A felejthetetlen Gordon Ramsay halpogácsák után szabadon.
Köretnek nálunk csak zöldsaláta volt hozzá, tépősalátából és zsenge céklalevélkékből, kevés olívaolajjal és citromlével összeforgatva, mert így ünnepeltük, hogy Férjnek majdnem egy éve először normális tartományban volt a koleszterinszintje. (nem a diétától persze, hanem egy elég erős gyógyszertől, de sebaj. Most már csak azt kellene kitalálni, hogy mivel őrizzük meg épségben a máját, ami majd a gyógyszertől szépen lassan tönkremegy…)
A lazacot késes robotgépbe teszem a tojással, zsemlemorzsával, finomra reszelt fokhagymával, finomra reszelt gyömbér kinyomkodott levével, durván felaprított korianderrel, olajjal és némi sóval együtt, majd összedolgoztatom a géppel.
Teflon serpenyőben kevés olajat hevítek a sütéshez.
A formázásnál egy 5 centi átmérőjű pogácsaszaggatóba egyengetem a masszát úgy másfél centis vastagságban, adagonként, aztán kiborítom belőle és a forró serpenyőbe teszem. Ahogy formázom, úgy sütöm folyamatosan, és igyekszem egymás után sorban pakolgatni be az adagokat a serpenyő oldalához, hogy tudjam, hol kezdődött a sütés.
Mindkét oldalukon aranyszínűre sütöm a korongokat mérsékelt lángon, úgy 5-5 perc alatt.
Hasonló receptek:
Légyszi, légyszi, légyszi, mondd, hogy Pestre költözöl és menzát nyitsz : )
A Pest az sajnos nem játszik, de a menza… ki tudja? :)
Akkor kénytelen leszel megoldani vhogy az országos szállítást, mert ha kell, elmegyek az ombudsmanhoz is, ha emiatt diszkriminálódom : )
Szerintem majd csak megoldjuk valahogy. :)
Egyébként meg szép a vidéki élet, olcsóbb, egészségesebb, a kaja is jó… Költözés? :)
2010. május 26., szerda