pirított mogyorós babtorta kakaós mandulás mascarpone krémmel

2012. március 29, csütörtök | desszert | Szerző: Herczeg Gabriella

Vannak receptek, amik éveket várnak a megvalósításra. Ebben az esetben évtizedeket. Az első süteményeskönyv, amit olvastam, a Váncza kicsi piros vászonkötésű sütis könyve volt, és bár azóta átforgattam már pár desszertes kiadványt, máig ez maradt az abszolút kedvenc (szorosan utána a nagy szürke, Nova könyvkiadó gondozásában 1000 éve megjelent süteményeskönyvvel) Szóval ebben a Váncza könyvben rengeteg könyvjelző lett betéve 20 éve (hát igen, akkoriban meséskönyvek helyett sütis könyvet olvasgattam lefekvés előtt), a könyvjelzők azóta fogytak, és ezek kapcsán örök kedvencekkel ismerkedtem meg, de ez a babtorta máig váratott magára. Ha pedig már ennyit várt, ne legyen olyan egyszerű, készüljön adzuki babból. Persze a recept nem ezt írja, libamáj paszullyal éppoly jó ez a recept (aki most még csodálkozik, annak elmondom, hogy a régi szakácskönyvekben a babot előszeretettel használták a gesztenye helyettesítésére, mivel állagban, ízben igen hasonló a végeredmény), de én most adzuki babot használtam, és ezen gondolatmenet mentén haladva a vanília+citrom, mint fűszerek is átváltoztak garam masalává, ami igencsak jót tett a tortának, szenzációs ízű darab született. Azt pedig már magyaráznom sem kell, hogy az eredetileg tejszínahabbal bevont tortára nálam nyers kakaóporral és keserű mandula kivonattal ízesített krém került.

Én túlozni nem akarok most, tényleg, de ez a torta isteni!

  • 20 cm átmérőjű tortaformához:
  • 18 dkg bab (adzuki)
  • 15 dkg nádcukor
  • 5 dkg törökmogyoró
  • 3 tojás
  • 1 púpos tk sütőpor (7 gr, fél zacskó)
  • 1 tk garam masala
  • krém:
  • 25 dkg mascarpone
  • 1 ek kakaópor (holland)
  • 3 csapott ek porcukor
  • 1 tk keserű mandula kivonat

A babot beáztatom nagyjából 12 órára, majd friss vízben puhára főzöm, leszűröm, átöblítem, botmixerrel pürésítem, nagyon simára.

A mogyorót száraz serpenyőben megpirítom, majd ledörzsölöm a héját és késes aprítóban/darálóban porrá őrölöm.

A babpüréhez adom a tojások sárgáját, cukrot, a garam masalát (vagy helyette vaníliás cukrot és reszelt citromhéjat, ízlés szerint), hozzászitálom a sütőport, alaposan elkeverem.

A tojások fehérjéből kemény habot verek, majd óvatosan  a babos masszához forgatom.

A sütőtálat kivajazom, kilisztezem, vagy sütőpapírral kibélelem, illetve én most szilikon formát használtam, ami nem igényle előkészítést. A tésztát a formába öntöm, a tetejét elsimítom.

180C fokon 40 percig sütöm (villanysütő, alsó-felső sütés), vagy tűpróbáig.

A kisült tésztát rácsra borítva hűtöm ki. Vigyázat, a tészta lisztmentes, így egy kicsit törékenyebb, óvatosan érdemes vele bánni.

A krémhez a mascarponeba szitálom a porcukrot, kakaóport, hozzáadom a keserűmandula kivonatot, majd habverővel alaposan kikeverem. Kihűtöm, mielőtt a tortára kenem.

A kihűlt tortát bevonom a krémmel.

A torta receptje: Váncza: A mi süteményes könyvünk

Címkék: , , ,

14 hozzászólás a bejegyzéshez: pirított mogyorós babtorta kakaós mandulás mascarpone krémmel

chriesi
2012. március 29., csütörtök

Hihetetlen jól néz ki!!! Na most már tényleg muszáj adzuki babot vennem, mert itt az első babos desszert, ami kiabál, hogy süss meg! :)

killervidra
2012. március 29., csütörtök

Chriesi, örülök hogy tetszik! :) Az eredeti recept nem tér ki külön a bab fajtájára, de ha már volt itthon adzuki babom… :)

starfi
2012. március 29., csütörtök

nagyszerű recept, imádom. köszönöm! már csak alkalom kell rá, hogy elkészítsem :) a férjed adott ötletet, lehet, kevés tonkababbal kéne elkészíteni :)))

killervidra
2012. március 29., csütörtök

Starfi, örülök hogy tetszik a recept! :) A férjem pedig most büszke magára nagyon. :)))

starfi
2012. március 29., csütörtök

megmutattad neki? :))

killervidra
2012. március 30., péntek

Most kivételesen érdeklődést mutatott a gasztroblogger élet iránt-ezt évek óta nem tette- és amikor olvasta a válaszod a FB oldalon, akkor hihetetelenül büszke lett magára! :) Sőt, azóta állítja, hogy ebbe a tortába, illetve a tetejére a tonkabab KELL! :)))

Jenis
2012. március 30., péntek

Zseniális! Süti babból. Én bevallom, hogy, mikor a fb-on írtál róla, hogy babtortát készítesz… Szóval azt hittem ez valami sós lesz, csak az alakja torta.
Ennek még utánaolvasok, mert fogalmam sem volt, hogy babból ilyet is lehet.

killervidra
2012. március 30., péntek

Jenis, régen a szelídgesztenye nagy kincs volt, gyakran helyettesítették babbal. Sok magyar fajtának az íze és állaga is igen hasonló, szóval régi szakácskönyvekben, sütis könyvekben számos édes babtorta receptet találsz. :)

Zita
2012. március 30., péntek

Szuper jó lett! Ez a bab abból a közös shoppingból származik? :) Megcsinálom feltétlenül, csak vegánosítva! Hihi :)

killervidra
2012. március 30., péntek

Zita, igen, abból a bevásárlásból származik! :))) Nemrég hallottam, hogy a selyemtofu milyen jól helyettesíti a tojást, szerintem azzal működne, sőt, illene is a torta ázsiai jellegéhez! ;)

starfi
2012. április 4., szerda

nagyon jó :) büszke is lehet, mondd csak meg neki! múltkor eszéken (!) kaptam adzuki babot, szerinted mi lesz belőle? :D

killervidra
2012. április 5., csütörtök

:)))) Várom a beszámolót! :)

starfi
2012. április 6., péntek

esküszöm lesz benne tonkabab :)) :D

killervidra
2012. április 7., szombat

Nem is vártam mást! ;) Nekem pont tonkababom nincs itthon, valahogy nem tudom rászánni magam, hogy 25 dkg-ot vegyek meg belőle egyszerre, ennél kevesebbet meg nem lehet rendelni. Na de ami késik… :) Egyébként tényleg remekül illik hozzá szerintem. :)

Szólj hozzá

(Spamcheck Enabled)