körte

gyors vacsorák 4-5.: karajszeletek gorgonzolával, vajban sült körtével és karamellizált petrezselyemgyökér kelbimbóval

2012. március 26., hétfő | egytálétel, sertés | 2 hozzászólás

Gombhoz  a kabátot. Bár mindkét étel nagy kedvenc lett, ennek a bejegyzésnek az apropója mégis az a két csodás szerzemény, aminek nemrég a tulajdonosa lettem. Az ott kezdődött, hogy imádom az öntöttvas edényeket. Gondolom, vannak ezzel mások is így, nagyon jó bennük főzni, van is egy pár darab belőle itthon. Aztán amikor Duendénél megláttam azokat a csodás öntöttvas edényeket, akkor már nem csak az anyag, hanem a forma is elkezdett érdekelni, el is kezdtem kutakodni, erősen vidéki lévén főként az interneten, így találtam erre a honlapra, ahol gyönyörű és nagyon jó minőségű svéd Skeppshult öntöttvas edényeket és serpenyőket lehet beszerezni. Jelenleg egy kis fanyelű öntöttvas serpenyő és egy kis sütőtál boldog tulajdonosa vagyok, és ha tehetném, mostanában mindent ezekben készítenék, és azt tervezem, hogy bővítem majd idővel a gyűjteményem. Szóval ez volt a gomb.

Aztán most a kabát. A tél legvégét idézi még meg ez a két étel, de tegnap a zöldségesnél még találtam szép kelbimbót és körtét is, szóval talán nem csúsztam ki nagyon a szezonból velük. Az első egy egyszerű karajszelet, amit a tetejére morzsolt gorgonzola tesz különlegessé, és tényleg percek alatt elkészül, akár több főre (és akár sima serpenyőben) is. A kelbimbó pedig egészen új dimenziókat kap a juharsziruppal karamellizált petrezseyem gyökértől, ami szerintem önmagában is kitesz egy vacsorát, akár egy pohár borral és néhány szelet friss bagettel elkísérve.

  • fejenként 2 ujjnyi vastag szelet hosszúkaraj (15-20 dkg)
  • 1 ek olívaolaj
  • 1 ek vaj
  • bors
  • 2-3 dkg gorgonzola dolce
  • 2 körte
  • 1 ek méz
  • 2 dkg vaj
  • 0,5 dl száraz, gyümölcsös fehérbor

A karajról a vastag hártyát levágom (ha van rajta), kicsit klopfolóval megütögetem. A vaj és olívaolaj keverékében mindkét oldalát 2-2 percig sütöm, sütés közben sózom, borsozom. Kiveszem, fedeles hőálló edénybe fektetem a szeleteket, rájuk morzsolom a gorgonzolát, lefedem a tálat, majd meleg helyen (pl langyos sütő) pihentetem pár percig, amíg a sajt ráolvad a karajra és elkészül a körte is.

A körtét hosszában négyfelé vágom, majd a karaj sütéséből visszamaradt zsiradékhoz adom a vajat, felhevítem és a körte cikkeket minden oldalukról színesre sütöm, közben rácsorgatom a mézet is. Felöntöm a borral, beforralom.

A karaj mellé adom a körtét köretnek, de aki kívánja, egy kis krumplipürével is kiegészítheti.

  • 35 dk kelbimbó
  • 35 dkg petrezselyemgyökér
  • 1 salotta
  • 2 ek juharszirup
  • 5 dkg bacon
  • 0,5 dl száraz fehérbor
  • 1 ek olívaolaj

A kelbimbót megtisztítom, a salottát finomra aprítom, a petrezselyemgyökeret megtisztítom, fél centis karikákra vágom. A bacont vékony csíkokra vágom. Az olívaolajon kisütöm a baconből a zsírt, majd hozzáadom a gyökeret, salottát és a juharszirupot, kis láng fölött addig sütöm, amíg aranysárga bevonat képződik a gyökérkarikákon. Hozzáadom a kelbimbót, a bort, majd lefedem és addig párolom, amíg a kelbimbó megpuhul. Leveszem a fedőt, elforralom a levét és tálalom.

 

Címkék: , , , , , , , ,

márciusi menü Mátraházán

2012. március 2., péntek | desszert, előétel, hal, köret, leves | 5 hozzászólás

Nem is olyan régen kaptam egy kedves meghívást Mátraházára a Lifestyle Hotelbe, lenne-e kedvem egy hétvégét családostól náluk tölteni és egy menüt összeállítani a szálloda étlapjára. Volt kedvem, tehát most egy rövid élménybeszámoló következik, plusz a receptek a szálloda márciusi étlapjáról.
Az utazás már eleve kalandosan indult, hiszen arra a hétvégére időzítettük, amikor a nagy hó leesett, és a mínusz sok fokban, a vastag porhóban még az autópályán is csak araszolva tudtunk haladni. A küzdelmünk azonban alig három-négy óra utazás után (mindezt 180 km-re kell számítani) meghozta gyümölcsét, és felértünk a behavazott Mátra tetejére. A tervezett kültéri programoktól a kisded határozottan elzárkózott, kicsit megrémítette élete első komolyabb hófúvása, így maradtunk a szállodában. Ennek a rossz oldala: gyönyörű volt a téli táj, a csupasz erdő a szikrázó fehérség alatt, és nekem hatalmas kedvem lett volna hosszú sétákat tenni a környéken. A jó oldala: maradtunk a meleg hotelben. Nagyon szép, letisztult, kellemes a dizájn az egész szállodában, pihenteti a szemet is, a szobák kényelmesek, komfortosak, és így legalább volt alkalmunk megismerni a szálloda wellness részlegét is. Mit is írok, nekem nem volt, de Férj és az aprónép közel hat órán át áztatta magát egyfolytában, és ezúton is elnézést kérek az ott tartózkodó vendégektől Csipi némileg felhangolt állapota és rendkívül aktív viselkedése miatt, de hát tetszett neki az intézmény, mit lehet tenni, ha egy hároméves lelkes, akkor nagyon lelkes.
Amíg Férj és az apróság lubickolt, addig én a konyhában foglaltam el magam, elkészítettük vacsorára a flatcat menüt, amit meg is osztanék majd a bejegyzés végén. A 90 adag csokimousse összeállítása elsőre ugyan megterhelőnek hangzik, de az ipari berendezések nagyban megkönnyítik a munkát. Egyébként én nagyon jól éreztem magam, alig vártam, hogy ismét beszabadulhassak egy profi konyhába főzni, ahol a mosogató akkora mint egy fürdőkád és a robotgép a konyhám méreteivel vetekszik, ez engem valahogy mindig boldogsággal tölt el. Bár a hivatalos forgatókönyv szerint a vacsora alatt nekem a látványkonyhában kellett volna sütni a pisztrángot, a séf volt olyan aranyos, és nagyon hamar elengedett gyermeket etetni.
Aztán másnap reggel kezdődött minden elölről, én ekkor újrafőztem és fotóztam mindent, míg a gyerkőc ismét a wellness részlegen múlatta az időt az apjával, letesztelték a gyermekmegőrzős játszóházat (nagy találmány, kisgyermekes szülők figyelmébe ajánlanám a szakképzett gondozónőt, aki a gyerekere felvigyáz), és Csipinek továbbra sem akarózott kimenni a hóba. Hát ez van, alföldi gyerek, a hegy+hó nem igazán fekszik neki. És itt a vége, rövid volt ez a két nap… Csipi kézzel-lábbal tiltakozott, amikor megtudta, hogy kiköltözünk a hotelből, és megfogadtatta velünk, hogy jövünk még ide máskor is. Jövünk. Egy gyereknek nem lehet nemet mondani, ha ilyesmire kér.
Hoztam pár fotót, bár igazából főként a főzésre és az ételfotókra összpontosítottam, így csak kevéssé tudom visszaadni velük a hely hangulatát, viszont itt a teljes menüsor is: diós rozmaringos sült camembert vajban sült almával és balzsamecetes céklával, körtés gorgonzolás sütőtök krémleves, pisztrángfilé pirított gombával és kínai kellel, csokoládémousse lime szirupos körtével.




  • körtés gorgonzolás sütőtök-krémleves pirított dióval
  • 6-8 főre
  • 60 dkg sütőtök (tisztítva)
  • 40 dkg körte (tisztítva)
  • 0,75 dl csirke alaplé
  • 2 dl tejszín
  • 7,5 dkg gorgonzola dolce
  • 2 dl száraz fehérbor
  • 1 ek vaj
  • 1 ek olívaolaj
  • 2 fej vöröshagyma (15 dkg)
  • 2 marék dió (8-10 dkg)

A tököt felkockázom, a hagymát nagyjából feldarabolom. Az olívaolaj és vaj keverékén kis láng felett addig sütöm a sütőtököt és a hagymát, amíg enyhe aranyszínt kapnak. Felöntöm a borral, beforralom, majd hozzáadom az alaplét, a meghámozott, feldarabolt körtét, fedő alatt puhára főzöm a gyümölcsöt, zöldségeket. Hozzáadom a gorgonzolát, a tejszínt, botmixerrel pürésítem, sózom, ha szükséges, majd összeforralom.
A diót száraz serpenyőben illatosra pirítom, durvára vágom és tálalásnál a leves tetejére szórom.
Tálalásnál még kevés friss, nagyon vékony csíkokra metélt bazsalikom levél is kerülhet bele, remekül illik a leveshez.

  • rozmaringos diós camembert vajban sült almával, balzsamecetes céklával
  • adagonként
  • 1 kis guriga camembert (10-12,5 dkg)
  • fél marék dió (2 dkg)
  • 2 tk olívaolaj
  • 1 mk finomra aprított friss rozmaring levél
  • fekete bors
  • 1 kis sárga alma (12-14 dkg)
  • 1 ek vaj
  • 1 kis cékla (10 dkg)
  • 1 ek balzsamecet
  • 1 ek olívaolaj

A camembert tetejéről a kemény kérget vékonyan levágom, majd megkenem a durvára vágott dió, finomra aprított rozmaring és olívaolaj keverékével, sózom. Alufóliával bélelt sütőtálba teszem, majd grillrács alatt addig pirítom, amíg a dió megpirul és a sajt kissé megolvad. Grillsütő hiányában maximális hőfokra melegített sütőben, ha van, légkeveréssel addig sütöm, amíg a tetején az olaj sercegni kezd és a dió kicsit megpirul.
Közben a megmosott, magházától megfosztott, gerezdekre vágott almát a vajban megsütöm, sütés közben forgatom, úgy hogy minden vágott felületéről megpiruljon. Akkor jó, ha enyhén megpuhul, és a húsa mindenütt kicsit áttetszővé válik.
A céklát meghámozom, gerezdekre vágom, majd az olívaolajban kis láng fölött megsütöm, amíg a cékla elveszíti a tartását. Hozzáadom a balzsamecetet, sózom, beforralom.
Tálalásnál a pirult tetejű camembert mellé szedem a sült almát és a céklát.

  • pisztrángfilé pirított gombával és kínai kellel
  • adagonként
  • 1 pisztrángfilé
  • olívaolaj
  • vaj
  • fekete bors
  • 1/2 kis, zsenge kínai kel (15 dkg)
  • 1/2 citrom
  • 20 dkg csiperke
  • 1 salotta
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 ek olívaolaj
  • 1 ek vaj
  • fekete bors

A kínai kelt nagyon vékony csíkokra vágom. A hagymát finomra aprítom, a fokhagymagerezdet kés pengéjével meglapítom. A gombát felszeletelem, ha sikerül apró fejű gombát beszerezni, negyedekbe vágom.
Az olívaolaj és vaj keverékének felén nagy láng fölött hirtelen megpirítom a kínai kelt, félreteszem, ráfacsarom a citrom levét. A maradék zsiradékot a serpenyőbe teszem, majd nagy láng fölött megpirítom a gombát. Hozzáadom a hagymát, fokhagymát és együtt sütöm, amíg a hagyma is színt kap. Sózom, borsozom, hozzákeverem a kínai kelt.
A pisztrángot az olívaolaj és vaj keverékén nagy láng fölött kezdem sütni, a bőrös oldalával lefelé. 2-3 perc után, miután a bőr már ropogóssá vált, megfordítom a halfilét, mérsékelem a lángot, és nagyjából egy percig sütöm még. Egy 15 dkg-os filének ennyi idő elég is. Sütés után sózom, borsozom.
A zöldségekre szedem a pisztrángfilét, citromgerezdeket adok mellé.

  • csokoládémousse lime szirupos körtével
  • 4 főre
  • 10 dkg étcsokoládé (85%)
  • 4 tojásfehérje
  • 2 tojássárgája
  • 5 dkg cukor
  • fél csipet só
  • 0,75 dl tejszín
  • 2 nagyobb körte (40 dkg)
  • 1 lime
  • 1 ek vaníliás cukor
  • 2 cm gyömbérgyökér
  • 3 ek cukor
A cukorból világos karamellt készítek, egészen kevés sóval, aztán kevés vízzel felöntve feloldom, visszaforralom sűrű szirupnak.
Lehúzom a tűzről, hozzáadom a csokit, felolvasztom. Ha kicsit kihűlt, belekeverem a tojássárgáját. A tejszínből és a tojásfehérjéből is habot verek, és összeforgatom a csokival, először a tejszínhabot, utána a tojáshabot is lazán alákeverem.
Kihűtöm, tálkákba adagolva (vagy egy sekélyebb tálban, majd kanállal (vagy fagylaltos kanállal) adagolom)
A lime héját finomra reszelem, a levét kifacsarom. A lime levét a cukrokkal, a finomra reszelt gyömbér kinyomkodott levével és nagyjából 2 dl vízzel felforralom.
A körtét meghámozom, magházát kivájom, feldarabolom, majd a sziruphoz adom. Nagy láng fölött addig forralom, amíg a szirup egészen besűrűsödik. Végül hozzákeverem a lime héját is.
A szirupos körtét a csokimousse mellé adom.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , ,

VKF! 47. – kalandra fel! ami pedig a piknik kosárba kerül: kéksajtos zeller-körte krém, narancsos pórés sertéslapocka, lencse-hajdina saláta karamellizált hagymával, korianderes diós lepénykenyér és mazsolás, gyömbéres csokoládé szeletek

 

Az aktuális VKF! házigazdája, Olzka kirándulni hívott minket. Már hogyne mennénk! Igaz, az időjárás és a család egészségi állapota most nem kedvez a szabadtéri programoknak, de az egy hete tartó szobafogság után az aprónépnek már a fűtött terasz is hatalmas örömet okozott, arról nem is beszélve, hogy számára most hatalmas öröm mindenféle valós élethelyzet imitálása, most van a képzeletbeli csészékből fogyasztott képzeletbeli kakaózások korszaka, így hát nem okozott neki problémát az sem, hogy őzeket és nyuszikat képzeljen a játszósszőnyegén berendezett piknik takaró köré.

A receptek egyszerűek, vagyis pár perc alatt összekészíthetők egy családi kirándulás előestéjén, és a lapocka ugyan igényel némi kitartást, amíg omlósra párolódik, de tennivaló nincs vele az alatt a pár óra alatt. A lencsés hajdina saláta tartalmas, köretként és önmagában is funkcionál, a zellerkrém könnyű ugyan, de még a barátságos, melengető téli ízekben játszik, és remekül passzol a diós lepénykenyérhez. Akárcsak a narancsos gyömbéres lapocka. A zabpelyhes szelet pedig egy könnyen szállítható, és nem is túl egészségetlen csemege, ami percek alatt elkészül, és valószerűtlenül retro életérzést hagy maga után, mivel az íze megtévesztésig emlékeztet a zselés szaloncukorra, de ezen felül, a pikniken kívül akár egy uzsonnásdobozban is megállja a helyét.

  • narancsos gyömbéres lapocka póréhagymával
  • 50 dkg sertésklapocka
  • 2 nagy narancs leve (nagyjából 2 dl) és 1 finomra reszelt héja
  • 1 csokor kakukkfű
  • 1 póréhagyma
  • 4 cm gyömbér
  • 2 tk méz
  • 2 tk koriander
  • 1 tk római kömény
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 ek olívaolaj
  • 1 ek vaj

A póréhagymát felkarikázom, a fokhagymát megtisztítom, kés pengéjével meglapítom.

A lapockát nagyjából 5 cm vastag szeletekre vágom, megszórom a porrá őrölt római köménnyel és korianderrel, majd az olívaolaj és vaj keverékén körbesütöm  nagy láng felett, amíg színt kap, mellédobom a pórét, fokhagymát, felöntöm a narancs levével, hozzáadom a finomra reszelt héját, a kakukkfűből kötött csokrot, mézet és a finomra aprított gyömbért. Sózom, összeforralom, majd lefedem és a legkisebb lángon addig párolom, amíg a hús omlóssá válik, az összes zsír kiolvad belőle. Ha szükséges, közben vízzel pótolom a hús alatt a szaftot.  Ez nagyjából 2 óra.

Ezt követően leveszem a fedőt, és nagy láng felett beforralom a szaftot, a kakukkfüvet kidobom belőle. Kihűtöm, feldarabolom, és szaftjával együtt tálalom.

  • lencsés hajdinasaláta
  • 15 dkg lencse
  • 15 dkg hajdina
  • 45 dkg vöröshagyma
  • 1 ek méz
  • 2 tk garam masala (házilag is elkészíthető, recept itt)
  • 3,5 dkg aszalt paradicsom (fűszeres olajban eltett, lecsöpögtetve)
  • 3 ek olívaolaj
  • 1-2 ek fehérborecet

A lencsét pár órára beáztatjuk, majd friss, enyhén sós vízben puhára főzzük, leszűrjük. A hajdinát haraphatóra főzzük enyhén sós vízben, leszűrjük, majd a lencséhez keverjük.

A hagymát vékony karikára vágjuk, majd az olívaolajon a mézzel elkeverve nagyon kis láng felett lassan karamellizáljuk, amikor már világos aranyszínű, megszórjuk a garam masalával és még 2-3 percig sütjük. A lencsés hajdinához keverjük, hozzáadjuk a finomra aprított aszalt paradicsomot és a fehérborecetet, sózzuk, ízlés szerint.

  • diós lepénykenyér
  • 30 dkg liszt (1/3-a lehet rozsliszt)
  • 5 dkg joghurt
  • 1 dl víz
  • 1 dkg friss élesztő
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 tk cukor
  • 1 púpos tk só
  • 5 dkg dió, durvára vágva
  • 2 tk koriander, porrá őrölve

A lisztet elmorzsolom az élesztővel (aki úgy biztonságosabbnak érzi, az előtte a vízet keverje el pár kanál liszttel, a cukorral és futassa fel az élesztőt), majd a dió kivételével a többi hozzávalóval összegyúrom, alaposan kidolgozom, amíg rugalmas, közepesen kemény, fényes tésztát kapok belőle. A kelesztőtálat letakarom, majd a tésztát duplájára kelesztem.

Miután megkelt, hozzáadom a durvára vágott diót, átgyúrom, hat gombócra osztom, és minden gombócot lisztezett deszkán vékony (3-4 mm) lepénnyé nyújtok ki, majd sütőpapírral bélelt tepsire teszem. 10 percig pihentetem.

Előmelegített sütőben 220 C fokon 12 perc alatt hólyagos, arnyszínű lepényeket sütök belőle.

  • körtés zellerkrém
  • 1/2 zellergumó (25 dkg)
  • 1 nagy körte (25 dkg)
  • 1 salotta
  • 5 dkg vaj
  • 1 csokor kakukkfű
  • 5 dkg kéksajt (Dorblue vagy Danish Blue cheese)

A zellert, körtét, meghámozom, a körte magházát kivágom, nagyjából centis kockákra vágom. A salottát megtisztítom, felkarikázom. A vajon lassan aranyszínűre sütöm a zellert és a salottát, majd hozzáadom a körtét is, a csokorba kötött kakukkfüvet és kis lángon fedő alatt puhára párolom.  Végül beforralom, ha sok levet enged a körte, majd kidobom a kaukkfüvet, sózom, hozzáadom a kéksajtot és botmixerrel pürésítem.

  • mazsolás csokoládés zabszelet
  • 2 db 9×20 cm-es szögletes szilikonos formához
  • 20 dkg étcsokoládé (85%)
  • 5 dkg méz
  • 6 dkg nagy szemű aranymazsola
  • 6 dkg kandírozott gyömbér
  • 5 dkg zabpehely
  • pár csepp narancsolaj vagy frissen reszelt narancshéj
  • 1 mk őrölt fahéj

A zabpelyhet száraz serpenyőben enyhén megpirítom, majd lehúzom a tűzről és hozzáadom a széttördelt csokoládét és a fahéjat, kevergetem, amíg felolvad. Ha nem olvad meg eléggé, akkor pár másodpercre vissza lehet még rakni a tűzre kis láng fölé. Hozzáadom a durvára aprított kandírozott gyömbért és mazsolát, a mézet, a narancsolajat/héjat, összekeverem, majd szilikonos vagy folpackkal bélelt formába egyengetem, alaposan lenyomkodom, hogy ne maradjon túl sok levegő a masszában, majd kihűtöm és hidegen szeletelem.

 

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

Édeskömény-körte krémleves mandulával

2011. december 25., vasárnap | leves | Nincs hozzászólás

A megváltozott körülményekre való tekintettel az ünnepi menünk is másképp alakult, így szenteste ez a leves került az asztalra, bár nem igazán ünnepi fogásnak terveztem. Mindenesetre nagyon gyorsan elkészül és igazán nagyon finom. Édesköményt én most az Aldiban kaptam hozzá, igen jó minőségben.

  • 2 kisebb édesköménygumó (~40 dkg)
  • 2 körte (~50 dkg)
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 liter zöldség alaplé*
  • 5 dkg blansírozott mandula
  • 1 ek vaj
  • 1 tk édesköménymag
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 1 dl tejszín

A vajon üvegesre sütöm a hagymát és a mozsárban porrá tört édesköménymagot. Felöntöm a borral, beforralom, majd felöntöm az alaplével, hozzáadom a felkockázott édesköménygumót és a meghámozott, magházától megszabadított, felkockázott körtét,  sózom, ízlés szerint. Fedő alatt addig főzöm, amíg a zöldségek épp csak megpuhulnak. Hozzáadom a száraz serpenyőben megpirított mandulát, tejszínt, összeforralom, majd botmixerrel pürésítem.

Tálalásnál lehet a tetejét blansírozott, szeletelt, pirított mandulával díszíteni, illetve kerülhet rá az édeskömény finomra aprított  zsenge zöldjéből is.

*zöldség alaplé: 1,2 liter vízbe 2 szál répa, 4 szál angolzeller, 1 fej vöröshagyma, 2-3 babérlevél. A zöldségeket kevés sóval puhára főzzük, majd leszűrjük a levet.

Címkék: , , , ,

Mézes körtés almalekvár, csipkebogyós birsalma-alma csatni, aszalt paradicsomos diós pesto

2011. december 13., kedd | üveges | Nincs hozzászólás

Volt a flatcat facebook oldalán egy játék, amit végül Gabriella nyert meg, és a három felajánlott nyeremény közül ő a csatni+lekvár+pesto összeállítást választotta. Ezek most neki készültek, illetve hát némi “fölösleges” mennyiség azért maradt belőlük itthon is, de mivel közeledik a karácsony, úgy gondoltam, megosztom a recepteket, hiszen kiváló gasztroajándék is válhat belőlük. A lekvár finom, fűszeres, nemcsak ajándékba, de a karácsonyi reggeli kalácshoz is nagyszerű lehet, a fűszeres csatni pedig remek kísérője lehet a karácsonyi pulykának, akár hidegen, akár melegen fogyasztjuk azt. A pesto pedig remekül jöhet a karácsony előtti készülődésben, ha egy gyors vacsorára épp csak egy gyors tésztára van idő.

Kis kiegészítés a receptekhez: a csatni készítése közben elfogyott a citrom, vagyis a kívánt savanykás ízhez az itthoni állománynál kettővel többre lett volna szükségem, de a receptet már a korrigált mennyiséggel írtam me, így az elég pikáns, édes-savanykás lesz. A csipkebogyó pedig nálam herbáriából származó szárított volt, da aki teheti, nyugodtan használjon hozzá saját szüretelésű gyümölcsöt. Ekkor egy kicsit több kellhet majd belőle, hiszen annak magasabb a víztartalma, de nagyjából 5 dkg elegendő lehet.

  • mézes körtés almalekvár mazsolával
  • 400 ml
  • 50 dkg alma
  • 25 dkg körte
  • 15 dkg méz
  • 3,5 dkg mazsola
  • 1 púpos tk őrölt mézeskalács fűszer
  • 1 citrom leve

Az almát, körtét meghámozzuk, feldaraboljuk, majd a mézzel, fűszerekkel, durvára vágott mazsolával és a citrom levével és fél pohár vízzel feltesszük főni. Ekkora mennyiséget én egy magasabb falú, széles serpenyőben főzök, ebben hamar elkészül. Amikor már sűrűsödik a lekvár, érdemes gyakrabban kevergetni, majd ha kész (ez nagy lángon tényleg csak nagyjából 15-20 perc), akkor sterilizált üvegekbe szedem még forrón.

A levegőt kiütögetem a lekvárból amennyire csak lehet, majd a tetejét lezárom két réteg celofánnal és egy csavaros tetővel. Aki úgy biztosabbnak érzi, és hosszabb távra szánja a lekvárt, a két réteg celofán közé tehet késhegynyi szalicilt is.

Az üvegeket egy pillanatra a fejükre állítom, majd visszafordítva, talpukkal lefelé dunsztba kerülnek egy napra.

 

  • csipkebogyós birsalma-alma csatni
  • 2×300 ml
  • 50 dkg alma
  • 50 dkg birsalma
  • 5 citrom leve (3 dl)
  • 10 dkg nádcukor
  • 10 dkg lilahagyma
  • 2,5 dkg csipkebogyó
  • 10 cm gyömbérgyökér
  • 1 rúd fahéj
  • 2 csillagánizs
  • 8 szem szegfűszeg
  • 2 ek koriandermag
  • 1 cső csili
  • 1 tk só

Az almát, birsalmát meghámozom, felkockázom, majd a finomra aprított lilahagymával, a késsel nagyjából durvára aprított csipkebogyóval, a meghámozott, lereszelt gyömbér kinyomkodott levével, a mozsárban porrá tört koriandermaggal, finomra aprított csilivel, és a többi, egészben hagyott fűszerekkel, sóval egy széles, magas falú serpenyőbe teszem. Felöntöm a citrom levével és egy fél pohár vízzel, majd nagy láng felett addig főzöm, amíg a gyümölcsök megpuhulnak és az egész lekvár sűrűségűvé válik (ez nagyjából 20 perc). Amikor már sűrűsödik, gyakran kevergetve főzöm készre. A gyümölcsöket krumplinyomóval vagy habverővel szétnyomkodom a végén, az egész fűszereket kiszedem, de úgy a legfinomabb, ha maradnak benne nagyobb darabok is.

Sterilizált üvegekbe töltöm, miután kihűlt hűtőben tárolom.

Ha ajándékba, hosszabb távra készül, lehet ezt is tartósítani, a lekvárnál leírt celofános-szaliciles-dunsztolós módszerrel.

aszalt paradicsomos diós pesto friss kecskesajttal, rozmaringgal

  • 3,5 dkg aszalt paradicsom
  • 3,5 dkg dió
  • 3,5 dkg friss típusú lágy kecskesajt
  • 1 tk friss rozmaring levél
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 ek dióolaj

A diót száraz srepenyőben kissé megpirítom, ha kihűlt, a héját ledörzsölöm.

A rozmaringot kevés olajjal mozsárban szétdörzsölöm. Az feldarabolt aszalt paradicsomot, diót, rozmaringos olajat és a többi olajat, kecskesajtot botmixerrel pépesítem.

Kis, sterilizált üvegbe töltöm, e tetejét kevés olívaolajjal zárom le.

Mivel friss típúsú sajtból készül, hűtőben tárolható.

Az aszalt paradicsomról pár szó: ha olajban eltett paradicsomot használunk hozzá, akkot a súly alapos lecsöpögtetés utánra vonatkozik, és ilyenkor, ha jó minőségű olívaolajban volt eltéve a paradicsom, akkor annak az olaja is használható a pestohoz.

 

 

Címkék: , , , , , , , , ,

Zelleres körtés rizottó camembert-rel

2011. december 9., péntek | hús nélkül, rizottó | Nincs hozzászólás

Ismét egy rizottó, nem tehetek róla, imádom ezt a műfajt. Ahogy a család legifjabb tagja is. Az adventi karácsonyfa naponta felfedezésre kerülő, többnyire finom édességet rejtő kis zsákjaival nehéz versenyeznem, így kénytelen voltam a legkedveltebb ételt bevetni: rizottó készült, egy kicsit a télre hangolva. Körte, zeller és camembert került bele, meg egy ágacska rozmaring és egy igazán könnyű vacsora született, csak hogy maradjon hely a kis pocakban az csokoládénak is (azt meg itt jelentem: szülőként elbuktam, a gyerek az orromnál fogva vezet, képes volt elhitetni velem, hogy a jó minőségű étcsokiból aszalt gyümölcsökkel meg magokkal készült házi csoki, bonbon, miegymás nem is igazi édesség. Hát persze…)

  • 2 főre
  • 2 dl rizottóhoz való rizs
  • 6-8 dl zöldség alaplé
  • 0,75 dl gyümölcsös száraz fehérbor
  • 1 cikk zellergumó (nagyjából 6-8 dkg)
  • 1 salotta (vagy 3-4 dkg édeskés hagyma)
  • 1 kisebb ág rozmaring
  • 1 kis körte (15 dkg)
  • 1,5 ek olívaolaj
  • 1,5 dkg vaj
  • 6-8 dkg camembert

A hagymát finomra aprítom, a zellert szintén igen apró kockákra vágom. Az olívaolajon üvegesre sütöma hagymát a zellerrel, hozzáadom a rizst, majd kis láng felett addig sütöm, amíg a rizs áttetszővé válik (de nem pirul). Felöntöm a borral, addig forralom magyobb lángon, amíg elforr a bor, hozzáadom az egész ág rozmaringot,  majd elkezdem apránként felöntögetni az alaplével, közben gyakran kevergetve.

Amikor a rizs már puha, de a közepe még harapható, hozzáadom a vajat, a meghámozott, durvára reszelt körtét, alaplével beállítom a sűrűségét, majd összeforralom. Végül hozzákeverem a kisebb kockákra vágott camembert-t, majd tálalom. Pár vékony szelet camembert-rel lehet díszíteni is.

 

Címkék: , , , ,

Variációk sütőtökre

2011. szeptember 27., kedd | desszert, előétel, rizottó, saláta | 14 hozzászólás

 

Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt írom, hogy a sütőtök az egyik kedvenc alapanyagom. Nem volt ez mindig így, csupán néhány éve kezdődött a szerelem, és azóta minden évben egyre erősebbé válik. Most rögtön három receptet is hoznék, egy meleg salátát, ami előételként, de dupla adagban, egy kevés durvára vágott pirított dióval kiegészítve akár húsmentes főételként is működik, egy rizottót, ami olyan távolra került olasz gyökereitől, hogy a rizottó elnevezés tulajdonképpen itt már túlzásnak is tűnhet, és egy gyors, nagyon finom pohárkrémet.

sült körte és sütőtök saláta kéksajttal

  • 2 főre előétel/ 1 főre főétel
  • 25 dkg sütőtök (tisztítva)
  • 2 vilmoskörte (tisztítva 20 dkg)
  • 4-6 dkg kéksajt (Danish Blue cheese vagy Roquefort)
  • 2+2 ek olívaolaj
  • 5 ág kakukkfű

A sütőtököt kis, centis kockákra vágom, a körtét meghámozom, magházát kivágom, gerezdekre szeletelem. A salottát nagyon finomra aprítom, a kakukkfű ágakat nagyobb darabokra csipkedem.

A sütőtököt, körtét, hagymát, kakukkfüvet összeforgatom az olívaolaj felével, majd sütőpapírral bélelt tepsibe terítem szét, úgy hogy csak egy rétegben legyenek a zöldségek-gyümölcsök.

Előmelegített sütőben 200C fok, 45 perc (villanysütő, alsó-feslő sütés), vagy amíg a sütőtök elkezd enyhén pirulni.

A megsült körtét, sütőtököt tányérra rendezem és rámorzsolom a kéksajtot, majd jó minőségű extra szűz olívaolajat locsolok rá.

Ízlés szerint a tetejére lehet még szórni enyhén megpirított és durvára vágott diót is.

 

 

“rizottó” kókusztejjel, lencsével, sütőtökkel

  • 2 főre
  • 2 dl rizottóhoz való rizs
  • 6-7 dl zöldség alaplé
  • 1 dl kókusztej
  • 5 dkg lencse
  • 20 dkg sütőtök (tisztítva)
  • 1 salotta
  • 1 ázsiai citromfű
  • 5 cm gyömbérgyökér
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 ek földimogyoró olaj (ha nincs, valamilyen semleges ízű olaj, pl napraforgó)

A lencsét előző este hideg vízbe áztatom, ha ez elmaradt, akkor néhány óra áztatás is megteszi forró vízben. Átöblítem, majd friss, enyhén sós vízben puhára főzöm.

A sütőtököt kis, centis kockákra vágom, a hagymát, fokhagymát finomra aprítom. A citromfüvet megtördelem, kés hátlapjával megcsapkodom, a gyömbért meghámozom, hosszában négyfelé hasítom.

Az olajon üvegesre sütöm a hagymát, hozzáadom a rizst, addig sütöm, amíg áttetszővé nem válik, de színt nem kap. Hozzáadom a fokhagymát, gyömbért, citromfüvet, majd elkezdem felöntögetni a zöldséglével, sűrűn kevergetve. Ha a rizs beszívta a folyadékot, pótolom a zöldséglevet. Amikor a rizs már majdnem kész (azaz néhány perccel azelőtt, hogy haraphatóra főtt), hozzáadom a sütőtököt, kókusztejet, megpuhult, leszűrt lencsét. Addig főzöm, amíg a tök megpuhul (ez 2-3 perc).

Ha szükséges, ezután állítok még egy kevés  zöldséglevessel a rizottó sűrűségén, összeforralom, kiszedem belőle a gyömbért, citromfüvet, majd tálalom.

*zöldség alaplé: 1,2 liter vízbe 2 szál répa, 4 szál angolzeller, 1 fej vöröshagyma, 2-3 babérlevél. A zöldségeket kevés sóval puhára főzzük, majd leszűrjük a levet.

kókusztejes sütőtök krém

  • 4-6 főre
  • 2 dl kókusztej
  • 20 dkg sütőtök (tisztítva)
  • 1 ek vaníliakivonat
  • 1/2 mk őrölt fahéj
  • szerecsendió
  • 5 dkg nádcukor
  • 3 lap zselatin (Dr Oetker)
  • 2 dl habtejszín

A sütőtököt kis kockákra vágom és a fahéjjal, vaníliakivonattal, kevés reszelt szerecsendióval együtt a kókusztejben puhára főzöm. Lehúzom a tűzről, belekeverem a nádcukrot és az előzőleg hideg vízbe beáztatott, majd kicsavart zselatint, addig kavargatom, amíg feloldódnak benne. Botmixerrel pürésítem, majd kihűtöm.

A tejszínt kemény habbá verem, majd hozzáforgatom a hideg sütőtökös keveréket.

Poharakba osztom szét, a tetejére szerecsendiót reszelek.

Megjegyzés: a krém tetejére lehet csorgatni juharszirupot, meg lehet szórni durvára vágott pekándióval, de az is nagyon finom, ha kevés sós karamellben pirított dió kerül rá durvára aprítva.

Címkék: , , , , , , , , ,

Sóskás joghurtos turmix

2011. március 31., csütörtök | babának, italok | 11 hozzászólás

Tavasz van, és ezt nem onnan tudom, hogy reggelente már nem kell kapargatni a jeget a kocsi abalkáról (mert kell, sajnos), hanem onnan, hogy felajzott fácánkakasok rohangálnak rikoltozva a kertben, és időnként zaklatot fácán tojók repülnek a szélvédőmnek (nem kell izgulni, nem esett bajuk). Meg hogy megállíthatatlanul nő és terjeszkedik a zord idő elelnére a menta a kertben. Az önkényes kertfoglalása közben pedig csak egy dolgot tűr meg maga mellett: a sóskát. Tehát az alapanyagok adottak. Persze nem minden “ami találok a kertben azt leturmixolom” project jár sikeres végeredménnyel (és itt nem csak a csiga+spenótra gondolok), de ez egy kifejezetten jól sikerült darab, a sóska nyersen van benne, tehát végtelenül zöld és egészséges is, és nagyszerű lehetőség a számkivetett sóska szószon kívüli egyéb felhasználására. A sóska nekem valamiért egyébként is szívügyemmé vált, nagyon szeretem, és igyekszem minél többféle formában felhasználni, tehát az idén sem ez volt az utolsó sóskás recept.

Nem utolsó sorban pedig ez a turmix már az a reggelire való, nagyon egészséges fajta, ami energiával tölt el és nem okoz bűntudatot.

A rózsavíz opcionális, készült már anélkül is, úgyis nagyon rendben van, de aki szereti az illatát, az ne hagyja ki belőle.

  • 1 marék sóska
  • 25 dkg joghurt
  • 1 körte
  • 5 levél menta
  • 1 kk rózsavíz (elhagyható)
  • 1 ek nádcukor

A körtét meghámozom, magházát kivágom, feldarabolom. A sóskát, mentát megmosom, lecentrifugálom.

A hozzávalókat turmixgép kancsójába teszem, letrurmixolom, és készen is van.

Címkék: , , ,

Banános mogyoróvajas turmix

2011. március 25., péntek | italok, kölyök kaja | 10 hozzászólás

Vannak a csupa egészség turmixok, amik reggel erővel és energiával töltik fel az embert -na ez nem ilyen. Ez inkább olyan, hogy már az elkészítése közben is bűntudatom van. De hogy mégis kínos gyakorisággal, szinte minden este odaoldalgok a turmixgép mellé, aztán pedig hihetetlen sebességgel készítem el ezt a desszertnek sem utolsó italt, hogy aztán a család néma csendben és maximális megelégedéssel elfogyassza, annak az az egy oka van, hogy bűnösen finom. Függőséget okoz. Hisz mogyoróvajas…

Akit csak a mogyoróvaj hiánya tartana vissza az elkészítésétől, annak pedig itt a könnyű és egyszerű recept a mogyoróvaj házi elkészítéséhez.

  • 3 dl tej
  • 1 banán
  • 5 dkg mogyoróvaj
  • 1-2 ek juharszirup

A hozzávalókat turmixgép kancsójába teszem és leturmixolom.

Ha darabos a mogyoróvaj, amit használunk hozzá, akkor szánjunk erre egy kicsit több időt, de 3-4 perc alatt abból is bársonyosan sima ital lesz a végeredmény.

Címkék: , , , ,

Pudingban sült alma és körte

2011. március 17., csütörtök | babának, desszert | 4 hozzászólás

A nevezéktannal kicsit gondban vagyok, vacilláltam a tejfölös sodóban sült gyümölcsök (nem hangzik túl jól) és a fenti cím között, aztán végül ezt választottam, de még az elején tisztázom: ez a nem a nálunk megszokott keményítős puding, hanem inkább az angolszász területeken honos rokonához hasonló, vagy hát talán annyira ahhoz sem. De nem ez a lényeg, hanem hogy egyrészt finom, másrészt percek alatt összeállítható, harmadrészt kiválóan fel lehet hozzá használni a téli tárolás során már kissé megfáradt almákat és körtéket is. Plusz egy jó pont: kifejezett gyerekek kedvence, legalábbis nálunk az lett, és ilyen módon meg tudtam etetni a fiammal az amúgy nemszeretem kategóriába tartozó körtét és almát is. Ráadásul kalóriatartalmát tekintve sem egy vészes darab, szóval bátran falatozhatják az anyukák, apukák is.

  • 4 kis tűzálló tálhoz/ 1 kis tepsihez
  • 2 nagyobb alma
  • 2 nagyobb körte
  • 4 dl tejföl
  • 4 tojás
  • 4 ek nádcukor
  • 2 ek vaníliás cukor (házi vagy Bourbon)
  • 2 kis, kezeletlen héjú citrom
  • 6 dkg piskóta (ez úgy 8 babapiskóta vagy 24 piskóta tallér)
  • vaj
  • nádcukor

A tűzálló tálakat kikenem vajjal, a piskótát erős műanyagzacskóba teszem és egy nehéz tárggyal (pl sodrófa) morzsásra töröm.

Az almákat, körtéket meghámozom, a magházukat kivágom és cikkekre szelem, majd összeforgatom a piskótamorzsával és elosztom a tűzálló tálakba.

A tejfölt a tojással, cukrokkal turmixgéppel/botmixerrel összemixelem, hozzákeverem a citromok levét és finomra reszelt héját, majd a gyümölcsökre szűröm. A pudingok tetejét megszórom nádcukorral.

Előmelegített sütőben 180°C fokon (villanysütő, alsó-felső sütés) 25 percig sülnek.


Címkék: , , , ,