Húsvétig még elkészül 2.: sárgatúró sósan, sonkával, tormával, újhagymával

2010. április 2, péntek | felvágott helyett, szabolcsi

P1012143

Az instant húsvét.

Ez már igazi kalács mellé való, sőt, nem is kell már más a kalácshoz. Főleg Férj kedvéért készült, aki mindenből a sós változatot követeli, plusz ezt még magával is tudja vinni az ügyeltbe, és így egy kicsit ő is részesül az ünnepből.

Itt is elmondanám, hogy ügyeljünk a tojások, de főleg a tej minőségére, ahogy azt már az édes változatnál is leírtam, és lehetőség szerint zsenge újhagymát használjunk hozzá. Korábban ezzel is akadt egy kis gondom, az egyiptomi újhagyma ugyanis csak küllemében új, ízét tekintve inkább egy erősebb póréhagymához hasonlít.

  • 1 kis gömböc
  • 1 liter zsíros tej (lehetőleg házi, de semmiképpen nem UHT)
  • 10 tojás, L méretű (vagy 11 M méretű, 12 S méretű)
  • 10 dkg főtt combsonka
  • 3-4 szál újhagyma (egy kis csokor)
  • 2 ek friss torma reszelve
  • 2 ek cukor
  • 2 tk só

A tejet elkezdjük melegíteni, és ha már langyos, hozzákeverjük az elhabart tojásokat.

Folyamatos kevergetés mellett kis lángon addig melegítjük, amíg a massza összeugrik, a savó különválik a többi, túrószerű résztől. Ekkor hozzáadjuk a reszelt tormát, a nagyon finomra aprított sonkát és újhagymát, alaposan átkeverjük, majd sűrű szövésű textillel/textilpelenkával/muszlinnal bélelt szűrőbe öntjük.

A textil széleit összecsavarjuk és fakanál nyelére kötjük. Egy mély tál fölé akasztjuk a gombócot, és a hűtőbe kerül, amíg az összes savó le nem csepeg belőle (azaz minimum egy éjszakára).

Megjegyzés:

1.) Ha nem házi tejből készül, a savó kicsepegése tovább tarthat, nem biztos, hogy elég neki egy éjszaka, szükség lehet akár egy-két(-három) napra is!

2.) Mai tapasztalat: újhagyma helyett egy kis csokor snidling került a következő adagba, és úgy is nagyon finom!

Hasonló receptek:

  1. Húsvétig még elkészül: sárgatúró édesen, aszalt sárgabarackkal, aszalt feketeribizlivel Azért lesz húsvéti ünnep is, csak első napján Férj nem tart velünk. Mi Ponttyal hazautazunk a szülőkhöz, és ott költjük majd el a hagyományos húsvét vasárnapi reggelit, sárgatúróval, kaláccsal, tormával...
  2. Sonkába tekert újhagyma, tejszínes tormával csőben sütve Ismét egy recept a márciusi Cucina no problembol, ami ezúttal erőteljes magyarításon esett át. A póré ugyanis le lett cserélve újhagymára, a parmezán érett juhsajtra, a kömény helyett pedig reszelt...
  3. Sárgatúró kandírozott citromhéjjal, kandírozott gyömbérrel Tudom, hogy elvileg már nem aktuális, de húsvét jövőre is lesz. Én meg nem bírtam magammal, és a blogon szereplő n számú sárgatúró mellé készítettem még egy n+1-et illetve egy...

Címkék: , , ,

4 hozzászólás a bejegyzéshez: Húsvétig még elkészül 2.: sárgatúró sósan, sonkával, tormával, újhagymával

ottis
2010. április 2., péntek

Csodálatosan szép!Kellemes Húsvéti Ünnepet kívánok az egész családnak!

killervidra
2010. április 2., péntek

Otis, köszi, örülök hogy tetszik! :)
Én is kellemes húsvétot kívánok! :)

Ági, aki főz
2010. április 2., péntek

Nagyon finom volt!

Kellemes húsvétot nektek!

killervidra
2010. április 3., szombat

Ági, köszi! Örülök hogy ízlett! Kellemes húsvétot nektek is! :)

Szólj hozzá