2010. március 2-i archívum

Mazsolás briós, vagyis inkább édes zsemle

2010. március 2., kedd | kelt tészta | 6 hozzászólás

P1011422

Azaz ismét nem a mi cukros tetejű, kalácstésztából készülő, kifejezetten édes péksüteményünk, hanem a szolidan édeskés, sok tojásos francia testvére, amit akár sós ételekhez, például libamájkrémhez szokás fogyasztani. Vagy csak úgy, vajjal, uzsonnára.

A recept a Szakácsok könyvében szereplő Pierre Hermes féle briós tésztájának könnyített változata, ahol a “könnyített” jelző nem (csak) a kalóriatartalom mérséklésére szolgál, hanem inkább az elkészítés menetére. Ugyanis az eredetinél ragacsosabb, nyúlósabb, lustább tésztával még nem dolgoztam. Pedig nagyon szeretjük, de olyan körülményes elkészíteni, hogy nem túl gyakran vállalkozom rá.

A barátságosabb kivitelezési mód persze nem csak előnyökkel jár(?), hiszen így a tészta elveszíti utánozhatatlan briósos voltát (értsd: nem csöpög belőle felszólítás nélkül is a vaj), inkább csak olyan kalácsra hajazó, édes, vajas zsemle lesz, ami miatt el is gondolkodtam rajta, hogy itt van e a helye egyáltalán a blogon, de mivel mostanra már több, mint a fele eltűnt, és csak részben én tehetek róla, így minimanó délutáni szundikája alatt inkább bepötyögöm a receptjét, mielőtt még elkeverem.

A sáfrány opcionális, el is hagyható, a színe miatt igazán nem szükséges bele, de szerintem ízre nagyon finom lett így együtt, szóval érdemes kipróbálni.

Egyébként meg Ponty kezdi összerakni, hogy ha nem enged ki a konyhába, akkor nincs kaja neki sem, így ma már együtt főztünk megint. Néha még megpróbált felmászni a nadrágomon a konyhapult felé, de többnyire csendben szedte széjjel a lakás egyéb, érdekesebb részeit atomjaira, így nem kizárt, hogy idővel minden visszazökken a régi kerékvágásba. Legalábbis remélem…

  • 8 db
  • 30 dkg liszt (fele rétes, fele sima)
  • 3 közepes tojás (175 gr)
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • 2 púpos ek (nád)cukor (35 gr)
  • 1 kk só
  • 1 dkg friss élesztő
  • 1 bő csipet sáfrány
  • 1 szűk marék mazsola (~25 gr)
  • 1 tojássárgája a kenéshez

Az élesztőt elmorzsolom a lisztekkel, majd hozzáadom a többi hozzávalót (a sáfrányt mozsárban kevés cukorral porrá őrölve, majd egy teáskanálnyi vízzel feloldva), és kézzel alaposan kidolgozom. A közepesnél kicsit lágyabb, de jól gyúrható, dagasztható, sima felszínű tésztát kell kapnunk, amely szépen elválik a kezünktől.

A kelesztőtálat nyirkos konyharuhával letakarom, majd félreteszem, amíg a duplájára nem kel. Ez több óra, de legalább kettő. A sok tojás miatt egy kicsit lusta a tészta.

Ha megkelt, átgyúrom, 8 gombócra osztom, majd lisztezett kézzel zsemléket formázok belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatom, és a tetejüket megkenem tojássárgájával egy ecset segítségével.

Ismét kelesztés jön, ez sem lesz rövid, jó háromnegyed óra volt, amíg legalább a másfélszeresükre nőttek. (én ennél többet nem vártam) Sütés előtt ismét lekentem őket tojássárgájával.

Előmelegített sütőben (gázsütő) 220°C fokon sültek 15 percig szép pirosra.

Rácsra szedve hűtöttem ki.

Akkor különösen finom, ha a zsemléket félbevágva vagy felszeletelve megpirítjuk fogyasztás előtt, és még langyosan kenjük meg vajjal vagy kacsamájkrémmel.

Update: Mostanra már kivégeztük a teljes mennyiséget, az utolja vajjal és hecsedlilekvárral fogyott el, desszertnek, és hát eszméletlenül finom, nagyon ízlik, és egyáltalán nem bántam meg, hogy leírtam az ezeregyedik édes kelt tésztás receptet is…

Címkék: ,