2009. augusztus 17-i archívum

Karamell fagylalt földimogyorós grillázzsal

2009. augusztus 17., hétfő | desszert | 2 hozzászólás

p1220029

Ez lett volna a csokipuding mellé.

Aztán a család kegyelemért esdekelt a pörkölt után, és a heveny hasnyálmirigy-gyulladás elkerülésének érdekében “csak” ez a fagyi lett a desszert.

Sajtkukacék receptje, átszabva.

700 ml massza

150 gr cukor, 500 ml tej, 200 ml tejszín, 5 tojás sárgája, 1 csapott tk só

A grillázshoz:

100 gr cukor, 2 dl natúr földimogyoró, 1 kk só

A 150 gr cukorból kevés vízzel karamellt készítek. Az eredeti receptben több cukor szerepel, az abból készült karamell sötétebbre színezi a fagyit, annak igazi karamell színe van, de az nekünk túl édes. Továbbá én a borostyánsárga karamellt szeretem, ami ennél sötétebb, az nekem keserű. De aki szereti sötétebben, annak a fagyija is szebb színű lesz.

Ha kész a karamell, felöntöm a tej felével, hozzáadom a sót, addig kevergetem, amíg a karamell feloldódik. A tej másik felét a tojások sárgájával simára keverem, és a karamellás tejhez öntöm. Kis láng fölött, habverővel folyamatosan kevergetve besűrítem. Megy hozzá a tejszín is. Ha kicsit kihűlt, megy a hűtőbe.

A földimogyorót száraz serpenyőben, kis lángon megpirítom. Ha eleve sózott, pirított földimogyorót használunk, akkor ezt a lépést+sózást itt megspóroljuk.

A 100 gr cukorból és a sóból karamellt készítek, ha megvan, megy hozzá a mogyoró. Szilikonos sütőlapra öntöm. Ha kihűlt, nagyobb darabokra tördelem, és késes robotgépben durvára darálom.

A fagyigépbe öntöm a masszát, és ha kifagyott, hozzákeverem a ledarált grillázs felét. A maradék grillázzsal megszórom a fagyit a tálalásnál.

Címkék: , , ,

Vörösboros marhapörkölt, juhtúrós- gnocchival?

2009. augusztus 17., hétfő | köret, marha, tészta | 7 hozzászólás

p1220016

Pörköltöt főzni mindenki tud.

Gondolhatnánk, de ez nem igaz. Sokfélét, sokfelé kóstoltam már, és nagyon sokszor, de a legtöbbször ennél tovább nem is jutottam, mert nem volt érdemes. Az etalon nálunk az, már írnom sem kell, amit Apu készít. Ezen kívül én mást nem is nagyon eszek meg ezen a műfajon belül.

Az alapok most is tőle származnak, meg persze a régi szakácskönyveimből. Én a kétféle módszer házasságában hiszek. A jó pörköltöt pedig én onnan ismerem meg, hogy Apu kétszer szed belőle. És ez ilyen volt.

A köretről röviden: állagra a gnocchihoz hasonló, de annál kicsit könnyebb, levegősebb. Azért ez készült juhtúrós galuska helyett (amit Férj eredetileg rendelt hozzá), mert ez jól/jobban fagyasztható. Ez volt a fő szempont, mivel előző este készítettem el a fogásokat, és a nagy napon nem szerettem volna néhány percnél többet tölteni a konyhában a keresztelő után. Azért  egy adagot megkóstoltunk frissen is, csak egy kis vajjal, és az úgy valóban finomabb, de ez a fagyasztás után is még igen nagy sikereket ért el kis családom körében.

Hogy elkövetem e legközelebb is? A pörköltet egészen biztosan, bármikor (bár azért ez sem két perc alatt készült el, de legalább nem kellett mellette állni). A gnocchit- csak ünnepnapokon. Legyen annyi elég, hogy éjfélkor még mindig a konyhában álltam, tésztakukacokat hengergetve… Megérte, igen, de most jó ideig nem vágyom a gyúródeszka környékére sem. Persze, ha valaki megcsinálná helyettem…

Egyébként a tészta önállóan, főételként is megállja a helyét kis vajjal, borssal, reszelt juhsajttal

  • 6 főre
  • 1,2 kg marha lábszár,
  • 40 dkg hagyma,
  • 8 dkg zsír,
  • 1 babérlevél,
  • 2,5 dl száraz vörösbor,
  • 1 púpos ek fűszerpaprika,
  • alaplé (marha, ha van)
  • gnocchi:
  • 40 dkg héjában megfőzött, hámozott krumpli,
  • 25 dkg juhtúró, finomliszt (kb 20 dkg),
  • 1 kis tojás,

Kezdem azzal, hogy a zsír házi, a fűszerpaprika szintén. A hús meg a bor pedig nagyon jó minőségű. Így mondjuk könnyű főzni. Enélkül meg nehéz. Úgy is szoktam kísérletezni, de nem szívesen.

A pörkölt:

A húsról a nagyobb (de csak az igen nagy, vaskos) inakat, lemezes hártyákat levágtam (ez a rész ízlés dolga, aki szereti, hagyja benne), a maradékot 3 cm kockákra vágtam. A hagymát apró kockákra vagdostam.

Egy szélesebb lábosban a zsíron üvegesre sütöttem a hagymát. Rádobtam a húst, addig sütöttem, amíg megpirult, színt kapott, majd ment hozzá a fűszerpaprika fele, a babérlevél és a bor. (a paprikával már ne süssük, ne pirítsuk, sőt, ha lehet, húzzuk le a tűzről amíg hozzákeverjük, meg ne égjen)

Fedő alatt pároltam puhára igen kis lángon és amikor már elfőtte az összes levét, kevés vízzel, vagy még jobb, ha húslével egészítettem ki a szaftot (semmiképpen sem túl sokkal, összesen kb 1-2 dl ha kell még hozzá. Ezt sem egyszerre kell hozzáadni, csak apránként, mindig egy keveset, hogy le ne égjen a hús. A főzés végére ne maradjon már alatta lé, csak kevés, sűrű szaft).

Innen addig fő, amíg a húst villával könnyedén el tudjuk vágni, és sűrű szaft képződik a hús köré. Ez néhány óra, a marha életkorától függően. Ez most három óra volt, igen kis lángon, fedő alatt. Sózni csak a főzés utolsó harmadában kell, különben a hús összepöndörödik és nehezebben is puhul(legalábbis így mondják a nálam öregebbek), ekkor megy hozzá a maradék fűszerpaprika, és ekkor halászom ki belőle a babérlevelet is.

Nem túl bonyolult recept, csak rá kell szánni az időt és az alapanyagokon sem szabad spórolni.

A gnocchi/ nudli:

A héjában megfőzött, kihűtött, meghámozott krumplit egy nagy fém szitán áttöröm. Ennek (vagy a lelkesedésnek) a hiányában jó a krumplinyomó is, de akkor biztosan darabos marad a massza. Ezt is lehet hívni rusztikusnak, de jelen esetben ez a minőség rovására megy. Mondtam, hogy nem egyszerű.

A masszához keverem a tojást, juhtúrót, egy púpos tk sót, és annyi lisztet, amivel lágy, de gyúrható, nem tapadós tésztát kapok. Nekem ez most 20 dkg volt pontosan, de ez nagyban függ a krumplitól is.

Ez a tészta egyébként lágyabb lett, mint a gnocchié kellene legyen.

Rövid (fél óra) pihentetés után lisztezett gyúródeszkán vékony rudakat sodortam a tésztából, kb 2 cm darabokra vagdostam, és kicsit kézzel még csinosabb formára hengergettem őket. (lehet, ezt nem kellett volna, és akkor gyorsabban végzek)

Bő, lobogó, sós vízben kifőztem, ez alig egy percig tartott a friss tésztánál. Szűrőlapáttal kihalásztam, majd kevés vajat dobtam rá.

Tejfölös uborkasalátával, természetesen.

Címkék: , ,

Olvasnivalók

2009. augusztus 17., hétfő | más | 6 hozzászólás

Kicsit sok a restanciám, nézzétek el nekem. Ma volt ugyanis Ponty Úr keresztelője.

Igen, leöntötték a hajszálakkal ezidáig csak gyéren borított buksiját némi szenteltvízzel, csatlakozott a nyájhoz és a keresztségeben a Tamás nevet kapta. Azt leszámítva, hogy némiképp meglepte őt a minden előzmény nélküli locsolás ténye, igazán hősiesen viselte az eseményeket. Sőt, igazából nagyon tetszett neki mind a templom, mind a tiszteletes, a tiszteletes bajsza, meg a nagy, fekete susogós ruhája is. A zsoltároktól meg aztán végképp odáig volt, ilyen sok ember még sosem énekelt neki egyszerre! Hatalmas esemény ez egy ilyen kicsi embernek! Egy szó, mint száz, jó volt, szép volt, megható volt.

De nem ez volt a feladat, ez most csak úgy kikívánkozott belőlem, játékon kívül.

Lúdanyó és Vesta tudakolta meg tőlem, mi is a 161. oldalon található 5. mondat abban a könyvben, amit épp olvasok. Lúdanyó kiegészítette a kérdést még azzal, hogy áruljam el a hozzám éppen legközelebb eső könyv hasonló paramétereit is.

Amit én most olvasok, az Férj két kedvenc könyve. Cserébe azért, mert ő ezt megelőzően olvasta el az én két kedvenc könyvemet. Persze, hazudnék, ha azt állítanám, hogy mindez kedvem ellenére való. Az első könyv Umberto Eco Baudolinoja.

“Ácsi, teveled külön van beszédem…Szóval, harminc év után tessék szépen megölelni egymást, és hálát adni Istennek, a mindenségeteket!”

A történelmi hűség és a fantazmagória keveredik ismét Eco regényében, ezúttal Rőtszakállú Frigyes korába és udvarába tekinthetünk be a csavaros eszű és  mindig tettre kész főhősünk, Baudolino jóvoltából, és annak  élvezetes tolmácsolásásban.

A másik Zsoldos Pétertől a Távoli tűz. Mivel ezt nemrég kezdtem olvasni, erről nem sokat tudok írni, a 161. oldal fejleményei számomra is ismeretlenek voltak ezidáig.

“”Numda intett neki, hogy rakja a földre, majd tekintetével követte a szolgát, míg el nem tűnt.”

És a hozzám legközelebb eső könyv pedig Philip K. Dick Valisa. Mivel most hozta vissza az öcsém, és én meg lusta voltam elpakolni, ezért itt hevert előttem az asztalon.

“Nem-mondta Fat, de nem részletezte.”

Horselover Fat lavírozása az őrület határán igazán szórakoztató olvasmány volt, a téma komolysága ellenére. Kicsit más, mint a többi Philip K. Dick könyv, talán ezért szeretem.

És a kérdést passzolnám tovább Áginak, Trinitynek, és Millienek!