Tejberizs parfé kandírozott akácvirággal

2010. május 21, péntek | desszert

P1013709

Ezzel a recepttel meg még adós voltam, ez készült ugyanis először a kandírozott akácvirág alá.

Mit is írhatnék róla? Mennyei. De tényleg. Ez lett a legfinomabb parfé, amit eddig készítettem.

Ismét el kell mondanom persze, hogy nem szükséges a tetejére kandírozott akácvirágot tenni, de azért határozottan jól állt neki.

  • 6 kis szuflé formához
  • 10 dkg rizs (kerek szemű, rizottóhoz való)
  • 4 dl tej
  • 10 dkg fehér csokoládé
  • 10 dkg akácméz
  • 1 lime reszelt héja és 2 leve
  • 3 dl tejszín
  • 5 tojás fehérje
  • kandírozott akácvirág a tetejére

A parféhoz rizst késes robotgépben nagyon óvatosan megdarálom, egy-két pördítés elég, csak épphogy feleződjenek méretüket tekintve a rizsszemek. Ez azért szükséges, mert az egész rizsszemeket nem tudja megtartani a hab, lesüllyednének a parfé aljára.

A tejet felforralom, beleszórom a rizst és egy csipet sót, majd mérsékelt lángon gyakori kavargatás közepette 5 percig főzöm. Ekkor hozzáadom az apróra tördelt fehér csokit, a mézet, a lime levét és reszelt héját, az edényt lefedem, és fedő alatt hagyom kihűlni. A pihentetés végéra az összes tejet fel kell szívnia a rizsnek.

A tojások fehérjét és a tejszínhabot külön-külön kemény habbá verem. A tejszínhab felét a teljesen kihűlt tejberizshez keverem, fellazítom vele, majd ezután óvatosan hozzáforgatom a maradék tejszínhabot és tojáshabot is.

6 szuflé formába osztom szét a masszát, majd a fagyasztóba kerül. Fogyasztás előtt legalább 6-8 óra fagyasztást igényel.

Tálalásnál 10-12 kandírozott akácvirágot szórok a parfé tetejére.

Ha korábban készítjük el, és tovább áll a mélyhűtőben akkor jobban kifagy, így akkor tálalás előtt legalább 2 órával tegyük át a hűtőszekrénybe, és ott kellően megenged majd.

Hasonló receptek:

  1. Créme brulée akácvirággal Ma reggel munkába menet vettem észre, hogy kivirágzott az akác. Egyik pillanatról a másikra kifehéredett a környék és mindent beborított az édes illat. Akácerdő mellett lakni mindig jó, de ez...
  2. Sárgatúró kandírozott citromhéjjal, kandírozott gyömbérrel Tudom, hogy elvileg már nem aktuális, de húsvét jövőre is lesz. Én meg nem bírtam magammal, és a blogon szereplő n számú sárgatúró mellé készítettem még egy n+1-et illetve egy...
  3. Narancsos ricotta parfé A harmadik, és egyben az eddigi  kategóriagyőztes (na jó, a chai lattessal holtversenyben) 4-6 adag 2 dl tejszín, 2 tojás, 5 dkg ricotta, 1/2 narancs leve, 1 narancs lereszelt héja,...

Címkék: , , , , , ,

11 hozzászólás a bejegyzéshez: Tejberizs parfé kandírozott akácvirággal

Beatbull
2010. május 21., péntek

Remélem félretettél néhány akácvirágot egy jól lezárható üvegbe, hogy kéznél legyen az élő Czifray főzésen ;)

killervidra
2010. május 21., péntek

Beatbull, nagyon kedves Tőled, hogy ezt írod, de szerintem én kicsi vagyok még ahhoz. :)
Persze eltaláltad, elküldtem a Czifrayra ezt is, egy tokány recept mellé. De inkább csak az esélytelenek nyugalmával. :)

Felhőlány
2010. május 21., péntek

Azért ez a recepted is több mint egyszerűen jó… :) Fantasztikusan jó! :))
Ma délelőtt bodzavirág és akácvirág szüretelés közben azon járt az agyam, hogy a kandírozott akácvirágot (naná, hogy készítek!) valami rizses szuflé vagy egyéb rizses édességhez fogom továbbhasznosítani… ;o)

killervidra
2010. május 21., péntek

Felhőlány, köszönöm! :)
Sok sikert a kandírozáshoz, egy egészen picit macerás, de megéri! :) (nálam két tepsiben szárad most az újabb adag)
A tejberizzsel meg remekül passzolnak, jobb hozzá, mint a vanília! (el sem hiszem, hogy én ilyet írok… :) )
A rizses szuflédra nagyon kíváncsi vagyok, remélem, emellett döntesz végül! :)

angela
2010. május 22., szombat

Húú de komoly…nagyon ötletes, nah én kezdek az esélytelenek nyugalmával ülni a gép előtt, ha nem kerül ez be, hatalmas kérdőjelek jelennek meg majd a fejem felett..legalább három:)

killervidra
2010. május 22., szombat

Jaj, ne mondj ilyeneket! Nagyon jó lett amit a Czifrayra készítettél! :)
Azért örülök, hogy ez a parfé ennyire teszik. :)

Gabah
2010. május 27., csütörtök

Gratulaaaaaaa!!!
;-)

killervidra
2010. május 27., csütörtök

Köszi, köszi, köszi! :)))

Tejberizs fagyi | Jó kaja
2010. május 28., péntek

[...] megörültem a minap Flat-Cat kockára fagyott tejberizsének, mert megadta a végső lökést az egykori íz [...]

peel
2010. június 30., szerda

Állati finom, még úgy is, hogy kemény maradt a rizs : ) Nem a te hibád, hanem az aprítómé, ami nem vitte szárazon a rizsszemeket. Valószínűleg így tovább kellett volna főzni… Na mindegy, majd legközelebb, és akkor már narancsos étcsokival és lehet hogy bulgurral vagy quinoával : )

killervidra
2010. július 1., csütörtök

Örülök hogy ízlett! :))) A darálás is fontos, meg a rizs is. Nekem legutóbb sikerült olyan rizst szereznem, amit több mint fél órán át kellett főzni… Hát ez is egy tapasztalat. :)
A bulguros és a narancsos csokis is izgalmasan hangzik! :D

Szólj hozzá