2011. október 4-i archívum

Gorgonzolás mascarpones fagyi portóis fügével

2011. október 4., kedd | desszert | 6 hozzászólás

A friss füge az ország északi részén elég kétesélyes, gyakran bele lehet futni az ízetlen, éretlen példányokba. Szerencsére velem most nem ez történt. Egy kosárnyi finom, édes gyümölcsöt sikerült szereznem, amit persze részben csak úgy, magában megettünk,  aztán készült belőle egy egyszerű saláta, prosciutto crudoval, rukkolával, kecskesajttal, olívaolajjal, balzsamecettel,  a maradék pedig isteni portóis fügeként végezte fagylalt mellé.

A tejfölös alapú fagylaltot egyébként érdemes kipróbálni, nagyon finom, krémes, annak ellenére, hogy nem főzött hozzá az alap. A gorgonzola mennyisége pedig ízlés kérdése, én dekánként adagoltam a masszához, és négy deka tűnt az optimálisnak számunkra, de ez egyéni ízléstől függően több és kevesebb is lehet.

Aztán ki tudja, hátha még szerencsém lesz az idén egy újabb adag friss fügéhez…

  • 25 dkg mascarpone
  • 25 dkg tejföl
  • 10 dkg méz (dió vagy erdei a legjobb)
  • 4 dkg gorgonzola
  • 6 szem füge
  • 2 dl portói
  • 2 ek nádcukor

A tejfölt, mascarponet, mézet, gorgonzolát turmixgép kancsójában simára mixelem, majd behűtöm.
Fagylaltgépben kifagyasztom.
A fügéket félbevágom, majd nádcukorba nyomom vágott felükkel lefelé. Egy serpenyőt felhevítek, és a fügékat a cukros felükkel lefelé a serpenyőbe teszem. köréjük szórom a maradék cukrot. Amikor elkezd olvadni a cukor és enyhén karamellizálódni, a fügékre öntöm a bort. Addig forralom erősebb lángon, amíg a portóiból sűrű szirup lesz a fügék körül.
Tálalásnál a hideg fagyi mellé szedem a forró fügét, és meglocsolom a sziruppal.

Címkék: , , , , , ,