Pumpkin spice latte (ha valakit a kevésbé jól hangzó sütőtökös tejeskávé elnevezés elriasztana)

2009. november 18, szerda | italok

P4250010

Csak sütőtök fanatikusoknak, de azoknak kötelező!

Hogy jól induljon a nap. A jó indítás része persze az is, hogy kisdedünk a hajnali kelés helyett fél tízig szundikáljon, lehetőséget teremtve ezzel napok óta először egy nyugodt, nem állva elfogyasztott reggelihez, melynek a végén, méltó befejezésként szerepelt ez a kávés különlegesség. Azt nem írom, hogy kávé, mert itt az itt szinte csak ízesítésre szolgált.

A főszereplő benne egyértelműen a sütőtök, mézeskalács fűszerekkel, tejhabbal. De nem bánom, lehet tejszínhabbal is készíteni.

A receptet itt találtam hozzá.

  • 1 adag
  • 2 púpos ek sült sütőtök püré
  • 2 dl tej (lehetőleg zsíros)
  • 1 tk méz/nádcukor (vagy ízlés szerint)
  • 1-1 késhegynyi őrölt fahéj és őrölt kardamom,
  • 1 szem szegfűszeg,
  • kevés szerecsendió reszelve
  • 1 erős presszókávé (ristretto, ha lehet)
  • tejhab/tejszínhab és fahéj a szervírozáshoz

A sütőtökpürét a fűszerekkel és a tejjel felforralom, kicsit állni hagyom. A szegfűszeget kihalászom belőle, hozzáadom a mézet/cukrot, majd turmixgéppel addig mixelem, amíg egynemű és habos nem lesz.

Lefőzöm a kávét.

Egy csinos csészébe öntöm a sütőtökös tejet, egy kanál hátára csorgatva a pohár oldala mentén öntöm bele a kávét (ha nem üveg a pohár, akkor ez a rész lényegtelen), így szép réteges lesz. Ez szerencsére a képen már nem látszik, mert túl sokat lötyögtettem a poharat.

A tetejére tejhabot vagy tejszínhabot kanalazok, fahéjjal megszórom és kész.

Szerintem mézzel és tejhabbal a legfinomabb.

Kapcsolódó bejegyzések:

  1. Sütőtökös palacsinta krémsajtos és joghurtos öntettel
  2. Sütőtökös, kéksajtos rizottó
  3. Pangasius filé zöldségágyon parmezános morzsával, sütőtökös burgonyapürével

Címkék: , ,

11 hozzászólás a bejegyzéshez: Pumpkin spice latte (ha valakit a kevésbé jól hangzó sütőtökös tejeskávé elnevezés elriasztana)

Felhőlány
2009. november 18., szerda

Húúúú…. már lassan besárgulok az elfogyasztott sütőtök mennyiségétől… de ez (is) nagyon jól hangzik… Ez lesz a szombat reggeli kényeztetés… mert megérdemlem… :)
Off: igyekszem majd a retro vanalon is teljesíteni, de csak a hétvégéken jut idő konyhai ténykedésekre. :(

killervidra
2009. november 18., szerda

Mi már besárgultunk, de hát mindent a gyerkőcért… :)
A retro cuccokkal ráérsz, ez nem határidős, hanem egy folyamatosan bővülő recepttár, szóval jöhet a recept bele holnap és egy év múlva is. :) (és természetesen lehet több recept is egy témához, pl házi kapucíner szelet ;) )
De addig is szerintem van valami a blogomon, ami el fogja nyerni a tetszésedet! :D

Ági, aki főz
2009. november 18., szerda

Na végre! Valami olyan, amitől nem jön meg az étványam. Bocs, de mindig nyálcsorgatni járok ide, végre nem rohanok a konyhába, mert valahogy ez a kombináció nem tetszik, akármennyire is imádom a kettőt külön-külön.

Felhőlány
2009. november 18., szerda

Köszönöm, vettem egyet a kávé mellé… ;)

killervidra
2009. november 18., szerda

Ági! Pedig nagyon finom volt! Lehet, ki kellene próbálnod! ;)
Felhőlány! :))))

rossamela
2009. november 18., szerda

Ez nagyon tetszik és éppen jókor!
Holnapi születésnapi reggelire klassz lesz, kávé nélkül is (mer’ az uram azt nem issza).

killervidra
2009. november 18., szerda

Rossamela! Örülök, hogy tetszik! A sütőtökös-tejes része önmagában is nagyon finom volt, majdnem nálam sem került bele a kávé, mert annyira sokat kóstolgattam… :)
Remélem, ízleni fog! A szülinaposnak meg gratulálok! :)

Beatbull
2009. november 19., csütörtök

Nagyon izgalmasan hangzik! Szeretem a sütőtököt és szívesen kortyolgatok chai lattet is – legközelebb, ha sütőtököt készítek, a maradékból kipróbálom! ;)

killervidra
2009. november 19., csütörtök

Beatbull, örülök, hogy tetszik! Remélem, ízleni is fog! :)
Egyébként pont arra gondoltam én is tegnap, hogy ez teával és a chai latte fűszereivel is milyen isteni lehet! ;)

rossamela
2009. november 19., csütörtök

Ízlett, ízlett, szülinapos le volt nyűgözve. Vidám színe van és nagyon finom! Nem utoljára csináltam.

killervidra
2009. november 19., csütörtök

Rossamela! Nagyon örülök! :)))

Szólj hozzá