ChefViki karácsonyi VKF! kiírására a második felvonás: a likőrök!
Hálás téma, minimális munkával (na és persze némi alkohollal) a maximális hatás elérése garantált. Szinte hihetetlen, hogy milyen lelkesedést tud kiváltani családunk tagjaiból némi csokoládés kortyolgatni való! (na és persze az alkohol…)
Szintén jó egy héttel előre elkészíthető, csak ezután hűtőben kell tárolni.
Kétféle változatban készült, egy klasszikus narancsosban és egy majdnem klasszikus málnásban, némi rózsaborssal fűszerezve.
Tegnap megvolt a tesztelés, a siker általános, gyakorlatilag csak a fotómodell élte túl.
A képen a málnás látható (csak ez maradt) és jelen esetben nem mellékelek képet mindkét változatról, mert tökéletesen egyformán néznek ki.
A málnát, miután kiolvadt, szitán/szűrőn áttöröm. A kapott levet és pürét egy kis lábosban csomómentesre keverem a kakaóval, a cukorral, a tejszínnel és a mozsárban kevés cukorral porrá őrölt rózsaborssal, majd felforralom és hozzáadom az apró darabokra tördelt csokit. Tovább melegíteni nem kell, mert a forró tejszínes masszában a csoki szépen felolvad.
Miután a csoki felolvadt, hozzáöntöm a rumot, elkeverem, majd üvegbe töltöm.
Miután kihűlt, hűtőben tárolom.
A narancslevet, a narancsok reszelt héját, a tejszínt, a cukrot és a kakaót egyneműre keverem habverővel, majd felforralom.
Lehúzom a tűzről, hozzáadom az apróra tördelt csokit, addig keverem, amíg a csoki felolvad benne.
Hozzáadom a rumot, majd üvegekbe szűröm. A szűrés nem szükséges, de én nem akartam, hogy a narancshéj darabkái benne maradjanak.
Miután kihűlt, hűtőben tárolom.
Hasonló receptek:
Igazán kedvemre való kontyalávaló!
Ági, örülök, hogy tetszik!
Finomak is voltak, így múlt időben, mert tegnap a család eltesztelgette mind a két üvegnyit! :)
Ó, ez nagyon fincsi lehet!!! Szerintem ezt én el is mentem, még elkészül karácsonyig-köszönöm!!!
Trinity! Örülök, hogy tetszik, ebből jó ajándék lesz! :)
Kb 10 perc munkát igényel, és ebben benne van az üvegek dekorálása is aranyszínű markerrel is! :)
Jelentés Debrecenből: 1 nagy probléma van az ominózus likőrökkel, elfogytak. :(
U.I.: a recept valószínűleg terjedni fog a szomszédság körében :D
:))))
Tehát készíthetem az újabb adago(ka)t?
khm… nos azt hiszem igen.
[...] la bufera e quindici gradi sotto zero. Liquore al cioccolato e arancia (in base all’idea di Flat-Cat) [...]
recept szerint, de dupla adaggal csináltam meg a narancsos verziót. Nagyon finom lett,de a hűtőben eléggé megdermedt, képződött a tetején egy egybefüggő csokiréteg kb. Összekeverve inkább sűrűn folyó csokikrémre hasonlít. Az íze nagyon jó. Ötlet, hogy mit csináljak vele? vagy esetleg a következő adagban mit másképp? Köszi
A csoki minőségén és a tejszínen sok múlik. Sok étcsoki alig szilárdul vissza felolvasztás után, és a habtejszínek sem egyforma sűrűségűek. Aztán nem szabad nagyon beforralni a tejszínt, mert akkor sűrű lesz. Nekem ez lidl-s poharas tejszínnel és aldis moser roth étcsokival folyós maradt.
Végső esetben csökkentett zsírtartalmú tejszínt vagy részben tejet javasolnék a tejszín egy része helyett az elkészítésnél…
2009. november 29., vasárnap