Gesztenyés gnocchi sütőtökkrémmel
Ígérem, a héten már nem lesz több sütőtökös recept.
Csak ma még egy. (sütőtök sárgán vigyorgó szmájli)
Mindegy, ez van. Ma ez volt az ebédünk Ponttyal. A ház ura (nem, nem Ponty) meg majd ezt fogja vacsorázni is. Mert finom.
A gnocchi Rossamelától származik, a recepten csak azért változtattam, hogy egy 10 hónapos is ehessen belőle, azaz el kellett hagynom a tojást. Tettem bele helyette krumplit, mit mondjak, így is finom.
A tésztához való sütőtökös szósz ötlete pedig Huppancs konyhájából származik. Itt is van egy kis csalás, a szósz jelentős része csak Ponty adagjának elkülönítése után lett “felnőttesítve”, azaz a vaj, sonka csak ezután került bele. Ezt a macerát meg lehet úszni, ha nem kell otthon etetni egy csecsemőkorú sütőtökmániást.
A sonka csak az én telhetetlenségem miatt került bele, de Ponty adagját is megkóstoltam, finom ez anélkül is, szóval a sonka nélkül ez kiváló húsmentes fogás lehet.
2 szűken számított adag
25 dkg natúr gesztenyepüré (mirelit vagy sült/főtt gesztenye áttörve), 12,5 dkg héjában főtt krumpli meghámozva (nálam pont ennyi volt egy közepes méretű darab súlya), 5 dkg finomliszt, 1 kk só
15 dkg sütőtök, 5 levél zsálya, 3 dkg lilahagyma, 1 ek olívaolaj, 2+2 dkg vaj, 4 szelet prosciutto crudo
A krumplit megfőzöm, ha puha, leöntöm róla a vizet és egy száraz edényben hűtöm ki. Meghámozom, majd villával vagy krumplinyomóval áttöröm, ne maradjon darabos.
Hozzáadom a gesztenyemasszát, a lisztet, sót, villával összedolgozom, majd félreteszem kicsit pihenni. Nekem ehhez 5 dkg liszt kellett, de ettől ez lehet több és kevesebb is, ezért a lisztet csak apránként adagoljuk hozzá. A tésztának egyébként puhának , de jól összeállónak, jól gyúrhatónak kell lennie.
20 perc pihentetés után lisztezett gyúródeszkán jó ujjnyi hurkákat sodrok belőle, ezeket 2 cm darabokra vágom. Itt megpróbálkoztam a villa hátán hengergetős-recézős mutatvánnyal, de az engem oly mértékben lelassított, hogy rövid idő után feladtam. Viszont ha a nudli kinézettel megelégszünk, akkor szerintem ez a rész is gyorsan megy.
A sütőtököt megtisztítom, fél centis kockákra vágom. A lilahagymát apróra kockázom, a zsálya levelét vékony csíkokra vágom. Az olívaolajon a hagymát a sütőtökkel és zsályával együtt átpirítom, a tök kapjon egy kis színt, de ne égjen meg. Felöntöm 2 dl vízzel és puhára főzöm. Ha ez kész, botmixerrel pürésítem, majd (miután a bébiételt kivettem belőle), hozzádobok egy darabka vajat.
A sonkát felcsíkozom és a maradék vajon ropogósra sütöm.
A gnocchikat sós, forró vízben kifőzöm (akkor jó, ha felúszik a víz tetejére), kihalászom, a vajas sonkával összeforgatom.
Tányérra szedem, majd sütőtökös krémet szedek a tetejére.
Nekem erről a sajt nem hiányzott, de lehet rá reszelni egy kis pecorinot is, annak, aki szeret i(pl Férj).
Egyébként desszertnek is remekül el tudnám képzelni ezt a gnocchit a sütőtökös birslekvárral jól megpúpozva, esetleg egy kis pirított, darált dióval megszórva. De majd legközelebb.
Kapcsolódó bejegyzések:
6 hozzászólás a bejegyzéshez: Gesztenyés gnocchi sütőtökkrémmel
Micsoda jó ötlet!! Nem csodálom, hogy Ponty úr oda van a sütőtökért!!
Annak idején az én lánykám kedvence is a sütőtökpüré volt….
A felturbózott változat is megér egy misét…
Trinity! Ez a gnocchi tényleg isteni finom! Érdemes kipróbálni! Sósan és édesen is. És nem is olyan pancsos! (vagy csak már megedződtem az utóbbi időben… :) )
A címet olvasva azt gondoltam, hogy gesztenyelisztet használtál a gnocchihoz. Nagyon tetszik az ötlet, hogy a gesztenyamasszából gnocchi született – én is jól el tudnám képzelni desszertként ;)
Beatbull, köszi! :)
Nagyon finom, nekem kevésbé tűnik macerásnak, mint a hagyományos, csak krumplis változat, ráadásul a gyerek imádta, úgyhogy ilyet még gyakran fogok készíteni mostanában! :)
De legközelebb desszertnek, birslekvárral… :)
Szerintem sem pancsos, kifejezetten kellemes tészta, könnyű dolgozni vele. (Bevallom, a villás recézgetést én sem csináltam végig.)
A sütőtök-krém igazán jó és időszerű ötlet, fel is használom ma egy szélesmetélthez.
Rossamela! Örülök, hogy tetszik a krém! Szerintem szélesmetélttel is finom lesz, nálam is felkerült a listára a kedvenc tésztaszószok közé!
A gnocchi meg tényleg isteni, gyakran fog készülni nálam, ez már biztos! Aztán hátha a formázásba is belejövök idővel… :)
Szólj hozzá
Legfrissebb cikkek
Címkék
Archívum
- 2010. március (19)
- 2010. február (26)
- 2010. január (45)
- 2009. december (16)
- 2009. november (30)
- 2009. október (29)
- 2009. szeptember (36)
- 2009. augusztus (27)
- 2009. július (39)
- 2009. június (26)
- 2009. május (20)
- 2009. április (34)
- 2009. március (14)
- 2009. február (14)
- 2009. január (4)
- 2008. december (14)
- 2008. november (20)
- 2008. október (2)
Kategóriák
Blogajánló
- Ági főz
- Angela's taste
- Candy's
- Chili&Vanilia
- Csak a Puffin…
- Dalla cucina, per te
- Grenadine
- Ízbolygó
- kísérleti konyha
- Lorien
- lúdanyó
- Macikonyha
- Mixed pickles
- Olajzöld levelek kéken
- Orient express
- Pákosztos Macska konyhai kalandjai
- Pasta e basta!
- Piazza-Piazza
- Rossa mela
- Sajtkukac
- tejbegríz
- Terülj, terülj asztalkám
- vegasztrománia
- Vesta
2009. november 20., péntek