rebarbara

Rebarbara krémleves almával, céklával

2011. május 25., szerda | leves | 2 hozzászólás

Ez a leves is szerepelt már a blogon sokkal sokkal korábban, egy meglehetősen babás kiadásban, ami finomnak nagyon finom lett, de sokkal kevésbé volt szofisztikált, mint ez a jelenlegi változat. Ez az élénk színű, könnyű leves azonban már megállja a helyét akármelyik asztalon, nagyon finom, hűsítő, habkönnyű, nálunk igazi nyári kedvenc lett belőle.

  • 50 dkg rebarbaraszár
  • 4 alma (60-70 dkg)
  • 25 dkg cékla
  • 1 citrom
  • 5 cm gyömbérgyökér
  • 3 tojás
  • 3 dl tejföl
  • 3-6 ek nádcukor

A rebarbaraszárak végeit levágjuk, ha szálkás,a külső részt lehúzzuk, a maradékot feldaraboljuk. Az almákat meghámozzuk, magházukat kivágjuk, feldaraboljuk, a meghámozott céklát apróra vágjuk. A rebarbarát, almát, céklát edénybe tesszük, háromnegyed liternyi vízzel felöntjük, hozzáadjuk a finomra reszelt gyömbér kinyomkodott levét, majd fedő alatt puhára főzzük. Hozzáreszeljük a citrom héját, botmixerrel pürésítjük.

A tejfölt simára keverjük habverővel a tojások sárgájával, majd kevés forró levest merünk hozzá. A levest ismét felforraljuk, majd vékony sugárban öntve, állandó kevergetés mellett hozzácsorgatjuk a tejfölt. Összeforraljuk, lehúzzuk a tűzről, cukorral és a citrom levével ízesítjük.

A levest kihűtjük, majd elkeverjük a kevés cukorral habbá vert tojásfehérjével.

Hidegen tálaljuk.

Címkék: , , , ,

Rebarbarás tejfölös pite akácvirággal

2011. május 18., szerda | desszert | 5 hozzászólás

Tudom, hogy volt már tejespite akácvirággal, és valóban hasonló gondolatmenet (és recept) mentén született a rebarbarás változat is, de ez egyszerűen annyira finom! A savanykás rebarbarával kiegészítve egészen megváltozott a sütemény, és a lágy, krémes, remegős tészta helyett egy friss ízű, üdítően könnyű desszert lett belőle. Aztán lassan elfogynak majd az akácos receptek, bár egy-kettőt még tartogatok belőle a hétre, aztán jöhet a spárga!

A rebarbara akác- vagy bodzavirággal való párosítása egyébként nekem nagyon megtetszett, mivel szépen kiegészíti, és nem nyomja el a rebarbara ízét. Ez persze ízlés kérdése, én a rebarbarát süteményekben akár mindenféle fűszerezés nélkül is nagyon kedvelem, viszont virágok hiányában a pite készülhet egy kevés reszelt citromhéjjal, rózsavízzel vagy gyömbérrel kiegészítve is, ha a rebarbara íze önmagában túl egyszerűnek tűnik, hiszen ezek a fűszerek is remekül passzolnak hozzá.

 

  • 2 egyszemélyes sütőformához (12 cm átmérőjű)
  • 2 dl tejföl
  • 1 dl tej
  • 2 tojás
  • 2+1 ek finomliszt (3 dkg+ 1,5 dkg)
  • 4 ek nádcukor
  • 20 dkg rebarbara
  • 3 fürt akácvirág
  • liszt és vaj a formákhoz
  • porcukor

A rebarbarát megtisztítjuk, végeit levágjuk, a külső szálkás részét lehúzzuk, majd centis darabokra vágjuk. Az akácvirágokat lehúzzuk a szárukról és a rebarbarához keverjük. Megszórjuk egy evőkanálnyi liszttel és összeforgatjuk.

A tejfölt, tejet, tojásokat, cukrot és a maradék lisztet csomómentesre keverjük habverővel, összeforgatjuk a rebarbarával és az akácvirággal, majd kivajazott, kilisztezett sütőtálakba osztjuk szét a tésztát.

Előmelegített sütőben 160°C fokon 35 percig sütjük. A nagyobb pite formának öt perccel több idő kell.

Tálalás előtt porcukrot szitálunk rá.

Megjegyzés: akácvirág szezonon kívül készülhet anélkül is, illetve az akácvirág helyett készülhet bodzavirággal is.

 

 

 

Címkék: , , ,

Grillezett citromos csirkemell, rebarbara chutney, sült spárga

2010. május 12., szerda | csirke, köret, üveges | 8 hozzászólás

P1013657

Együtt, vagy külön, ahogy tetszik. Természetesen nálunk együtt volt, illetve hát a csatniból csak én ettem (lévén elég csípős egy miniatűrnek).

A csirkemell még nem az igazi, ami csak annyit tesz, hogy grillserpenyőben készült, de ma már kinéztem végre az egér tetemekkel dúsított régi sütőnk utódját (hiába a sok fertőtlenítőszer, a gondolat az, amitől nem tudok szabadulni, mennie kellett a régi jószágnak), így nemsokára már faszénen sül a hús is.

A spárga-rebarbara kombináció meg nem is olyan vad, és már megint nem nekem jutott eszembe, hanem a La Cucina del Corriere Della Serraban olvastam, amit még Gabah volt olyan drága, és ajándékozott nekem amikor húsvét táján itthon jártak (és azóta első kézből származó információm van róla, hogy Anna tündériédes kisangyal! És élőben még inkább! ) Az olasz változat visszafogottabb fűszerezésű, igazából citromhéjon és petrezselymen kívül más nincs is benne, meg eleve párolva vannak benne a zöldségek, nekem az nagyon megtetszett, de mire eljutottam a megvalósításig, akkorára már egy kicsivel több fűszerre és ízre vágytam.

A rebarbara csatni Sajtkukac Niki fűszeres rebarbara mártásának és az én citromos birsalma csatnimnak az összeházasításával keletkezett. Nos, a rebarbara mintha tényleg erre lett volna teremtve, mert ez az egyik legfinomabb csatni, amit valaha kóstoltam. (ez pedig tényleg jelent valamit, mert az idén még édesség nem is készült a friss rebarbarából, pedig nem kicsit vagyunk oda a rebarbarás crumbleért…)

Ja igen, NAGYON csíp. Ez persze engem nem tudott megakadályozni abban, hogy meg ne egyem az egész üveggel csak úgy, magában, még a grillsütő megérkezése előtt…

Spárga. Még mindig sütve, grillen, olaj nélkül, mert szerintem így a legfinomabb. Aztán pici citromlé, nádcukor, és hidegen sajtolt dióolaj, a kötelező kör. Ami most viszont új, az a korianderzöld. Ez nem a boltban kapható csenevész, hullasápadt kis cserepes gizgaz, illetve csak az volt, amíg ki nem ültettem, és szép derék sötétzöld, dús bokor nem lett belőle. Na hát így már azért más az íze, például van neki. Az első szüret után nekem rögtön a sült spárga jutott az eszembe, és tényleg nagyon jól passzolnak, csak nem szabad túlzásba vinni a zöld leveleket, mert a markáns íz még elnyomná a spárgáét.

Aztán hogy még ne legyen vége a logorrhoeas rohamomnak, egy picit büszkélkedem is: az ÍzKép gasztrofotó pályázaton harmadik lett a fotóm a sült retek salátáról. Hát lehet, hogy ez nem akkora nagy fegyvertény, de én nagyon büszke vagyok rá, mert a fotózással a komolyabb kapcsolatunk még igencsak bimbózó (mármint ami nem a véletlenszerű exponálását jelenti egy tányér étel felett), és a új masina is csak három hónapja az enyém. Azt is tudom, hogy van mit tanulnom, van hová fejlődnöm, és rá kellene szánnom az időt a fényképezésre (ha lenne…Tudna valaki szólni a kisembernek, hogy anyu szeretne önkifejezni, úgyhogy addig ne hajigálja dömperrel a macskát? Vagy anyut?), meg úgy egyáltalán, de mostanában néha már sikerül egy-egy olyan képet is készítenem, ami még nekem is tetszik, legalább egy kicsit, a számos hibái ellenére.

Őszinte részvétem azoknak, akik csak a receptekért olvas(ná)nak.

  • 2 főre a hús és a spárga, 4-6 főre a csatni
  • hús:
  • 2 fél csirkemell filé (csont és bőr nélkül) (~40 dkg)
  • 2 kk szárított reszelt citromhéj
  • 1 citrom leve
  • 3 ek olívaolaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • bors
  • spárga:
  • 1 köteg zöld spárga
  • 1/2 citrom leve
  • 2 ek hidegen sajtolt dióolaj
  • 1 kk nádcukor
  • csipet só
  • 10-12 szál korianderzöld
  • rebarbara chutney:
  • 40 dkg rebarbara (tisztítva mérve)
  • 5 vékonyabb szál újhagyma
  • 2 citrom leve és reszelt héja
  • 5 dkg mazsola
  • 1 ek koriandermag
  • 3 pici szárított csili
  • 5 cm gyömbérgyökér (vagy 2 púpos tk szárított, porított)
  • 4 szem szegfűszeg
  • 1 csillagánizs
  • 5(+5) dkg nádcukor

A megtisztított, lehártyázott csirkemellet éles késsel lapjában 3 szeletre vágom, így kb háromnegyed centi vastag szeleteket kapok. A citromhéjat mozsárban finomra őrölöm, majd megszórom vele a szeleteket.

Egy tálba teszem a kés pengéjével meglapított, 5-6 darabba vágott fokhagymát, erre fektetem a húsokat, majd meglocsolom a citrom levével és az olívaolajjal. 1-2 óra pihenés (vagy még több) jót tesz neki, de ha csak fél óra jön össze, az sem tragédia.

A húsokat sütés előtt közvetlenül sóztam, majd a forró grillen mindkét oldalukon 3-3 percig sütöttem. A sütés végén borsoztam. Csak akkor álljunk neki a sütésnek, ha már minden más készen van.

A csatnihoz a rebarbara fás részeit lenyúztam, majd nagyobb darabokra vagdostam. meglocsoltam a citromok levével és még 2 dl vízzel, hozzáadtam a késsel durvára vágott mazsolát, a mozsárban porrá őrölt koriandert és szegfűszeget, az egészben hagyott csillagánizst és csiliket. Az újhagymákat tisztítás után a zsenge szárának egy részével együtt finomra aprítottam és ez is ment a rebarbara mellé, a lereszelt gyömbér kinyomkodott levével, csipet sóval és a nádcukorral együtt.

Addig főztem erősebb lángon, amíg be nem sűrűsödött majdnem lekvár sűrűségűre. Itt egy kóstolás következik, ha nem elég édes, mehet bele még cukor. Nekem 5 dkg elég volt, de ez nem az a klasszikus, szájat összetapasztóan édes csatni (vagyis amilyen a csatni hagyományosan) lett így. Ezután üvegbe töltöttem (fél literes üveg lett tele vele), és normál estben kihűlés után a hűtőben tároltam volna. Elvileg egy ilyen csatni hűtve jó két hétig eláll.

A spárgákat közben felhevített grillserpenyőben zsiradék nélkül mindkét oldalukon csíkosra sütöttem (úgy 5-5 perc), majd a sóval és nádcukorral elkevert citromlére szedtem. Alaposan összeforgattam, majd meglocsoltam a dióolajjal és megszórtam a finomra vágott korianderrel. Ez langyosan a legfinomabb, nem baj, ha a hús előtt készül el.

P1013685

Címkék: , , ,

Sült kacsamell rebarbara szósszal, sült újkrumplival

2010. május 6., csütörtök | kacsa, köret | 13 hozzászólás

 

P1013554Mit lehet kezdeni két köteg nem túl szép rebarbarával? (amit csak és kizárólag a rebarbara utáni kínzó sóvárgás tetetett be velem a kosárba a Metroban. Pedig láttam én, hogy nem túl szép, nem túl friss, sok mindenre nem való)

Elöljáróban el kell mondanom, hogy a rebarbara az egyik kedvenc gyümölcsöm (még akkor is, ha zöldség), és a rebarbarából készült crumblet családom férfitagjai megszavazták “a tökéletes sütemény”-nek, így nem kizárt, hogy kissé túlérzékeny vagyok a minőségére. (mert a férjem szerint példásul az égegyadta világon nem volt annak semmi baja) Általában frissen kapom (na meg ajándékba), és május végétől egészen őszig folyamatos belőle az ellátás. Ebből következik, hogy az idén még nem kaptam, a mélyhűtött készleteket pedig feléltük. (és igen, van már a kertben is, de csak tavaly vetettem, és olyan kis csenevészek, hogy az idén szerintem még nem fogok tudni saját terméssel büszkélkedni belőle) Szóval nem bírtam otthagyni. Aztán itthon jött a csalódás, a csenevész kis szárakból tisztítás után alig maradt valami, és miután megfőztem, én még az ízükkel sem voltam elégedett. Aztán jött Férj, megkóstolta, és felkiáltott, hogy ez isteni szósz, csak süssek hozzá húst neki. (így állunk, ez is az ő érdeme. Újabban egyre kreatívabb.)

A szószt én még kicsit fűszereztem, tekintettel a kacsára. A sült krumpli mellé pedig kötelező, ha férfiemberek vannak a háznál.

Az adagok kicsit kaotikusak lettek, mert pecsenyekacsa mellet újabban nem kapni, ebből a monstrumból meg egy fél filé egy embernek túl sok, kettőnek meg kevés. Ráadásul sütni sem olyan egyszerű, mint a picike 15 dekásakat, és mivel ugye villanysütőm továbbra sincs (sőt, úgy tűnik, nem is lesz egyhamar), azaz alacsony hőfokon sütni továbbra sem tudok, ezért egy öszvér megoldásra szoktam rá a gáztűzhely lehetőségeinek kiaknázásával. A szósz az olyan 4-6 adag, most mondjuk mi a felét megettük ketten, de a maradék jó lesz még más sült mellé is. A sült krumplihoz nincs hozzáfűznivalóm.

Egyébként isteni lett.

  • hozzávalók (hús 1,5 főre, szósz 4-6 főre, krumpli 2 főre)
  • 1 nagyobb fél kacsamellfilé bőrös, csont nélkül (~40 dkg) vagy 2 kisebb pecsenyekacsamell
  • 1 ág rozmaring
  • 1 gerezd fokhagyma
  • bors
  • 2 köteg rebarbara (tisztítás után 65 dkg)
  • 2 narancs leve (~ 1 dl)
  • 1 ek szegfűbors
  • 1 ek borókabogyó
  • 10+2 dkg nádcukor
  • csipet só
  • 8-10 szem kisebb újkrumpli (~ 30 dkg)

A rebarbarát megtisztítom, a végeit levagdosom, a fás részeket lenyúzom róla, majd nagyobb darabokra vágom. A borókabogyót, szegfűborsot mozsárban egy kevéssel a nádcukorból finom porrá őrölöm, majd hozzáadom a rebarbarához a többi cukor, a narancsok leve és 2 dl víz kíséretében. Mérsékelt lángon addig főzöm, amíg sűrű püré nem lesz belőle. Utána botmixerrel pépesítem, hogy ne legyen szálcsás.

A kacsamellet megtisztítom, lehártyázom, majd a bőrét centis távolságban bevagdosom hosszában és keresztben is. Nagyon éles kés kell hozzá, és óvatosan kell csinálni, a húsba ne vágjunk bele. Felhevített serpenyőben elkezdem sütni a bőrös oldalával lefelé, nagyobb lángon (zsiradék sem kell alá, ha teflon serpenyőben sütjük, mert szinte azonnal elkezd kiolvadni a zsír), amíg a bőre aranyszínűre nem pirul, és a zsír nagyrészt kiolvad belőle. Ha túl gyorsan pirulna, mérsékeljük a lángot.

Sütés közben sózzuk, majd ha már a bőre ropogós, és világos aranyszínű, megfordítjuk. A bőrös oldallal felfelé is sütjük 2-3 percig.

Egy sütőtálba tesszük a kés pengéjével meglapított fokhagymát, a rozmaringot, majd ráhelyezzük az elősütött kacsamellet bőrös oldalával felfelé. Alálocsolunk egy evőkanálnyi zsírt, csak hogy ne ragadjon oda a tál aljához, de több nem kell, mert még a sütőben is olvad ki belőle bőséggel. Borsozzuk, majd 160°C fokos sütőben (gázsütő!) 30 percig sütjük. Így tökéletesen rozé lesz.

Tálalás, szeletelés előtt még úgy 5 percig pihentetem, a kinyitott ajtajú, kikapcsolt sütőben.

Közben a meghámozott újkrumplit lehetőleg magas falú, fedeles teflon serpenyőben a kacsa kiolvadt zsírjából 2-3 evőkanálnyin elkezdjük sütni, fedő alatt, kis lángon. Időnként megrázogatjuk, és készre sütjük-pároljuk. Folyadék, több zsír nem kell alá. Csak tálalás előtt sózzuk.

Még egy szó, ez a rebarbarás szósz tényleg elképesztő finom! Hogy én miért csak édességnek ettem eddig! Fog még készülni jó néhányszor ez is, de hamarosan Sajtkukac Niki rebarbara szószát is be kell ütemeznem!

Megjegyzés:

1.) Ha kicsi, 15-20 dkg-os pecsenyekacsa mellet használunk, akkor azt beirdaljuk, majd bőrös felével lefelé kezdjük sütni forró serpenyőben, nagyobb lángon, amíg az összes zsír ki nem olvad belőle. Ha ropogós és piros a bőre, akkor megfordítjuk, és a másik oldalán sütjük 4-6 percig, amíg megnyomkodva gumicukor állaga lesz a húsnak. Sütés közben sózzuk, borsozzuk. Ezt követően alufóliába csomagolva félretesszük pihenni 10 percre meleg helyre, ki ne hűljön a szeletelés előtt.

2.) A kacsa sütésekor kiolvadó zsírt összegyűjtöm, és eltárolom pecsenyezsíros kenyérhez. Lilahagymával. Kiváló.

Címkék: , , , ,

Cékla krémleves rebarbarával

2009. július 30., csütörtök | leves | 6 hozzászólás

p1050008

Lehet, hogy furán hangzik, de nekem a cékla inkább édesen jöhet, mint sósan. Talán azért, mert nagyim annak idején a nyers céklasalátát nagyon sok cukorral készítette. Eleinte háborogtunk, de aztán megszoktuk. Még később hiányzott az édessége, ha valaki, valahol “normálisan” készítette.   Szóval talán a megszokás…

Az is igaz, hogy a cékla alapvetően édeskés ízű, és én ilyenkor nyáron leginkább magában, nyersen szeretem enni, mint az almát (igen, tudom, ez van, sajnálom. De ezt már annyiszor írtam… ).

És mivel egy nagyon kedves, öreg néni minden héten hoz nekünk egy-egy szatyorral a kisvárdai piacra, hát céklából idehaza éppenséggel nincsen hiány.  Szóval készül nyersen, sütve, főzve, mindenhogy.( és még nem unom! ) Most éppen krémlevesnek, rebarbarával.

Szerintem az ízük együtt igazán remek lett, és ez az édeskés-savanykás leves, behűtve, ebben a hőségben nekem most nagyon jól esett.

4 adag

30 dkg cékla, 40 dkg rebarbara (ennyi maradt), 30 dkg alma, 6-8 szem szegfűbors, 2 dl tejszín, 3-4 ek cukor, csipet só

A rebarbarát megtisztítom, a fás részeket lehúzkodom róla, nagyobb darabokra vágom, egy kis fazékba hajigálom. A meghámozott, nagyobb darabokra vágott céklát és almát szintén. Megy hozzá a szegfűbors, csipet só, és annyi víz, amennyi éppen ellepi. Fedő alatt puhára főzöm.

Ha ez megvan, megy hozzá a tejszín, a cukor, egyet forr, és ha kicsit már kihűlt, irány a turmixgép. (lehet botmixerrel is, de azzal nekem a csilis történet óta komoly fenntartásaim vannak)

És akkor kész is. Megy a hűtőbe, mert ez hidegen a legfinomabb!

 

Címkék: , ,

Rebarbara kétszer: rebarbara krém, és rebarbarás crumble

2009. július 28., kedd | desszert | 5 hozzászólás

p1030047

Kaptam két kiló rebarbarát. Onnan, ahonnan jövőre palántákat is kapok a kertünkbe. Hát, van nagy boldogság!

Mindig meglepődök azon, amikor eljutok egy-egy kedves, kedvenc növényem elkészítéséhez, hogy mennyire nagyon, nagyon-nagyon-sokkal-jobban tudom őket szeretni. Nem azért, mert különlegesebbek, jobbak, szebbek, mint a többi. (igazából a végetlenül egyszerű tök például az egyik legnagyobb kedvencem) Nem azért, mert… nem is tudom miért. Egyszerűen csak szeretem őket, sőt, rajongok értük. Megmagyarázhatatlanul.

A rebarbara az egyik közülük. Pedig savanyú. Meg csúf is. De az első fél kilót vajon megpárolva, kis cukorral tüntettem el percek alatt. Mert semmi nem hiányzott nekem az ízéhez. Nem akartam fűszerezni, elváltoztatni, elnyomni, “megbolondítani” semmivel.

Aztán persze győzött a megszokás, és elkezdtem mindenfélét sütni-főzni belőle. És ezek is finomak, persze, mi az hogy! Csodálatosak, isteniek, nyálcsorgatóak! (hiszen rebarbara van bennük)

De a csúcspont mégiscsak az volt, úgy magában, vajon sütve…

A rebarbara krémre azóta fáj a fogam, amióta megláttam Lúdanyónál a vörösboros rebarbara szószt, és a fagyit belőle. Eredetileg nálam is ez készült volna, de vörösborból csak egy, nagyon jó, minőségi palack van itthon, aminek a  felbontás után nem akadt volna gazdája (Férj csak társaságban/társasággal iszik, én meg Ponty Úrral vagyok függőségi viszonyban… ) De ez így natúran annyira finom lett! A fagyigép túlterheltsége miatt csak másnap lett volna el belőle a fagyi, de ki bírt addig várni, úgyhogy tojáshabbal fellazítva csodás krémként végezte.

A harmadik fél kilóból jó kis crumble lett. A negyedik negyed pedig még ott csücsül a hűtőben, és várja a sorsát. Ami párolás-sütés lesz, csak úgy, magában, egy kis vajon…

p1020004

A krémhez:

500 gr rebarbara (tisztítva mérve), 1 dl mascarpone, 4 tojás fehérje, 4-6 ek cukor

A rebarbara szárakat megtisztítom, a fás részeket “lenyúzom” róluk, és 2-3 cm darabokra vágom. Vajon magas falú, fedeles tapadásmentes serpenyőben 1 dl vizet öntök alá, majd fedő alatt párolni kezdem. Annyi levet enged, hogy nem kell alá több folyadék. Néhány rázogatás, 5-10 perc, és pürévé olvadnak szét a szárak. Fedő nélkül, kevergetve besűrítem a masszát. Ha kész, megy hozzá a mascarpone. Ha kihűlt, a csipet sóval keményre vert tojás fehérje habbal óvatosan összeforgatom, poharakba merem a krémet, és irány a hűtő. Csodálatos desszert.

p1030068

A crumble:

kb 18X22 cm sütőtálhoz

a rebarbarás keverékhez: 50 dkg rebarbara szár(tisztítva mérve), 1 bő marék nagy szemű, arany mazsola, 4-6 ek cukor, vaj a kenéshez

a morzsához: 50 gr zabpehely (finomra hengerelt) 50 gr mandulaforgács, 100 gr rétesliszt, 50 gr cukor, 100 gr vaj

A szóráshoz: cukor

A rebarbara szárakat tisztítom, a fás részeket lehúzkodom róluk. 2-3 cm darabokra vágom. Összekeverem a cukorral, leöblített mazsolával, és a kivajazott sütőtálba terítem.

A morzsa hozzávalóit nagyjából összedolgozom, nem kell túl alaposan. Darabosnak kell lennie. A rebarbarára szórom egyenletesen. A tetejére még szórok kevés cukrot, hogy a sütésnél ez karamellizálódjon.

220°C fok, 35 perc, vagy amíg aranybarna nem lesz a teteje.

Langyosan, vanília fagyival.

A rebarbarát el lehet keverni 1 csapott evőkanálnyi étkezési keményítővel is, akkor kellemes, puding-szerű lesz a gyümölcsös réteg állaga. De én kicsit szottyosan szeretem…

És végül néhány szó a crumbleről. Eredetileg angol találmány, a második világháború után a szűkös élelmiszer készletek miatt, a hagyományos pite kiváltására találták ki. Így sok gyümölcshöz kevés liszt és vaj kellet a sütibe.

Eredetileg a morzsa csak lisztből, cukorból, és vajból állt, de később került már bele zabpehely, olajos magvak finomra őrölve, és néha író is. Az arányoknál csak annyi a szempont, hogy morzsalékos maradjon, azaz ne legyen benne túl sok a vaj. De a 2 rész liszt (esetleg részben olajos mag őrlemény): 1 rész vaj receptektől kezdve a 3:1 arányon át számtalan variáció előfordul.

A műfaj fő előnye számomra a kevés macera-gyors elkészülésen  kívül az, hogy olyan közel áll ízvilágában az én személyes nagy kedvenceimhez, a pitékhez. Csak ráadásul ez még ropogós is.

És persze én értelemszerűen a saját kedvenc morzsa-receptjeimet fogom ide lejegyezni a későbbiekben. Viszont ez a műfaj annyira kötetlen, hogy mindenkit csak buzdítani tudok arra, hogy kísérletezze ki a saját kedvenc morzsáját, ami az ízlésének leginkább megfelel.

p1030054

Címkék: , , , , , ,