Martini Bianco zselé eperrel

2010. május 3, hétfő | desszert

P1013305

Írhatnám azt, hogy kontyalávaló, de Férjnek nincsen kontya.

Pedig a vermutokkal ő áll szoros barátságban, és ha innivalóként ugyan a száraz változatra voksol, desszert formájában lecsúszik az édes is. Mi az hogy…

Egyébként elég veszélyes “desszert” mert egy hangyányit sem csökken az alkoholtartalom az elkészítés során, így a veszélyes helyett akár az ütős kifejezést is használhatnám rá, egy-két pohár bekanalazása után mindenki értené, hogy miért.

A gyümölcs egyébként opcionális benne, de ha most van eper, és az szerintem meg elég jól illik a martinihez, akkor miért ne.

Egyébként az alkohol, mint zselé ötlete szintén nem nekem jutott az eszembe, egy igen korai Jamie Oliver műsorban láttam, csak ott proseccobol és erdei bogyós gyümölcsökből készült.

Ez amúgy a második változat, de itt meg kell említenem, hogy készült egy citromos is, ahol a martini egy részét citromlével helyettesítettem, és belekerült még a citrom finomra reszelt héja is, de ott a citromlétől a zselé kicsit zavaros lett, nem olyan szép áttetsző, mint itt, és igazából ízre (nem is hiszem, hogy ezt én írom le!) nem hiányzott bele a citrom. Persze én még mindig csak kóstolok, de már készülök a nyárra…

  • 4 adag
  • 40 dkg eper
  • 4 dl Martini Bianco
  • 4 púpos tk nádcukor
  • 2 púpos tk zselatin (6 gr)

Az epret megmossuk, kicsumázzuk, lehetőleg úgy, hogy a gyümölcs húsa ne sérüljön. (ha sérül, a leve elszínezi majd a zselét) Szétosztjuk négy talpas (martinis) pohárba.

A zselatint a cukorral és fél deci vermuttal addig melegítjük, sűrű kevergetés közepette, amíg a zselatin felolvad. A zselatin olvadáspontja 35°C fok, szóval forralni nem szükséges.

Hozzáadjuk a maradék vermutot, majd az eperre öntjük.

Hűtőbe kerül, amíg meg nem dermed.

Hasonló receptek:

  1. Akácvirágos és levendulás epres prosecco zselé Tehát amit ígértem. A buborékos prosecco zselé hálás dolog, kevés munkával lesz belőle egy hihetetlenül finom, elegáns, bár kétségtelenül kissé retro hangulatú desszert. Mivel pedig most ennek van szezonja, akácvirágból,...
  2. Gyömbéres körtekrém-most eperrel Melynek a története pedig a következő: Férj újabb bolondériája, hogy bejelenti, mit szeretne enni. Például ma diétásat (meg még házias(?) is legyen persze), egész pontosan joghurtos csirkemell salátát. Annyi szerencséje...
  3. Duplán kókuszos palacsinta gyömbérszirupos eperrel Csupa-csupa kókusz édes, pillekönnyű palacsinták. Nem is tudom, mit írjak még róla… Ez most nem a reggelire készülő fajta, hanem a nagybetűs DESSZERT maga. Valami észveszejtően finom. A tészta kókusztejjel...

Címkék: ,

6 hozzászólás a bejegyzéshez: Martini Bianco zselé eperrel

Mamma
2010. május 3., hétfő

Fantasztikus, hogy miket alkottál!:)
Ezt egyébként pezsgővel ismerem, régen retro-desszert volt külföldön (illetve mára lett retro:), a másik változat pedig vörösboros.
A dekadens változat, na az a francia pezsgő:))

De jó, hogy eszembe juttatad, férjem hétvégén jön haza, talán nem fog ellenállni egy pohárka pezsgős epernek:)))

peel
2010. május 3., hétfő

Ellenállhatatlan!!!!! Nem is értem, hogy miért nevezted a VKF-ra??? : )

killervidra
2010. május 3., hétfő

Mamma, Jamie is buborékosan, igaz proseccoval csinálta, és a buborékok igazán látványosak benne! Bár én a magam részéről pezsgő-párti vagyok. :)
A vörösboros változatot meg nem is ismertem eddig. De tetszik! :)

Peel, örülök hogy tetszik! Nekem a VKF! meg sem fordult a fejemben ezzel kapcsolatban, főleg miután végignéztem, hogy 2 kehely után Férj hogyan durmolja végig az egész délutánt… :)))

Millie
2010. május 3., hétfő

Mi karácsonykor ettünk chardonnay zselét a libamájhoz… nem volt gyenge.

peel
2010. május 3., hétfő

Így jár, aki nem porcióz : )

killervidra
2010. május 3., hétfő

Peel, ő porcióz! Csak mindet maga elé gyűjti! :)

Melinda, az is jól hangzik! :)

Szólj hozzá