
Férj ma még nem evett spárgát, úgyhogy ezen változtatnom kellett. Én meg így rájöttem, hogy egy nap kétszer is meg tudom enni, anélkül, hogy megunnám. Persze, azért mire elfogy mind a másfél kiló, szerintem lesz egy egészséges fenntartásom az irányába, de hát egy teljes évem lesz majd rá, hogy ezt leküzdjem. Szóval rizottó, még egyszer.
Most a mentás-citromos alap változatba került a körte, hogy ellensúlyozza a savanyúságot, és a spárga, az meg csak úgy. Nagyon finom lett ez is. Férj persze végig azt kotyogta közben, hogy minek fényképezem, amikor ez pont úgy néz ki, mint a múltkori (ez sajnos igaz), és hogy finom-finom, de miért kell a rizottónak folyósnak lennie, aztán végül elcsendesedett, és hát most sem láttam maradékot a tányérján.
2 főre
2 dl rizottó rizs, 300 gr zöldspárga (tisztítva), 300 gr vilmoskörte (2 db), 0,7 l csirke alaplé, 1 citrom leve (0,5 dl) és reszelt héja, 2 szál újhagyma, 2 kis gerezd fokhagyma, 5 dkg parmezán, 0,5 dl száraz fehérbor (rizling), 3 dkg vaj, kb 25 mentalevél (4 nagyobb ág)
A vajon megpirítom kicsit a rizst, majd a vékonyra karikázott hagymát és a kés hátával megtört fokhagymagerezdet is. A borral felöntöm, nagy lángon elforralom az alkoholt, és elkezdem apránként felöntögetni az alaplével, időnként megkeverve. Végül hozzáadom a hámozott, lereszelt körtét, a citrom reszelt héját és levét is.
A spárgát elpattintom, ha kell, levagdosom a hibás, fás részeket, és centis darabokra vágom. Ha úgy ítélem meg, hogy a rizs lassan megfő, 2-3 percre hozzákeverem a spárgát is, meg még egy kis alaplevet, hogy kellően krémes legyen az állaga. Ha elkészült, lehúzom a tűzről, majd a menta vékony csíkokra vágott leveleit a reszelt sajttal együtt belekeverem. Az én kis csenevész mentám halványzöld, aprócska levelei nem túl erős ízűek, szóval a mentalevelek adagolása történjen inkább ízlés szerint.
Kapcsolódó bejegyzések:
Ez a változat is tetszik. Spárgaszezonban legalább egyszer nálunk is van risotto:).
Kipróbálom, bár a spárgát és a körtét lehet, hogy külön megsütném, úgy markánsabb az íze.
Férjnek üzenem, mit szólna, ha egy külföldi megkérdezné, hogy miért kell a gulyáslevesbe paprika? :)))
Mamma! Nekem most pont egy enyhébb íz elérése volt a célom, picit tartottam tőle, hogy esetleg a spárga-körte-menta nem működik együtt (szerencsére nem így volt). De igazad van, lényegesen markánsabb ízeket is elbírt volna ez a rizottó! :)
Férj pedig olyan, hogy morog, kötözködik, és végül mégis mindig az ízlik neki a legjobban, amiről előzőleg kijelenti, hogy gyűűűlöli!
Mentségére szolgáljon persze, hogy a folyós rizottót ő eddig csak magyarországi olasz(osnak mondott), szerintem elég alacsony színvonalú éttermekben kóstolta. Az enyém ízlik neki… :D
2009. április 29., szerda