Sáfrányos csirke korianderes lepénnyel, sült paradicsommal

2008. november 10, hétfő | csirke, köret

Tegnap végre kaptam házi csirkét, és főleg csirkemellet (mivel én a csirke egyéb részeit nem szeretem…), szóval most megint csirke. Hamarosan el kell juttatnia a férjemnek engem és egyre terebélyesedő pocakomat valamilyen szélesebb húsválasztékkal rendelkező helyre, mert rövidesen kotkodálni kezdünk. Addig pedig igyekszem olyat főzni ebből a szerencsétlen kis szárnyasból, ami a változatosság illúzióját kelti. Ez egyébként most (is) sikerült. Terveztem még a tetejére pirított, durvára vágott pisztáciát (ami jól illett volna hozzá), de elfelejtettem.

2 főre

30 dkg csirkemellfilé, 1 narancs, 2 dl joghurt, 1 ek koriandermag, 2 gerezd fokhagyma, 1 csomag újhagyma, sáfrány, olívaolaj

25 dkg liszt ( 1/3 teljes kiőrlésű búza, 2/3 rétes), fél csomag szárított élesztő, 1 tk koriander, 1 tk cukor, 1 tk fehérborecet, 1 kk só, 2 ek olívaolaj

20 dkg koktélparadicsom, 2 gerezd fokhagyma, fél csomag újhagyma, olívaolaj

A húst 1 centis kockákra vágom, és a pácba rakom legalább fél órára, persze hosszabb ideig jobb. Ehhez a joghurtba keverem a durvára tört koriandert, felkarikázott újhagymát, finomra vágott fokhagymát, a narancs levét, és fél Kotányi zacskónyi sáfrányt. Csak sütéskor sózom. Felhevített serpenyőben kevés olívaolajon sütőm, erős lángon, gyakran rázogatva, amíg elforr a folyadék, majd színesre pirítom.

A lepényhez az élesztőt 1,5 dl vízben 1 tk cukorral feloldottam, ezután liszttel, a durvára tört korianderrel, sóval, ecettel és a 2 evőkanálnyi olívaolajjal simára dagasztom. 30-40 perc kelesztés, átgyúrás, 3 lapos lepény formázása, 200°C fokon 20 perc sütés sütőpapírral bélelt tepsiben.

A paradicsomot félbevágom, és olívaolajon a felkarikázott újhagyma és felaprított fokhagyma társaságában vágott felével lefelé 5 percig sütöm.

A csirkére jó estben került volna a pirított pisztácia, de így csak a paradicsommal és lepénnyel tálaltam. Ekkora mennyiségben nagyon könnyű vacsora két embernek, de inkább egy közepesen éhes férjnek való adag.

Hasonló receptek:

  1. Paradicsomos petrezselymes sült csirke Mivel nem szeretném életem párjával örökre megutáltatni a medvehagymát, ezért főztem inkább tegnap “rendes” ételt is. Írnék még róla hosszasan, ha nem fájna annyira a fejem, és a gyermekem nem...
  2. Mangós csilis csirke pirított burgonyával, avokádókrémmel, fokhagymás tejföllel 2 főre 1 nagy csirkemell ( 40 dkg), fél citrom leve, 1 nagy fej fehérhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 cső csili, 1 mangó, csili, fahéj, olívaolaj 1 avokádó, 2 gerezd...
  3. Bébi csirke egészben sütve, tejfölben sült birsalmával, sült céklával Nem vagyok túl nagy barátságban a csirkével, ezt el lehet mondani. Alaplevet főzök belőle, néha a mellét használom, darálva főleg,  meg évente kétszer pörköltet, ha Férj kéri. Mármint a tanyasiból....

Címkék: , , ,

Még nem érkezett be hozzászólás.

Szólj hozzá