Rozsos kenyér teljes kiőrlésű búzaliszttel

2009. augusztus 11, kedd | kelt tészta

p1170062

Az illusztris vendégre tekintettel készült ezúttal kenyér is (meg fura lett volna azért a májkrémet is keksszel enni).

Nem egy különleges recept, igazából az elmúlt hónapokban ezt sütöttem legtöbbet. Talán ezért nem is jutott eddig eszembe bejegyezni. Na de majd most!

300 gr teljes kiőrlésű búzaliszt, 100 gr rozsliszt, 40 gr napraforgó olaj (hidegen sajtolt), 3 dl víz, 2 ek cukor, 1 csapott ek só, 1-2 gr friss élesztő

(1 ek köménymag, egészben, pirítva, amit én most elhagytam a májkrém miatt, bár amúgy szoktam bele tenni, és az első kelesztés után gyúrom hozzá)

Az élesztőt a liszttel elmorzsolom, majd a többi hozzávalóval együtt alaposan kidolgozom. Rugalmas, közepesen lágy tésztát kell kapnunk. Cipóvá formázom, kevés olajjal megpaskolom a tetejét, és nedves konyharuhával letakart tálban félreteszem pihenni. Úgy 12 órára. Előző este szoktam dagasztani, és az sem baj, ha több időt pihen, mint 12 óra.

Másnap a sütőt a fedeles sütőtállal együtt 260°C fokra melegítem elő (ez a maximum, ha bent van a tál is).

A tésztát átgyúrom, megkísérelem egy cipóba hajtogatni, majd egy nagyobb darab sütőpapírra helyezem kissé amorf, de mindenképpen a sütőtál alakjára hajazó formában. A duplájára kelesztem.

Ezután a papírral együtt a sütőtálba emelem, fedővel max hőfokon 15 perc, majd fedél nélkül 180°C fokra állítva a hőfokot még 10 perc következik. Ha megkopogtatva dobozos a hangja, akkor kész. Ha nem, akkor még süssük.

Rácsra emelve hűtöm ki.

Gyengébb kenyérszeletelési készséggel megáldott családtagok kedvéért előre felszeletelem, és úgy teszem el kenyértartó zsákba.

Hasonló receptek:

  1. Rozmaringos kenyér mandulával, őszibarackkal, teljes kiőrlésű búzalisztből Konyhai malőrök pedig vannak. Méghozzá nálam elég gyakran. Mármint ha az is ide számít, amikor anélkül állok neki főzni, hogy ellenőrizném, megvan e minden szükséges alapanyag. Mert gyakran nincs. Olyan...
  2. Rozsos kenyér sörrel, hagymával, napraforgómaggal Hát a cím alapján ez a kenyér igencsak férfiasra sikeredett. Bár én nem vagyok férfi, de azért nekem is nagyon bejött. Most nem illik azt írni, hogy ez a legjobb...
  3. Kenyér zabpehellyel, aszalt gyümölcsökkel, őrölt mogyoróval és mandulával- röviden: a müzli kenyér Esküszöm, ez az utolsó kenyér, amit a hétvégén sütöttem! Ezután tartok egy kis szünetet kenyér témakörben. Had ülepedjen… Szóval az inspirációt Beatbull aszalt sárgabarackos kenyere szolgáltatta. Meg Férj szintén szezonálisan...

Címkék: ,

Még nem érkezett be hozzászólás.

Szólj hozzá