Ha minden igaz, hosszú ideig ez az utolsó dobozolandó élelmiszer Férjnek, azaz ezentúl lesz egy kis szünet az ügyeletek között.
Holnaptól hivatalosan is visszakapom a férjem, Ponty pedig az apját.
Viszont ma még idegenben kell ennie, így töltött zsemléket kapott. Kicsit sietősen készült, a töltögetés közben egyszerre etettem itthon a gyerkőcöt, meg az édesapját, mindezt fél óra leforgása alatt, mivel csak ennyi ideje volt Férjnek, mielőtt indult tovább. Ezért aztán nem került a tetejére tojás, nem lett olyan szép mázas-piros. Az apró szépséghibáért cserébe viszont nagyon finom lett. Nagyon-nagyon.
Az élesztőt a lisztekkel elmorzsolom, majd hozzáadom az olajat, sót, ecetet, vizet, és alaposan kidagasztom, amíg a tészta sima nem lesz, és el nem válik a kezemtől. Rugalmas, nem túl lágy tésztának kell lennie.
A tésztát cipóvá formázom, majd a kelesztőtálat nedves konyharuhával letakarva félreteszem 2-3 órára, amíg a tészta a duplájára kel.
A töltelékhez a szalonnát apró kockákra vágom, a sajtot fél centisre darabolom, és a káposztát késsel átvagdosom, hogy ne legyenek benne nagyobb szálak.
A szalonnát kis láng fölött pörcösre sütöm, majd hozzákeverem a felaprított savanyú káposztát. Ha kihűlt, hozzákeverem a sajtot is.
Közben a tésztát átgyúrom, hat gombócra osztom, majd a gombócokat egyenként lisztezett gyúródeszkán 2-3 mm vastag, 15 cm széles, hosszú téglalap alakú csíkokká nyújtom A tészta felületét lekenem vízzel (így jól összetapad a feltekerés után és nem nyílik szét), majd az egyik rövidebbik széle mentén elosztom a töltelék 1/6-át. Felhajtom a tészta rövid szélét a töltelékre, majd a hosszanti széleit is két oldalt kb 1 cm szélesen ráhajtom a töltelékre, és feltekerem, mint egy tekercset (mint a töltött káposztát, vagy a tavaszi tekercset szokás).
A kész tekercseket sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatom,az oldalukat és a tejüket pedig olajjal/zsírral lekenem, hogy ne ragadjanak össze sülés közben.
A tetejét kevés vízzel elhabart tojássárgájával akartam lekenni, de ez elmaradt.
15 percig pihentettem meleg helyen, vagy amíg legalább a másfélszeresükre nem nőnek, mielőtt a sütőbe kerültek.
220°C fokon (gázsütőben) 25 perc alatt sültek pirosra.
Normál esetben rácsra szedegetve hűtöm ki az összeset, most viszont két darab kivételével azonnal papírzacskóba kerültek.
Hasonló receptek:
Szabad engem ilyen finomsággal provokálni éjnek idején?? :)) Éhes lettem!
Off: bocs, hogy ritkábban jövök, de nagyon sok a munkám mostanában:(((( Azért igyekszem!!
Off: visszaolvastalak nagyon-nagyon sokáig és iszonyat éhes lettem:))Annyi finomat főztél, hihetetlen vagy, ahogy a pici fiad mellett is kifogyhatatlan az energiád!!
Hogy én mennyi mazsolás túrókrémet ettem….Legyártom én is, köszi!!
A “7 dolog rólad”, ezt is öröm volt olvasni!! Külön köszönet érte!!!!
Ez szuper! Csak el ne felejtsem, hogy ilyet akarok csinálni, amikor a férjem megy majd sielni.
Hogy ezek milyen gyönyörűek! Ki kell próbálnom, feltétlen. Szerinted rozs helyett graham liszttel is el lehet készíteni?
Trinity! Sejtettem, hogy mostanában eléggé el lehetsz havazva…
De a blog megvár, ezt akármikor lehet olvasgatni, akár egyszerre tíz bejegyzést is! :)
Örülök, hogy meg vagy elégedve a “munkásságommal”! :)
Ági! Kicsi Post it cetlik a hűtőre ragasztva! Nálam teli van velük az egész lakás… :)
Ms. Poppy! Működik Graham liszttel is, én úgy saccolom, hogy ilyen arányok, ennyi víz ahhoz is jó lesz. Igazából még hamarabb is fog megkelni, mert az nem olyan “lusta”, mint a rozs.
Azért csináltam rozzsal, mert ennek az íze jól passzol a savanyú káposztához, meg a füstölt cuccokhoz, de a tészta természetesen Grahamból, vagy tisztán fehér lisztből is jó hozzá.
Ez nagyon tetszik! Kifogom próbálni mindenképp! Köszi:)
Ízlésszindróma, szívesen! Örülök, hogy tetszik! :)
Egész nap nem ment ki a fejemből-a héten megsütöm!! Férjemnek megígértem:)))
Trinity, örülök, hogy ilyen mély nyomokat hagyott bennetek a recept! :)
2010. január 30., szombat