Ratatouille, vagy inkább csak egy padlizsános-cukkinis ragu

2009. július 5, vasárnap | hús nélkül

pc120011

A cím persze némiképp csalóka, hiszen pont azért született meg végül, sok kísérletezés után ez a recept, mert én a hagyományos változatát nem annyira szeretem. Nem tudom pontosan körülírni, hogy miért nem, zavar benne a sok paradicsom, meg az, hogy kicsit olyan, mint a mi lecsónk, de mégsem az. Mert akkor én már a lecsót jobban szeretem. Csípősen, szalonnával. De ez most persze nem ide tartozik.

Persze érdemes egy próbát tenni az eredeti recepttel, ha még nem tette meg valaki, mert ha objektíven nézem, akkor az nagyon finom.

És senkit ne tévesszen meg a képen látható patisszon, nálunk most nagyon nehezen úszhatja csak meg bármilyen étel, hogy abba ne töltsem.

4 adag

50 dkg padlizsán, 50 dkg cukkini, 25 dkg hámozott, kimagozott paradicsom hús centis kockákra vágva, 20 dkg fehérhagyma, 3-4 gerezd fokhagyma,1 dl száraz fehérbor

kakukkfű, rozmaring, bazsalikom, tárkony, oregánó, majoranna, zsálya ízlés szerint (én oregánóból, majorannából, zsályából 1-1 kk-nyit, a többiből 1-1 tk-nyit szoktam használni, ha szárított van csak itthon. Ha akad friss is, akkor abból 1 ek-nyi aprított levélke vált ki egy teáskanalat)

olívaolaj, só, bors

A cukkinit és patisszont én meghámozom, de ez felesleges. A belső, magvas részét kivágom, a többit centis kockákra vágom. Olívaolajon külön-külön megsütöm a zöldségeket, közepesen erős lángon, rázogatva, úgy, hogy pici színt kapjanak. Félreteszem.

A hagymát finomra aprítom, kevés olívaolajon üvegesre sütöm, majd megy hozzá a zúzott fokhagyma, és a paradicsom is.

A hámozás-magozás itt fontos, mert ha a magok maradnak, nagyon savanyú, és túlságosan egyöntetűen paradicsomos lesz az étel. De ha leforrázzuk, és egy-két perc után hideg vízbe tesszük kb 5 percre, akkor ez hamar megvan. Ilyenkor egy kis bemetszést kell csak ejteni a héjon, és utána már könnyen le lehet húzni.

Egy-két kavarás után felöntöm az egészet a borral, mennek hozzá a fűszerek is, majd a szaftot kb felére beforralom, és hozzáadom a sült padlizsánt és cukkinit is. Sózom, borsozom, és fedő alatt 5-10 percig csendesen főzöm még, hogy a zöldségek átvegyék a fűszeres paradicsomos ragu ízét, de még ne főjenek szét.

Másnap a legfinomabb, ropogós fehér kenyérrel.

De ha nem, akkor meg lehet vele tölteni egy megskalpolt, kibelezett (jujjj!!!) patisszont, kerülhet rá némi durvára vágott dió, kis kecskesajt, olívaolaj, és 220°C fokon 30-40 perc alatt meg lehet mindezt sütni is. De a fehér kenyér (frissen sült) marad.

pc100004

Hasonló receptek:

  1. Bárány T-bone steak, cukkinis-padlizsános raguval töltött gombafejek kecskesajttal, tejfölös-újburgonyás kenyér Amikor már nem egyértelmű, hogy ki kivel van. Vagyis hogy melyik a főétel, és melyik a körítés. Ugyanis most attól való félelmemben, hogy a szuper mini steakek mellett éhen halunk,...
  2. Cukkinis paradicsomos tészta citrommal, korianderrel A történet lényege ismét az, hogy fel kell használnom az ipari mennyiségű korianderzöldet, ami a kertben terem. Lehetőleg frissen, fagyasztani ezt pont nem szeretném, mert nekem az olyan kiábrándító, amikor...
  3. Két palacsinta, egy koktél és egy hurrá nyaralunk! Vagyis holnap utazunk Pestre, utána hétfőn a Balatonra. Bár a nyaralást valószínűleg inkább őszelésnek lehet majd csak nevezni a meteorológiai előrejelzések szerint (megint csak ne legyen igazuk), de akkor is,...

Címkék: , , , ,

Még nem érkezett be hozzászólás.

Szólj hozzá