Faszénen sült lepénykenyér olajbogyóval, oregánóval

Nos először is nem kenyérmorzsát sütöttem, csak még forrón szétcsibráltuk a kenyeret, mert éhesek voltunk (egy kevés(?) éhgyomorra elfogyasztott Martini után milyen türelmetlenek/fegyelmezetlenek/farkaséhesek tudnak lenni az emberek…). De lesz egy kevésbé esztétikus, bár sokkal informatívabb fotó is róla a bejegyzés alján.

Másodszor meg ez a lepény/kenyér nem jöhetett volna létre, ha ma nem botlom bele ebbe a grillen sült pizza receptbe, és nem kezdek el azon gondolkodni, hogy talán nem luxus e egy zsák faszenet elhasználni két pisztráng és három cukkini kedvéért. A gondolatokat általában tett követi (legalábbis szerencsésebb estekben a tettek előtt van gondolat), szóval bedagasztottam egy adag tésztát, hogy majd a parázs fölött sütök pizzát belőle. Na az nem lett, a sokat akar a szarka tipikus esete, így végül egy focaccia-féle lett volna belőle, mígnem sütés közben rájöttem, hogy a parázs felett sosem sül majd át a tészta. Így egy huszárvágással (de mégis inkább egy húscsipesszel) átfordítottam a másik oldalára, és a lágyabb tésztának hála még a mélyen besüppedt olajbogyók sem potyogtak le róla. Az eredmény egy alul-felül csíkos, füstös ízű, nagyon finom, mondjuk hogy lepénykenyér lett, amit még azon melegében, mintegy előételként elcsipkedtünk a kissé elhúzódó vacsora előtt, a pisztrángra várva. Persze azt nem állítom, hogy nem lett volna könnyebb mondjuk két lepénynek megsütni, de Férj szerint így finom, puha, vastag volt a tésztája, úgy meg nem lett volna az, és én meg állítólag szeretem a kihívásokat.

• 1 nagyjából 22 centi átmérőjű kenyérlepény
• 25 dkg rétesliszt
• 1,5 dl víz
• 1,5 dkg olívaolaj
• 1 tk fehérborecet
• 7 gr friss élesztő
• 1 tk só
• liszt a nyújtáshoz
• 1 nagy ág oregánó
• 4-5 ek olívaolaj a tetejére
• 2 marék fekete olajbogyó

A lisztet elmorzsolom az élesztővel, majd hozzáadom a vizet, a másfél deka olajat, az ecete és a sót is. Alaposan kidolgozom, lágyabb, a kéztől szépen elváló, rugalmas tésztának kell lennie. A kelesztőtálat nyirkos konyharuhával letakarom, és félreteszem kelni, amíg a tészta a duplájára nem nő. (ez ebben a melegben úgy 1-2 óra alatt meg is van)

A megkelt tésztát átgyúrom, majd erősen lisztezett deszkán kinyújtom (bár elég csak kézzel kihúzogatni is, elég lágy a tészta), úgy 2 centi vastag kerek lepénnyé. A tetejére szórom az oregánó lecsipkedett és apróra vágott levélkéit, a kimagozott, negyedekbe vágott olajbogyót, meglocsolom a maradék olajjal, majd a feltétet ujjbegyekkel a tésztába nyomkodom.

Az így elkészült lepényt 15 perc pihentetés után a parázs felé a rácsra ügyeskedem (ezt itt terveztem volna még széthúzkodni, mert a transzport során a meglehetősen lágy tészta kissé gombóccá zömült, de egyfelől buta ötlet volt, mert a kezem nem tűzálló, másfelől meg így akkora maradt a lepény, hogy még csipesszel meg tudtam fordítani)

Amikor az alja már aranyszínűre sült, akkor megfordítom, és a másik oldalán is hasonló színűre sütöm.

Címkék: kelet tészta, kenyér, sós

Lepénykenyér kontakt grillben sütve, paradicsomos olajbogyós rátéttel – a nagyon forró napokra

Az úgy volt, hogy hétvégén ünnepeltük Férjjel kis csúszással a házassági évfordulónkat, a nagyszülők közreműködésének hála, akik bevállalták Ponty felügyeletét. Ez eddig rendben van, de hogy jön ide a kenyér?

Nos, átugrottunk Debrecenbe, volt vacsora egy hangulatos és nem is rossz olasz étteremben, meg egy kis prosecco is hozzá, szóval ki gondol ilyenkor a másnapi reggelire? Hát én nem. Aztán mire észbe kaptunk, már nem volt nyitva semmi a Tescon kívül, ha valaki járt már vidéki Tescoban az tudhatja, hogy ez nem sok jót jelent. Mi tényleg megpróbáltunk ott kenyeret és paradicsomot venni (bruschettát szerettem volna másnap reggelire), de nem sikerült. Mert nem néztek ki ehetőnek.

Így hát miután hazaértünk, én nekiálltam dagasztani, és arra gondoltam, megpróbálkozom másnap reggel a kontakt grillünkkel a kenyér megsütése céljából. Mert úgy képzeltem, hogy ez gyorsabb, és nem fűti fel majd az egész konyhát (és tényleg nem csak azért, mert állandó kényszert érzek arra, hogy a konyhában kísérletezzek).

Jelentem, működik! Nem is akárhogyan! Ropogós, nagyon ropogós héjú lepénykenyér, nagyjából tíz perc alatt. Igazából olyan jól sikerült, hogy terveim ellenére még az elfogyasztása előtt a megörökítés mellett döntöttem. Én most a megszokottnál kicsit lágyabb kenyértésztát készítettem hozzá, de szerintem működik ez akármilyen már jól bevált kenyértésztával is.

Közben a hűtőben árválkodó három szem paradicsomból meg még egy olajbogyós, aszalt paradicsomos, remek ízű feltét is készült hozzá.

• 4 lepénykenyér
• 25 dkg rétesliszt
• 1,5 dl víz
• 2 ek olívaolaj
• 2-3 gr friss élesztő
• 1 púpos tk só
• nagyjából 2 adag paradicsomos rátéthez:
• 3 közepes paradicsom (~ 15 dkg)
• 8 fél, olajban eltett aszalt paradicsom (nagyjából lecsöpögtetve)
• 6-8 dkg fekete olajbogyó
• 4-5 gyöngyhagyma (vagy 2-3 szál újhagyma, esetleg 1 salotta)
• 1 gerezd fokhagyma
• 1 ág oregánó
• 0,5 dl olívaolaj

A kenyérhez a friss élesztőt elmorzsolom a liszttel, majd hozzáadom a többi hozzávalót is, és alaposan kidagasztom. Sima felszínű, lágyabb, rugalmas tésztát kell kapnunk, ami szépen elválik a kéztől. A kelesztőtálat letakarom nyirkos konyharuhával, és félreteszem kelni legalább egy éjszakára. Ha gyorsabban szeretnénk kenyeret készíteni, akkor több élesztő kell hozzá, legalább 1-1,5 dkg, de ha van időnk, akkor a hosszú kelesztés kevés élesztővel jobb állagú tésztáét eredményez.

Másnap reggel a tésztát átgyúrom, négy gombócra osztom, majd lisztezett deszkán kb másfél centi vastag lepényekké nyújtom. A lepényeket bő negyedórán át pihentetem. Közben a kontakt grillt felhevítem a legmagasabb fokozaton, és a forró grillben kisütöm a lepényeket. (az meg közben külön öröm, amikor közben figyelem, ahogy a magasodó tészta felnyomja a grillsütő felső lapját)

A sülési idő függ a grillsütő teljesítményétől is, én időnként ellenőriztem a kenyeret, és akkor nyilvánítottam késznek, amikor aranyszínű csíkok képződtek rajta. Ez úgy 10 perc körül volt.

A rátétet még előző este elkészítettem, ehhez a kimagozott olajbogyót, aszalt paradicsomot, a hagymát és az oregánó lecsipkedett levélkéit nagyon finomra aprítottam, majd hozzákevertem a feldarabolt paradicsomot és a megtisztított, kés hátával meglapított fokhagymát is. Meglocsoltam az olívaolajjal, összekevertem, és lefedve a hűtőbe tettem pihenni, hogy összeérjenek az ízek. Másnap a fokhagymát tálalás előtt kipecáztam belőle.

Aztán a reggeli még ünnepibbre sikerült, mint a vacsora, szépen, csendben költöttük el kettesben, a teraszon, miközben a szomszéd kertjében figyeltünk egy búbos bankát, ami Férj szerint ritkaságszámba megy.(a kép tájékoztató jellegű, maximális zoommal készült, nagyon messziről)

Ponty pedig kérem, remekül érzi magát a nagyszülőknél, mint hal a vízben, anyu elmondása szerint egyáltalán nem hiányzunk neki, és OTT megeszi még a meggyet és az őszibarackot is. De nekünk meg már hiányzik, szóval most indulunk is érte, és minden tiltakozása ellenére hazacipeljük magunkkal. Hisz ő még csak egy kisbaba.

Címkék: felvágott helyett, hús nélkül, kelt tészta, kenyér, olajbogyó, paradicsom

Sajtos fokhagymás perec

Mit érdemel az a 17 hónapos miniatűr, aki este fél óra színlelt alvás után néma csendben kimászik a kiságyából, majd kicsapja az ajtót, feltartott ökölbe szorított kezekkel kiront a szobából teli torokból azt üvöltve hogy “Góóóóóóól!” miközben egy mini focilabdát rugdos, majd lecövekeli magát az Uruguay-Franciaország meccs elé (közben változatlanul üvöltözve azt hogy “Góóól!” illetve időnként felpattanva egy kicsit focizni az apjával)?

A. rengeteg puszit (még akkor is, ha ez hibás nevelési stratégia)

B. perecet a következő meccshez

C. mindkettőt

D. egyiket sem

A helyes megoldás természetesen a C.

(egyébként van e olyan ember kis országunkban aki nem őrül meg a vuvuzela hangjától?

Ha nincs, akkor állítólag itt lehet garantáltan vuvuzeletlenítve hallgatni a meccseket a lenémított tévékészülékek mellé. (bár nekem még nem sikerült))

• 10 kis perec/ 2 tepsi
• 30 dkg rétesliszt
• 20 dkg tejföl
• 5 dkg kemény, érett juhsajt (vagy pecorino, esetleg parmezán)
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 dkg friss élesztő
• 1 ág oregánó (vagy 1 tk szárított)
• 1 púpos tk só
• durva szemű só a tetejére a szóráshoz

Az oregánó levélkéit lecsipkedem és mozsárban a sóval finomra zúzom. A sajtot és a fokhagymát finomra reszelem.

Az élesztőt elmorzsolom a liszttel, majd hozzáadom a tejfölt, a reszelt sajtot és fokhagymát, oregánós sót, majd a tésztát alaposan kidolgozom. Sima felszínű, közepesen kemény, rugalmas, fényes cipót kell kapnunk, aminek a tésztája könnyen elválik a kéztől. A kelesztőtálat nedves konyharuhával letakarva félretesszük kelni.

Ha a tészta duplájára nőtt átgyúrjuk, majd a tésztából zölddiónyi gombócokat szaggatva azokat lisztezett deszkán ujjnyi vastag rúddá sodorjuk. A rudakból perecet formázunk (U alakúra hajlítjuk a tésztát, majd a két szárának a végét megfogva a szárak utolsó egyharmadát egyszer megcsavarjuk egymás körül, a végeket visszahajtjuk az íves rész aljára és enyhén rányomjuk az ívre, így rögzítve azokat)

A pereceket sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk, a tetejüket megkenjük vízzel, és megszórjuk durva szemű sóval (kivéve ami a miniatűr focistáknak készült).

Félretesszük pihenni legalább 15 percre.

Előmelegített sütőben 220°C fokon (gázsütő) 13-15 perc, amíg aranyszínűek lesznek. (13- világosabb sárga, a mininek, 15 perc-sötétebb, nekünk. De figyelni kell, minden sütő más, és ha megbarnulna az alja, ott könnyen keserű lehet az égett fokhagyma miatt!)

1 megjegyzés a végére: ez a mennyiség szánalmasan kevésnek bizonyult, érdemes dupla adag tésztával kezdeni.

Címkék: babának, kelt tészta, sajt, sós

Joghurtos lepénykenyér pisztáciával

Lassan (nagyon lassan) kezdek magamhoz térni és/vagy már kezdjük unni a paradicsomos húsgolyót. Kivéve Pontyot. Ő egyfelől még nem tért magához, másfelől meg képtelen megunni a darált húsos, paradicsomos ízes gömböcöket, amik -külön öröm-egészben beférnek a szájába. A rágás/nyelés/beszéd így persze kicsit nehezebben megy, de viccesebb. Legalábbis a a miniatűr így gondolja.

De vissza a kenyerekhez. Ezek is a lapos fajtából valók, én szendvicsekhez ezt szeretem, könnyebb átharapni. Az is igaz, hogy nem ez az első belőlük a blogon, időről időre visszatérnek, és szerencsére még mindig lehet őket variálni.

Ezeknél most a dagasztáshoz csak joghurtot használtam, cserébe egy sokáig friss, puha tésztát kaptam, a tetejére pedig pisztácia került. Én most natúr pisztáciát használtam, de ez egy olyan étel, ahol a natúr pörkölt sózottal is helyettesíthető.

Még egy apróság így elöljáróban: a tésztába is szerettem volna tenni a pisztáciából, plusz jó lett volna pisztácia olajat használni a dagasztáshoz is olívaolaj helyett, de csipetke még túl pici, nem kaphat olajos magvakat, így nálam az csak a tetejére került (kivéve a miniatűrnek készült lepényeket). Viszont ahol nincsenek tiltólistán az olajos magvak, ott szerintem érdemes ezekkel a változtatásokkal készíteni a tésztát, mert biztos, hogy különlegesebbé fogja tenni.

• 6 laposkenyér
• 400 gr rétesliszt
• 250 gr natúr joghurt (3,5%)
• 15 gr olívaolaj
• 5 gr friss élesztő
• 1 csapott ek só
• 1 szűk ek koriandermag
• 4 ek pisztácia

Az élesztőt elmorzsolom a liszttel, majd hozzáadom a joghurtot, olajat, a mozsárban porrá őrölt koriandert és a sót. A tésztát addig gyúrom, dagasztom, amíg sima, fényes felszínű, ruganyos nem lesz, és könnyen elválik a kéztől. Közepesen kemény, de rugalmas, jól formázható tésztának kell lennie.

A kelesztőtálat letakarom egy konyharuhával és félreteszem, amíg a tészta a duplájára nem nő. Mivel kevés élesztő került bele, ez jó 3-4 óra, ha kevesebb az idő erre, akkor lehet több élesztőt is adni hozzá (1,5 dkg-ot), de a lassabb kelesztés jobb szerkezetű kenyeret eredményez.

Ha a tészta duplájára nőtt, átgyúrom, hat részre osztom, és azokból egyenként lisztezett gyúródeszkán lapos, 1 centi vastag korongokat nyújtok. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem. A tetejét lekenem vízzel, jó alaposan, majd megszórom a durvára vágott pisztáciával.

Ismét kelesztés, legalább fél óra, vagy amíg a lepények jó másfélszeresükre (de inkább a kétszeresükre) nem nőnek.

Előmelegített sütőben 240°C fok (gázsütő)  20 perc, amíg aranyszínűek nem lesznek.

Rácsra emelve hűtöm ki.

Címkék: joghurt, kelt tészta, kenyér, pisztácia

Túrós, rozsos kiflik köménymaggal

Egyedülálló anyának lenni pedig nehéz, főleg ha van egy férjed is közben, akiről gondoskodnod kell.

Férj ismét egy vasárnapi apuka frekvenciájával látogatja meg a házunk táját, ez elég baj, neki is meg nekünk is, meg aztán még etetni is kell. (de nem bántom többet szegényt, nem tehet róla, meg van neki elég gondja enélkül is)

Szóval a mai ellátmányt részben ez a kifli jelentette, aminek az elkészítésében KicsiCsipesz szintén aktívan közbenjárt (ezért ment olyan lassan), az elfogyasztásáról nem is beszélve (az meg elég gyors volt, in contrast). Egyébként a mai, Metroban lenyomott zenés-táncos akciókomédia után komolyan elgondolkodtam a névváltoztatásán, és olyanok jutottak eszembe, mint az Ördögfiók, Pokolfajzi, vagy nem is tudom, de a csendes és békés élőlény benyomását keltő Ponty Úr név azt hiszem, végérvényesen elavult.

A kifli. Na, hát nem túl szép, mert a sok túró miatt ilyen kis csúfan kel a tészta. De finom. Meg aztán van benne fehérje is bőven a miniatűrnek. Persze lehet, hogy a kiflik formázását meg lehetett volna spórolni, mivelhogy úgyis csúfak lettek, és annak jó a zsemle is (meg akkor lehet, hogy nem bosszan fel a kisember, amiért nem kapta meg a derelyevágót játszani), de csak utólag okos az ember. Legalábbis én. Legalábbis többnyire.

Köménymag: azt meg nem kell egészben hagyni, sőt, szigorúan porrá kell őrölni, ha a pici babának készül, vagy eleve őrölt köményt használni hozzá.  (én két részre osztottam a  tésztát, fele baba, őrölt köménnyel, fele felnőtt egész magokkal)

• 24 db kicsi kifli/ 2 tepsi
• 50 dkg sovány túró
• 20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
• 20 dkg rétesliszt
• 10 dkg búzadara
• 5 dkg olívaolaj (vagy olvasztott vaj)
• 3 dkg friss élesztő
• 2 tk köménymag (egész, babáknak: őrölt)
• 2 tk só

Az élesztőt elmorzsolom a lisztekkel, majd a többi hozzávalóval együtt közepesen kemény, rugalmas, kéztől szépen elváló tésztává dolgozom össze. Addig kell dagasztani, amíg a tészta felszíne sima és ruganyos nem lesz.

A sovány túró nedvességtartalma elég magas, így más folyadék nem szükséges s tésztához. De mivel nem minden túró egyforma, így ha túl keménynek, morzsalékonynak éreznénk a tésztát, adjunk hozzá még néhány evőkanálnyi vizet a dagasztás során.

A kelesztőtálat takarjuk le, majd tegyük félre kelni. A túró miatt ez nem túl gyors folyamat, 2-3 óráig eltart, amíg a duplájára nő.

Ha megkelt a tészta, gyúrjuk át, majd osszuk két gombócra és lisztezett gyúródeszkán nyújtsuk ki 3 mm vastag kör alakra. Derelyevágóval vagy késsel vágjuk hat felé a kört, majd tekerjük fel a cikkeket kifli alakúra az íves külső szélük felől a csúcsok felé. A csúcsoknál én egy kevés vízzel kentem meg a tésztát, kicsit rányomtam a feltekerés után és így rögzítettem.

Sütőpapírral bélelt tepsibe kerültek szépen meghajlítva, és kelés közben kétszer lekentem a tetejüket vízzel. Jó háromnegyed órát pihentek, akkor lehet sütni, ha már legalább a másfélszeresükre megnőttek.

Előmelegített sütőben 220°C fokon (gázsütő) 20 perc, vagy amíg a tetejük aranyszínű nem lesz.

Megjegyzés:

1.) lehet szórni a tetejére még köménymagot vagy durva szemcséjű sót is az utolsó vizes lekenés után.

2.) lehet kenni elhabart tojással is, de én most olyat akartam, minta “bolti” kifli.

3.) a túró részben helyettesíthető juhtúróval is, és kerülhet bele még fokhagyma is, finomra reszelve. A juhtúró kicsit szárazabb, itt szükség lehet esetleg némi víz hozzáadására a tésztához.

Címkék: babának, kelt tészta, sós, túró

Kelt diós palacsinta rumos aszalt szilvával

Ma a dédihez megyünk látogatóba Pontyostól, akinek csak annyi kérése volt legutóbb amikor nála jártunk, hogy süssek már neki olyan jó vastag kelt palacsintát, amilyet anno az anyukája csinált.

Mivel mostanában ennek a változatnak a tesztelése zajlik, ezért ez a diós készült.

Hát, vannak váratlan fordulatok, amik bekövetkezhetnek, de ez nem az. Igazából idő kérdése volt, hogy elkészül a másik biztos befutó a mák-meggy kombináció után: a rumos aszalt szilva-dió párosa.

Nem is tudom, mi tartott idáig vissza. Mindenesetre a mai félig-meddig ünnepi alkalomra igazán kiváló választásnak bizonyult, bár nem megvetendő ez a hétköznapokon sem. A rumból az alkoholt pedig még az elején elforraltam, így a gyerekek (továbbá sofőrök+szoptatós anyukák= én) is ehetnek belőle (persze nem a 15,5 hónapos Ponty, neki még a dió kicsit korai lenne).

• 2-3 adag (ami lehet, hogy kevésbé eltökélt családokban 4 is megvan)
• 12 dkg rétesliszt
• 20 dkg tej (~ 2 dl)
• 5 dkg darált dió
• 2 tojás
• 1 ek nádcukor
• 1 ek vaníliás cukor (házi vagy Bourbon)
• 3 dkg olvasztott vaj
• 1 dkg élesztő
• aszalt szilvás ragu:
• 15 dkg aszalt szilva
• 0,5 dl rum
• 1,5 dl víz
• 1 nagyobb narancs leve
• 2 ek nádcukor
• 1 tk fahéj

Az élesztőt elmorzsoljuk a liszttel, majd hozzáadjuk a felolvasztott vajat, langyos tejet (ezt az olvasztott vajhoz szoktam önteni, és még egy pár percig melegítem, így kevesebb a mosatlan), tojást, diót, cukrot, és lehetőleg habverővel simára keverjük. Sűrű palacsintatésztát kapunk. Félretesszük pihenni jó háromnegyed órára, amíg a tészta kissé megemelkedik, és tele lesz buborékokkal.

Közben elkészül a ragu: az aszalt szilvát a rummal, narancs levével, cukorral, vízzel, és fahéjjal feltesszük főni, és addig rotyogtatjuk, amíg a szilva megpuhul, megduzzad, és be nem sűrűsödik alatta a folyadék. A szilva felét kihalásszuk, a többit botmixerrel pürésítjük. A szilvát egészben vagy késsel durvára vágva visszatesszük a pürébe. (ha alkoholmentesre szeretnénk, akkor a rumot forraljuk be teljesen, kb az 1/3-ra, utána adjuk hozzá a többi hozzávalót, és főzzük meg a szilvát)

A megkelt tésztából kis merőkanálnyi halmokat adagolva vastagabb, duci palacsintákat sütünk. A tészta elég sűrű, nem terül szét magától, így érdemes a merőkanál hátával lesimítani a korongok tetejét. Ha vastag aljú teflon serpenyőt használunk hozzá, további zsiradék nem szükséges, egyébként minden sütés előtt olajozzuk ki a serpenyőt.

A palacsintákat az aszalt szilvás raguval meglocsolva tálaljuk.

Megjegyzés: Én a diót egy kicsit megpirítottam, mielőtt ledaráltam, így sokkal intenzívebb lett az íze.

Címkék: aszalt szilva, dió, édes, kelt tészta, palacsinta

Pizza Ungaréze, na jó, inkább csak juhtúrós, újhagymás lepény hónapos retekkel

És még a tészta is enyhén zöld lett (nem kell félni, nem matcha!).

Férj imádja a pizzát, minimanó szintén, de én meg már unom sütni. Szóval a saját szórakoztatásomra variációkat gyártok egy témára. Ezúttal a téma a tavasz, mind színben, mind ízben, mind zöldségekben.

Ez a lepény (mert hát nevezzük inkább annak) először méregzöld tésztával készült, ami az olajban eltett aprított medvehagymától lett olyan, de Ponty újabban nem eszik meg semmit, ami nagyon zöld, illetve Férj is kiérdemelt némi medvehagymától mentes időszakot.

Aztán van még a sült retek, ami annyira megtetszett Beatbullnál, hogy azóta többször is készült nálunk, most éppen a lepény tetejére került hónapos retek formájában.

A halványzöld színű tészta most szárított petrezselyemtől zöldellik, mert a vad fauna (csigák és hangyák) együttes erővel elpusztították a kertben lévő egy árva bokrot, de akinek nincsenek ilyen gondjai, használjon hozzá frisset, úgy sokkal intenzívebb lesz a lepények színe. (ekkor jó egy maréknyi petrezselyemzöldet a dagasztáshoz kimért vízzel és olajjal turmixgépben addig kell pépesíteni, amíg homogén massza nem válik belőle)

Recept.

• 2 lepényhez:
• 20 dkg rétesliszt
• 1 dl víz
• 1 ek olívaolaj
• 1 ek szárított petrezselyem
• 1 tk fehérborecet
• 1 tk só
• 1 dkg friss élesztő
• a feltéthez:
• 15 dkg juhtúró
• 8 szál nagyon zsenge újhagyma
• 1 csomag hónapos retek (4-5 szem)
• 5 ek tejföl
• 2 ek olívaolaj

A petrezselymet mozsárban porrá őrlöm a sóval.

Az élesztőt elmorzsolom a liszttel, majd hozzáadom a vizet, olajat, petrezselymet, ecetet, és alaposan kidolgozom, rugalmas, közepesen kemény, sima felszínű tésztát gyúrok belőle, ami a kéztől szépen elválik. A kelesztőtálat letakarom konyharuhával, majd félreteszem kelni, amíg a tészta a duplájára nem nő. De ha 3-4 órát pihen, az sem árt neki.

A megkelt tésztát átgyúrom, két cipóra osztom, és lisztezett deszkán 2-3 mm vastagra nyújtom.

A lepényeket egy nagyobb darab sütőpapírra teszem, majd megkenem 1-1 ek olajjal. Rámorzsolom a juhtúrót, és erre halmozom a vastagabb (kb 3 mm) karikákra vágott retket, illetve a hosszában négyfelé hasított újhagymát. Végül rápöttyözöm a tejfölt, és kicsit szétkenem rajta.

A maximális hőfokra (ez nálam 290°C fok, gázsütő) előmelegített sütő rácsára emelem a lepényeket a sütőpapír segítségével, és 8-9 percig sütöm. (kiemelésnél vigyázat! a sütés végén a sütőpapír szakadékonnyá válik!)

Ha van alul lukacsos aljú tepsink, az is jó, akkor tegyük abba a tésztát, és nem kell ügyeskedni a sütőpapírral.

Címkék: babának, hús nélkül, juhtúró, kelt tészta, retek, újhagyma

Ricottás sóskás lepények eperrel és anélkül

Nem a lepényen van a sóska, hanem benne, a tésztában. Különben még Ponty lepiszkálná róla…

A történet egyszerű: a kisfiam utálja a sóskát, én meg imádom, ráadásul a szüleimtől kaptunk egy kazallal belőle, nem is akármilyent, hanem amit a Tisza parti töltésről szedtek. Ez pedig vadsóska, tudvalevően a legfinomabb.

Mivel a sóskaszósz, ami nekem gyermekkoromban nyaranta szinte kizárólagos élelemforrásként szolgált (mármint az édes szósz belőle, ahogy anyukám készíti), az Pontynál heves köpködési rohamot vált ki, így szükség van az alternatív megoldásokra. Nekem amúgy is mániám, hogy mindenféle zöldséget, gyümölcsöt belediktáljak a bőszen tiltakozó kisemberbe, ha máshogy nem, hát elbújtatva. Így született az alábbi, meglepően finom péksütemény. (egyébként meg milyen érdekes, hogy szinte semmilyen más recept nem létezik sóskára, csak a sóskaszósz, ráadásul az is többnyire sósan)

És láss csodát. Minimanó zabálja. Meg én is. Meg az apja is…

A tésztáról pár szót: nagyon hálás, könnyen kezelhető, percek alatt kidolgozható még kézzel is, formázni is jól lehet…csak aztán sütés közben amorf pacává válik. Ezért ne készüljön belőle bonyolult építmény, vagy fonott kalács hatos fonással, de ha megelégszünk az egyszerű, lapos alakzatokkal, lepényekkel, pogácsákkal, akkor nagyon finom, hosszú ideig puha péksüteményt kapunk. Amit nem mellékesen a gyerekek is imádni fognak. Hogy mennyire finom, azt az jelzi, hogy a harmadik adag készül belőle. Részben a tengernyi sóskának, részben a nagy sikernek köszönhetően.

Aztán úgy alakult, hogy maradt még egy kis ízetlen eper is, és hát kipróbáltam valami újat: egy lepény tetejére kerültek, cukorba forgatva. Nos, ez is jó döntésnek bizonyult.

Aztán még egy dolog, de tényleg az utolsó: határozottan úgy vélem, hogy sóska helyett spenóttal is kivitelezhető ez a lepény, sósan, kis reszelt fokhagymával. Recept hamarosan!

• 12 db
• 50 dkg ricotta (2 doboz 25 dkg-os Szarvasi )
• 50 dkg rétesliszt
• 20 dkg sóska
• 3 dkg élesztő
• 8 dkg nádcukor (vagy fruktóz)
• tojás a kenéshez
• eper és nádcukor ízlés szerint (vagy tetszőleges gyümölcs, nagyon finom tud lenni almával és körtével is!)

A sóskát megmosom, a vastag szárakat lecsipkedem, majd késsel nagyon finomra aprítom.

Az élesztőt elmorzsolom a liszttel, majd hozzáadom a cukrot, ricottát, a finomra aprított sóskát és alaposan összegyúrom, kidolgozom. A ricotta miatt nem lesz sosem olyan szép fényes a felszíne a dagasztás végére, minta sima kenyértésztáknak, de ez is egy rugalmas tészta lesz, ami szépen elválik a kéztől. A kelsztőtálat letakarom konyharuhával, majd félreteszem kelni. A ricotta miatt elég lassan kel, jó 3 óra lesz, amíg a duplájára nő.

A tésztát átgyúrom, 12 gombócra osztom, majd lisztezett deszkán kis, 2 centi vastag lepényeket formázok belőle.

Ismét félreteszem kelni, amíg a bucik a duplájukra nem nőnek. Ez sem megy annyira gyorsan, több mint fél óra kell nekik. Sütés előtt még lekenem, lehetőleg kétszer elhabart tojással a tetejüket. Az epresre még került fél maréknyi eper, negyedelve és enyhén a tésztába nyomkodva, mintha focaccianak készülne, amit aztán meg lehet szórni tetszőleges mennyiségű nádcukorral, az eper édességétől függően..

Előmelegített sütőben, 220°C fokon (gázsütő) 20 perc alatt sülnek ki. Akkor jó, amikor a tetejük már kissé aranyszínűvé válik.

Rácsra szedve hűtöm ki.

Megjegyzés: Azon kívül, hogy spanyol import epret lehetőleg egyáltalán ne adjunk kisbabának, 18 hónapos kor előtt az apró magvas gyümölcsök adása sem javasolt (kivéve, ha átpasszírozzuk a húsukat, és mag nélkül adjuk), ezért az epres változatot csak nagyobb babák kapják, majd az eperszezonban.

Egyébként tojásos kenés nélkül 8-9 hónapos kortól, tojással egy éves kortól adható.

Megjegyzés 2.0: Ha nem a műanyag dobozos Szarvasi ricottát használjuk, hanem a zacskósat, ami jóval szárazabb, akkor szükség lehet néhány evőkanálnyi tej vagy joghurt hozzáadására a tésztához a megfelelő, gyúrható állag eléréséhez.

Címkék: babának, eper, kelt tészta, ricotta, sóska

VKF! 33.-Hajdinás kenyér

A kenyér ismét Limara VKF! kiírására készült, és nem hajdinaliszttel, hanem szemes hajdinával, mert nagyon szeretjük az egész magvas kenyereket. Mivel a hajdinával még csak most ismerkedem, ezért túl nagy innováció itt sincsen, azt az egyszerű fehér kenyeret sütöttem, amit általában szoktam, csak most került bele az előre beáztatott magból is.

Még két dolgot elmondanék, az egyik, hogy most pusztán a látvány miatt készült tisztán fehér lisztből, de a rétesliszt részben helyettesíthető teljes kiőrlésű búzaliszttel is (én egyébként fele-fele arányban szoktam használni). A másik, hogy a magok… Nos, nekünk elég jó a fogunk, plusz szeretünk is mindenféle madáreledeleken rágódni, de a kéregbe jutó hajdina bizony elég ropogós lett. Azt is mondhatnám, kemény. Nem vészesen, csak mint a magvas kenyereknél általában. Ha boltban vettem volna, azt mondanám, szóra sem érdemes, de mivel ezt a bejegyzést sokan a receptért olvassák, így szükségesnek láttam megemlíteni.

• 1 kis cipó
• 30 dkg rétesliszt
• 5 dkg hajdina
• 1,7 dl víz
• 2 dkg dióolaj
• 1 ek koriandermag
• 1 púpos tk só
• 2 gr (azaz 0,2 dkg!) friss élesztő

Az élesztőt elmorzsolom a liszttel, hozzáadom a vizet, olajat, sót, alaposan kidolgozom, kidagasztom. Közepesen kemény, rugalmas, sima felszínű tésztát kell kapnunk, ami szépen elválik a kéztől.Ha ez megvan, cipóvá formázom és a kelesztőtálat konyharuhával letakarva félreteszem nem túl meleg helyre keleszteni úgy 12 órára. Én ezt előző este szoktam elkészíteni, és csak másnap reggel sütöm meg a kenyeret.

Másnap a hajdinát bő vízben megfőzöm, amíg épp csak hogy megpuhul, de nem esik szét, még harapható, fogkemény (ha ez a kategória létezik a hajdinánál). Leszűröm, alaposan lecsepegtetem.

A koriandert száraz serpenyőben megpirítom, majd mozsárban porrá őrlöm.

A tésztához adom a hajdinát, a koriandert, majd jól átgyúrom, és lisztezett gyúródeszkán vékony, 5 cm átmérőjű hengert formálok belőle. Félbehajtom a rudat, és a két szárat egymás köré csavarom. A végeket összeillesztem, összenyomkodom, majd az illesztést a cipó alá gyűröm. Egy nagyobb darab sütőpapírral bélelt tepsibe kerül.

Közben a sütőt előmelegítem a maximális hőfokra, benne egy fedeles sütőtállal.

Ha a kenyér duplájára kelt, a sütőpapírral együtt átemelem a forró sütőtálba, a tetejét ecset segítségével lekenem vízzel, a sütőtál fedelét rárakom, majd 20 percig sütöm lefedve, maximális (most 260°C fok, gázsütőben) hőfokon.

20 perc után leveszem a tál fedelét, és így sütöm újabb 20 percig, a hőfokot 220°C-ra mérsékelve.

Ha elkészült, rácsra emelve hűtöm ki.

Címkék: hajdina, kelt tészta, kenyér

Fonott kalács

Semmi extra, csak az a recept, amiért a nagymamám büszke rám. Foszlósnak és pillekönnyűnek nyilvánította, ami a rendkívül kritikus 86 éves hölgytől a legnagyobb dicséret. Sőt, igazából ez a legnagyobb dicséret a világon.

De tényleg semmi különleges, csak én ezt a kalács receptet szeretem, ezt készítem igazából a leggyakrabban. Nem túl édes, így sós ételek,  sonka mellé is kiváló.

A fotóért bocsánatot kérek, de nehéz úgy fényképezni, miközben kölök egy szál pelusban készül meglépni a kutyákhoz a nyitott teraszajtón keresztül, még később pedig hasonló öltözékben az ölemben ülve, a karomba csimpaszkodva segít a fél kézzel történő exponálásban.

• 1 nagyobb kalács
• 30 dkg rétesliszt
• 10 dkg simaliszt
• 2 dl tej
• 1 tojás
• 5 dkg vaj
• 4 dkg cukor
• 1 tk só
• 1,5 dkg friss élesztő
• tojás a kenéshez és egész mák a szóráshoz

A vajat megolvasztom, hozzáöntöm a tejet és az egészet együtt meglangyosítom. Ne legyen meleg, csak langyos!

Az élesztőt elmorzsolom a lisztekkel, hozzáadom a tojást, sót, cukrot, olvasztott vajas tejet, majd az egészet alaposan kidagasztom. Sima felszínű, a kéztől könnyen elváló, lágyabb, rugalmas tésztát kell kapnunk. Ha ez kész, letakarom a kelesztőtálat konyharuhával, és félreteszem pihenni, amíg a duplájára nem kel. Bő két órát hagytam neki.

A tésztát ezután átgyúrom, három részre osztom, majd enyhén lisztezett deszkán a három cipóból egyforma hosszú, 3-4 cm vastag hurkákat sodrok. A hurkákat az egyik végüknél összeillesztem, erősen összenyomom, majd sima hármas fonással összefonom a szárakat. A végét ismét összeillesztem, összenyomom, majd a kalácsot sütőpapírral bélelt tepsibe fektetem. A végeket az illesztésekkel behajtom a kalács alá, így szebb lesz a végeredmény.

Félreteszem kelni, nem túl meleg helyre, ha lassabban kel, akkor szebb is lesz, meg jobb is lesz. A második kelesztés során legalább kétszer (de inkább háromszor) ecset segítségével lekenem alaposan elhabart tojással, így lesz szép piros a sütés után. Mákkal is meg lehet szórni az utolsó lekenés után, de ez akár el is hagyható, vagy ha édesnek szánjuk, akkor lehet helyette jégcukrot szórni rá. Nálunk ha sós mellé kerül, akkor viszont a mák elmaradhatatlan a tetejéről.

Miután a kalács a duplájára nőtt (ez most bő egy óra volt), előmelegített sütőben 260°C fokon 10 percig (gázsütő!), majd 200°C fokra mérsékelve a hőfokot további 25 percig sült.

Rácsra emelve hűlt ki.

Címkék: húsvét, kelt tészta