex acetosa) megterem, találkozhatunk vele az utak mentén, töltéseken, érdemes a lábunk alá nézni és szedni belőle egy kosárral. A vadsóska színe sötét méregzöld, a levele húsosabb, keskenyebb, az íze pedig még intenzívebb.

A sóska olcsó (illetve hallottam már rémtörténeteket is az áráról, de mifelénk most olcsó), könnyen beszerezhető, tavasztól őszig minden piacon árulják. Általában helyi termelők árulják, tehát frissen kerül a piacokra és hazai, így általában jó minőségben lehet beszerezni.

Az élettani hatása is kedvező, nyersen igen magas a C vitamin tartalma, az ásványi anyag tartalma is jelentős, bőven tartalmaz vasat, kálciumot, foszfort. Az oxálsav tartalma magas, erre viszont figyelni kell, mert enyhe mérgezési tüneteket idézhet elő a mértéktelen fogyasztása.

Elsőként egy édesség, egy gőzölt puding, benne egy kevés sóskával, ami itt tulajdonképpen csak ad egy kis ízt a pudingnak, de nem dominál benne, szóval kezdő sóskások is nyugodtan kipróbálhatják.

• 3 felfújt formához
• 2 tojás
• 1 dl tejföl
• 2 dl tej
• 1 marék sóska (3 dkg)
• 1 tk rózsavíz (elhagyható)
• 2+1 ek nádcukor
• 2 ek fenyőmag
• só

A tejet, tejfölt, tojásokat, rózsavizet habverővel kikeverjük a két evőkanálnyi cukorral, átszűrjük, hozzákeverjük a megmosott, leszárított (jelen esetben lecentrifugázott), nagyon finomra aprított sóskát és szétosztjuk a szuflé formákban. (lehet az egészet turmixgépben is simára mixelni, majd a formákba szűrni, akkor ráadásul szép homogén zöld is lesz a puding)

Egy magas falú tepsibe állítjuk a formákat, köréjük forróvizet öntünk úgy, hogy a víz a szuflé formák feléig érjen, majd előmelegített sütőben 140°C fokon 35 percig gőzöljük. (villanysütő, alsó-felső sütés)(kevésbé balesetveszélyes, ha csak a sütőben töltjük fel vízzel a tepsit)

A cukrot csipetnyi sóval enyhén karamellizáljuk egy serpenyőben, majd hozzáadjuk a fenyőmagot, átkeverjük, szilikonos sütőlapra terítjük. Ha kihűlt, széttördeljük (vagy összetörjük sodrófával, ízlés szerint) és a pudingok tetejére szórjuk.

Címkék: édes, fenyőmag, sóska

Sóskás joghurtos turmix

Tavasz van, és ezt nem onnan tudom, hogy reggelente már nem kell kapargatni a jeget a kocsi abalkáról (mert kell, sajnos), hanem onnan, hogy felajzott fácánkakasok rohangálnak rikoltozva a kertben, és időnként zaklatot fácán tojók repülnek a szélvédőmnek (nem kell izgulni, nem esett bajuk). Meg hogy megállíthatatlanul nő és terjeszkedik a zord idő elelnére a menta a kertben. Az önkényes kertfoglalása közben pedig csak egy dolgot tűr meg maga mellett: a sóskát. Tehát az alapanyagok adottak. Persze nem minden “ami találok a kertben azt leturmixolom” project jár sikeres végeredménnyel (és itt nem csak a csiga+spenótra gondolok), de ez egy kifejezetten jól sikerült darab, a sóska nyersen van benne, tehát végtelenül zöld és egészséges is, és nagyszerű lehetőség a számkivetett sóska szószon kívüli egyéb felhasználására. A sóska nekem valamiért egyébként is szívügyemmé vált, nagyon szeretem, és igyekszem minél többféle formában felhasználni, tehát az idén sem ez volt az utolsó sóskás recept.

Nem utolsó sorban pedig ez a turmix már az a reggelire való, nagyon egészséges fajta, ami energiával tölt el és nem okoz bűntudatot.

A rózsavíz opcionális, készült már anélkül is, úgyis nagyon rendben van, de aki szereti az illatát, az ne hagyja ki belőle.

• 1 marék sóska
• 25 dkg joghurt
• 1 körte
• 5 levél menta
• 1 kk rózsavíz (elhagyható)
• 1 ek nádcukor

A körtét meghámozom, magházát kivágom, feldarabolom. A sóskát, mentát megmosom, lecentrifugálom.

A hozzávalókat turmixgép kancsójába teszem, letrurmixolom, és készen is van.

Címkék: italok, joghurt, körte, sóska

Sóskakrémleves kicsiknek és nagyoknak

Hát lehet, hogy ez nálam már olyan misszióféle, amit a sóskával művelek. De szeretem. Az pedig nagy fájdalmam, hogy szinte mindenki a környezetemben rávágja, hogy fúúúj…/ a nagymama arcába köpködi, miközben kanállal tuszkolják a szájába.

De nem kell aggódni, remekül haladok, már van egészen sok étel a sós sóskaszószon kívül (amit megjegyzem, én sem szeretek), amivel tetemes mennyiségű sóskát tudok juttatni a családom szervezetébe. Mert a sóska egyébként egészséges, tele van vassal (ami alig szívódik fel), C vitaminnal (ami a főzés során lebomlik), és oxálsavval (ami vesekövet okoz). De most komoly(abb)an, van benne sok ásványi anyag, kalcium, foszfor, és kisebb mértékben, de a vas is felszívódik belőle, továbbá nyákoldó és vizelethajtó hatást is tulajdonítanak neki. Nyersen fogyasztva, akár salátának pedig a magas a C vitamin tartalma is megmarad.Továbbá finom.

A krémleves a nagyi (leánykoribb nevén az anyukám) édes sóskaszósz receptje nyomán készült, ami Pontynak túl sóskás volt, ezért a fentebb említett művelethez folyamodott etetés közben, de megfelelő hígításban illetve feljavítással úgy tűnik, nincs kifogása a sóska ellen sem. Az is igaz, hogy megfelelő mennyiségű ricottával elkeverve szinte bármit meg lehet vele etetni. Ebből következik, hogy a baba változat egy ricottával igen gazdagon tuningolt leves. A felnőtt változatból viszont a ricotta akár el is hagyható (én el is hagytam), mert a tojássárgájás-tejfölös sűrítéstől eleve egy nagyon gazdagon krémes, sűrű, eszméletlenül finom levest kapunk. Ebbe még reszelt citromhéj és rózsavíz kerül a vanília mellé, ami a levesnek egészen elegáns ízeket kölcsönöz. A rózsavíztől nem kell megrémülni, csak kevés kell belőle, és nagyon finom, illatos, gyümölcsös lesz tőle a sóska. (ez egyébként nemcsak itt igaz, a meggy, a cseresznye, a rebarbara, a málna is nagyon jól viseli, ha néhány csepp rózsavíz kerül melléjük, én szinte mindig használom, ha ezekből a gyümölcsökből szorbeteket, krémeket készítek)

Még néhány szó, és ígérem abbahagyom.

Vadsóska. Igen, persze, ebből finomabb. Tényleg Ráadásul minden Tiszához közelebb eső település piacán lehet kapni belőle. De nő az erdőben is, nemcsak a töltéseken. Nálunk is van a kert végében. De ez a leves mégis a kerteben lévő, szelíd változatból készült, hisz azt is csak el kell használni valamire. És így is finom.

Anyu sóskaszósza. Nemcsak a gyerekkori emlékeim miatt, hanem mert tényleg nagyon finom, és hátha mást is érdekel: kevés vajon megdinsztel 2 púpos mélytányérnyi sóskát, állandó kavargatás mellett, majd miután teljesen szétestek a levelek, botmixerrel simára pürésíti. Visszateszi a tűzre, és 2 deci tejfölt vagy tejszínt önt hozzá, hangulattól függően. Anyu szerint a tejszínt/tejfölt előtte el lehet kevés étkezési keményítővel is keverni, de igazából nem szükséges. Sűrűre főzi, édesíti cukorral, felengedi annyi tejjel, hogy megfelelő állagú szósz legyen (szintén hangulattól függően, hol sűrűbbre, hol hígabbra hagyja), és kész. Hidegen a legfinomabb.

De akkor most a leves.

• 4 adag
• 50 dkg sóska
• 1 kis pohár (175 gr) tejföl
• 4 tojás sárgája
• 1 ek vaníliás cukor (házi vagy Bourbon)
• 4 ek fruktóz/nádcukor + amennyi még szükséges, ízlés szerint
• kicsiknek:
• 25 dkg ricotta (krémes, lágy, apró szemcsés)
• nagyoknak:
• 1 ek rózsavíz és 1/2 citrom reszelt héja

A sóskát megmosom, leszárítom, erre a célra a salátacentrifuga tökéletesen megfelel. Fél liternyi vízzel és a vaníliás cukorral felteszem főni, és néhány percig forralom, amíg a levelek megfőnek a vízben. Botmixerrel pürésítem, majd megy vissza a tűzre.

Közben a tojások sárgáját a tejföllel habverővel simára keverem, ha a leves felforrt, a tojások sárgájához merek két evőkanálnyit belőle, habverővel való állandó kevergetés mellett, azaz hőkiegyenlítést végzek. Ezután a leves alatt mérsékelem a lángot, és állandó keverés mellett a tojásos keveréket belecsorgatom. Addig főzöm kis láng felett, állandóan kevergetve, amíg besűrűsödik.

Ha már sűrű, lehúzom a tűzről és belekeverem a ricottát. Célszerű ezt is habverővel csinálni, hogy teljesen sima, csomómentes legyen. Végül tetszés szerinti mennyiségű cukorral ízesítem. (nekem 5 ek kellett hozzá)

A felnőtt változathoz a ricotta mennyisége csökkenthető vagy akár el is hagyható, és a főzés végén megy bele a finomra reszelt citromhéj a rózsavízzel.

Langyosan is jó, de hidegen a legfinomabb.

A felnőtt-gyerek változatot meg így különbontani lehet, hogy butaság, mert az én minimanóm imádja rózsavízzel, citrommal együtt is ezt a levest. Igazából az egész variálásnak annyi a lényege csak, hogy a baba verzióba igyekeztem minél több fehérjét zsúfolni, amire nekünk, felnőtteknek már nincs annyira szükségünk. De végül is kár csűrni-csavarni, mindenhogy finom.

Még egy szó a ricottáról: a krémes, apró szemcsés jó hozzá, mint amilyen a Óvártej műanyagdobozos, 250 gr-os változata, vagy a hasonló kiszerelésű és kinézetű, hipermarketekben kapható olasz (aminek a nevét nem tudom).

Címkék: babának, fél óra, leves, ricotta, sóska

Sóskával savanyított juh tokány sült juhtúrós puliszkával

” Ezzel is abálásig szintén ugy élj. Az abálás után az sóskát szépen szedjed és megmossad, annak utánna feltegyed, de ez sóska annyi legyen, hogy megsavanyítsa az bárányhust, savát is megadjad, mikor fel akarod adni, az tálban felül rakjad a husára az sóskát, mint az tehénhus felett az petrezselymet.”

Ez volt a recept a Szakács tudomány könyvéből, mely a 16. század közepén íródott, ismeretlen szerző tollából (aki főleg azért ismeretlen, mert az összesen fennmaradt két példány borítói hiányoznak). Az íróról annyit azért megtudunk, hogy erdélyi fejedelmi és főúri konyhákon tanult, és többek között Báthory Kristóf és Rudolf konyháján szerezte tudását. A mű átfogó, hiteles képet ad a 16. századi erdélyi fejedelmi udvarok konyhájáról, Radvánszky Béla kultúrtörténeti gyűjteményében jelent meg 1893-ban.

Nemcsak a sóskával való savanyítás az egyetlen feledésbe merült dolog, az akkoriban a fűszerezéshez használt gyömbér, szerecsendió, sáfrány a fűszerpaprika térhódításával szintén háttérbe szorultak, sőt, mostanában inkább különlegesnek és egzotikusnak tartják, pedig ez mind a régi, hagyományos erdélyi konyha része volt.

Az alapanyagoknál azért még meg kell említenem, hogy a savanyításra használandó sóskának érdemes vadsóskának lennie, mert az ízre és savasságra is más, mint a kertben növő szelíd fajta. Aki már kóstolta mindkettőt, az tudja hogy miről beszélek. Szalonnából sem érdemes agyonfüstöltet használni, itt nem az a cél, hogy a füst elnyomja az ízeket. A juh pedig valóban juh volt, de azért nem annyira agg, hogy napokon át kelljen puhítani, jó öt óra alatt készült el a húsa puhára.

Berzenkedni pedig megint nem ér, hisz eleink nem voltak ostoba emberek, azért ettek ilyesmiket, mert alapvetően finom. És tényleg. Meg azért ebben a tokányban én már igyekeztem a mai ízlést, igényeket is figyelembe venni. A tesztelésért felelős Férj szerint egyébként ez sikerült. (plusz még nekem is ízlett)

A köretre is van külön magyarázat: Erdélyben a puliszkára szintén gyakran hivatkoznak tokányként, így egyfelől a név egyezése miatt választottam, másfelől viszont remekül passzolt a húshoz is.

• 4-6 főre
• tokány:
• 1,2 kg juhcomb, csont nélkül
• 10 dkg füstölt húsos szalonna (enyhén füstölt, pl Erdélyi szalonna)
• 20 dkg sóska (lehetőleg vadsóska)
• 20 dkg vöröshagyma
• 3-6 dl alaplé (borjúcsontból főzött barna csontlé leszűrve)
• 5 cm gyömbérgyökér (egy hüvelyknyi darab)
• 2 csipet sáfrány (~ 0,20 gr)
• két körömpercnyi szerecsendióvirág
• 1 babérlevél
• só
• 2 tk méz (semlegesebb ízű, pl vegyes virág)+ ízlés szerint, amennyi szükséges
• 1 kis citrom reszelt héja, a felének a leve (kb 2 ek) + ízlés szerint annyi lé, amennyi szükséges
• méz, citromlé ízlés szerint
• Puliszka:
• 1,5 dl finomra darált kukoricadara
• 7,5 dl víz
• 5 dkg vaj
• 3 tojás
• 12 dkg juhtúró
• vaj a formákhoz

A húsról levágom a faggyút. A letisztított húst ujjnyi vastag, 5 centi hosszú csíkokra vágom.

Serpenyőben (vagy bográcsban) az apróra kockázott szalonnából kiolvasztom a zsírt, a húst rádobom, majd miután levet engedett, hozzáadom a meghámozott, negyedbe vágott gyömbért, a babérlevelet, szerecsendióvirágot, sáfrányt, a citrom reszelt héját és lefedve, nagyon alacsony lángon párolom, a saját levében.

Ha a párolás során elfőné a hús a levét, azt mindig kevés alaplével pótolom. Az második óra végén kiszedem belőle a babérlevelet, ne legyen túl erős az íze. A párolás addig tart, amíg villával könnyen el lehet vágni a húst, a kötőszövetes hártyák, inak pedig feloldódnak benne. Ez több óra, a hús minőségétől függően.

Amikor a hús már puha, hozzáadom a nagyon finomra aprított hagymát, a citrom levét, mézet, sózom, borsozom, majd visszasütöm zsírjára (de nem pirítom meg a húst). Kevés alaplevet adok hozzá, majd ismét visszasütöm, ezt addig ismételve, amíg a hagyma bele nem olvad a szaftba.

Végül hozzáadom a vastag erektől megszabadított, vékonyra felcsíkozott sóskát, illetve sózom, borsozom. Citrom levével és mézzel ízesítem, ha még szükséges, illetve alaplevet adok hozzá, hogy sűrű szaftot kapjak. Összeforralom, csak addig, amíg a sóska megpárolódik, azaz elveszti élénk zöld színét.

Juhtúrós puliszkát adok mellé.

A puliszkához a vizet felforralom, sózom, majd kevergetés közben beleszórom a kukoricadarát és addig főzöm, amíg meg nem puhulnak a szemcsék. Még forrón belekeverem a vajat, a juhtúrót, ha már csak langyos, hozzáadom a tojások sárgáját is, jól elkeverem, majd óvatosan hozzáforgatom a tojások keményre vert fehérjét is.

Sütőpapírral bélelt vagy alaposan kivajazott tepsibe kivajazott 8 cm átmérőjű, 4 centi magas fémgyűrűket állítok, ezekbe kanalazom a masszát, majd 180°C fokon (gázsütőben) 45 percig sütöm (villanysütőben 160°C fok, 30 perc, légkeverés). Tálalás előtt a fémgyűrűk falánál kés pengéjével meglazítom a puliszkát, így könnyen kifordítható a formából.

Kis formák hiányában 18 centis kapcsos tortaformában is elkészíthető, akkor 160°C fokon 80 perc a sütési idő.

Címkék: juh-bárány-birka, juhtúró, köret, kukoricadara, sóska

Ricottás sóskás lepények eperrel és anélkül

Nem a lepényen van a sóska, hanem benne, a tésztában. Különben még Ponty lepiszkálná róla…

A történet egyszerű: a kisfiam utálja a sóskát, én meg imádom, ráadásul a szüleimtől kaptunk egy kazallal belőle, nem is akármilyent, hanem amit a Tisza parti töltésről szedtek. Ez pedig vadsóska, tudvalevően a legfinomabb.

Mivel a sóskaszósz, ami nekem gyermekkoromban nyaranta szinte kizárólagos élelemforrásként szolgált (mármint az édes szósz belőle, ahogy anyukám készíti), az Pontynál heves köpködési rohamot vált ki, így szükség van az alternatív megoldásokra. Nekem amúgy is mániám, hogy mindenféle zöldséget, gyümölcsöt belediktáljak a bőszen tiltakozó kisemberbe, ha máshogy nem, hát elbújtatva. Így született az alábbi, meglepően finom péksütemény. (egyébként meg milyen érdekes, hogy szinte semmilyen más recept nem létezik sóskára, csak a sóskaszósz, ráadásul az is többnyire sósan)

És láss csodát. Minimanó zabálja. Meg én is. Meg az apja is…

A tésztáról pár szót: nagyon hálás, könnyen kezelhető, percek alatt kidolgozható még kézzel is, formázni is jól lehet…csak aztán sütés közben amorf pacává válik. Ezért ne készüljön belőle bonyolult építmény, vagy fonott kalács hatos fonással, de ha megelégszünk az egyszerű, lapos alakzatokkal, lepényekkel, pogácsákkal, akkor nagyon finom, hosszú ideig puha péksüteményt kapunk. Amit nem mellékesen a gyerekek is imádni fognak. Hogy mennyire finom, azt az jelzi, hogy a harmadik adag készül belőle. Részben a tengernyi sóskának, részben a nagy sikernek köszönhetően.

Aztán úgy alakult, hogy maradt még egy kis ízetlen eper is, és hát kipróbáltam valami újat: egy lepény tetejére kerültek, cukorba forgatva. Nos, ez is jó döntésnek bizonyult.

Aztán még egy dolog, de tényleg az utolsó: határozottan úgy vélem, hogy sóska helyett spenóttal is kivitelezhető ez a lepény, sósan, kis reszelt fokhagymával. Recept hamarosan!

• 12 db
• 50 dkg ricotta (2 doboz 25 dkg-os Óvártej )
• 50 dkg rétesliszt
• 20 dkg sóska
• 3 dkg élesztő
• 8 dkg nádcukor (vagy fruktóz)
• tojás a kenéshez
• eper és nádcukor ízlés szerint (vagy tetszőleges gyümölcs, nagyon finom tud lenni almával és körtével is!)

A sóskát megmosom, a vastag szárakat lecsipkedem, majd késsel nagyon finomra aprítom.

Az élesztőt elmorzsolom a liszttel, majd hozzáadom a cukrot, ricottát, a finomra aprított sóskát és alaposan összegyúrom, kidolgozom. A ricotta miatt nem lesz sosem olyan szép fényes a felszíne a dagasztás végére, minta sima kenyértésztáknak, de ez is egy rugalmas tészta lesz, ami szépen elválik a kéztől. A kelsztőtálat letakarom konyharuhával, majd félreteszem kelni. A ricotta miatt elég lassan kel, jó 3 óra lesz, amíg a duplájára nő.

A tésztát átgyúrom, 12 gombócra osztom, majd lisztezett deszkán kis, 2 centi vastag lepényeket formázok belőle.

Ismét félreteszem kelni, amíg a bucik a duplájukra nem nőnek. Ez sem megy annyira gyorsan, több mint fél óra kell nekik. Sütés előtt még lekenem, lehetőleg kétszer elhabart tojással a tetejüket. Az epresre még került fél maréknyi eper, negyedelve és enyhén a tésztába nyomkodva, mintha focaccianak készülne, amit aztán meg lehet szórni tetszőleges mennyiségű nádcukorral, az eper édességétől függően..

Előmelegített sütőben, 220°C fokon (gázsütő) 20 perc alatt sülnek ki. Akkor jó, amikor a tetejük már kissé aranyszínűvé válik.

Rácsra szedve hűtöm ki.

Megjegyzés: Azon kívül, hogy spanyol import epret lehetőleg egyáltalán ne adjunk kisbabának, 18 hónapos kor előtt az apró magvas gyümölcsök adása sem javasolt (kivéve, ha átpasszírozzuk a húsukat, és mag nélkül adjuk), ezért az epres változatot csak nagyobb babák kapják, majd az eperszezonban.

Egyébként tojásos kenés nélkül 8-9 hónapos kortól, tojással egy éves kortól adható.

Megjegyzés 2.0: Ha nem a műanyag dobozos Óvártej ricottát használjuk, hanem a zacskósat, ami jóval szárazabb, akkor szükség lehet néhány evőkanálnyi tej vagy joghurt hozzáadására a tésztához a megfelelő, gyúrható állag eléréséhez.

Címkék: babának, eper, kelt tészta, ricotta, sóska

Az almás sóskakrém és az áramszünet-lepény

Ez a mai nap ez ilyen volt, fura.

Igaz, már tegnap elkezdődött, amikor arra ébredtem, hogy valaki (Apu) eltorlaszolta a bejárati ajtót egy szatyornyi birsalmával meg spenóttal. Gondoltam én. Mármint hogy spenóttal. (meg gondolta Apu is, aki még ma is győzködött telefonon, hogy ő azt bizony spenótnak kapta. Ketten is mondták neki, hogy az. Az a pokoli savanyúság meg ami a nyers levelek elfogyasztásakor volt észlelhető biztos csak délibáb.)

Lehet azt tudni rólam, hogy kevés dolgot utálok jobban, mint kazalnyi zöldeket átválogatni és csigátlanítani, nyolc-kilenc (-tizenkét) alakalommal átmosni, hogy a csikorgó homoknak legalább egy részét eltávolítsam, aztán mindezt addig ismételni, amíg többé már nem úsznak fel bánatosan apró meztelen csigák a tál aljáról a víz tetejére. Hogy végül a nagy halomból egy tányérnyi fonnyadt levél legyen.

De nem baj, szeretem a spenótot, azért még erre is képes vagyok (bár nem túl gyakran szánom el magam).

Kissé bágyadt lehettem, hogy nem tűnt fel rögtön az elején a turpisság. Pedig éreztem a savanykás illatot, de azt gondoltam, hogy az nem lehet. Az én apukám nem tenne velem ilyet.

Aztán egy órányi kemény munka és szitkozódás, valamint 13 db meztelen gusztustalanság levadászása után csak megkóstoltam egy levelet.

Savanyú volt az, de kegyetlenül.

Itt egy olyan rész következett, amire nem vagyok büszke és nem fogok belőle idézni még csak részleteket sem.

A düh után pedig igen gyors egymásutánban jött az alkudozás (nem lesz az olyan rossz, majd csinálok belőle szószt. Na persze.), a depresszió (melynek során kemény 5 percig meredtem tanácstalanul magam elé a konyhában, hogy akkor most mihez kezdjek), majd a beletörődés.

Az esélytelenek nyugalmával láttam neki a tervezett lepénynek, spenót helyett sóskából. Úgy saccoltam, hogy legalább annyira gusztustalan lesz, mint a kis lábatlan (és házatlan) jószágok, amiket a levelek között találtam.

Vajon megpároltam, került bele alma is (nem tudom, miért. Valószínűleg csak azért, mert az asztalon megláttam.), bőszen kóstolgattam, turmixoltam. Gondoltam ennél rosszabb már nem lehet.

Aztán elment az áram.

Főzött már valaki rajtam kívül egy szál illatgyertya mellett, melynek pislákoló, imbolygó fényétől kiskorú gyermeke felfokozott izgalmi állapotba kerül és mindent elkövet, hogy megkaparintsa és kibogozza a köténye lelógó, izgalmas árnyékot vető kötőfékét?

Bár maga az élmény különleges volt, ugyanakkor valahogy nem vágyom rá ismét.

Innentől már tényleg elég rezignált lehettem, mert ötletszerűen elkezdtem belehajigálni mindent, amit láttam (szó szerint) a sóskás masszába, ami egyébként az alma és tejszín után azért még szerintem is finom volt. A sós omlós tészta gyúrása helyett pedig egy mirelit vajas került elő a mélyhűtőből, két perc alatt a sütőben meglangyosítva, melynek eredménye egy kívül szétolvadt, belül fagyos, nyújthatatlan, kezelhetetlen massza lett.

Na itt már tényleg azt gondoltam, hogy akár egyből mehetne a kukába is, megspórolnám a sütést.

De hideg volt, a gázsütő meg még működött, kellemes meleget árasztva. Ez az egyetlen oka, amiért végül ez a lepény elkészült.

Szerintem ez az “elmegy” kategóriába tartozik, igaz, én rosszabbra számítottam, úgyhogy ez is kellemes csalódás.

Na de Férj szerint! Az én hites uram odáig volt, meg vissza, hogy ő még sóskából ilyen finomat nem evett, hogy ez igazán isteni, és hogy a töltelék állaga tökéletes, meg hasonló lelkes badarságok. És hogy ennek a szerintem továbbra is csak ehető dolognak a blogon a helye, mert ő még ilyet kér majd máskor is, sőt, sóskából csak ilyet kér ezután.

Én meg nem akarnám megbántani a világért sem.

1 20×25 cm sütőtálhoz

1 TESCOs szatyornyi~ 6 kétmaréknyi sóska, 4 dkg vaj

4 közepes alma (~50 dkg)

2 dl tejszín, 5 tojás, 30 dkg kemény, reszelhető juhsajt, 3 szelet prosciutto crudo, 7 dkg étkezési keményítő

2 ek nádcukor, 1 tk só, 1 gerezd fokhagyma, bors

1 csomag leveles tészta (Tante Fanny)

A spenótot tisztítás után a vajon megfonnyasztottam. Hozzáadtam a meghámozott, nagyobb kockákra vágott almát is, fedő alatt puhára pároltam. Került bele 1 tk só.

Az így nyert elképesztően savanyú és ronda masszát turmixgépben pürésítettem. Vigyázat, forró! (bár nem hinném, hogy bárki is utánam akarná csinálni…)

Megcukroztam, majd igyekeztem annyit kienni a kancsóból, hogy 1 liternyi massza maradjon, mivel a többi, a krém szilárdságát adó  hozzávalók mennyiségét valami homályos számítás szerint fejben egy liternyi zöldségpürére kalkuláltam ki.

Hozzákevertem a tejszínt, majd megbántam, hogy nem ekkor kezdtem szintre enni a masszát az üvegpohárból. Tudniillik ez itt, ezen a ponton finom volt. Nekem is ízlett. Nagyon kellemes kis desszert lehetett volna kicsit több cukorral, de tényleg. Viszont a ház ura viszonylag jogosan követelhette volna rajtam ezek után a vacsorát.

Miután eddig eljutottam, elment az áram.

Némi közjáték után a juhsajtot belereszeltem, ment hozzá a keményítő, amiből 5 dkg-ot szerettem volna tenni bele, de alig láttam a mérleget, így lett 7. Mondjuk kellett is bele, szerencsés véletlen (ilyen is van).

Ezek után az egész massza hihetetlenül darabos lett, mert nem vártam meg amíg kihűl, így a keményítő kis csomókba ugrott benne.

Annyi lélekjelenlétem még volt, hogy az egész kutymazt visszaöntöttem a turmixgép kancsójába, gyorsan egy gerezd fokhagymát és a széttépkedett sonkát is utánadobtam,  és ugrásra készen vártam azt az egy percet, amíg visszajön az áram, mindeközben a kisded a kötényemet bogozgatta lelkesen a hátam mögött. Minden próbálkozása (ti. kisdedé, miszerint hagyjam már a csudába a főzést és inkább had haraphasson teljes erejéből az orromba megint, mint ahogy azt eddig egész nap tette) ellenére azonban sikerrel jártam, a massza kisimult, kissé én is, jöhettek bele a tojások. Innentől már habverővel dolgoztam, mert az áram estig már egy percre sem tért vissza.

Szóval. Ment bele még bőven bors. Jól kikevertem.

A vajas tészta közben parciálisan felolvadt, de kicsire nem adtam,  sütőpapírral bélelt sütőtálba gyömöszköltem, részben tépkedtem, az egyenletes rétegvastagságra  csak nagyjából törekedve. Peremet is gyurmáztam és tapasztottam neki. A nyújtás szóba se került. De nem zavart, mert nem láttam végül hogy is nézett ki.

Zöld trutyi bele a foltozott leveles tésztába, irány a sütő, 160°C fokon 50 perc, végül a maximumra csavarva a hőfokot még kb 5 (úgy képzeltem, hogy ennyi idő alatt megpirul a tészta széle. Később kiderült, hogy ezt tényleg csak képzeltem, mert igazából sápadt maradt. De legalább meg volt sülve.)

Miután készen lett, halált megvető bátorsággal kihalásztam a sütőből és a pulthoz botorkáltam vele, rácsra emeltem ki a papírral együtt, így hűlt a hőn szeretett házastárs hazaérkezéséig.

Számomra teljesen érthetetlen még most is, hogy miért, de Férjnek tényleg nagyon ízlett.

Aki pedig kitartott idáig az olvasásban, igazán megérdemel egy képet az én kicsi kuktámról.

Címkék: alma, édes, juhsajt, reggeli, sonka, sóska