mandula

Édeskömény-körte krémleves mandulával

2011. december 25., vasárnap | leves | Nincs hozzászólás

A megváltozott körülményekre való tekintettel az ünnepi menünk is másképp alakult, így szenteste ez a leves került az asztalra, bár nem igazán ünnepi fogásnak terveztem. Mindenesetre nagyon gyorsan elkészül és igazán nagyon finom. Édesköményt én most az Aldiban kaptam hozzá, igen jó minőségben.

  • 2 kisebb édesköménygumó (~40 dkg)
  • 2 körte (~50 dkg)
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 liter zöldség alaplé*
  • 5 dkg blansírozott mandula
  • 1 ek vaj
  • 1 tk édesköménymag
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 1 dl tejszín

A vajon üvegesre sütöm a hagymát és a mozsárban porrá tört édesköménymagot. Felöntöm a borral, beforralom, majd felöntöm az alaplével, hozzáadom a felkockázott édesköménygumót és a meghámozott, magházától megszabadított, felkockázott körtét,  sózom, ízlés szerint. Fedő alatt addig főzöm, amíg a zöldségek épp csak megpuhulnak. Hozzáadom a száraz serpenyőben megpirított mandulát, tejszínt, összeforralom, majd botmixerrel pürésítem.

Tálalásnál lehet a tetejét blansírozott, szeletelt, pirított mandulával díszíteni, illetve kerülhet rá az édeskömény finomra aprított  zsenge zöldjéből is.

*zöldség alaplé: 1,2 liter vízbe 2 szál répa, 4 szál angolzeller, 1 fej vöröshagyma, 2-3 babérlevél. A zöldségeket kevés sóval puhára főzzük, majd leszűrjük a levet.

Címkék: , , , ,

Üveges gasztroajándékok 2.: fűszeres mézes almalikőr, narancsos mézes palacsintaszirup, rozmaringos mézes csemege, datolyás balzsamecet, mazsolás kakaós dióvaj

2011. december 22., csütörtök | üveges | Nincs hozzászólás

Pici csalás azért van a címben, mivel ezek nem mind ajándékba, hanem inkább házi felhasználásra készültek, de igazából s.k. karácsonyi gasztroajándéknak is kitűnőek. Mindegyik percek alatt elkészül, és mégis különleges a végeredmény.

A fűszeres almalikőr nálunk leginkább a szenteste előkészületeit hivatott megkönnyíteni, a narancsos szirup pedig a kisfiam nagy kedvence palacsintára, sőt, ha nem figyelünk eléggé,  akkor akár önmagában is  (bár itt őszintén el kell mondanom: engem az íze leginkább egy kanalas orvosságra emlékeztet, de valamiért az aprónép odáig van érte meg vissza…).

A mézes csemege sok karácsonyi vásárban felbukkan, de otthon is könnyen (és sokkal gazdaságosabban) elkészíthető, látványos ajándék. Én még egy kis rozmaringot is adtam hozzá, hogy izgalmasabb legyen az íze, a mazsolaszemeket pedig aszúban puhítottam, mert hát karácsony van mégiscsak.

A balzsamecet szintén egy kedvenc kombináció, a Vom Vassban kapható datolyabalzsam után született, a házi változat természetesen nem ugyanolyan, de nagyon finom, és egy kevés rozmaring itt is nagyon jól kikerekíti az ízeket. Klasszikus előételként, vékony prosciutto crudoba tekert, olívaolajjal meglocsolt bébimozzarellák marinálására ideális.

A mazsolás, kakaós dióvaj ismét a gyerekeknek kedvez, bár pirított kalácsra kenve azért elég ünnepi reggeli kerekedhet ebből is.

  • fűszeres almalikőr
  • 0,75 liter jó minőségű szűretlen almalé
  • 20 dkg méz
  • 1 rúd fahéj
  • 10 szem szegfűszeg
  • 2,5 dl rum

Az almalevet a fűszerekkel és a mézzel felforralom, majd legalább 10 percig nagy láng fölött forralom. Ezután kihűtöm, átszűröm, elkeverem az alkohollal, majd üvegekbe öntöm.

Magában is finom, de forró, mondjuk gyömbéres gyümölcsteába öntve az igazi.

  • narancsos mézes szirup palacsintához, süteményekhez
  • 3 dl frissen facsart narancslé (kb 6 narancsból)
  • 20 dkg méz
  • 1 rúda fahéj, 1 csillagánizs, 8 szem szegfűszeg, 3 cm gyömbérgyökér (meghámozva, négybe vágva), reszelt szerecsendió, egy darabka vaníliarúd félbevágva

A hozzávalókat felforralom egy szélesebb edényben (így hamarabb elkészül), majd kb 10 percig nagy láng fölött főzöm, amíg sziruposra sűrűsödik. Ha kihűlt, átszűröm, üvegekbe töltöm.

  • rozmaringos mézes csemege
  • 5 dkg mandula
  • 5 dkg dió
  • 5 dkg arany mazsola
  • 0,75 dl tokaji aszú
  • 2 ág rozmaring
  • méz

Az olajos magvakat száraz serpenyőben enyhén megpirítjuk, kihűtjük.

Az aszút felforraljuk, a mazsolára öntjük, folpackkal lefedjük és időnként összerázzuk a tálat, amíg a mazsola az aszút magába szívja. A mazsoláról leitatjuk a nedvességet, megszárítjuk a felületét.

A megmosott, leszárított rozmaringot sterilizált befőttesüvegbe tesszük (lehetőleg a falhoz tapasztva), majd az üveget feltöltjük a mazsola, dió, mandula keverékével. Ezután az üveget óvatosan feltöltjük annyi mézzel, ami a gyümölcsöket ellepi.

  • datolyás rozmaringos balzsamecet
  • 2 dl sűrű balzsamecet
  • 8 szem datolya (magozva)
  • 1 tk friss rozmaringlevélke (kb egy ágról)

A hozzávalókat összeturmixoljuk, összeforraljuk, majd finom szűrőn üvegbe szűrjük.

  • mazsolás kakaós dióvaj
  • 25 dkg dió
  • 5 dkg mazsola
  • 5 dkg juharszirup
  • 2 ek kakaó
  • 1 kk őrölt fahéj
  • dióolaj, ha szükséges

A diót szárazon megpirítjuk. Még melegen késes robotgépben vagy turmixgépben darálni kezdjük a kakóval és fahéjjal együtt. 5-10 perc alatt krémessé válik egyéb hozzávaló nélkül is, de ha mégis szükséges, 1-2 evőkanálnyi dióolajat is adhatunk hozzá. Amikor már krémes, hozzáadjuk a juharszirupot is. Végül hozzákeverjük a durvára vágott mazsolát is, de ezt már kanállal, nem aprítógéppel.

Sterilizált befőttesüvegekbe töltjük.

Tipp: a juharszirup mennyiségét ízlés szerint növelni is lehet, és ha felnőtteknek készül, akkor a mazsolát felhasználás előtt be lehet áztatni egy-két kanál brandybe is.

Címkék: , , , , , , , ,

VKF! 45.- Sütőtök! Sütőtökös zabpelyhes diós gofri és sütőtök fagylalt mandulás ropogóssal

2011. november 4., péntek | babának, desszert | 11 hozzászólás

Két recept Zizi VKF! kiírására, aminek a témája a sütőtökös vega ételek. Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt írom, a sütőtök az egyik kedvenc alapanyagom. Bár a kiírásban a vega kitételt könnyű úgy teljesíteni, ha desszertekkel készülünk, de korábban már írtam egy posztot, ahol főétel és saláta is készült ezeknek a kritériumoknak megfelelően. Aztán meg ez a két tétel itt annyira finom, és épp mostanában készítettem őket, így hát az utolsó előtti pillanatban gyorsan nevezem ezeket a VKF! aktuális fordulójára.

Tehát először a gofri. Tulajdonképpen az elmúlt három hétben minden szombat reggel ezt reggeliztük, erősen addiktív és nem csak a mellé adott juharszirup miatt. Nagyon finom, könnyű tészta, őrölt vagy durvára aprított dióval és zabpehellyel, így a felhasznált tetemes mennyiségű vaj ellenére is hihetünk benne, hogy egészséges. Bár gofrisütő kell hozzá, ez kétségtelen.

A fagylalt szintén géppel készült, itt azonban kézi erővel és türelmes kavargatással fagylaltgép nélkül is megoldhatjuk az elkészítést, ha a masszát nagyobb műanyag dobozba töltjük, mélyhűtőbe tesszük és óránként-félóránként villával vagy habverővel alaposan átkavarjuk, amíg ki nem fagy. A fagyi egyébként a tejszínes krémsajt és a sütőtök tökéletes párosára épül, amit a mellé adott ropogós mandulás tallérok remekül kiegészítenek.

Végül pár szó a sütőtökről. A fagyihoz úritököt használtam, aminek a húsa igen alacsony víztartalmú, így sütés után egy parázs, szinte száraz, főtt krumpli állagú sült tököt kaptam, vagyis elég sok vizet kellett felhasználnom a fagylalt alapjához. Ha valaki szeretné elkészíteni a fagyit, akkor a felhasznált víz mennyiségét mindenképpen igazítsa a sült tök nedvességtartalmához, tehát a vizet érdemes apránként adagolni mindaddig, amíg egy sűrű palacsinta tészta állagú masszát kapunk.

 

  • sütőtökös gofri zabpehellyel, dióval
  • 12 darab
  • 25 dkg sütőtök (tisztítva)
  • 15 dkg vaj
  • 4 tojás
  • 20 dkg simaliszt
  • 5 dkg darált vagy finomra aprított dió
  • 5 dkg finomra hengerelt zabpehely
  • 2 ek nádcukor
  • 1 tk mézeskalács fűszer őrölve (én 1/2 tk őrölt fahéjat, 1/2 tk vaníliakivonatot és sok reszelt szerecsendiót használtam)
  • 2 tk sütőpor
  • 1/2 tk szódabikarbóna

A felkockázott sütőtököt a vajban kis lángon, fedő alatt puhára párolom. Villával vagy habverővel összetöröm, majd hozzáadom a sütőporral és szódabikarbónával elkevert lisztet, a zabpelyhet, diót, cukrot, tojásokat, fűszereket, majd alaposan kikeverem. Ha a tészta túl sűrű lenne (ami a felhasznált sütőtöktől is függ), akkor kevés tejjel lehet lazítani rajta.

A masszát 10 percig pihentetem, közben előmelegítem a gofrisütőt, majd kisütöm benne adagonként a tésztát.

Tálalás előtt porcukorral is meg lehet szórni, de juharsziruppal meglocsolva is nagyon finom.

 

  • sütőtök fagylalt mandulás tallérokkal
  • fagylat:
  • 20 dkg sült sütőtök (tisztítva)
  • 2,5 dl víz
  • 5 dkg nádcukor
  • 1/2 ek vaníliás cukor
  • 12,5 dkg tejszínes (Philadelphia) sajtkrém
  • mandulás tallérok:
  • 12-14 darab
  • 10 dkg őrölt mandula
  • 10 dkg finom szemű kristálycukor
  • 1 tojásfehérje
  • 1 tk őrölt mézeskalács fűszer (fahéj, szegfűszeg, gyömbér)
  • néhány csepp narancs olaj vagy 1 kk reszelt narancshéj

A fagylalthoz a sült tököt a vízzel, cukorral, vaníliás cukorral, krémsajttal turmixgéppel simára turmixolom. A masszát hűtőszekrényben kihűtöm, majd fagylaltgépben kifagyasztom. (Ha kevésbé száraz húsú tököt használunk, lehet kevesebb vízzel és több sült tökkel készíteni a masszát.)

A tallérokhoz a hozzávalókat alaposan összegyúrom, majd a lágy masszából vizes kézzel diónyi gombócokat formázok, amiket sütőpapírral bélelt tepsibe teszek, egymástól legalább 5-6 centi távolságra, mert sütés közben kissé szét fognak terülni.

Előmelegített sütőben 180 C fokon (villanysütő, alsó-felső sütés) 10-12 percig sütőm a tallérokat, amíg aranyszínűek nem lesznek. A sütőlapon hűtöm ki, melegen még lágy, de ha kihűlt, megszilárdul.

Jól záródó dobozban sokáig ropogós marad.

 

 

Címkék: , , , , , , ,

VKF! 44.- Müzliszelet házilag

2011. szeptember 2., péntek | desszert, reggeli | 1 hozzászólás

A 44. VKF! témájának A’la Carte Kriszti a készételekkel, előregyártott, adalékanyagokkal feljavított élelmiszerekkel való leszámolást tűzte ki, és ez a téma hozzám különösen közel áll. Bár némi csúszással, de két pályaművet is hoznék, egy házi müzliszeletet a Smitten kitchenről, és néhány kencét, na meg egy összefoglalást arról, ami ebben a műfajban eddig a blogon szerepelt.

A müzliszelet receptje nekem nagyon bevált, bár kellett némi igazítás, mivel kukoricasziruppal továbbra sem gyakran találkozom a helyi boltok kínálatában. Hidegen szépen szeletelhető, és akár egyenként csomagolható is, így minden uzsonnás dobozba belefér egy-egy szelet belőle.

Ami pedig az eddigi házi gyártású, késztermékeket helyettesítő recepteket illeti:

müzli házilag

kencék, májkrémek:

-Fehérbabos aszalt paradicsomos és füstölt lazacos, citromos, kapris krémsajtos kence

-Kecskesajtos diós sült céklakrém

-Aszalt paradicsomos kapris kence

-Aszalt paradicsomos csicseriborsó krém

-Citromos tonhalkrém

-Kacsamájkrém aszalt vörösáfonyával

Borjúmájkrém

Citromos brandys velőkrém

-Májkrém házilag csirkemájból vagy kacsamájból

-Paradicsomos olajbogyós mártogatós

-Borjúmájpástétom

-Aszalt sárgabarackos kacsamájkrém

-Fetakrém sült paprikával

-Libamájkrém

felvágott helyett:

-Pulykamellsonka helyett: hideg pulykasült (házi szendvicskenyérrel, majonézzel) egyszer

és még egyszer

-Marinált mozzarella

Aztán persze akadnak itt még kekszek, vaníliás jégkrém házilag gyorsan és egyszerűen, földimogyoróvaj és mandulavaj, valamint a retro gyűjteményben számos gyermekkori kedvenc, például a Túró Rudikrémtúró, karamellás tej vagy a Kapucíner szelet, Szamba szelet és a Lottó szelet házi kivitelezésű, jóval egészségesebb változata.

Végül a müzliszelet receptje:

  • 17×27 cm szögletes formához
  • 1 2/3 csészefinomra hengerelt zabpehely
  • 1/2 csésze nádcukor
  • 1/3 csésze finomliszt
  • 1/2 mk só
  • 1/2 tk őrölt fahéj
  • 3 csésze aszalt gyümölcs és olajos mag (én másfél csésze aszalt gyümölcsöt (mazsola, aszalt vörösáfonya, aszalt sárgabarack) és másfél csésze olajos magot (napraforgó, mandula, dió) használtam)
  • 1/3 csésze mogyoróvaj (ez is lehet házi készítésű)
  • 1 tk vanília kivonat
  • 6 ek semleges ízű olaj (napraforgó vagy szőlőmag)
  • 1/4 csésze méz
  • 4 ek víz
  • 1 csésze=250 ml

Az aszalt gyümölcsöket, olajos magokat durvára vágjuk (vagy ízlés szerinti méretűre aprítjuk), majd a száraz hozzávalókat összekeverjük. Hozzáadjuk a mézet, vizet, olajat, mogyoróvajat és alaposan összegyúrjuk.

Sütőpapírral kibélejük a formát, a masszát egyenletesen belenyomkodjuk. Alaposan le kell nyomkodni, hogy nem maradjon morzsás, levegős.

Előmelegített sütőben 160 C fokon 40 percig sütjük (villanysütő, alsó-felső sütés). Rácsra emelve hűtjük ki, hidegen éles késsel szeletehető.

 

 

 

Címkék: , , , , , ,

Medvehagymás krumplifőzelék mandulás pisztrángpogácsával

2011. április 17., vasárnap | babának, főzelék, hal, köret, zöldség | Nincs hozzászólás

Tehát egy medvehagyma.

Sajnos egyre inkább úgy tűnik, idő, illetve fénykép hiányában a betervezettekből ezen kívül még két medvehagymás recept kerül fel a blogra az idén, a többi tálán majd jövőre.

A pisztráng filézése itt nem feltétlenül kell, hogy a klasszikus módon menjen, mivel a hús apróra lesz vágva, így az sem gond, ha nem sikerül sértetlenül hozzájutnunk. (mindez arra az esetre vonatkozik, ha a halas mégsem filézné ki a pisztrángot) Ezt a folyamatot már leírtam egy korábbi receptben, nem kell tőle megijedni, könnyen és gyorsan elvégezhető művelet. Persze a legegyszerűbb mégiscsak megkérni a halast, akik ezt tapasztalatom szerint készséggel megcsinálják helyettünk. A recepthez használt húsmennyiség egyébként két nagyobb, 35-40 dekás pisztrángból jött össze.

  • főzelék:
  • 1,5 kg krumpli
  • 1 liter zöldségleves*
  • 2 marék medvehagyma (~8 dkg)
  • 1 púpos ek finomliszt (1,5 dkg)
  • 1 púpos ek vaj (1,5 dkg)
  • halpogácsa:
  • 50 dkg pisztrángfilé (bőr nélkül)
  • 5 dkg őrölt mandula (blansírozott)
  • 1 kis csokor petrezselyem
  • 1 tojás
  • olaj a sütéshez (szőlőmag)

A meghámozott, felkockázott krumplit puhára főzzük az enyhén sózott zöldségalaplében. A vajon a lisztet világos aranyszínűre pirítjuk, majd kevergetés közben hozzáöntünk 1-2 merőkanálnyit a krumpli főzőlevéből. Visszaöntjük a krumplira, alaposan elkeverjük, felforraljuk, lehúzzuk a tűzről, végül hozzáadjuk a megmosott, leszárított, vékony csíkokra metélt medvehagymát is. Ha nem elég sűrű, akkor néhány szem krumplit törjünk meg az edény oldalán, ez majd besűríti a főzeléket.

A halat késsel vágjuk apróra, darált hús finomságúra. A petrezselymet aprítsuk finomra, majd keverjük a halhoz a tojással, mandulával, sózzuk. Gyúrjuk össze a masszát, majd formázzunk belőle pogácsákat. Én ehhez egy nagyobb, 5 centi átmérőjű kerek sütikiszúrót használtam, így egyenletes, nagyjából 2 centi vastagságú lett a hús mindenütt.

Kevés felhevített olajban süssük meg a pogácsákat, mérsékelt lángon, mindkét oldalukon nagyjából 3-5 perc alatt. A sütésnél figyeljük a pogácsák oldalát, ahogy világosodik a hús, úgy sül át. Ha majdnem félig kivilágosodott a pogácsa, fordítsuk meg, ahogy teljesen kivilágosodott az oldalán, rögtön vegyük ki a serpenyőből, így nem sül túl, nem szárad ki.

*zöldség alaplé: 1,2 liter vízbe 2 szál répa, 4 szál angolzeller, 1 fej vöröshagyma, 2-3 babérlevél. A zöldségeket kevés sóval puhára főzzük, majd leszűrjük a levet. Ha nem ilyen alaplevet használunk hozzá, tegyünk a főzésnél egy babérlevelet is a krumpli mellé.

Megjegyzés:

Amihez nincs most fotó: medvehagymás pisztrángpogácsa. A petrezselyem helyett néhány levél medvehagyma kerül apróra vágva a halhoz (egy kis maréknyi csak), kevés őrölt fekete bors, a többi ugyanaz. Nagyon finom!

Címkék: , , , , , ,

Jamie O. csokoládétortája

2011. január 20., csütörtök | desszert | 11 hozzászólás

P1019289

Jamie receptjei közül nekem mindig az édességek voltak a kedvenceim. Azt hiszem, hogy a tv-szakácsok közül az ő és Nigella érdeme a legtöbb számunkra igazán emlékezetes sütemény. Kicsit rusztikusak, de nagyon gazdagon tartalmaznak mindenféle földi jót, a receptek egyszerűek, és mégis mindenféle fakszni nélkül olyan a végeredmény, amiért garantáltan megéri majd nekiállni a sütögetésnek. Persze diétásnak egyiket sem mondanám, de hát egyre ritkábban sütök süteményt, szóval ennyi néha belefér.

Az eredeti receptben a marcipán nem szerepel (egyébként ezen kívül mást nem változtattam rajta), de szerintem jól illett hozzá, volt is itthon egy darabka házi még belőle, és elég visszafogottan édes ez a sütemény ahhoz, hogy elbírja ezt a kis extrát.

P1019278

  • 20 cm kerek sütőforma
  • 15 dkg olajos mag (én 5-5 dkg enyhén megpirított diót, mogyorót és mandulát használtam)
  • 15 dkg étcsokoládé (55% kakaótartalmú)
  • 5 dkg nádcukor
  • 5 dkg marcipán
  • 12,5 dkg vaj
  • 3 tojás

A csokoládéból 10 dkg-ot az olajos magvakkal együtt késes robotgéppel őröljük finomra.

A tojásokat válasszuk ketté, a sárgáját a vajjal és a cukorral keverjük fehéredési, majd forgassuk hozzá a csokoládés keveréket is.

A fehérjét csipet sóval verjük kemény habbá, majd lazán forgassuk össze a csokoládés-vajas masszával.

A masszát öntsük kivajazott, kilisztezett vagy sütőpapírral kibélelt formába, én most szilikon formát használtam így ezekre nem volt szükség.

Végül a nagyobb darabokra tördelt maradék csokit és a nagyobb darabokra vágott marcipánt is osszuk szét a tetején és nyomkodjuk bele enyhén a tésztába.

Előmelegített sütőben (villanysütő) 35 perc alatt sül meg 170°C fokon, alsó-felső sütésen.

Én tányérra borítva hűtöttem ki, melegen a tészta elég lágy, ezért a rácson hűtés nem praktikus.

Melegen még folyékony benne a darabos csokoládé, ilyenkor vaníliafagyival passzol a leginkább, de hidegen is nagyon finom.

Recept Jamie Oliver The Naked Chef c. sorozatából.

Megjegyzés: Ez egy fél adag, az eredeti receptben a duplája szerepel, 26 cm-es kapcsos formára számolva. A sütési idő az egész adagnál hosszabb, tűpróbával érdemes ellenőrizni mikor készül el.

P1019312

P1019313
P1019315

P1019286

Címkék: , , , , ,

Karácsonyi palacsinta, egy expressz gasztroajándék és kellemes ünnepeket!

2010. december 23., csütörtök | desszert, hús nélkül, kelt tészta, reggeli | 23 hozzászólás

P1019012

Ez lesz a karácsonyi reggeli, ami a fiúk szerint az ünnep (és egyéb napok) legfontosabb része. Habos kakaóval. Tényleg olyan, mint az ünnep, legalábbis nekem, a stollen illata, amely betölti a lakást, jó lesz ezután díszíteni a fát.

Az expressz gasztroajándék pedig amiről szó volt, az két fűszersó. Persze ez így snasszul hangzik, de egyáltalán nem az, mert egyfelől csinos darálókba töltve nagyon szép és mutatós ajándékok, másfelől meg ez most két klasszikus és igen jól sikerült összeállítás, amivel életünk párját is visszazavarhatjuk a konyhába, mert ezekkel még ő is tud húst sütni különösebb bonyodalmak nélkül. A fűszersókat ugyanis most a pár perc alatt kisüthető, különösebb macerát nem igénylő hússzeletekhez készítettem, amit legtöbbször steaknek szoktak titulálni, és ami egyébként nálunk párolt zöldséggel igen kedvelt vacsorának számít. Tehát semmi pác, csak néhány szép szelet hús, meg ez a só, és Férj vacsorát készít. Tadaaam. Legalábbis ez a terv, mert ezek neki készültek elsősorban.

P1018978

Az első sertéshez, halakhoz és csirkéhez is kiválóan illik, ehhez 3 evőkanálnyi durva szemű tengeri sót kevertem össze 1 evőkanálnyi szárított kakukkfűvel, 1 evőkanálnyi szemes fehérborssal és fél evőkanálnyi szárított, reszelt citromhéjjal. A másodikat kacsához és borjúhoz szántam, ehhez 3 evőkanálnyi durva szemű sót kevertem össze 1 evőkanálnyi szárított rozmaringgal, fél evőkanálnyi apró, egész szárított csilipaprikával és fél evőkanálnyi szárított reszelt narancshéjjal.

Most pedig a palacsinta receptje és én pedig elvonulok téli szünetre, így minden kedves olvasómnak ezúton kívánok boldog, békés karácsonyt és boldog új évet!

  • 12 dkg rétesliszt
  • 6 dkg marcipán
  • 2-2 dkg datolya, aszalt sárgabarack és kandírozott narancshéj (vagy 6 dkg tetszőleges aszalt gyümölcs)
  • 2 tojás
  • 2 dl zsíros tej ( vagy 1,5 dl tej+ 0,5 dl tejszín)
  • 3 dkg vaj
  • 1 púpos ek vaníliás cukor (házi vagy Bourbon)
  • 1 tk narancskivonat (vagy fél narancs reszelt héja, esetleg pár csepp narancsolaj)
  • 1 dkg friss élesztő

A vajat megolvasztom, hozzáöntöm a tejet és langyosra melegítem. Feloldom benne az élesztőt, majd hozzáadom a tojásokat, lisztet, cukrot (házi vaníliás elfogyott, így 1 ek nádcukrot+ 1 cm vaníliarúd kikapirgált belsejét használtam, szóval így is lehet), narancskivonatot és habverővel csomómentesre keverem.

Félreteszem, amíg a tésztában buborékok nem jelennek meg és az egész tömege szemmel láthatóan megnő. Ezután átkeverem és hozzáadom az apróra kockázott marcipánt és aszalt gyümölcsöket is.

Vastag aljú teflon serpenyőben kis merőkanálnyi adagokban sütöm ki, nagyjából 10 cm átmérőjű, duci palacsinták formájában, további zsiradék hozzáadása nélkül. (ha nem teflon a serpenyő, szükség lehet némi zsiradékra hozzá)

3 dl tejfölt kikevertem 2 evőkanálnyi cukorral és egy mokkáskanálnyi keserű mandula kivonattal és ezt adtam mellé a teszt reggelin, meg felfőzött és felére beforralt (azaz reményeim szerint alkoholmentesített) rumba áztatott aszalt gyümölcsöket, vörösáfonyát, mazsolát. Meg persze habos kakaót.

Megjegyzés: Előző este is elő lehet készíteni és hűtőben pihentetni a tésztát. Reggel belekeverjük a darabolt marcipánt és aszalt gyümölcsöket, a meleg konyhában pedig fél-háromnegyed óra alatt magához tér a tészta.

Címkék: , , , , , , , ,

Marcipán és marcipán desszert

2010. december 17., péntek | alap, desszert | 14 hozzászólás

P1018850

A házi marcipán mindig jól tud jönni, de karácsony táján különösképpen. A recept még mindig a Beatbullnál talált marcipán receptje, mert bár rengeteg változat kering az interneten, nekem ez vált be leginkább. Készülhet belőle szaloncukor, mártott szelet, de bonbon töltelék is. Az én kedvencem pedig a kinyújtott marcipánmasszából apró kiszúrókkal kivágott formák, jó minőségű étcsokiba mártva.

P1018893

A marcipán desszert persze elég fura elnevezés erre, de ha jól emlékszem, a Szamos hasonló stílusú bonbonjait is ezzel a névvel illetik. Ehhez egyébként nem is kell igazából recept, hiszen mindössze annyiról van szó, hogy a marcipánmasszát fél centi vastagra kinyújtom porcukorral megszórt deszkán, formákat szúrok ki belőle, és olvasztott csokiba forgatom, majd lecsepegtetem a felesleget és szilikonos sütőlapra teszem dermedni. A túlfolyt részek pedig dermedés után késsel levághatók. Ennél a változatnál lehet adni a marcipánhoz kevés reszelt narancshéjat, citromhéjat, egyéb fűszereket, de az alap marcipánnal is kiválóan működik, én is így készítettem.

És akkor a marcipán recept.

  • 40 dkg
  • 20 dkg finomra őrölt blansírozott mandula
  • 20 dkg porcukor
  • 1 tojásfehérje
  • 1 ek keserűmandula kivonat (vagy néhány csepp mandula aroma)
  • 3 ek víz

A porcukrot a vízzel és a keserűmandula kivonattal addig melegítem, amíg a cukor nagyjából felolvad. Hozzáadom a mandulát, tojásfehérjét, elkeverem, és visszateszem a tűzre, majd kavargatva vastag aljú edényben, nagyon kis láng felett addig melegítem, amíg a massza egybeáll és sűrű, jól formázható lesz.

Lehúzom a tűzről és folyamatosan kavargatom, majd ha már kihűlt annyira, hogy kézzel gyúrható, akkor utána gyúrom tovább, amíg ki nem hűl teljesen. A kavarás-gyúrás fontos rész, ettől marad jól formázható, rugalmas a massza.

A kihűlt marcipánt hengerré formázom majd folpack fóliába tekerem és hűtőben tartom felhasználásig.

Megjegyzés:

Színes marcipánt is lehet készíteni, természetes szinező anyagokkal is.

Zöld: matcha

Sárga: sáfrány, kurkuma, sáfrányos széklice

Pink: céklapor

A sáfránynak és a matchanak karakteres íze van, de a többi ízetlen, így csak színezésre is használható.

Címkék: , ,

A müzli házilag/granola

2010. november 30., kedd | hús nélkül, reggeli, üveges | 13 hozzászólás

P1018367

Tudom, hogy granola receptekkel (is) már Dunát lehetne rekeszteni, és hogy mindenki a sajátjára esküszik, de hát ahány ember, annyiféle, és én ezt így szeretem a legjobban. Minden benne van, amit én egy müzliben szeretek, ropogós, sok maggal és aszalt gyümölccsel. Már csak ezért is jobb, mint a bolti (azon túl, hogy én azok között eddig még nem találtam igazán kedvemre valót), mert ebben tényleg sok a finomság, és nem csak egy-két bánatos mazsola akad a tengernyi pehely között. Meg mert garantáltan válogatott alapanyagokból készül (még akkor is, ha ez csak annyit tesz, hogy én válogatom bele a kedvenc aszalt gyümölcs/olajos mag márkáimat az áruházak polcairól), és még így is olcsóbb, mint a bolti.

Kell ennél több reklám?

  • 20 dkg finomra hengerelt zabpehely
  • 2 ek mandulaolaj (napraforgóolajjal helyettesíthető)
  • 2 ek nádcukor
  • 2 ek méz
  • 4 ek almalé (reszelt almából kinyomkodva, vagy 100% szűretlen dobozosból)
  • 6 dkg aszalt sárgabarack
  • 6 dkg datolya
  • 5 dkg mandula
  • 2,5 dkg kókuszpehely

Egy szélesebb serpenyőbe öntöm az almalevet, mézet, cukrot, mandulaolajat, összekeverem, majd beleszórom a zabpelyhet. Mérsékelt láng fölött kevergetve pirítani kezdem, ha a zabpehely magába szívta a nedvességet és morzsásra áll össze, akkor kis láng fölött hagyom pirulni, itt már kevergetni sűrűn nem kell, elég néha megrázogatni a serpenyőt. (lehetne sütőben is sütni, de én ezt a megoldást energiatakarékosabbnak tartom ekkora mennyiségnél) Ha a zabpehely kezd világos aranyszínt kapni, lehúzom a tűzről és szétterítem egy tálcán hűlni.

Közben a datolyát kimagozom, és a sárgabarackkal együtt késsel durvára (vagy ízlés szerinti méretűre) vágom.

A mandulát késsel durvára aprítom, a kókuszpelyhet szintén, és a kiürült, száraz serpenyőbe öntöm, majd kis láng fölött addig pirítom időnként megrázogatva, amíg színt még nem nagyon kap, de már illatozni kezd. Ha kész, ezt is hagyom kihűlni.

A kihűlt magokat, pelyhet összekeverem az aszalt gyümölcsökkel, majd jól záródó tálban/müzlis üvegben tárolom.

Címkék: , , , , , , , ,

Mandulás kelt palacsinta mascarpones krémmel

2010. október 7., csütörtök | desszert, kelt tészta | 8 hozzászólás

P1016969

Hát mostanában meg ez a kedvenc. Ez sem egy váratlan fordulat a mákos kelt palacsinta és a diós kelt palacsinta után, csupán csak azért váratott magára eddig, mert a mandula aromától ódzkodom (ti. nem jó az íze), és keserű mandula kivonatot pedig csak a nyáron tudtam szerezni a Culinarisban hozzá. Mert mandulásítani kell egy kicsit, attól lesz az igazi. Az általunk ismert mandulás íz ugyanis nem az édes mandulának köszönhető, amit zacskókban vagy héjastól árulnak a legtöbb helyen, hanem a keserű mandulától. Ez egyébként egy ciánvegyület tartalmú, nagy mennyiségben mérgező gyümölcs, de a jellegzetes mandulás ízhez csak néhány szem keserű mandula hozzáadására van szükség kilónként(!) az édes mandulához, és ettől lesz például a marcipán olyan ellenállhatatlan. Az ebből készült alkoholos kivonatból pedig néhány csepp is elég és őszintén szólva az aromák a nyomába sem érhetnek. Egy kicsi üveg 1600 Ft körül volt nyáron, de nagyon kiadós, szerintem évekig kitart majd. Na, ennyi volt az ingyenreklám. (de ha valakit nagyon megijesztettem a mérgezős történettel, akkor még közlöm, hogy a kivonat 4% töménységű (a többi főleg alkohol), vagyis az egész üvegcse elfogyasztása sem okozna különösebb tüneteket. Hacsak alkoholmérgezéseseket nem…)

Tehát recept.

  • 12 darab
  • 8 dkg rétesliszt (BFF-55)
  • 5 dkg darált mandula
  • 2 nagy tojás
  • 2 dl zsíros tej (vagy 1,5 dl tej+ 0,5 dl tejszín)
  • 2,5 dkg vaj
  • 2 ek nádcukor
  • 1 tk keserű mandula kivonat
  • 1 dkg friss élesztő
  • 15 dkg mascarpone
  • 15 dkg natúr joghurt (vagy zsírszegény tejföl)
  • 2 ek (por)cukor

A tejet (és a tejszínt)összemelegítem a vajjal, megvárom amíg a vaj elolvad, félreteszem, amíg kézmelegre nem hűl. Feloldom benne az élesztőt, majd hozzákeverem a lisztet, őrölt mandulát, tojást, cukrot, keserű mandula kivonatot, habverővel simára keverem, majd meleg helyen hagyom kelni, amíg tésztában buborékok nem jelennek meg és az egész meg nem emelkedik kissé.

Felhevített teflon serpenyőben közepes lángon kis merőkanálnyi adagokból további zsiradék nélkül tenyérnyi vastagabb palacsintákat sütök belőle.

A mascarponet a cukorral és a joghurttal simára keverem, majd a palacsinta mellé adom.

Megjegyzés: Készült már fele-fele arányban rétes és teljes kiőrlésű búzaliszttel is, reggelire így is tökéletes volt.

Címkék: , , , , ,