Ha nagyzolni akarnék, akkor írhatnám, hogy vöröslencse pástétom… de nem akarok, és ez igazából megint egy bébiétel. Ez a sűrű, fűszere kence persze megint nem csak bébiknek készült, Ponty különben is megsértődne, ha csak úgy lebébizném.

Tegnap végre eljutunk kettesben Férjjel, azaz Pontytalanítva moziba. (a Viharsziget című filmet néztük meg, és nagyon jó film, gyönyörű film noir) Ez a felállás pedig egy olyan dolog, amire Ponty születése óta nem volt példa. A nagy esemény köszönhető a keresztszülőknek, akik felajánlották a bébiszittelést. Egy ilyen lelkes felajánlást pedig illik meghálálni, meg egyébként is, élelmezni kell a kisdedet, a bébicsőszöket és magunkat is, szóval készítettem némi harapnivalót arra a néhány órára, amíg távol leszünk.

Az öcsémék szeretik a keleti ízeket, akárcsak minimanó és mi is, szóval pitásított lepénykenyér készült (ánizs nélkül), egy vöröslencsés kence, pirított-párolt káposzta és  sült pulyka gyros fűszerekkel.

Egyébként nagyon hamar elkészül, és nagyon finom.

6 adag

50 dkg vöröslencse

3 szál petrezselyemgyökér (~ 25 dkg)

3 szál répa (~ 25 dkg)

400 ml passzírozott paradicsom (passata)

1 nagy fej fehér hagyma (~ 15 dkg)

1 nagy marék mazsola (~ 4-5 dkg)

6-8 gerezd fokhagyma

1 ek római kömény

1 ek koriandermag

1 tk őrölt fahéj (vagy egy fél rúd)

1 babérlevél

4 ek olívaolaj

A zöldségeket megtisztítjuk és nagyobb darabokra vagdaljuk. A koriandert, római köményt mozsárban porrá őröljük.

Az olívaolajon erős lángon, állandó kavargatás mellet aranyszínűre sütjük a feldarabolt zöldségeket a megőrölt fűszerekkel együtt. Az utolsó egy percre hozzádobjuk a megtisztított, kés pengéjével megnyomott fokhagymát is, majd felöntjük egy liter vízzel.

Hozzáadjuk a babérlevelet, fahéjat, vöröslencsét, passzírozott paradicsomot, mazsolát, majd fedő alatt addig pároljuk, kis lángon, amíg minden hozzávaló megpuhul. Ha nem teflon edényben főzzük, akkor 10 perc után néha rá kell majd nézni, mert a lencse hamar megpuhul, és a sűrű püré leéghet, ha időnként nem kevergetjük.

Kihalásszuk belőle a babérlevelet, a fahéjat, ha rudat használtunk, majd botmixerrel pürésítjük.

Tálalásnál lehet rá csorgatni egy kevés olívaolajt, meg lehet szórni finomra metélt friss mentával.

Lehet mellé adni lepénykenyeret, vagy sült juhsajtot is.

Aztán majd elmesélheti, ha felnő, hogy ő egy cipősdobozban lakott és napi 36 órát dolgozott…

(egyébként esküszöm, hogy ő mászik be oda, és néha egyáltalán nem is akar kijönni!)

Még egy dolog: a Pontyról készült fotókban észlelhető elmaradás okáról.

Nem az van, hogy nem fényképezzük. De ha egy gyermek fénysebességgel mozog, akkor többnyire csak elmosódott pacák születnek (kivéve ha csőbe tölti magát). Aztán vannak még azok a képek, amiken egy-egy szülő erősen rögzíti karjai/lábai/törzse stb által, de ezek a képek olyan egyének személyiségi jogait sértik, aki már tud tiltakozni a publikálás ellen (Férj).

Hát röviden ennyi.

Azért kibogarásztam néhány egészen vállalható fotót, és frissítettem Ponty oldalát. A képeken látható hurrikán sújtotta játékboltra hajazó összhatásért pedig elnézést kérek.

A receptet Latsiánál találtam néhány nappal ezelőtt, és nem is volt kérdés, hogy el fogom készíteni.

Valami, amiben ennyi mogyoró van, az csak finom lehet, de ez a tallér azért erősen meglepett. Mert még annál is jobb, mint amilyenre számítottam. Miután kihűl, egészen ropogós lesz, töményen mogyorós, és Latsia találóan fogalmazott, amikor azt írta, hogy olyan gyorsan fogy el, mint ahogy elkészül…

A mennyiségeket a húsz dekás mogyorós zacskóhoz szabtam, és tettem bele némi fahéjat is, mivel az nem árthat véleményem szerint, de egyebekben nem változtattam semmit, mert ez úgy jó, ahogy van. Ja, de igen, mégis. Nem tettem a tetejére egész mogyorót-mert nem találtam itthon (pedig tudom, hogy van. Férj sosem tenne olyat, hogy suttyomban megeszi. Ugye?), de ha valaki rendelkezik ilyesmivel, az nyomjon mindegyik tallér tetejébe egyet-egyet!

2 tepsihez

20 dkg finomra őrölt mogyoró

6 dkg vaj

1 dl cukor

1 nagy tojás

1 tk őrölt fahéj

A hozzávalókat alaposan összegyúrtam, majd 2 cm átmérőjű gombócokat formáztam belőle, és sütőpapírral bélelt tepsibe ültettem. Kicsit meg fog nőni, ne pakoljuk túl szorosan.

A gombócok tetejét villával lelapítottam, majd 180°C fokon (gázsütőben) 15 perc alatt kisütöttem. Ha az alja aranyszínű, akkor jó.

Papírostól rácsra emelve hűtöttem ki.

Ismét egy recept az aktuális kedvenc Ínyenc ételek szakácskönyvemből, ami szintén hosszú ideje várja már a megvalósítást.

A krém egy könnyű, de nagyon kellemes, friss ízű mártogatós, amit nyers zöldségek, lepénykenyér társaságában illik fogyasztani, szóval akár egészségesnek is lehetne nevezni-ha nem egy éretlenül szüretelt, vegyi anyagokkal kezelt, hetekig utaztatott külhoni gyümölcs lenne az alapanyag. Mindegy, az avokádóért szemet hunyunk. Meg a limeért is. Egyébként meg van benne alma, az legalább tényleg egészséges.

Eredetileg tejföl szerepelt hozzá a receptben, de úgy túl híg lett volna. Így meg pont jó. Így utólag még el tudnék képzelni benne egy kis gyömbért is, de anélkül is tökéletes. Wasabi hiányába pedig a mezei reszelt torma is megfelel.

2-3 adag

2 avokádó

1 közepes alma (~ 15 dkg)

10 dkg tejszínes sajtkrém

1 lime leve és reszelt héja

2 tk wasabi (vagy reszelt torma)

1 tk zöldbors, mozsárban porrá őrölve

só

A limet megpróbálom minél alaposabban megmosni forró vízben. Megszárítom, a héját lereszelem egy késes robotgép keverőtáljába, levét kicsavarom.

Hozzáadom a meghámozott, felkockázott almát és  avokádót, wasabit, sajtkrémet, borsot, és azonnal összedolgoz(tat)om a géppel, meg nem barnuljon az alma. Ha sikerül vastag, feketés héjú avokádót szerezni hozzá, akkor az avokádót elég csak félbevágni, kipöckölni  a magját, és kanállal kivájni a húsát, akkor ha ügyesek vagyunk, a héja megmarad a tálaláshoz.

Én csak a legvégén sóztam. Itt, ha szükséges, mehet még bele egy kis wasabi/torma is.

Hámozott, vastagabb csíkokra vágott répával, uborkával, pirított lepénykenyérrel tálalom.

Ezt a címet pedig nem én adtam neki -bár nagyon úgy hangzik-, hanem ez neki az eredeti neve az Ízvarázs füzetek Csodás csokis sütemények kötete szerint.

Elég régen ki lett nézve ez a recept (is), már csak azért is, mivel a rengeteg csokin kívül nincs benne sem liszt, sem olajos magvak. Csak némi Cointreau.

Nos. Hogy ez most szelet, vagy torta, azt nem tudom, ha torta, akkor ez az egyik legjobb, amit ettem. Ha szelet, akkor is. Ha meg netán valakiben felmerülne, hogy ez igazából egy puding(szerűség), hát nem bánom, legyen az, de akkor is veszedelmesen finom. Alig édes, krémes, nagyon likőrös-ez nálunk ideális kombináció.

A receptet egyébként hűen követtem, csak néhány munkafolyamat racionalizálása végett tértem el a leírástól.

Itt azért azt is meg kell említenem, hogy szerintem szilikonos forma szükséges hozzá, mert a recept ugyan sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformát ír, de aztán vízben kell kigőzölni az egészet, és nincs előttem, hogy nem ázik szét közben a torta. Legalábbis az én mezei kapcsos formám egészen biztosan átereszti a vizet. A kivajazás-kiszórás kakaóval módszerről nem tudok nyilatkozni, mert nem próbáltam, de szilikonos formával remekül működik a dolog.

Az adagot feleztem, de ez még így is igen kiadós lett.

1X20 cm kerek, szilikonos forma

200 gr étcsoki (max 60%)

3 tojás

125 gr tejszín

60 gr nádcukor

40 ml Cointreau

kakaópor a díszítéshez

A tojásokat a cukorral habverővel vagy robotgéppel habosra keverem. Én rendkívül barbár módon beleöntöm a turmixgépbe, és addig mixelem, amíg meg nem nő a duplájára a térfogata, habos és egészen világos nem lesz.

Közben az összetördelt csokit kíméletesen éppen csak megolvasztom. Nem kell felforralni, 30°C fok körül már olvad.

A tojásos masszához öntöm a tejszínt, a csokit és a Cointreaut, alaposan kikeverem, majd egy mélyebb tepsibe állított szilikonos formába öntöm.

A tepsibe annyi forró/nagyon meleg vizet öntök, ami félig ellepi a formát, majd az előmelegített sütőbe teszem.

160°C fokon (gázsütő legalacsonyabb hőfok) 1 óra.

Miután kihűlt, tányérra borítom, és kakaóport szitálok rá.

A recept szerint savanykás gyümölcsszósz, például málna illik mellé, és én ezt nem is vitatom, de ez magában is nagyon finom.

]]>

Ezt a címet pedig nem én adtam neki -bár nagyon úgy hangzik-, hanem ez neki az eredeti neve az Ízvarázs füzetek Csodás csokis sütemények kötete szerint.

Elég régen ki lett nézve ez a recept (is), már csak azért is, mivel a rengeteg csokin kívül nincs benne sem liszt, sem olajos magvak. Csak némi Cointreau.

Nos. Hogy ez most szelet, vagy torta, azt nem tudom, ha torta, akkor ez az egyik legjobb, amit ettem. Ha szelet, akkor is. Ha meg netán valakiben felmerülne, hogy ez igazából egy puding(szerűség), hát nem bánom, legyen az, de akkor is veszedelmesen finom. Alig édes, krémes, nagyon likőrös-ez nálunk ideális kombináció.

A receptet egyébként hűen követtem, csak néhány munkafolyamat racionalizálása végett tértem el a leírástól.

Itt azért azt is meg kell említenem, hogy szerintem szilikonos forma szükséges hozzá, mert a recept ugyan sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformát ír, de aztán vízben kell kigőzölni az egészet, és nincs előttem, hogy nem ázik szét közben a torta. Legalábbis az én mezei kapcsos formám egészen biztosan átereszti a vizet. A kivajazás-kiszórás kakaóval módszerről nem tudok nyilatkozni, mert nem próbáltam, de szilikonos formával remekül működik a dolog.

Az adagot feleztem, de ez még így is igen kiadós lett.

1X20 cm kerek, szilikonos forma

200 gr étcsoki (max 60%)

3 tojás

125 gr tejszín

60 gr nádcukor

40 ml Cointreau

kakaópor a díszítéshez

A tojásokat a cukorral habverővel vagy robotgéppel habosra keverem. Én rendkívül barbár módon beleöntöm a turmixgépbe, és addig mixelem, amíg meg nem nő a duplájára a térfogata, habos és egészen világos nem lesz.

Közben az összetördelt csokit kíméletesen éppen csak megolvasztom. Nem kell felforralni, 30°C fok körül már olvad.

A tojásos masszához öntöm a tejszínt, a csokit és a Cointreaut, alaposan kikeverem, majd egy mélyebb tepsibe állított szilikonos formába öntöm.

A tepsibe annyi forró/nagyon meleg vizet öntök, ami félig ellepi a formát, majd az előmelegített sütőbe teszem.

160°C fokon (gázsütő legalacsonyabb hőfok) 1 óra.

Miután kihűlt, tányérra borítom, és kakaóport szitálok rá.

A recept szerint savanykás gyümölcsszósz, például málna illik mellé, és én ezt nem is vitatom, de ez magában is nagyon finom.

]]> http://flat-cat.hu/2010/03/09/gazdag-csokolades-szelet-truffle-palastban/feed/ 13 http://flat-cat.hu/2010/03/08/tiroli-lepenykenyer/ http://flat-cat.hu/2010/03/08/tiroli-lepenykenyer/#comments Mon, 08 Mar 2010 22:47:12 +0000 killervidra http://flat-cat.hu/?p=9205 Nem tudom pontosan, hogy Tirolban mennyire számít autentikusnak ez az ánizsos lepénykenyér, de a Holló és társa kiadónál megjelent Kenyérsütés otthon című könyv szerint mindenesetre az.

Azt itt az elején szögezzük le azért, hogy az ánizs belőle elhagyható, vagy helyettesíthető akár köménnyel is, mert tudom, hogy kissé megosztja az embereket ez a fűszer, bár mi történetesen nagyon szeretjük. A kenyér nagy erénye pedig egyébként sem az ánizs, hanem a búzadarával dagasztott tészta, ami, hát mit mondjak, nagyon bevált, nekünk borzasztóan ízlik.

A könyvben szereplő recepttől kissé eltértem, mert értelmetlennek tűnt benne a rengeteg élesztő, majd ezt követően a hűtőben való dagasztás, illetve a tojással való kenegetést sem tartottam szükségesnek a végén. Kevés olajat (most dióolajt) is tettem a tésztába, mert mi így jobban szeretjük. Összességében a változtatásokkal ez egy nagyon jó kis recept, érdemes kipróbálni.

6 lepény

35 dkg simaliszt

15 dkg búzadara

2,75 dl víz

2 dkg friss élesztő

2 ek olaj (nálam hidegen sajtolt dióolaj)

1 tk cukor

2 tk só

3 ek ánizs (vagy kömény, durvára őrölt édeskömény, esetleg koriander)

Az élesztőt elmorzsolom a liszttel, majd hozzáadom a búzadarát, olajat, cukrot, sót, vizet és egy evőkanálnyi ánizst. Kézzel alaposan kidolgozom, addig gyúrom, amíg a tészta sima felszínű, rugalmas nem lesz, és könnyen elválik a kéztől. Közepesen kemény tésztának kell lennie.

Cipóvá formázom, majd a kelesztőtálat nyirkos konyharuhával letakarva félreteszem, amíg a tészta a duplájára nem kel. Én majdnem három órára hagytam magára egy nem túl meleg helyen (~ 20°C), valószínűleg kevesebb idő is elég lett volna, de így alakult.

A megkelt tésztát átgyúrtam, majd 6 gombócra osztottam, és lisztezett gyúródeszkán 1 cm vastagságú, kör alakú lepényekké nyújtottam, majd sütőpapírral bélelt tepsibe fektettem.

A lepények tetejét ecset segítségével kétszer átkentem bőségesen langyos vízzel, majd megszórtam a maradék ánizzsal.

30 perc pihentetés után 260°C fokra előmelegített sütőbe kerültek, és 260°C fokon (max hőfokon, gázsütőben) 15 percig sültek.

Igazából teljesen spontán az összes lepénykenyerem zsebes pitává rendeződött, a recept erre konkrétan nem tért ki, de én örültem neki.

Hiába, tavasz van, ki vagyunk éhezve a nyers kosztra…

Tulajdonképpen az egész ott kezdődött, hogy az újonnan beszerzett szarvasgombás olajomat Mamma mangós kecskesajt salátájával szerettem volna felavatni. Csak éppen nem kaptam hozzá jó minőségű lágy kecskesajtot. Így az ízek házasságából maradt a mangó-szarvasgombás olívaolaj, mellé padig a már bejáratott carpacció-rukkola-vérnarancs került, a carpaccio pedig ezúttal kacsamellből készült hozzá.

2 dag előétel

1 kacsamell (bőr, csont nélkül ~20 dkg)

1 mangó

2 (vér)narancs

4 marék rukkola

szarvasgombás olívaolaj

olívaolaj

só

bors

A lebőrözött, mindenféle erektől, hártyáktól megtisztított kacsamellet beteszem a mélyhűtőbe, jó egy órára. Ha már elég kemény, nagyon éles késsel felszeletelem a lehető legvékonyabbra.

Tiszta konyharuhán leitatom róla a felesleges nedvességet, tányérra fektetem egy rétegben, majd meglocsolom kevés szarvasgombás olívaolajjal.

A narancsot meghámozom, kifilézem, és filézés után a maradt narancshúsból a levet kicsavarom a húsra. Éppen csak meg kell vele csepegtetni mindenütt, de ne tocsogjon a narancsélben a hús. Hűtőbe kerül egy órára pihenni.

A mangót meghámozom, és nagyon vékony szeletekre vágom. (amit nem lehet már szép, vékony szeletekre vágni, azt megeszem)

Ha már megmarta a narancslé a húst és/vagy letelt az egy óra, sót és borsot őrölök rá, majd összeállítom a tányért és tálalom.

Ehhez egy-egy tányérra leterítem a mangószeleteket, majd minden szeletre fektetek egy-egy kacsamell szeletkét. A rukkolát a narancsfilékkel és kevés olívaolajjal összeforgatom, majd a carpaccio mellé halmozom.

És egy programajánló, a keleti régióból.

Kedvenc éttermünk, a sárospataki Vár étterem márciusi borvacsorájáról lenne szó, ahol ezúttal a mádi Royal pincészet borai mellé készül egy öt fogásos, remekbe szabott vacsora.

A menü:

Kacsamell tatár, avokádókrémmel, házi magvas kenyérrel

Royal Tokaji Furmint 2007

*

Erdei vargányakrémleves

Royal Tokaji Sárgamuskotály 2007 Késői szüret

*

Kardhal steak tarkabors mártással, céklapürével

Royal Tokaji Száraz Muskotály 2009

*

Aszús libamájjal töltött jércemell, pármai sonka és szűzpecsenye ölelésében

erdei gyümölcs csatnival és burgonyafelfújttal

Royal Tokaji 5 Puttonyos Aszú 2006

*

Csokimusz, málnavelővel

Royal Tokaji 6 Puttonyos Aszú „Nyúlászó”1999

Mi sajnos ezúttal nem tudunk elmenni, úgy alakult, hogy aznapra legalább három, halaszthatatlan és fontos dolog jött össze, viszont az éttermet tiszta szívvel tudom ajánlani mindenkinek. A borvacsorákkal, vagy csak úgy.

A kacsamell tatár viszont a menüből olyan makacsul befészkelte magát a gondolataimba, hogy el kellett készítenem itthon. A hagyományos tatár receptúrától kissé eltértem, például a friss, rozmaringgal és fokhagymával ízesített kacsazsírral kevertem be a húst, a végeredmény pedig engem igazolt, és az sem érdekel, ha szerénytelenül hangzik: zseniálisan finom lett.

A bőrből készült kacsatepertő és ízesített zsír pedig egy rendkívül népszerű mellékterméknek bizonyult, így azt gondolom, nem hoztam rossz döntést, amikor hozzácsaptam a tatárhoz, és együtt tálaltam őket friss fehér kenyérrel.

Ha valakinek nincs bizodalma  a nyers kacsahúsban, akkor fagyassza ki előtte a mélyhűtőben, úgy biztosan minden elpusztul benne, ami nem odavaló, bár itt meg kell említenem, hogy a nem háztól származó húsokat gondosan bevizsgálják, így a kacsamell nyersen is fogyasztható.

2 adag

2 fél, nagyobb bőrös, csont nélküli kacsamell (2 x 35-40 dkg)

2 ág rozmaring

3 gerezd fokhagyma

1 kis fej lilahagyma (~ 4 dkg)

1/2 narancs leve

só

bors

A kacsamell bőrét lefejtem, centis kockákra vágom, és kisütöm tepertőnek. Ehhez egy vastag aljú, lehetőleg teflon edénybe teszem, kevés (fél deci) vizet öntök alá, majd kis lángon elkezdem sütni. Amikor már a zsír nagyobbik része kiolvadt belőle, akkor beledobom az egészben hagyott rozmaringágat, a szintén egészben hagyott fokhagymát, és a lehető legkisebb lángon sütöm tovább. Ha teflon edényben készül, nem nagyon kell kavargatni, de ha sima edényben, akkor jobban oda kell figyelni rá. A fokhagyma a legkisebb láng mellett nálam nem égett meg (nem kapott színt egyáltalán), de ha elkezdene megsárgulni, akkor dobjuk ki a zsírból. Akkor van készen, ha a töpörödött bőrdarabkák már aranyszínűek.

A tepertőt szűrőlapáttal kiszedtem a zsírból, konyhai papírtörlőre, megsóztam.

A zsírt egy üvegbe szűrtem, egy réteg konyhai papírtörlővel bélelt tölcséren keresztül.

A tatárhoz a húst éles késsel nagyon finomra aprítottam (én háromszor szoktam átvagdosni a húst), lehet darálni is, de így jobb az állaga (és ezért nincs is húsdarálóm).

A lilahagymát igen finomra aprítottam szintén, és a húshoz kevertem, két evőkanálnyi kacsazsírral, 4 evőkanálnyi frissen facsart narancslével. Sóztam, őröltem hozzá borsot, alaposan elkevertem. Ha szükségesnek érezzük, mehet még hozzá narancslé.

A tatárt fogyasztás előtt célszerű néhány órára hűtőbe tenni, hogy összeérjenek az ízek.

A tatárt, a tepertőt és a fűszeres kacsazsírt friss fehér kenyérrel ettük.

Na, mára ez az utolsó, de ebben nem ez a döbbenetes, hanem hogy a mai konyhai ténykedésemhez összesen fél órára volt szükség.

Egészen kezdek kibékülni a zselatinnal. Mostanra párhuzamosan gyártom a tojásfehérjés és zselatinos panna cottákat, mert valahogy mindig úgy alakul, hogy belebotlok olyan összeállításokba, amik rosszul tűrik a gőzölést, és a zselatin az egyetlen megoldás. A kiborítással meg eleve nem próbálkozom, maradnak az üvegben.

A mai nyertes Ottis tejfölös panna cottája, ami szerelem volt az első látásra.

4 adag

2,5 dl tejszín

1,5 dl tejföl

1 citrom leve és finomra reszelt héja

6 dkg méz

4 gr zselatin (2 csapott tk)

A tejszínt a zselatinnal és a citrom héjával összemelegítem, amíg a zselatin teljesen fel nem olvad. Hozzáadom a mézet, és félreteszem 15 percre pihenni.

Hozzákeverem a citromlével kikevert tejfölt, majd üvegekbe vagy poharakba, tálkákba öntöm. Itt érdemes megkóstolni, nekem elég édes volt, de ízlés szerint mehet még bele méz.

Hűtőbe kerül néhány órára, amíg teljesen meg nem dermed.

A mai nap kedvenc képe pedig a vázám (egy Cointreau-s pohár), amiben végre van virág, és a “kedvenc” száma pedig egy dal, Zorántól, ami reggel óta nem megy ki a fejemből, pedig nem is szeretem, és ezer éve nem is hallottam…

]]>

Na, mára ez az utolsó, de ebben nem ez a döbbenetes, hanem hogy a mai konyhai ténykedésemhez összesen fél órára volt szükség.

Egészen kezdek kibékülni a zselatinnal. Mostanra párhuzamosan gyártom a tojásfehérjés és zselatinos panna cottákat, mert valahogy mindig úgy alakul, hogy belebotlok olyan összeállításokba, amik rosszul tűrik a gőzölést, és a zselatin az egyetlen megoldás. A kiborítással meg eleve nem próbálkozom, maradnak az üvegben.

A mai nyertes Ottis tejfölös panna cottája, ami szerelem volt az első látásra.

4 adag

2,5 dl tejszín

1,5 dl tejföl

1 citrom leve és finomra reszelt héja

6 dkg méz

4 gr zselatin (2 csapott tk)

A tejszínt a zselatinnal és a citrom héjával összemelegítem, amíg a zselatin teljesen fel nem olvad. Hozzáadom a mézet, és félreteszem 15 percre pihenni.

Hozzákeverem a citromlével kikevert tejfölt, majd üvegekbe vagy poharakba, tálkákba öntöm. Itt érdemes megkóstolni, nekem elég édes volt, de ízlés szerint mehet még bele méz.

Hűtőbe kerül néhány órára, amíg teljesen meg nem dermed.

A mai nap kedvenc képe pedig a vázám (egy Cointreau-s pohár), amiben végre van virág, és a “kedvenc” száma pedig egy dal, Zorántól, ami reggel óta nem megy ki a fejemből, pedig nem is szeretem, és ezer éve nem is hallottam…

]]> http://flat-cat.hu/2010/03/05/mezes-citromos-panna-cotta-tejfollel/feed/ 4 http://flat-cat.hu/2010/03/05/edes-ricotta-gomboc-malnaszosszal/ http://flat-cat.hu/2010/03/05/edes-ricotta-gomboc-malnaszosszal/#comments Fri, 05 Mar 2010 15:16:02 +0000 killervidra http://flat-cat.hu/?p=9115

A képért hivatalosan is bocsánatot kérek, de ez történik, amikor a melankólia frigyre lép a szentimentalizmussal. Megszületik a giccs.

Ismét egy recept a barátnémnak, és pici lányának, Hannának, mivel az országhatáron kívül kevés a túró.

Igen, ez a túrógombóc alternatívája, igazából az elkészítése is igen hasonló, csak a vajas morzsa helyett kerül rá savanykás gyümölcsszósz, a ricotta édességét ellensúlyozandó. De a szósz lehet akármilyen szezonális vagy a mélyhűtőben lapuló gyümölcsből, nálam most pont málna van itthon a fagyasztóban, szóval abból lett, és igen jól illett a gombócokhoz, nem is beszélve a vidám színekről.

Aztán hogy miért is készítsük ezt el az országhatáron belül, amikor itthon van rengeteg túró? Hát azért, mert finom.

És még egy érv: a gombócok miniatűr formában kiváló levesbetétek gyümölcslevesekhez, én nemrég málnakrémleveshez készítettem, és isteni volt!(recept, fotó majd az ismétlésnél)

A recept pedig nem újdonság, egy sós változat már szerepelt a blogon korábban.

2 adag (én+Ponty) leves után főételnek, 4 adag desszertnek

250 gr ricotta

7 dkg búzadara (~4 ek)

1 tojás

1/2 citrom reszelt héja és leve

1 tk vanílisá cukor

1 ek (nád)cukor

málnaszósz:

25 dkg málna

2 ek (nád)cukor

2 púpos ek mascarpone (~ 4 dkg)

A ricottát villával összedolgozom a tojással, búzadarával, citrom héjával, levével, vaníliás és nádcukorral, csipet sóval, majd félreteszem 15 percre pihenni.

A málnaszószhoz a málnát a cukorral kis láng fölött összeforralom, megvárom, amíg 3/4 részére besűrűsödik, majd szitán/szűrőn átpasszírozom. Ez a rész másfél évesnél idősebb gyermek esetén már lehagyható. Vagy ha a gyermek eleve utálja a málnát, mint az enyémnél most ez kiderült. A magtalan málnapürét kikeverem a mascarponeval, és a szósz kész, megpróbálom melegen tartani, amíg a gombócok elkészülnek.

Vizet teszek fel forrni, ha lobog, megy bele egy kevés só, és elkezdem kifőzni a gombócokat.

Kézzel diónyi gombócokat formázok a masszából ( a massza elég lágy, de azért menni fog!), a vízbe dobálom, és amint felúszott a víz tetejére, szűrőlapáttal lehalászom. Érdemes a gombócok formázását és a halászást szimultán csinálni, hogy ne főjenek szét a gombócok, elvileg lehetséges.

A kifőtt gombócokat nyakon öntöm a szósszal.