Áfonyás pite és véletlen mandulás keksz

2008. november 19, szerda | desszert

Az áfonyás pitével már régóta tartozom a férjemnek. A My blueberry nigths ugyanis annyi nyomot hagyott benne, hogy másnap elzarándokolt áfonyáért, és aztán hónapokig várta a sütit. Én gonosz módon nem sütöttem meg, az első adag gyümölcsből pohárkrémtől kezdve mindenféle más lett. Aztán tegnap megint hozott fél kiló áfonyát. Kicsit kísérleteztem, de csak azért, hogy meg ne unjuk véletlenül a pitét. Az alap persze most is ugyanaz. A karemellás mandula remekül bevált, más sütibe is érdemes kipróbálni (nem mintha pitén kívül sütnék mást is mostanában…)

A kaotikus főzésnek azért voltak hátrányai. Például mire összeállítottam a tésztát, kétszer annyi lett, mint amennyi belefér a piteformába. Így lett a maradék tésztából keksz. Ez eddig nem baj, mert hamar beleéltem magam abba, hogy ánizsos kekszet is fogok sütni, mert arra határozottan emlékeztem, hogy van itthon ánizs. Ezt közel 1 órányi keresgélés után sem találtam meg…Így maradt a mézeskalács fűszerkeverék, meg a mandula. Aztán nemcsak a tészta lett sok, de a mascarpones cucc is a tetejére, itt jöttem rá, hogy mégiscsak kapcsos tortaformában kellett volna sütnöm. Én persze nem adtam fel, beleöntöttem mindet, ezután pedig egyre csökkenő lelkesedéssel kitakarítottam a körben kifolyó, sütőre égett felesleget. Mondhatnám, hogy tanulságos volt, de sajnos tudom, hogy én ilyesmiből nem tanulok. Ráadásul elég finom lett minden ahhoz, hogy úgy gondoljam, a fejetlenség kifizetődő…

24 cm kapcsos tortaformához

tészta: 12 dkg rétesliszt, 5 dkg finomra darált karamellás mandula ( 3 dkg cukorból készítettem karamellt, belekevertem 7 dkg mandulát, üveg vágódeszkára szedtem, majd miután kihűlt, ledaráltam), 10 dkg vaj, 3 dkg cukor, 1 tojás sárgája, 1 mokkáskanál sütőpor- mivel én ebből dupla adagot készítettem, a másik feléből lett a keksz 1 tk mézeskalács fűszerkeverékkel (de még most is úgy gondolom, hogy ánizs jobb lett volna)

0,5 kg áfonya, 7 dkg cukor, 3-4 ek étkezési keményítő

30 dkg mascarpone, 3 tojás, 10 dkg cukor, fél rúd vanília belseje

A tésztához a hozzávalókat összegyúrom, a tortaforma aljába és peremére tapicskolom, és a hűtőben/mélyhűtőben pihentetem. A sütőt előmelegítem 180°C fokra, és elősütöm a tésztát 15 perc alatt.

Az áfonyát már korábban kiveszem a mélyhűtőből, hogy kissé kiolvadjon, de nyilván ha lenne friss, ez a fázis kimaradna. A cukorral összekeverem, és miután levet engedett, annyi keményítőt adok hozzá, amennyi szükséges. Most ez 4 ek volt. Az elősütött tésztára rétegzem, és 10 percig így sütöm tovább, mivel a férjem azt kérte, hogy ne keveredjen össze a sajtkrém és az áfonya. Egyébként ez a rész kimaradhat.

A mascarponét kikeverem a tojásokkal, vaníliával, cukorral, és az áfonya tetejére kanalazom.Így kell még 30-40 perc sütőben 160-180°C fokon, amíg a teteje remegősre szilárdul. Kapcsos formában nem tudom, mennyi idő szükséges, én most 30 percig sütöttem, plusz a takarítás alatt is végig a sütőben volt, de akkor nyitva volt a sütőajtó, mindegy, hülye történet…

A tészta másik felét összegyúrtam a fűszerkeverékkel, és kicsi golyókat formáltam belőle, miután kihajítottam a habzsákom, mert rájöttem, hogy mindenre alkalmatlan, tésztacsillagok kinyomkodására meg főleg (ismét egy hülye történet). A golyókat ellapítottam, a tetejükre hámozott, szeletelt mandulát nyomkodtam, majd 25 perc alatt 200°C fokon aranyszínűre sütöttem. Még melegen megettem egy pohár tejjel, kárpótlásul a kissé fárasztóra sikerült főzőcskéért.

Kapcsolódó bejegyzések:

  1. Mandulás keksz sáfránnyal, rózsavízzel
  2. Két keksz: aszalt sárgabarackos, mandulás korianderrel és aszalt szilvás, diós fahéjjal
  3. Kávés biscotti kétszer, azaz a mogyorós-kávés biscotti és a mandulás-kávés shortbread…

Címkék: , , , , , ,

Még nem érkezett be hozzászólás.

Szólj hozzá

Kategóriák

 

november 2008
H K S C P S V
« okt   dec »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

írunk és olvasunk