Paprikás nyúlcombból gombával, tejföllel juhtúrós galuskával

2010. július 9, péntek | nyúl


P1014728

Van nekem egy édesapám, aki megsajnál, és felhajt minden vad és kevésbé vad állatot, ha kiejtem a számon, hogy most én ilyet szeretnék főzni. Többek között nyulat is. Amit nem is olyan nehéz beszerezni vidéken sem, mert sok helyen (sokkal több helyen, mint én gondoltam) tartanak, szóval nagyon-nagyon vidékiek friss házi nyúl beszerzésénél előnyben.

Egyébként ez még anyósom lenyűgözésére készült a napokban vacsorára, és úgy tűnik, célt értem vele.

A recept a tejfölös paprikás és a bakonyi keresztezéséből született, jól sikerült, érdemes kipróbálni. Ha nyúl nincs, akár csirkével is.

A juhtúrós galuska meg a régi, de ezúttal köretként szerepel.

Ha meg majd egyszer utolérem magam, jönnek a vidámabb hangvételű bevezetők és a Pontyos történetek is. (mert úgy érzékeltem az enyhe olvasói presszióból, hogy van ezekre egyfajta igény)

  • 4 adag
  • 1,2 kg nyúl comb (első és hátsó) és lapocka
  • 50 dkg gomba (champion)
  • 2 nagyobb fej vöröshagyma ( ~ 15 dkg)
  • 3 kis paradicsom (~ 15 dkg)
  • 1 cső hegyes erős paprika
  • 8 dkg füstöl szalonna
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 dl száraz fehérbor
  • 1 kis babérlevél
  • 1 púpos ek fűszerpaprika
  • finomliszt
  • tejföl a tálaláshoz
  • juhtúrós galuska:
  • 30 dkg juhtúró
  • 15 dkg finomliszt
  • 3 tojás
  • 2 tk só

A szalonnát apróra kockázom, a zöldségeket megtisztítom és feldarabolom, a hagymát, fokhagymát nagyon finomra, a gombát centis darabokra. A paradicsomot héját lehúzom (ha elég érett, forrázni sem kell), félbevágom, a paprikát kicsumázom, kettévágom.

A megtisztított nyúlcombokat lisztbe hempergetem, épp csak, nem kell hogy vastagon fedje. A szalonna zsírját kiolvasztom, majd a forró (magas falú) serpenyőben a zsíron elősütöm a húsok mindkét oldalát, akár darabonként, ne legyen egyszerre túl sok hús a serpenyőben. Az elősütött húsokat kiszedegetem, majd a visszamaradt zsiradékon üvegesre sütöm a hagymát, majd hozzáadom a gombát is. Igen nagy lángon addig sütöm, sűrűn kevergetve, amíg a leve elpárolog és a gomba pirulni nem kezd. Felöntöm a borral, majd elpárolom szinte az összes folyadékot alóla, hogy ne maradjon benne alkohol (ez itt a babásított rész). Lehúzom a tűzről, hozzáadom a fokhagymát és a pirospaprikát, majd elkeverem és felöntöm 2 dl vízzel. Visszateszem a láng fölé, visszaszedem a húsokat, rászórom a paradicsomot, paprikát, babérlevelet, elkeverem, sózom, majd fedő alatt, kis láng fölött puhára párolom a combokat. Ez úgy két óra volt nekem, megtermett, masszív házinyúlból, de ezt nyula válogatja, pecsenyenyúl esetén ez sokkal kevesebb idő alatt emegvan. A főzés végén ha nem találjuk elég sűrűnek a szaftot, le lehet venni a fedőt és beforralni, ízlés szerint.

A juhtúrós galuskához a tojásokat a juhtúróval, sóval és a liszttel villa segítségével alaposan kidolgozom, majd félreteszem pihenni legalább 15 percre. Amikor elkészült a paprikás, a galuskát lobogó enyhén sós vízbe szaggatom nokedliszaggatóval, majd ha felúsztak a víz felszínére és megdagadtak, szűrőlapáttal lehalászom.

A tányérokra galuskát szedek, meglocsolom a sűrű szafttal, majd melléteszek egy-egy darab combot is.

Tejfölt adok mellé az asztalra, ezt mindenki használja ízlés szerint. De kevésbé heterogén ízlésű családoknál bele lehet keverni tálalás előtt a szaftba is.

Hasonló receptek:

  1. Borjúpaprikás pirított gombával Nem tudom, ki hogy van vele, de nálunk a családi ünnepek egyet jelentenek a hagyományos ételekkel. Nehéz olyan alkalomra emlékeznem, amikor nem került az asztalra egy hétvége során a babgulyás,...
  2. Juhtúrós sült karfiol sonkával, dióval Jól van, tudom, nem ez a leggusztább kinézetű étel, amit valaha fotóztam, sőt, még csak bizalomgerjesztőnek sem mondanám így elsőre, de félre az előítéleteket, ez finom! Mostanában egyébként rengeteg bejegyzés...
  3. Medvehagyma tekercsek gombával, kukoricadarával Nem múlhat el nap medvehagyma nélkül. Még körülbelül két napig, utána elfogy. A mai medvehagyma a szabolcsi töltött káposzta mintájára készült, csak hús helyett gombával, káposzta helyett meg medvehagymával. Szóval...

Címkék: , , ,

Még nem érkezett be hozzászólás.

Szólj hozzá