A Wasabi étlapján van egy Tokyo tiramisu nevű képződmény, ami mostanában ajándékba jár minden 3300 Ft feletti rendelés mellé a debreceni egység házhoz szállításainál. (aki rendelt már tőlük sushit, az tudja, hogy nehéz nem elérni ezt a limitet)
Nos, leendő sógornő ezt újabban nagyon megkedvelte. Meg a sushit is, de ez már egy másik történet. Félreértés ne essék, nem akarom én őket reklámozni, mert hatalmasat zuhant a színvonal a nyitás óta, azt néha már nem is nagyon nevezném sushinak, amit ők most árulnak, az étterem beülős része pedig egy kész tragédia, de hát ezt a műfajt senki más nem csinálja még a környéken sem, és tudom, hogy ez sok hazánkfia számára megdöbbentő tény, de vagyunk egy páran, köztük a családunk fiatalabb generációjának összes tagja is, akik rajongunk a nyers (vörös ton)halból készült akármiért. Meg aztán egy tálca sushi még mindig könnyebben elérhető, mint egy kiló (mert csak ilyen kiszerelésben árulják) sushi minőségű vörös tonhal a Metroban. Bár a legutóbbi rendelésünk után én erősen gondolkodóba estem ezen megállapítás helytállóságának az átértékelésén.
Na szó mi szó, én most csináltam ilyen tiramisu-féle izét, és elég finom lett, sőt, nagyon finom, de azért nem sok köze lett a Tokyo névre keresztelthez.
Aztán ha valakinél hegyekben áll otthon a matcha, de pont zöldalma likőrje meg nincs, az készítheti nyugodtan limoncelloval is. Mert úgy is finom. De azért zöldalma likőrrel… Hát úgy valami eszméletlen finom.
Mennyiségek: a krémet nem kell túl édesre csinálni szerintem, mert a piskóta és a likőr is édes. Plusz én nem is szeretem a virics dolgokat. A likőrből én inkább a 8 evőkanálnyira voksolnék, mert eszméletlen az íze, bár így elég fejbekólintós desszert lesz. De hát a matcha miatt ez amúgy sem egy baba kategória.
Na most már elég irritálóan kisznobkodtam magam, szóval akkor nem is borzolnám tovább a kedélyeket.
A babapiskótát műanyagzacskóba teszem és egy nehéz tárggyal darabosra töröm. Nem kell teljesen finom morzsásra, maradjanak benne azért nagyobb darabok.
A mascarponet kikeverem a joghurttal és a cukorral.
Minden pohár aljára szórok egy kevés piskótamorzsát, azt meglocsolom a likőrrel, egy réteg krém, erre ismét piskóta. Likőr, újabb réteg krém.
A tetejére matchat szitálok.
Hát mi lett a szilvából sütő nélkül? Leves.
Kézenfekvő. Meg finom. Rum, szilva, fahéj együtt, biztonsági játék. Bár kétségtelenül a legnagyobb élményt (mármint nekem, mert én akkorra már degeszre ettem magam a levessel) a tejfölhab jelentette. Na azt csak úgy magában is tudnám enni naphosszat. Ha nincs habszifon, semmi pánik, mert jó ez csak simán kikeverve és a leves tetejére kanalazva is. De azért habnak az igazi. Bár a képen ez nem látszik, mert nagyon okosan a még meleg levesre nyomtam a habot a fényképezés során, de az a szifonból kifújva is szépen tart, akár a tejszín, és nemcsak finom, de rendkívül dekoratív is a hatalmas fehér pamacs a mélybordó leves tetején. Egyszerűen gyönyörű. Már csak a látvány miatt is megéri. (és ígérem igyekszem mihamarabb produkálni egy megfelelően szemléletes, habos-babos csodaszép képet is a levesről)
Ápdételés megtörtént, most már szépen látszik a hab is. Plusz egy kép alulra csak a gyönyörű bordó levesről.
A szilvát kimagozom és felteszem főni fél liter vízzel. Fedő alatt a forrástól számított 6-8 perc után már meg is fő a szilva. Ezután félreteszem hűlni.
Közben a rumot az 5 dkg cukorral sűrű sziruppá főzöm, így a folyadék nagy része (és az alkohol teljes egésze) elpárolog a főzés során, nagyjából fél decinyi marad belőle. A sziruphoz adom a maradék vizet és az étkezési keményítőt, habverővel csomómentesre keverem, majd felfőzöm és besűrítem folyamatos kevergetés közben. Ezt hozzáöntöm a szilvához majd az egészet botmixerrel pürésítem (ha egész fahéjjal készült, azt előtte halásszuk ki a szilva közül). A leves kész, még lehet bele tenni ízlés szerint cukrot, de azzal számoljunk, hogy a hab is édes lesz a tetején.
A tejfölt alaposan kikeverem a 3 evőkanálnyi cukorral és a mascarponeval, habszifonba öntöm és egy patronnal felhabosítom, majd behűtöm.
A kihűlt levest habbal a tetején tálalom.
A tavalyi nagy kedvenc, a mascarpones pite következik egy egészen picit új ruhában. Azt hiszem, ez az a a sütemény (a túrótortán és a meggyes pitén kívül) amit eddig a legtöbbet sütöttem életemben és mivel ezt csak tavaly nyár óta sütöm, ez azért nagy dolog. Mindenféle idénygyümölcsökkel, vajkaramellás változatban, épp csak még sós nem készült belőle, de mondjuk ezt a részét már nem ragoznám tovább, egy a lényeg: finom.
Aztán van ez a fura idő, vagy valami más az oka, de mostanában egyfolytában mindent csak citrommal ennék. A gyorsan összedobott krémek és habok után (rövid életidejükre való tekintettel nem kerültek fel a blogra, nem érdemes keresni, ez van, nem lehet mindent lefotózni) most lett belőle mascarpones pite is. Az összeállítás itt is csak pár perc, aztán már csak azt kell kivárni, amíg megsül és kihűl. Lágy, remegős, krémes, de azért szépen szeletelhető tészta, citromos és édes, isteni, de tényleg.
A hozzávalókat alaposan kikeverjük, lehetőleg habverővel és kivajazott, kilisztezett piteformába öntjük.
160°C fokon 45-50 percig sül. (amíg a közepe is megemelkedik a tésztának, nemcsak a szélei. (nem kell aggódni, ha kihűl, összeesik, mint egy sajttorta))
Ha kihűlt, szeletelhető.
A spárga az egy olyan dolog, hogy két hete én meg voltam győződve róla, hogy az idén már nem eszem. Mert itt már nem kapni szépet. Aztán Pesten meglepve tapasztaltam, hogy bizony csak errefelé nem kapni már szép friss kötegeket, Pesten még van bőven. Ennek úgy megörültem, hogy elterveztem, hozok magammal néhány csomaggal belőle… majd a zsúfolt program miatt ez elmaradt. Aztán tegnap szembetaláltam magam itt, Nyíregyházán egy egész helyes kis köteggel. Nem mondom, hogy friss és üde volt, azt azért nem, de szép karcsúak voltak a szálak és a minősége még azon a határon belül, hogy én megvegyem. A spárgakrémet már tavaly kinéztem magamnak Mammánál és Beatbullnál is, ez a csökkent víztartalmú, de még használható spárga pedig éppen alkalmasnak tűnt a célra.
A hidegen sajtolt dióolajat persze ne tegyük két évesnél fiatalabb gyerek adagjába, de a felnőtt adagokból ne hagyjuk ki, mert ez teszi majd fel az i-re a pontot. Egyébként egy nagyon finom, gazdag szószos tésztáról van szó, amit a spárga kevésbé elkötelezett rajongóinak is csak ajánlani tudok.
A csirkemellet nagyon kicsi, fél centis kockákra vágom. A salottát, fokhagymát hámozás után nagyon apróra vagdosom. A spárgát elpattintom, a felső részét használom csak fel (az alsó részéből lehet főzni krémlevest vagy spárgalét). A csúcsait levágom, a többit nagyobb darabokra aprítom.
A csirkemellet az olívaolaj és vaj keverékében nagy lángon sütni kezdem, ha kifehéredett sózom, hozzáadom a spárgák csúcsi részét is, azzal sütöm még 2-3 percet, amíg a spárga élénkzöld, a csirke pedig aranyszínű nem lesz. Szűrőlapáttal kiszedem a serpenyőből, félreteszem.
A visszamaradt zsiradékban üvegesre sütöm a salottát, majd hozzáadom a fokhagymát és a spárgát is. Felöntöm 2 deci vízzel, hozzáreszelem a citrom héját, belefacsarom a fél citrom levét, majd puhára főzöm a spárgát. Ha ez megvan, hozzáadom a mascarponet, a kéksajtot, majd botmixerrel pürésítem az egészet. Visszaszedem bele a csirkét és a spárga csúcsait, összeforralom (ha túl híg maradt volna a mártás, akkor még sűrítem egy kis főzéssel), majd hozzáforgatom az időközben kifőzött tésztát.
Tálalásnál meglocsolom hidegen sajtolt dióolajjal.
Most valahogy nem nagyon jön az ihlet az írásra, köszönhetően a 18°C foknak, ami a lakásban tombol, ugyanis a miniatűr ellopta a légkondi távirányítóját, bekapcsolta, majd elrejtette, ki tudja hova. Ha nem hozza elő miután felébredt, kénytelen leszek felmászni a plafonra és manuálisan kikapcsolni.
Addig meg sütök egy pavlovát, a sütő legalább melegít.Egyébként a leves nagyon finom, könnyed, nyárias, frissítő ízű, már ha valaki ilyenre vágyik, és nem fagyoskodik éppen…
A zöldborsót felteszem főni az alaplével és még 5 dl vízzel, hozzáadom a négyfelé vágott megtisztított fokhagymagerezdeket, a meghámozott, nagyobb kockákra vágott krumplit, majd fedő alatt addig főzöm, amíg a krumpli megpuhul.
Hozzáadom a száráról lecsipkedett petrezselyemzöldet, a citrom héját, levét, a mascarponet, és botmixerrel pürésítem. Sózom ízlés szerint.
Tálalásnál tányérokba szedem, és kecskesajtot morzsolok a forró levesbe. De lehet hozzá adni reszelt parmezánt vagy pecorinot is, sőt a levesbetét el is hagyható, én a sajtot csak a kisded forszírozott fehérjebevitele miatt tettem bele.
Én készültem, de tényleg. Amikor elolvastam Duende VKF! kiírását, tengernyi ötlet jutott az eszembe, sőt, még Férje is inspirálóan hatott, gondolatban már megtervezte a fotózáshoz a díszletet, és fejébe vette, hogy kerít nekem galambot a csokoládés fogáshoz, amit szintén ő talált ki a fordulóra.
Aztán ember tervez…
Férj ebben a hónapban háromnaponta ügyel, én meg néhány napja betegedtem le annyira, hogy jobb esetben a konyhában ügyetlenkedem, rosszabb esetben az ágyban fekszem, ha szeretném elkerülni az ájuldozásaimmal járó riadalmakat. Jelen állapotomból kifolyólag nem nagyon mer felügyelet nélkül hagyni a család, nem is annyira miattam, hanem Ponty miatt, nem igazán alkalmas még az önellátásra, sem arra, hogy szakszerűen kerülgesse átmenetileg cselekvésképtelen anyukáját.
Azért a VKF! aktuális fordulójáról nem szerettem volna lemaradni teljesen, és legalább a desszertet megvalósítottam félig-meddig. A betervezett kávés babapiskótát ugyan nem tudtam megsütni hozzá, de a csokoládés krém azért még sikerült.
A vágykeltő alkatrészek így a csokoládé, vanília, a kávé, tojás sárgája lettek volna, no meg a brandy, bár az alkohol azért nem a klasszikus értelemben vett afrodiziákum. A krém egyébként eszméletlen finom, akár magában is meg tudtuk volna enni (anyu ezt a tervet konkrétan ki is vitelezte, bár közben arról győzködött, hogy milyen finom lenne ez a Rigó Jancsiba…)
A csokit apróra tördelem, és a tojások sárgájával, vaníliás cukorral meg a tejszínnel kis láng fölött, habverővel folyamatosan kevergetve felolvasztom. Kicsit tovább melegítettem az olvadás után, hogy a nyers tojássárgáját hőkezeljem, csak a biztonság kedvéért. (felforralni azért nem kell) Végül még melegen belekevertem a cukrot is.
A tejszínes-csokis keverékhez adtam a mascarponet, majd alaposan összedolgoztam vele.
A piskótákat egy rétegben leraktam üvegpoharak aljába (vagy egy nagyobb tálba is lehet), meglocsoltam a brandy és a kávé felével, miután teljesen magukba szívták a folyadékot, rájuk kentem a krém felét.
A maradék piskótát meglocsoltam a maradék kávéval és brandyvel, majd miután ezeket magába szívta, a csokis krémre rétegeztem. Erre került ismét egy réteg krém.
A tetejére kakaóport szitáltam, majd hűtőbe került tálalásig.
Eredetileg banánfagylalt babáknak. Aztán később a felnőttek is behódoltak a jeges finomságnak. Ez volt a tegnapi nap legnagyobb szenzációja, és ez azért durva, tekintetbe véve, hogy tegnap miket főztem még ezen kívül.
A grand finálé, a megdicsőülés viszont igazából csak ma következett! Mivel tegnap itt nem részletezendő okok miatt én este már nem bírtam többet enni a fagyiból, a maradék a mélyhűtőbe került. Aztán ma kivettem, kicsit felengedett, és tádááám! Láss csodát, krémes és lágy, mint a mesében!
Azt már nem is taglalom, hogy csipetke mennyit evett meg belőle (az én kisfiam, akit a fagylalttalan gyümölccsel órákig lehetne kergetni!), és milyen elkeseredett üvöltéssel díjazta azon szándékunkat, amikor terminálni akartuk a fagylalt fogyasztását.
A hozzávalókat turmixgéppel összedolgozzuk, majd fagylaltgépben kifagyasztjuk a masszát.
Ennyi.
Ezt kivételesen minőségromlás nélkül lehet sokáig mélyhűtőben is tárolni, miután elkészül. Már ha marad belőle…
Amióta szalmaözvegy lettem, és kisded is elvonult kipihenni egész heti fáradalmait, belevetettem magam az ünnepi készülődésbe. Viszont (nem meglepő módon) a főzéssel sokkal jobban lehet haladni, ha az aprónép nem kolompol fém tálkákon az ember lábánál. Így esett, hogy mostanra készen van már az összes sárgatúró, kel a kalács, fel van mosva a lakásban, és még olvasni is maradt időm. Egy jó könyv mellé pedig elengedhetetlen egy nagy tál fagyi, legalábbis nálam ez így működik.
Nem utolsó szempont, hogy fagyigépppel fél óra alatt elkészül.
A citromfüvet nagyon finomra aprítom, majd azzal együtt az összes hozzávalót alaposan kikeverem.
Ha nem akarnánk a citromfű aprításával bajlódni, akkor levelestől tegyük a többi hozzávalóval turmixgépbe, és azzal mixeljük össze az egészet.
A kész keveréket fagyigépben fagyasztom ki.
Voltam annyira elvetemült, hogy az én adagomat alaposan megszórtam cukrozott kukoricapehellyel, így aztán kevéssé lett egészséges, viszont ropogós meg annál inkább. Minimanó is nyalakodott belőle, miután felébredt, hiszen ő is lelkes fagylalt fogyasztóvá avanzsált immáron két napja, amikor is sikerült összebarátkoznia a jeges (de szigorúan házi készítésű!) finomsággal.
De mivel önző gonosz meg nem vagyok, ezért a fele adagot elraktam Férjnek a fagyasztóba.
A képért hivatalosan is bocsánatot kérek, de ez történik, amikor a melankólia frigyre lép a szentimentalizmussal. Megszületik a giccs.
Ismét egy recept a barátnémnak, és pici lányának, Hannának, mivel az országhatáron kívül kevés a túró.
Igen, ez a túrógombóc alternatívája, igazából az elkészítése is igen hasonló, csak a vajas morzsa helyett kerül rá savanykás gyümölcsszósz, a ricotta édességét ellensúlyozandó. De a szósz lehet akármilyen szezonális vagy a mélyhűtőben lapuló gyümölcsből, nálam most pont málna van itthon a fagyasztóban, szóval abból lett, és igen jól illett a gombócokhoz, nem is beszélve a vidám színekről.
Aztán hogy miért is készítsük ezt el az országhatáron belül, amikor itthon van rengeteg túró? Hát azért, mert finom.
És még egy érv: a gombócok miniatűr formában kiváló levesbetétek gyümölcslevesekhez, én nemrég málnakrémleveshez készítettem, és isteni volt!(recept, fotó majd az ismétlésnél)
A recept pedig nem újdonság, egy sós változat már szerepelt a blogon korábban.
A ricottát villával összedolgozom a tojással, búzadarával, citrom héjával, levével, vaníliás és nádcukorral, csipet sóval, majd félreteszem 15 percre pihenni.
A málnaszószhoz a málnát a cukorral kis láng fölött összeforralom, megvárom, amíg 3/4 részére besűrűsödik, majd szitán/szűrőn átpasszírozom. Ez a rész másfél évesnél idősebb gyermek esetén már lehagyható. Vagy ha a gyermek eleve utálja a málnát, mint az enyémnél most ez kiderült. A magtalan málnapürét kikeverem a mascarponeval, és a szósz kész, megpróbálom melegen tartani, amíg a gombócok elkészülnek.
Vizet teszek fel forrni, ha lobog, megy bele egy kevés só, és elkezdem kifőzni a gombócokat.
Kézzel diónyi gombócokat formázok a masszából ( a massza elég lágy, de azért menni fog!), a vízbe dobálom, és amint felúszott a víz tetejére, szűrőlapáttal lehalászom. Érdemes a gombócok formázását és a halászást szimultán csinálni, hogy ne főjenek szét a gombócok, elvileg lehetséges.
A kifőtt gombócokat nyakon öntöm a szósszal.
Ebben a hónapban a Gasztrotipp retró rovatának témája a gesztenyepüré: meggyes gesztenyepüré tiramisu a Gasztrotippen!
A piskótát a hagyományos módon készítjük el, a tojások fehérjét csipet sóval habbá verjük, amikor a hab már kezd megszilárdulni, akkor kanalanként hozzáadjuk a cukrot is.
A kemény cukros tojáshabhoz óvatosan hozzáforgatjuk a tojások sárgáját, majd kanalanként adagolva, szintén óvatosan beleforgatjuk a lisztet is.
Sütőpapírral bélelt kisméretű tepsibe öntjük, majd 180°C fokon (gázsütő) tűpróbáig sütjük. Ez nagyjából 15 perc.
A piskóta sütése helyett használhatunk babapiskótát is, ebből 8 darab szükséges.
A meggyet a cukorral addig főzzük, amíg a leve a felére bepárolódik.
A felengedett gesztenyemasszát kikeverjük a mascarponeval és a porcukorral. Használhatunk hozzá eleve cukrozott, rumaromával vagy vaníliával ízesített masszát is (akkor a hozzáadott cukor mennyiségét csökkenteni kell), de a natúr masszánál az ízesítés, édesítés a saját igényeink szerint alakítható.
Az összeállításnál a piskótából a tálkáknak megfelelő alakzatot vágunk ki, vagy ha egy nagyobb formába rétegezzük, akkor csak kettévágjuk a lapot.
Egy réteg piskótára kerül egy réteg meggy, egy kevés a meggy levéből, majd egy réteg krém. Ismét egy réteg piskóta, meggy, majd a tetejére krém kerül.
Tálalás előtt csokoládét reszelünk a „tiramisu” tetejére.