Céklás, diós kenyér

2009. szeptember 11, péntek | kelt tészta

P2160021

A cél ismét egy színes kenyér előállítása -lett volna. A szokatlan szín és ízhatás helyett azonban egy meglehetősen konvencionális színű és meglepően finom kenyér született.

Bár a szín tekintetében a kezdet biztató volt, a végeredményben inkább csak sejteni lehet a főtt cékla barnásvörös színét. Az íze pedig egyáltalán nem erőteljesen céklás, hanem a dió, a dióolaj és a cékla hármasának finom harmóniája érződik csak benne. (elnézést a fellengzősnek ható tirádákért, de én, ha el vagyok ragadtatva, ilyeneket szoktam összevissza beszélni. Márpedig most el vagyok ragadtatva.)

A cékla esküdt ellensége, Férj azt nyilatkozta róla, hogy ez az eddigi legjobb kenyér amit sütöttem. És amit valaha evett. (önelégülten vigyorgó szmájli)

1 kis cipó

250 gr rétesliszt, 1 dl víz, 50 gr nyers cékla, 15 gr hidegen sajtolt dióolaj, 35 gr dió, 2 tk almaecet, szűk 1 ek koriander, 1 ek méz, 1 tk só, 5 gr élesztő

A céklát a vízzel és az ecettel leturmixolom/botmixerrel pürésítem. (az ecet eredetileg azért került bele, mert ettől vártam, hogy megőrzi majd a cékla a színét a sülés során. Ez nem jött be. Viszont annyira finom lett a kenyér, hogy nem mertem kihagyni belőle. Igen, a képen látható példány már a második. Az elsőt percek alatt megettük…)

A lisztet az élesztővel elmorzsolom, majd a dió és koriander kivételével a hozzávalókból ( a céklás turmix is az) közepesen kemény, rugalmas tésztát gyúrok. Addig dagasztom, amíg a tészta elválik a kezemtől. Ezt követően cipóvá formázom, kevés dióolajjal lekenem a tetejét és nedves konyharuhával letakarva a duplájára kelesztem.

A koriandert megpirítom, mozsárban porrá őrlöm. A diót enyhén megpirítom, a héját ledörzsölöm, majd apró darabokra tördelem.

A tésztához, ha a duplájára megkelt, hozzágyúrom a diót, koriandert, majd lisztezett gyúródeszkán cipóvá formázom, egy nagyobb darab sütőpapírra teszem, éles késsel haránt irányban mélyen bevagdosom.

Ekkor még így nézett ki.

P2160001

A sütőt egy fedeles, vastag falú sütőtállal 260°C fokra melegítem elő. Miután a cipó a kétszeresére kelt, a sütőpapírral együtt a sütőtálba emelem, fedő alatt sül 15 percet, majd fedél nélkül, 220°C fokon még 20 percet. Rácsra emelve hűtöm ki.

P2160104

Hasonló receptek:

  1. Kenyér zabpehellyel, aszalt gyümölcsökkel, őrölt mogyoróval és mandulával- röviden: a müzli kenyér Esküszöm, ez az utolsó kenyér, amit a hétvégén sütöttem! Ezután tartok egy kis szünetet kenyér témakörben. Had ülepedjen… Szóval az inspirációt Beatbull aszalt sárgabarackos kenyere szolgáltatta. Meg Férj szintén szezonálisan...
  2. Céklás, almás muffin karácsonyi hangulatban Vendégségbe menni pedig nem illik üres kézzel. Hogy mivel érdemelték ki az öcsémék, hogy éppen tomboló céklás süti mániám produktumait kapják? Semmivel… Rossz helyen voltak (lesznek), rossz időben. De a...
  3. Kecskesajtos diós sült céklakrém Variációk egy témára. A sült cékla talán még egy kicsit a telet idézi, de ez a friss ízű krém már egyáltalán nem. Az alap, a kecskesajt-dió-sült cékla, egy kevés joghurttal...

Címkék: , , ,

13 hozzászólás a bejegyzéshez: Céklás, diós kenyér

Beatbull
2009. szeptember 11., péntek

Izgalmas kenyér! Hihetetlen, hogy ennyire piros tésztából ennyire fehér kenyér lett! Mitől fehéredett ki sütés közben? Még a pólómból sem jött ki a céklafolt… (igaz lehet azonnal ki kellett volna mosnom és nem 4 napig hagyni beleszáradni ;) ) Talán legközelebb az 1dl vizet céklalére lehetne cserélni.

chriesi
2009. szeptember 11., péntek

Nagyon jól hangzik!

lúdanyó
2009. szeptember 11., péntek

Elképesztő szine van a nyers kenyérnek :) Sajnos a cékla, ha megfő-sül, nagyon kivilágosodik, pedig milyen szép lenne egy ennyire rózsaszinű kenyér! Nagyon finom lehet, ki fogom próbálni, csak nálunk a koriandert nem szereti mindenki, azt ki fogom belőle hagyni.

killervidra
2009. szeptember 11., péntek

Beatbull, Chriesi, Lúdanyó, köszi! :)
A cékla leve megfőzve/sütve vörösesbarna, szóval majdnem úgy nézett ki a kenyér, mintha komlóval lett volna színezve (jó, annál picit narancsosabb lett), de azért elég szokványos maradt a színe. Úgy nézett ki, mint egy félbarna kenyér…
A céklalére én is gondoltam, lehet, azzal még megpróbálom, de akkor sem marad rózsaszínű a kenyér, csak sötétebb, bordós. (mondjuk az is szép szín) Úgy látszik, a hőkezelés hatását egy kis ecettel nem fogom tudni kiiktatni. Viszont a céklás íz így tovább fokozható! (szegény Férj… :) )
Azért a cékla -akár a nyers, akár főtt- foltja elég makacs, frissen is nehéz kimosni, nemhogy négy nap után… Mindenesetre szép feladat. :)
A koriander nem feltétlenül szükséges bele, elsőre én is kihagytam. De azért nem is rontott rajta! ;)

trinity
2009. szeptember 11., péntek

Tényleg eszméletlen a nyers kenyér színe!!! Azt láttam, a tésztákat céklaporral festik-kérdés, lehet-e ilyesmihez hozzájutni itthon. Attól pink lenne a kenyér-de nem biztos, hogy ilyen finom! A dióolaj és a diós kenyér általam is ismert és nagyon finom!!!

killervidra
2009. szeptember 11., péntek

Köszi, Trinity, tényleg finom -mint a diós kenyerek általában! :)
Igen, a por lehetne egy jó megoldás, attól még kerülhetne bele cékla is. De nem tudom beszerezni. Egyelőre. Az azért érdekelne, hogy a por hogyan tartja meg a színét sülés közben, hátha úgy házilag is kivitelezhető lenne.

nokedli
2009. szeptember 12., szombat

ez a pink-színü sütés-elötti kenyér eszméletlen! én még akkor is ki fogom próbálni, ha a színe sütés közben odalesz. nálunk alapból a diós kenyerek fogynak egyébként is a legjobban.

killervidra
2009. szeptember 13., vasárnap

Köszi, Nokedli! :)
Már én sem a színe miatt sütöm… Nagyon finom, érdemes kipróbálni! :)

Sajtkukac
2009. szeptember 14., hétfő

Céklaport az Ázsia boltban lehet kapni a Nagycsarnokban.
Ez a kombináció tényleg isteni, én is sütöttem egy hasonlót!
N

[...] ideje már ott lapult a könyvjelzőim között ez a recept, de a végső lökést FlatCat posztja adta. Éppen akadt itthon cékla – már ment is a sütőbe – törtem a diót, és az [...]

killervidra
2009. szeptember 14., hétfő

Az sajnos 300 km-re van tőlünk. Nagyon ritkán járunk Pesten, akkor is csak a Culinarisba jutok el legfeljebb. Pedig már egész listám van az Ázsiában beszerezhető dolgokról. Azért most ezt is megjegyzem, hátha…
Közben megnéztem a Te változatod is, nagyon jó lehetett rozzsal, legközelebb én is kipróbálom így! :)

Ági, aki főz
2009. szeptember 15., kedd

Ez egészen varázslatos! Imádom a színét, el tudom képzelni az illatát, azt hiszem hamarosan nálam is jön valami ilyesmi.

killervidra
2009. szeptember 15., kedd

Köszi! :)
Tényleg elképesztően finom, én nem is gondoltam volna. Mindenképpen érdemes kipróbálni a céklás kenyeret!

Szólj hozzá