Sült spárga saláta kéksajttal, naranccsal, pirított dióval

2010. április 27, kedd | előétel, hús nélkül, saláta

P1013111

Végre itt a spárga, de az idén nem esem abba a hibába mint tavaly, ti. a szezon első hetének végére megcsömörítettem Férjet vele. Nem volt nehéz, tekintve hogy ezt kapta reggelire, ebédre és vacsorára.Szerencsére mostanra már kiheverte a sokkot, és a napokban ő pedzegette, hogy nemsokára itt a spárga, és hogy úgy érzi, ismét tudna enni belőle. Egy keveset. (hangsúly a keveset-en)

Szóval vettem egy pár köteggel, és a közös étkezéseken kívül magamat szórakoztatom vele. Ismét készül majd a sonkába tekert, sütőben sütött, a kéksajtos gnocchis, és attól függően, hogy Ponty még mennyire engedi, mindenféle, amit spárgából készítettem már eddig is. Meg annyi minden más…

Például most ez a saláta, ami ismét a negyed óra alatt elkészülő témakört gazdagítja, pofonegyszerű, a kéksajt-dió-narancs-zöld spárga bombabiztos kombinációjára épül, és annnnyira finom… Amennyire csak a zöld spárga lehet.

  • adagonként:
  • 10 szál zöld spárga
  • 2 közepes narancs
  • 1 marék dió (3 dkg)
  • 3 dkg kéksajt (Danish Blue Cheese)
  • 1 ek hidegen sajtolt dióolaj

A spárgákat megmossuk, elpattintjuk (a fás részt eltesszük, leveshez, alapléhez jól jöhet), a szárakat felhevített grillserpenyőre fektetjük (zsiradék nélkül), és mindkét oldalukon 5-5 percig sütjük, amíg picit csíkosak nem lesznek, és kissé megpuhulnak.

Közben a diót száraz serpenyőben, mérsékelt lángon megpirítjuk, majd késsel durvára vágjuk.

A narancs héját levágjuk, húsát kifilézzük, egy nagyobb tálba tesszük, a maradékból pedig kicsavarjuk a levet, szintén a tálba. Ha sikerült bionarancsot szereznünk, reszeljünk egy keveset a héjából is a narancsléhez.

A megsült spárgát még forrón a narancsgerezdek mellé, a narancslébe szedjük, összeforgatjuk vele, meglocsoljuk a dióolajjal.

Tálalásnál tányérra szedjük a narancsot és a spárgát, meglocsoljuk a narancsleves öntettel, rámorzsoljuk a sajtot és megszórjuk a dióval.

Langyosan a legfinomabb.

Hasonló receptek:

  1. Sütőtökös rukkolás tészta kéksajttal, pirított dióval Az új év nagyon sok változást hozott nekünk, hogy ezek jók vagy rosszak, az nem egyértelmű, és valószínűleg csak utólag fog kiderülni. Mindenesetre Csipi hétfőtől bölcsis lesz, én meg visszamegyek...
  2. Grillezett zöld spárga grillezett eperrel, naranccsal, sült kecskesajttal, rukkolakrémmel és szalag kenyérrel Kicsit össze vagyok zavarodva, nem nagyon tudom, hogyan és mit kellene most  írnom. Az tény, hogy számomra ez a legfinomabb étel, ami valaha spárgából készült. De visszaolvasva már maga az...
  3. Sonkába tekert spárga körtével, kéksajttal, bazsalikommal Van a sonkába tekert spárga, a megunhatatlan. (tényleg) Meg van az éhségnek az a foka, amikor kényszeresen kirámolom a hűtőt, és mindenből főzök egyszerre (és ráadásul néha csak egyetlen ételt!),...

Címkék: , , , , , ,

7 hozzászólás a bejegyzéshez: Sült spárga saláta kéksajttal, naranccsal, pirított dióval

Mamma
2010. április 28., szerda

Ha nem nézném a naptárat, a képeidről azonnal látnám, hogy tavasz van!:)
Nagyon guszta, ízeket elképzeltem!:) Kipróbálom.

Ági, aki főz
2010. április 28., szerda

Csodás és biztos bombafinom is. Tényleg tiszta tavasz.

killervidra
2010. április 28., szerda

Mamma, köszönöm! Remélem ízleni fog! :) Már alig vártam, hogy legyen itt is spárga. Aztán én is várom ám a Te spárgás receptjeidet, kell az inspiráció! :)

Ági, köszönöm! :) Tényleg finom, még Férj is kunyerált magának belőle! :)

Mamma
2010. április 28., szerda

Spárga, narancs és kéksajt csakis jó lehet!:)
Én is várom már a saját spárgás receptjeimet, már kétszer sütöttem spárgát az idén, de egyszerűen, az íz kedvéért. Hétvégén végre lesz időm, ötletem is van már:)))

killervidra
2010. április 28., szerda

Mamma, alig várom! :)
Tegnap már a bárányból nem is ettem, csak a spárgából, de abból a férjemnek szinte nem is hagytam… :)
Minden évben rácsodálkozok, hogy mennyire szeretem. :)

Beatbull
2010. április 29., csütörtök

Tényleg nagyon szép fénykép!
Nekem a narancsos spárga bazsalikommal tetszett a legjobban. Viszont a kedvencem a sült (fehér) spárga vaníliával és mangóval – majd próbáld ki, ha érett mangóhoz sikerül jutnod ;)

killervidra
2010. április 29., csütörtök

Beatbull, köszi, örülök hogy tetszik! :)
Ez a spárga-mangó-vanília nagyon jól hangzik, szerintem holnap be is vásárolok hozzá! :)
Bár ma végre vettem épkézláb friss bazsalikomot is (a kertben tönkrement), szóval a narancsos-bazsalikomosra is sort kerítek majd. :)

Szólj hozzá