Hogy legalább az olvasóknak ne legyen az elkövetkező napokban medvehagyma mérgezése, ha már feltehetőleg mi ezt azért az idén sem fogjuk tudni megúszni, ezért azt találtam ki, hogy minden medvehagymás recept után jön majd egy medvehagymamentes.
Ez olyannyira medvehagymamentes, hogy ráadásul még édesség is. Az apropója pedig az ismét itthon üdülő, tej(és minden egyéb más)csokoládéfüggő kisded, akit ezzel a krémmel próbálok mostanában megtéveszteni. Ugyanis tejcsoki íze van, édes, krémes, és mégis zömmel banánt tartalmaz, amit egyéb formában pedig (mint ahogy minden más gyümölcsöt sem) nem hajlandó megenni. Bezzeg így.
A csokit összetördelem és a tejszínnel felöntve kis láng fölött megolvasztom.
A banánokat turmixgép kancsójába teszem, ráöntöm a csokis tejszínt, leturmixolom, poharakba töltöm, hűtőben kihűtöm, és kész is.
Vannak a csupa egészség turmixok, amik reggel erővel és energiával töltik fel az embert -na ez nem ilyen. Ez inkább olyan, hogy már az elkészítése közben is bűntudatom van. De hogy mégis kínos gyakorisággal, szinte minden este odaoldalgok a turmixgép mellé, aztán pedig hihetetlen sebességgel készítem el ezt a desszertnek sem utolsó italt, hogy aztán a család néma csendben és maximális megelégedéssel elfogyassza, annak az az egy oka van, hogy bűnösen finom. Függőséget okoz. Hisz mogyoróvajas…
Akit csak a mogyoróvaj hiánya tartana vissza az elkészítésétől, annak pedig itt a könnyű és egyszerű recept a mogyoróvaj házi elkészítéséhez.
A hozzávalókat turmixgép kancsójába teszem és leturmixolom.
Ha darabos a mogyoróvaj, amit használunk hozzá, akkor szánjunk erre egy kicsit több időt, de 3-4 perc alatt abból is bársonyosan sima ital lesz a végeredmény.
Ami tuti, hogy azonnal visszakergeti belém az életet reggel. Nagy felfedezés: van ami ütősebb, mint a kávé. (na jó, mint 1 kávé)
Az egész azzal kezdődött, hogy Mamma elindította azt a remek turmixos sorozatát a Facebook oldalán (olvassátok, szeressétek, ezen a turmixon kívül ott még sok gyöngyszem található!), és én a banános, csípős kávés smoothijába teljesen beleszerettem. Az a recept teljesen jó úgy, ahogy van, szóval tessék csak kipróbálni bátran!
Aztán viszont velem van az az apróság, hogy én nagyjából délig kávén és gyümölcsön kívül egyéb dolgot nehezen tudok csak elfogyasztani (és nem is azért, mert általában este tízkor még bőven eszek valami könnyű kis ételt, mondjuk egy arrabiatát. (De igen. (és ez egyáltalán nem helyes, mindenkit óva intek tőle!))) Szóval ezért lett nálam egy apró módosítás: lecseréltem a tejet forró vízre, és ennek kapcsán pedig egy meglepő felfedezés: az ilyen módon elkészített turmix pillanatokon belül átalakul egy tökéletesen főzött puding állagú valamivé, amit kanállal kell enni, és isteni finom (ennek a kémiájára még pontosan nem jöttem rá, de rajta vagyok az ügyön, mert már érdekel. (ötletek?)). Meg egyébként addiktív is, csak ma kettő csúszott le belőle, és tegnap este nyolckor még képes voltam hozzá banánt hajkurászni a városban. Szóval a turmix a címben azért kis félrevezetés, mert valóban turmixgéppel készül, de végül egy csípős, kávés csokipuding lesz belőle.
Lovely, ahogy az angol mondaná.
A turmixgépbe teszem a kakaóport, a fahéjat és a csilit, majd felforralom a vizet és ráöntöm a fűszerekre. (ha nem hőálló a kancsó, akkor ezt külön bögrében/edényben kell megcsinálni.
Hozzáadom a nagyjából feldarabolt banánt, a lefőzött friss kávét és a juharszirupot (az egész csilit ízlés szerint ki is lehet venni belőle, én nem teszem) és simára turmixolom.
Melegen, azonnal fogyasztandó.
Ütős darab.
Ebben a hónapban a halak kerülnek terítékre, halrudacskák és halas szendvics egyszerűen, házilag, a Gasztrotipp babamenüjében, két finom turmixszal megfejelve.
Halburger
A halburger egy halpogácsából, zöldségekből, öntetből és egy házi zsemléből áll, amit persze idő hiányában lehet jó minőségű bolti péksüteménnyel is helyettesíteni. A halpogácsára kerülhet majonéz, házi, de a tejföl is jó választás, ha a baba még nyers tojást nem ehet, vagy tartunk a szalmonellától.
A halat késsel apróra vagdaljuk vagy ledaráljuk, majd összegyúrjuk a tojással, zsemlemorzsával, nagyon finomra aprított (vagy szintén darált) hagymával, fokhagymával, finomra metélt petrezselyemzölddel, citromlével, sóval.
Tojásnyi gombócokat formázunk a masszából, ezeket ellapítjuk, majd nagyon kevés olajjal kikent serpenyőben mindkét oldalukon aranyszínűre sütjük mérsékelt láng felett.
A félbevágott zsömlékbe halpogácsa, lilahagyma, salátalevél és tejföl kerülhet, de mehet bele majonéz, paradicsom is, ízlés szerint.
A házi zsemle hozzá egy ricottával gazdagított tészta, ami így azon túl, hogy sokáig puha marad, még fehérjében is gazdagabb a hagyományos zsömlénél, az elkészítése pedig nagyon egyszerű. Ricotta helyett lehet hozzá azonos mennyiségben sovány túrót is használni, a lényeg, hogy krémes, apró szemcséjű, vizes állagú legyen.
szezámmag a szóráshoz
Az élesztőt a liszttel elmorzsoljuk, majd a többi hozzávalóval összegyúrjuk, alaposan kidolgozzuk rugalmas, sima felszínű tésztává, ami a kéztől szépen elválik.
A kelesztőtálat letakarva félretesszük, amíg a tészta duplájára nem kel.
Átgyúrjuk, 8 részre osztjuk és gombócokat formázunk belőlük, amiket kissé ellapítunk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe kerülnek még fél órára kelni. A tetejüket közben lekenjük elhabart tojással kétszer, a második kenés után pedig meghintjük szezámmaggal.
Előmelegített sütőben 200°C fokon 20 percig sütjük, amíg a tetejük kissé megpirul. (villanysütő, alsó-felső sütés)
Rácsra szedve hűtjük ki.
Megjegyzés: Ha 2 év alatti a gyermek, a szezámmagot inkább hagyjuk el az ő zsemléiről.
Halrudacskák sütőtökös krumplipürével
A mirelit változat helyett. Percek alatt összeállítható és sütőben sül bő olaj helyett, így igazából a bolti változatnál kevesebb munkával készíthető el. A krumplipürébe rejtett sütőtök pedig értékes A vitaminforrás télen a gyereknek.
A halfilét papírtörlővel teljesen szárazra itatjuk, majd 2 centi vastag csíkokat vágunk belőle.
A tojást elhabarjuk a finomra aprított vagy reszelt fokhagymával, a mozsárban, vagy az ujjainkkal porrá őrölt kakukkfűvel és sóval. A halat a tojásba forgatjuk, majd a zsemlemorzsába.
Sütőpapírral leterítünk egy rácsot (ez akár a sütőben található tartórács is lehet), ezt vékonyan megkenjük olajjal, erre fektetjük a halszeleteket. Olajat csepegtetünk a tetejükre, pár csepp elég, nem kell sok belőle. Ha van olajspray otthon, használjuk azt hozzá.
Előmelegített sütőben 15 perc alatt sülnek aranyszínűre 200°C fokon villanysütőben, légkeveréssel.
Közben a püréhez a krumplit és a sütőtököt is kockázzuk fel, a hagymát vágjuk nagyon finomra, és zöldségeket kevés sóval fedő alatt, kis lángon pároljuk puhára a tejben. Ezzel a módszerrel nem főzzük ki a tápanyagokat, sem az ízeket a zöldségekből. Ha megpuhultak, adjuk hozzá a vajat, és habverővel vagy krumplinyomóval pürésítsük, ízesítsük szerecsendióval.
Tálalásnál a rudacskák és a püré mellé lehet még adni vajon párolt borsót, néhány gerezd citromot is, nálunk a halnak citromlével megcsepegtetve lett a legnagyobb sikere.
A kakaóport kevés tejjel csomómentesre keverjük és felforraljuk, majd ha a kakaó feloldódott, lehúzzuk a tűzről, majd hozzáadjuk a vaníliás cukrot és a maradék tejet is. Kihűtjük és turmixgépben a banánnal turmixoljuk.
Megjegyzés: Ha ennél is sűrűbb, jeges shaket szeretnénk készíteni, akkor a banánt darabokra vágva fagyasszuk le, és így adjuk a turmixhoz. Ehhez azonban egy nagy teljesítményű turmixgépre van szükség.
A sütőtököt kockázzuk apróra, majd a mézeskalács fűszerkeverékkel együtt a tejben fedő alatt, kis láng felett főzzük puhára. Adjuk hozzá a mézet, hűtsük ki és turmixoljuk.
Pillanatok alatt összeállítható, reggelire való ötletek a Gasztrotippen, a kicsiknek és a nagyoknak is.
A reggeli sokszor kapkodós, rohanós, sietve letudott része a napnak, pedig kevés munkával is igazi kényeztető ételeket varázsolhatunk az asztalra, ha máskor nem, hát egy ráérős hétvégi reggelen.
Mini kuglóf
A legjobb benne, hogy előző este összeállítható, és másnap mire bemelegszik a sütő, már meg is kelt másodjára a tészta, és fél órán belül az asztalon a gőzölgő, meleg péksütemény. Bár a tészta készülhet fele-fele arányban rétes és átszitált teljes kiőrlésű búzalisztből , de én most tisztán csak réteslisztből készítettem.
A vajat felolvasztjuk, majd hozzáöntjük a tejet és kézmelegre langyosítjuk (de ne melegítsük fel ennél jobban). Feloldjuk benne az élesztőt a cukorral, hozzáadjuk a lisztet, tojások sárgáját, sót, és habverővel alaposan kidolgozzuk a meglehetősen lágy, már-már folyós tésztát. Félretesszük, megvárjuk amíg buborékok jelennek meg benne és a térfogata nagyjából a másfélszeresére nő, majd folpack fóliával letakarjuk és éjszakára a hűtőbe kerül.
Másnap a tésztát átkeverjük, hozzáadjuk a mazsolát, majd kivajazott, kilisztezett szuflé formába (vagy teáscsészékbe) adagoljuk, úgy hogy a tészta nagyjából a felét töltse csak ki a formáknak. Meleg helyre, például a tűzhely tetejére félretesszük kelni amíg a tészta el nem éri a forma peremét. Közben előmelegítjük a sütőt.
A megkelt kuglóf tetejét sütés előtt meg lehet hinteni egy kevés nádcukorral, majd a sütőbe kerül és 180°C fokon (villanysütő, alsó-felső sütés) fél órán át sül.
A kuglófokat rácsra borítva hűtjük ki.
Banános túrós muffin zabpehellyel
Ez az éppen csak édeskés sütemény már előző este is elkészíthető, és nemcsak reggelire, de tízóraira is nagyszerű. Bár enyhén édes, de a teljes kiőrlésű búzaliszt, túró, zabpehely és banán miatt tápanyagokban nagyon gazdag, és tapasztalatom szerint a legválogatósabb kisgyerekek is szívesen fogyasztják.
A banánt villával pépesre törjük, majd hozzáadjuk az olvasztott, kihűtött vajat, tojásokat, túrót, cukrokat, jól kikeverjük, végül hozzáforgatjuk a zabpelyhet és a sütőporral elkevert liszteket is.
Muffin kapszlikkal bélelt muffin sütőbe kanalazzuk a tésztát, majd előmelegített sütőben 180°C fokon (villanysütő, alsó-felső sütés) 35 perc alatt aranyszínűre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük a sütési idő végén a tésztát.
Rácsra szedve hűtjük ki.
Házi májkrém
Készülhet csirkemájból vagy pecsenyekacsa májából, nagyon hamar összeállítható és remek alternatívája a bolti változatnak.
A májat megtisztítjuk a nagyobb erektől, kötőszövetes részletektől, majd nagyobb kockára vágjuk. A hagymát, fokhagymát nagyjából feldaraboljuk. A vajon üvegesre sütjük a hagymát, majd hozzáadjuk a májat és a fokhagymát, valamint a majorannát vagy rozmaringot is. Ahogy a máj átsült (ha kettévágunk egy kockát, láthatjuk hogy már nem rózsaszín), hozzáadjuk a tejszínt, ezzel épp csak egyszer felforraljuk, majd lehúzzuk a tűzről. Sózzuk, ha volt benne rozmaring ág, azt kihalásszuk, majd botmixerrel teljesen simára pürésítjük. Még melegen üvegbe töltjük és miután kihűlt, hűtőben tároljuk.
Edit hívott minket játékba, ezúttal a nemzetek konyhái a téma.
A karibi konyha nem tartozik a legismertebb és legnépszerűbb konyhák közé Magyarországon (amit én valahol meg is értek, mert egészen élénken el tudom képzelni édesanyám halálra vált arcát, ha egyszer csak közölném vele, hogy ma sonkába tekert sült banán lesz a vacsora…), de mi szeretjük. Az is igaz, hogy többnyire csak karibi jellegű ételeket készítek itthon, de klasszikus karibi fogásokat még nem reprodukáltam idáig. Most viszont Férj kérésére elkészült egy teljes karibi menü, autentikusnak tűnő receptek alapján, legalábbis ami az előételt és a főételt illeti. A desszert, a köret és a frappé ezúttal is inkább csak karibi ihletésű (viszont cserébe nagyon finom).
Aztán hogy milyen a karibi konyha? Hát a személyes benyomások: először is én nem éreztem úgy, hogy vááááá-húúúú-mi-ez-most-már-aztán-egész-életemben-ezt-akarom-enni!, nagyon kellemes volt, de kissé kaotikus. Férj viszont teljesen odáig volt tőle. Hát ez van, nem vagyunk egyformák, mindenesetre az összbenyomás nagyon jó volt, szóval igyekszem ezután jobban beleásni magam a karibi térség konyhájába. Ehhez kis segítség a szintén érdeklődőknek itt található.
A sonkába tekerve sült banán alapjául szolgáló receptet itt találtam, kis fazonigazítást követően ez lett az előétel. Villámgyorsan elkészíthető, és másra nem is kell ügyelni, csak hogy ne legyen túl érett hozzá a banán. Én serranoi sonkával készítettem, de a prosciutto crudo is tökéletesen megfelel. Aztán a főétel jerk csirke, ez egy igazán klasszikus fogás, talán ez a legismertebb karibi étel. A jerk módon készülő húst, ami lehet csirke vagy sertés, több óráig pácolják egy savas, fűszeres lében, majd grillrácson megsütik. Ehhez a receptet itt találtam, na ezen nem változtattam semmit, mellé pedig egy mangós kókusztejes rizottóféle (vagy inkább kókusztejberizs) készült. A desszert egy könnyű karamellás-rumos sült ananász, a végére (illetve az igazat megvallva az elejére is) pedig a kókusztejes frappé került.
Sonkába tekerve sült banán
A banánra tekerjük a sonkát, majd kivajazott sütőtálba fektetjük. Megkenjük a banánok tetejét a maradék puha vajjal, majd szerecsendiót reszelünk rá.
Előmelegített sütőben 240°C fokon (gázsütő) 20 percig sül, amíg a sonka ropogós és piros nem lesz.
Jerk csirke mangós kókusztejes rizottóval
Én több fűszerből is egészben lévőt használtam, így a szárított fűszereket (az őrölteket is) kávédarálóba öntöttem, és a cukorral együtt ledaráltam. (Eddig a pontig előre is összeállítható egy nagyobb mennyiség, én is így tettem és a hús pácolásához ennek a keveréknek csak a felét használtam fel)
Friss fokhagymát használtam hozzá és egészben hagytam, csak a kés hátával meglapítottam, így is átvette a pác az ízét a hosszú idő alatt, de könnyen ki tudtam venni végül, és így nem tapadt, égett a húsra a sütésnél.
A páchoz az összes hozzávalót alaposan elkevertem.
A csirkemelleket megtisztítottam, majd éles késsel lap szerint centi vastag szeletekre vágtam. Kicsit kiklopfoltam majd a pácba forgattam. Bő öt órát pihent a hűtőben a sütés előtt, de el lehet készíteni előző nap is, a recept szerint minél tovább áll benne, annál jobb lesz az íze.
A húst a pácolás után lecsöpögtettem, majd grillrácson megsütöttem, oldalanként 3-5 perc elég neki, a parázstól, grillrács magasságától függően.
A rizottóféleséghez a rizst a vajon átsütöttem, amíg áttetszővé nem vált, majd felöntöttem a kókusztejjel és 3 dl vízzel, sóztam, felforraltam. Miután felforrt, lefedtem és mérsékelt lángon fedő alatt puhára pároltam. Közben a mangót meghámoztam és fél centis kockákra vágtam, a kakukkfüvet megmostam, a leveleit lecsipkedtem. Végül a rizshez adtam a mangót, a kakukkfüvet és összeforgattam, majd lehúztam a tűzről. Ha a rizs felveszi az összes folyadékot és túl száraznak tűnne, akkor kevés kókusztejet még öntsünk hozzá, hogy krémes maradjon.
Rumos karamellás sült ananász
Az ananászt meghámozom, negyedelem, a középső fás részét kivágom. A maradék gyümölcshúst vékony hasábokra vágom.
Egy nagyobb serpenyőben a cukrot karamellizálom, majd ha már aranyszínű, felöntöm a rummal és hozzáadom a vajat. Megvárom amíg a folyadék elpárolog, majd ha már csak habzik, hozzáadom az ananászt.
Rázogatva 1-2 percig sütöm, majd tálalom.
Forrón, vaníliafagyival az igazi.
Kókusztejes frappé rummal
A hozzávalókat turmixgéppel jégkásává daráljuk, poharakba osztjuk, szívószálat adunk hozzá.
Megjegyzés: A mandulaszirup mandula, víz, cukor és mandula aroma felhasználásával készül. Hiányában lehet próbálkozni több cukorral, plusz néhány csepp (nem csak sütéshez való) mandula aromával.
A napokban felmerült a kérdés, hogy mire jó a túlérett banán? Lehet e belőle amerikai palacsintát sütni?
Mi az hogy! Sőt, itt most azt is meg kell jegyeznem a történeti hűség kedvéért, hogy ez minimanó kedvenc amerikai típusú palacsintája, és a mindenkori rekordot( 9(!) db palacsinta/ 1 db 16 hónapos) ezzel állította fel. Készült mellé gyümölcssaláta is, inkább csak az én kedvemért, mivel Ponty 1.) nem szereti a gyümölcsöket nyersen, 2.) még nem kaphat málnát, lévén túl picike az apró magvakhoz.
De most félre az elbeszéléssel, banános posztot ígértem. Azaz mi legyen a túlérett banánokkal?
Nálam általában banánkenyérként végzik, zabpelyhes-tejcsokis, vagy kókuszos-fehér csokis formában, illetve újabban nagy keletje van a banánfagylaltnak is. Aztán készül még belőle turmix, mi sem egyértelműbb ennél, tejjel, vaníliával, tejszínnel, egészségtudatosabb napokon joghurttal, mézzel, álmosabb napokon joghurttal és matchaval. A barnuló banánok meghámozva, feldarabolva, műanyagzacskóba csomagolva kiválóan elvannak a fagyasztóban, így már nem romlanak tovább, és bármikor felhasználhatóak turmixokba. Ilyenkor azon túl, hogy lágy, selymes állagot kölcsönöznek bármelyik gyümölcsös vagy csokis turmixnak, kellemesen le is hűtik azt, sőt, nagyobb adag fagyasztott banánnal jégkása állagú turmix készíthető. (még nagyobb adagban, masszívabb robotgéppel fagylaltgép nélküli fagylalt)
És akkor eddig tartott a tudomány. Mert banános süti, turmix, édesség az sok van, de nemcsak az merült fel, hogy milyen édességbe, hanem hogy milyen főfogásba lehetne felhasználni a barna gyümölcsöket. Hát, igazából nem tudom. Van kics Vú banánchutneyja és currys gyümölcslevese, meg Fűszeres Eszter banán ketchupja, és körülbelül ennyi jut az eszembe. A karibi, afrikai banános ételekhez, illetve általában a sós(abb) ételekhez főzőbanán kell, ami ugye itt nincs, de éretlenebb banánnal helyettesíthető.De nem túlérettel.
Szóval én magamtól eddig jutottam, de ha valaki tudja, hogy mihez lehetne még túlérett banánt felhasználni, ami nem desszert, akkor várom az ötleteket!
Addig is itt egy palacsinta.
Igazi babás, cukor alig van benne, csak a vaníliás cukor, és teljes kiőrlésű búzaliszttel is készíthető (én azt előtte át szoktam szitálni, mert ha nem keverjük be fehér liszttel, pici babáknak a szitálás nélkül túl sok benne a korpa). Joghurttal készült, mert szerintem a banán elég édes, jót tesz neki, ha egy kis savanyúval van egyensúlyba hozva, de lehet tejjel is, csak abból kicsit kevesebb kell majd a tésztához. Aztán ennél is igaz, ami minden amerikai palacsintánál: akkor lesz igazán könnyű, levegős a tésztája, ha a tojásokat szétválasztjuk, a sárgájával bekeverjük a tésztát, és a fehérjét kemény habbá verve csak közvetlenül a sütés előtt forgatjuk hozzá óvatosan.( nekem ehhez azonban reggel, kávé előtt nincsen lelkierőm, igazából ma fél órán át néztem meredten a tésztát, hogy mikor kel már meg, mert még annyira sem voltam képben, hogy észben tartsam: ez most nem is élesztős…)
Az összes hozzávalót beleöntjük a turmixgép kancsójába, összeturmixoljuk, majd félretesszük pihenni 15 percre.
(ha a tojáshabos változat mellett döntünk, akkor csak a tojások sárgája kerüljön a turmixgépbe, a tojások fehérjét verjük habbá a pihentetési idő letelte után, és csak sütés előtt forgassuk óvatosan a masszához.)
Vastag aljú teflon serpenyőben 2 evőkanálnyi adagokban kisütjük mérsékelt lángon, további zsiradék hozzáadása nélkül. Ha nem teflon serpenyőben sütjük, akkor minden adag előtt kenjük ki a palacsintasütőt olajjal.
Lehet mellé adni juharszirupot, de magában is elég nagy sikere volt, én viszont gyümölcssalátát készítettem mellé.
1 banánt felkarikáztam, meglocsoltam 1/2 lime levével, 1 ek mézzel, és 2 marék málnát (mirelitet, kiengedés nélkül) kevertem hozzá. 4-5 mentalevélkét vékonyan felcsíkoztam, és ezt is a salátához kevertem, illetve a menta egy részét a tetejére szórtam. Fél óra múlva a málna kiolvadt, és közben s alátát is kellemesen behűtötte.
Plusz egy bónusz a végére, hogy jól induljon a nap. (vagy hogy valahogy egyáltalán elinduljon…)
banános avokádós joghurt turmix matchaval
A hozzávalókat turmixgép kancsójába öntöm, pürésítem, és megiszom.
Eredetileg banánfagylalt babáknak. Aztán később a felnőttek is behódoltak a jeges finomságnak. Ez volt a tegnapi nap legnagyobb szenzációja, és ez azért durva, tekintetbe véve, hogy tegnap miket főztem még ezen kívül.
A grand finálé, a megdicsőülés viszont igazából csak ma következett! Mivel tegnap itt nem részletezendő okok miatt én este már nem bírtam többet enni a fagyiból, a maradék a mélyhűtőbe került. Aztán ma kivettem, kicsit felengedett, és tádááám! Láss csodát, krémes és lágy, mint a mesében!
Azt már nem is taglalom, hogy csipetke mennyit evett meg belőle (az én kisfiam, akit a fagylalttalan gyümölccsel órákig lehetne kergetni!), és milyen elkeseredett üvöltéssel díjazta azon szándékunkat, amikor terminálni akartuk a fagylalt fogyasztását.
A hozzávalókat turmixgéppel összedolgozzuk, majd fagylaltgépben kifagyasztjuk a masszát.
Ennyi.
Ezt kivételesen minőségromlás nélkül lehet sokáig mélyhűtőben is tárolni, miután elkészül. Már ha marad belőle…
Mert a banánkenyér jó dolog. Mert banán mindig akad itthon, kicsit megfáradt állapotban (én nem tudom, hogyan csinálja, de amíg sárga, addig elbújik, aztán egyszer csak barnán kerül elő…).
A múltkori tejcsokis, zabpelyhes után itt egy fehér csokis, kókuszos változat. Csak hogy ne unjuk a banánt.
Lehetne sütni egy darab 25 centis szögletes formában is, ahogy a múltkor tettem, de most valahogy nem akaródzott kivárni a 80 perces sütési időt, így két darab, 20 centis forma lett a tésztával félig tele. Így az eredmény kicsit inkább laposkenyérre emlékeztet, de ez az ízén mit sem változtat. Tudniillik hogy finom. Nagyon.
Az összes hozzávalót késes robotgépbe/ erős motorral bíró turmixgépbe öntöm, és addig keverem, amíg csomómentes, sima masszát nem kapok belőle.
Robotgép hiányában a banánt villával is lehet pürésíteni, és a puha (netán olvasztott) vajjal, a késsel apróra vagdosott csokival, meg a többi hozzávalóval együtt fakanállal/habverővel is simára lehet keverni a masszát.
Ezt követően szilikonos sütőformába, ennek hiányában sütőpapírral bélelt, vagy kivajazott, kilisztezett hagyományos formába öntjük a tésztát. ( de lehet muffint is sütni belőle)
180°C fokon (gázsütőben) 45 percet sült a két 20 centis formában a tészta, ekkor azért érdemes tűpróbát végezni, hiszen a sütési időt sütőnként változó lehet. A nagyobb formában érdemes alacsonyabb hőfokon (160°C fok) és tovább (80 perc) sütni.
Miután elkészült, rácsra borítva hűtöttem ki.
Vagyis majomkenyér, Férj szerint.
A gasztroblogokon látható banánkenyerek annyira meghozták a kedvem a banánnal való sütkérezéshez, hogy készítettem belőle én is egy változatot. Tejcsokival és zabpehellyel, mert ki tudja milyen gondolatmenet alapján nekem ezek illenek a banánhoz a legjobban.
Nagyon finom, visszafogottan édes, reggeli helyett vagy kávé mellé. Vagy a gyerkőcöknek, mert szerintem ez a süti a kicsiknél abszolút befutó lehet. (legalábbis nálunk minimanó részéről volt egy ilyen tendencia, de szegénykém a gonosz, túlképzett szülei miatt sütit még csak kóstolóba kap. Azt hiszem, nem túl elégedett a helyzetével. És megtanult hisztizni is…)
Egyébként ez is kevert tészta, szóval az összeállítása öt perc alatt megvan, aztán már csak a sütés végét kell kivárni.
A félbetört banánokat a tojásokkal együtt turmixgép kancsójába teszem, megy mellé a mascarpone és a nagyobb darabokra tördelt csoki is. Addig mixelem, amíg már nem maradnak benne nagyobb darabok.
Turmixgép hiányában a banánt lehet villával pépesíteni, a csokit meg késsel apróra vágni hozzá, és ezek után kikeverni a tojásokkal és a mascarponeval.
A lisztet a sütőporral és a zabpehellyel elkeverem, hozzáöntöm a banános pépet, majd alaposan kikavarom a tésztát.
Szilikonos sütőformába öntöm, ha ez nincs, béleljünk ki sütőpapírral egy hagyományos őzgerincformát.
180°C fokos sütőben (gázsütő) nálam 45 percet sült, de akkor jó, ha a tűpróbánál már nem ragad a tészta a tűre/fogvájóra.
Megjegyzés: Nekem ez a sütőforma félig lett csak tele a tésztával, szóval lehet kisebb formát is használni, akkor magasabb lesz a süti, bár a sütési idő nőni fog.