Mézes almaszirup palacsintához, süteményekhez
Az úgy történt, hogy ma reggel arra lettem figyelmes, elfogyott a juharszirup. Gyors pánikroham után arra jutottam, hogy kénytelen leszek helyette valamit nagyon gyorsan kitalálni, mielőtt minimanó fellázad a palacsintához kötelezően járó szirupos kíséret elmaradása miatt.
A hó miatt nem nagyon ugrálok be a városba kocsival minden kis semmiségért-reggeli előtt meg főleg nem, a helyi nonstop kocsma&vegyesboltban pedig nem túl nagy a választék juharszirupból.
A méz kézenfekvő választás lett volna, ha az én kistermetű kincsem nem úgy szeretné a palacsintát, hogy az apró pórusokba maradéktalanul beszivárog az édes, nem túl sűrű lötty, nevezetesen a juharszirup, és nem ragadós masszaként egyenletesen vonja be a palacsinták felületét. Mivel a méz normál állapotában az utóbbi kategóriába tartozik, ezt nem túlzottan kedveli a kisded, mármint megenni, mert azt el kell mondanom, hogy ezzel így azért rengeteg mókát tud kieszelni, például mézzel sokkal ügyesebben tudja a palacsinta darabkáit a hajába ragasztani.
Mivel a cél ma reggel inkább a reggelizés, mintsem a mulatozás lett volna, így a méztől eltekintettem. A joghurtos, tejfölös kencékért a gyerkőc nem lelkesedik egyáltalán (nem úgy, mint én), így ezek sem játszottak.
Na de. A szükség nagy úr. Szóval volt itthon almalé, 100%-os, préselt, nem koncentrátumból hígított, meg méz. És ez lett a megoldás erre az egetrengető problémára. Az igazat megvallva az én lokálpatriótizmus által befolyásolt szabolcsi ízlelőbimbóimnak ez még jobban is tetszett, mint a juharszirup… Persze nem egy kategória, de nagyon finom lett. Továbbá könnyen elérhető, és olcsóbb.
Az igazi az lett volna, ha finomra reszelt almából én passzírozom ki hozzá a levet egy finom szűrőn keresztül (nincs gyümölcscentrifugám, bár nem is vágyom rá, ha kell némi gyümölcslé, én így állítom elő), de a mai reggel nem erről szólt, hanem hogy hamarabb elkészüljek mindennel, mint a lábamnál játszó kisded a kenyérpirító egészen apró darabokra szerelésével.
A recept nem szentírás, én ezekkel az arányokkal készítettem, és finom lett. Almalé helyett el tudnám képzelni kevés vízzel hígított narancslével és reszelt narancshéjjal, vagy egyéb gyümölcslével is. De ezt már kinek-kinek a fantáziájára bízom.
3 dl
2 dl méz
2 dl almalé (100%-os, vagy frissen préselt)
A mézet az almalével felfőzöm, majd lassú tűzön gyöngyöztetve beforralom kb a háromnegyedére, amíg nem túl sűrű sziruphoz hasonlóvá válik.
Üvegbe töltve a hűtőben tárolom, miután kihűlt.
Kapros juhtúrós palacsinta kukoricával
Bár a hétvégét részben egy vadmalac társaságában, részben pedig a padlón fekve töltöttem, átmeneti, hülyeség okozta nyakmerevedés, idegbecsípődés és részleges kétoldali felkarbénulás miatt, de reggelezni azért ilyenkor is kell.
A juhtúrós, kukoricás lepénykéket Ottisnál láttam nemrég, és annyira megtetszettek, hogy most el is készítettem, csak palacsinta formájában. A juhtúrós tészta sütés közben mennyei illattal árasztotta el a konyhát (ne finomkodjunk, amerikai konyhám van, szóval inkább az egész lakást….), már csak ezért is megérte volna megsütni, de persze aki ennyivel nem éri be, annak elárulom, hogy ízre is kiváló volt. Köszönöm a remek ötletet!
Azért egy szóra(?) visszatérnék az átmeneti mozgáskorlátozottságom kiváltó okára, nevezetesen megragadnám az alkalmat és óva intsek mindenkit attól, hogy járólapon nekiálljon bukfenceket vetni, csak azért, mert csemetéje ezt viccesnek találja. Ha már mindenképpen elkerülhetetlen ez a tevékenység, akkor kerítsünk magunknak hozzá legalább egy vastag szőnyeget. Vagy matracot. De lehetőleg 30 felett egyáltalán ne csináljunk ilyen botorságot.
3-4 adag
25 dkg juhtúró
10 dkg simaliszt
1,5 dl tej
2 dl kukorica (mirelit, vagy konzerv, lecsöpögtetve)
2 tojás
2 ek olvasztott vaj vagy napraforgóolaj
4 ek finomra aprított kapor (most mirelit)
1 tk sütőpor
1 kk só
tejföl a tálaláshoz
A kukoricát, ha mirelit, kiveszem a fagyasztóból. Mire a palacsintatészta süthető állapotba kerül, akkorára kissé felenged, és a zsenge kukorica meg is fog sülni annyi idő alatt, ameddig a palacsinta sül. Lehet hozzá használni konzervet is, de nekem általában mirelit van csak itthon.
A tojásokat, juhtúrót, vajat, tejet, sütőporral elkevert lisztet, kaprot, sót lehetőleg habverővel csomómentes masszává keverem. Félreteszem pihenni fél órára.
Sütés előtt belekeverem a kukoricát.
Mérsékelten forró teflon serpenyőbe két evőkanálnyi adagokban, további zsiradék hozzáadása nélkül kisütöm a palacsintákat, mérsékelt láng fölött, mindkét oldalukon aranyszínűre. Az adagolásnál ügyeljünk arra, hogy minden palacsintába nagyjából egyformán jusson a kukoricából. Ez a massza kissé sűrűbb, így nem árt a kanál hátával elegyengetni a halmokat. Ha nem teflon serpenyőben sütjük, akkor pedig a sütéshez kell némi zsiradék.
Tejföllel tálalom.
Megjegyzés: 1.) A kapor helyett nagyon finom snidlinggel is.
2.) Ennek a tésztának kifejezetten jót tesz, ha a tojásokat különválasztjuk, a sárgájával keverjük ki a tésztát, a fehérjéket pedig kemény habbá verve csak a sütés előtt forgatjuk óvatosan a masszába. Ez egy kicsit macerásabb, de ha nem reggelire készül, hanem vacsorára, akkor azért még belefér. De egyébként a mezei, tojáshab mentes változata is finom.
Zabpelyhes, répás palacsinta
Nem múlhat el hét újabb palacsinta nélkül, ismét bővült a repertoár.
Igazából kísértetiesen hasonlít az almás, zabpelyhes változatra, csak az almát cseréltem le répára, a joghurtot pedig tejre, meg még néhány apróságot megváltoztattam benne, amit szükségesnek láttam.
Mint minden répás süti, ez is finom. A fő szempont pedig ismét az, hogy minél többféle zöldséget, gyümölcsöt juttassak a fiatalúrba, mintegy észrevétlenül, többnyire palacsinta formájában.
A spanyolviaszt ismét nem én találtam fel, a répa müzlibe keverve nem egy szokatlan dolog, így a palacsintába való hasznosítása is logikusnak tűnt. Legalábbis számomra…
2 kicsi adag (igazából 1+1/2)
4 ek = 5 dkg zabpehely (finomra hengerelt)
2 ek = 3 dkg simaliszt
2 tojás
1 dl tej
1 közepes répa (tisztíva ~ 6 dkg)
2 ek olvasztott vaj vagy olívaolaj (vagy sima napraforgó olaj)
2 ek nádcukor (vagy méz)
1 kk sütőpor (lehet foszfátmentes is)
1 kk fahéj, kevés reszelt szerecsendió és őrölt kardamom
( de mehet bele még vanília, vagy akár mézeskalács fűszerkeverék is, ízlés szerint)
juharszirup, mézzel kikevert joghurt vagy vaníliás cukorral kikevert tejszínes krémsajt a tálaláshoz
A répát megtisztítom, finomra reszelem.
Hozzáadom a tojást, sütőporral elkevert lisztet, zabpelyhet, vajat/olajat, cukrot, fűszereket, majd lehetőleg habverővel alaposan kikeverem. Sűrű palacsintatészta állagúnak kell lennie.
Félreteszem pihenni fél órára, de ha tovább, az még jobb.
Mérsékelt láng fölött, lehetőleg vastag aljú, teflon serpenyőben két evőkanálnyi adagokban sütöm a palacsintákat, mindkét oldalukon pirosra. Szétkenni nem kell, magától szétterül. Teflon serpenyőben további zsiradék hozzáadása már nem is szükséges a sütéshez, a hagyományos serpenyőt viszont ki kell olajozni minden adag előtt.
Tálalásnál a vaníliás cukorral kikevert tejszínes krémsajt a kedvencünk hozzá(a’la Martha Stewart), de a juharszirup és a mézes joghurt is megteszi.
Megjegyzés: Ha nincs finomra hengerelt zabpehely, csak a hagyományos, akkor legalább egy órát pihenjen a tészta, vagy még jobb, ha előző este összeállítjuk, és betesszük a hűtőbe.
Téli zöldségkrémleves fehéren
Eredetileg a petrezselyemgyökeret azért vettem, hogy elkészítsem Chili&Vanilia petrezselyemgyökér krémlevesét, azt a nagyon szép zöldet.
Aztán már megint hűtőtakarításba torkolt az esti főzés, melynek során csaknem minden zöldséget felhasználtam, amit itthon találtam. Így lett benne karalábé, krumpli és fehérhagyma is. De akkor már ne legyen zöld, hanem maradjon fehér. A végeredmény így aztán közelebb került Piszke fehér zöldségkrémelveséhez, mint az eredetileg tervezett fehérrépáshoz. Azt nem mondanám, hogy megbántam, mert nagyon finom lett, és újabb tapasztalattal gazdagodtunk: a kölök megeszi a karalábét is, ha az gondosan el van rejtve. Még egy másik új tapasztalat: én is megeszem a fehérrépát, ha gondosan el van rejtve…
Ja igen, a lényeg majdnem kimaradt. Az édesköménymag. Eszméletlen jól áll a levesnek.
2-3 adag
30 dkg petrezselyemgyökér
20 dkg krumpli
2 kis karalábé
1 nagy fej fehérhagyma (jó a vörös is)
10 gerezd fokhagyma
0,5 dl tejszín
3 dkg vaj
1 tk édesköménymag
reszelt pecorino/kemény juhsajt és tökmagolaj a tálaláshoz
A zöldségeket megtisztítjuk és nagyobb darabokra vágjuk. A fokhagyma maradhat egészben.
Az édesköményt kevés sóval mozsárban porrá őröljük.
A vajon, lehetőleg teflon serpenyőben, kis láng fölött lassan megsütjük a hagymát, amihez hozzáadjuk az édesköményt is. Ha már kezd színt kapni, mehetnek hozzá a zöldségek is. Innentől mérsékelt lángon, sűrű kavargatás mellet addig sütjük a zöldségeket, amíg el nem kezdenek aranyszínűvé válni. Az utolsó egy percre mehet mellé a fokhagyma is.
Felöntjük fél liternyi vízzel, majd fedő alatt addig főzzük, amíg minden megpuhul a levesben.
Megy hozzá a tejszín, egyet forr, majd botmixerrel pürésítjük.
Sózzuk, ha szükséges.
Tálalásnál a forró levest reszelt sajttal megszórjuk, és kevés olajat csorgatunk a tetejére.
Zselatin nélküli panna cotta zölden, matchaval és gyömbéres őszibarackos raguval
Az úgy volt, hogy Gabah elültette a bogarat a fülemben a múltkori panna cottájával, miszerint a panna cottát lehet zselatin nélkül is készíteni.(a zselatint egyébként nem gyűlölöm vadul, csak errefelé ritkán kapni a lapra szerelt fajtából, a por meg olyan kis kiszámíthatatlan)
Volt ott egy olasz link is, hogy így kell, de én ugye nem tudok olaszul. Azt még kibogarásztam, hogy miből mennyi, de azt már nem tudtam, hogy akkor hogyan is kell pontosan.
Ezt követően kiadtam a feladatot leendő sógornőmnek, hogy némi csokis sütis ellenszolgáltatás fejében ugyan fordítsa már le ezt nekem, de én körülbelül az ezeregyedik lehettem, aki ezzel fárasztotta. Közben Gabah is megígérte, hogy jön majd egy magyar nyelvű recept, de a legendás türelmem nagyjából eddig tartott.
Némi kutakodás során erre a receptre akadtam (majdnem az oldal alján van Giovanna Marson receptjeinél), és az az ötletem támadt, hogy addig is, amíg várakozom, ezt a receptet azért kipróbálom.
A matchas ízesítés/színezés nekem kézenfekvőnek tűnt (mivelhogy olyan szép zöld), de megdöbbenve tapasztaltam, hogy ez még a japán teák recepttárában nem szerepel, pedig határozottan rémlett, hogy ott olvastam róla. (igen, igen, különböző mértékű döbbenések vannak) Ez fura, mert eddig azt gondoltam, hogy az ottani szakáccsal(?) hasonlóan gondolkodunk, vagyis hogy csak kevés olyan étel, édesség létezik (szerintünk) amibe nem lehet tenni zöld teát.
Na mindegy, a sokkon túljutva főztem hozzá mélyhűtött őszibarackból némi gyömbéres ragut, mert most ennek van szezonja, meg mert az olyan jól illik hozzá.
Mindezt csak azért csináltam, hogy elüssem az időmet a nagy várakozásban, amíg valaki lefordítja nekem a másik receptet.
Egyébként igen jó lett. A sütési idővel és hőfokkal szerintem valami nem stimmel a receptben, így picit megszárad a teteje, de azért jó lett, jobb, mint a zselatinos.
Ja, és rémségesen egyszerű.
7 db szilikonos muffin sütőben mért adag, egyébként csak 4
2 dl tejszín
2 dl zsíros (3,6%) tej
5 dkg cukor
100 gr tojásfehérje (ez nálam 3 közepes tojásból került elő)
1 púpos tk matcha ( 4 gr)
a gyümölcsraguhoz:
500 gr őszibarack (fagyasztott is jó)
100 gr cukor
5 cm gyömbér
1 citrom leve és a felének a reszelt héja
A tejet, tejszínt, tojásfehérjét, cukrot és a matchat turmixgéppel/botmixerrel/sima robotgéppel összekeverem. Addig kever(tet)em, amíg a cukor feloldódik benne. Nem kell félni, nem lesz nagyon habos.
A keveréket egy tepsibe állított szilikonos muffin sütőbe öntöm, szűrőn keresztül, hogy még az a kevéske hab se menjen bele (de tényleg ne menjen bele a hab, különben egy vékony, keményebb réteg fog képződni belőle a tetején!) . Ennek hiányában jó bármilyen szuflé forma is, bébiételes üveg, vastagabb üvegpohár, de ebből nem fog szépen kijönni a gőzölés után, viszont lehet benne is tálalni, úgy is csini.
A tepsiben lévő formákat körbeöntöm meleg vízzel, ezt célszerű már a sütőbe helyezett tepsivel elvégezni, úgy kevésbé balesetveszélyes tevékenység.
150°C fokon (gázsütőben) 50 perc, de ez az idő függ a formák nagyságától is. 4 szuflé formában legyen inkább 1 óra.
A kedves olasz hölgy szerint ne rémüljünk meg, ha ez még kissé folyékonynak tűnik, amikor kivesszük a sütőből, mert majd megszilárdul(?), ha kihűl. Ez valóban így van.
Hűtőben töltött néhány óra után kés pengéjével óvatosan meglazítottam végig a formák falánál a panna cottát, majd a forma forró vízbe való mártását követően egy alkalmas méretű tálcára borítottam. (a forró vizes móka lehet, hogy szükségtelen, de most én így csináltam, legfőképpen babonából)
Mellé járt a barackos ragu, ami alant következik.
A barackot még fagyosan meghámozom, nagyobb kockákra vágom. A cukorral, a citrom levével, reszelt héjával, és a meghámozott, négyfelé vágott gyömbérrel együtt fazékba teszem, majd felöntöm annyi vízzel, ami háromnegyed részéig ellepi a gyümölcsöt.
Nagy láng fölött addig főzöm, amíg a lé a barack körül szirupos sűrűségűvé nem válik.
Retrománia/ Túró Rudi
Külhonba szakadt barátném, és pici lánya, Hanna kedvére a Túró Rudi. Vagyis inkább túrórúd, hiszen a címben szereplő név jogvédett.
Igazából ezzel szenvedtem meg eddig a leginkább, amíg sikerült egy megtévesztésig hasonló másolatot legyártanom belőle. (mostanában RENGETEG túrórudis pohárkrémet, csokis-törmelékes gombócot, és csúf küllemű, de finom, göcsörtös túrós csokirudat ettünk…)
Az eredeti recept szerint nincs benne más, csak túró, cukor, és citromolaj. (nem a mostani “eredeti” receptre gondolok, hanem a régire!) Ez eddig rendben is van, de hogy lesz akkor olyan, hogy szilárd is, meg nem is darabos? A válasz egyszerű és kézenfekvő (bár a folyamat maga hosszadalmas), a botmixeres homogenizálás után le kell préselni és csepegtetni, legalább egy napon át. Szóval a munka vele nem túl sok, csak türelmesnek kell lenni hozzá. (ezért is próbálkoztam eddig mindenféle egyéb szilárdítással, hiszen a türelem nem az erősségem. Viszont az “igazi” is valószínűleg így készül.)
Én most félzsíros tehéntúrót használtam hozzá, de készülhet soványból is, azt még botmixerezni sem kell, sőt, szilárdabb massza marad vissza a sajtolás után. És ráadásul az eredeti recept szerint is abból készül. De én nem tehetek róla, ennyi zsírhoz azért ragaszkodom!
A préselés és csöpögtetés sem egy ördöngősség, csak kell hozzá némi hely a hűtőszekrényben, hogy elférjen az a kissé instabil építmény, ami a felesleges savó kipréselésére hivatott. Én most 250 gr túróból készítettem, ennek elég volt egy nap, amíg elérte a megfelelő állagot, több túrónak viszont lehet, hogy több idő kell.
A szerkezet, ami a sajtolást végzi, egyébként egy meglehetősen kezdetleges, házilag barkácsolt struktúra, kell hozzá egy tésztaszűrő/gyümölcsmosó kosár, egy darab sűrű szövésű textil pelenka/tüll/muszlin, alkalmas méretű kistányér/műanyag zacskó, és sok-sok konzervdoboz. A konzervdoboz helyett jó kis kézi súlyzó is, az kisebb helyet foglal. Ha van. De szerintem ezt a részt mindenki a saját eszköztárának megfelelően tökéletesítheti.
5 db
25 dkg túró
5 dkg cukor
1 kicsi citrom reszelt héja
15 dkg étcsoki (50%, de max 60%)
A túrót a citrom lereszelt héjával és a cukorral botmixerrel összedolgozom. Sovány, sima állagú túró esetén elég villával.
A masszát textilpelenkába/muszlinba/sűrű szövésű tüllbe lapátolom, betekerem, majd egy tésztaszűrő aljába teszem. Én egy alkalmas méretű kistányért tettem rá, és erre annyi konzerv paradicsomot, amennyi csak ráfért, de műanyag zacskóba is lehet pakolni a nehezékeket, és úgy lesúlyozni a túrót. A lényeg csak annyi, hogy a túró tetejét egyenletesen, mindenhol nyomja a súly.
Az egész tákolmányt betettem a hűtőbe, legalább 24 órára (több túró= több idő!), és bevallom őszintén, este még egy kicsit kézi erővel is rásegítettem a sajtolásra. (ez a rész veszélyes, nem szabad nagyobb erővel nyomni, különben helyes kis túró kukacok bukkannak elő a pelenka rostjai között!)
Másnap késsel öt részre vágom, majd műanyag/üveg vágódeszkán(?) 2 cm átmérőjű, 10 cm hosszú rudakat formázok belőle.
A csokit apróra tördelem, majd vastag aljú, lehetőleg teflon edénybe téve kis láng fölött addig melegítem, amíg éppen csak megolvad, azaz 30°C fok körüli lesz a csoki hőmérséklete.
A rudakat rácsra teszem, tetejére csorgatom a csokoládét, ecsettel egyenletesen elkenem, ha szükséges, majd a hűtőbe teszem fél órára dermedni.
Ha nem sikerült elég vastagon bevonni a rudakat, érdemes még egy réteg csokit tenni rájuk, a fent leírtakhoz hasonlóan.
Miután a csoki teljesen megszilárdult rajta, óvatosan lefejtem a rácsról, megfordítom a rudakat, majd az aljukat is bekenem olvasztott csokival. Ezt már érdemes eleve ecsettel végezni. (ha a csoki közben megszilárdulna, természetesen kicsit melegítsük meg)
Ismét hűtő, ismét addig, amíg megszilárdul.
Ha kész, lehet még éles késsel óvatosan igazítani rajtuk, ha sok helyen folyt volna túl a csoki, majd lehet csomagolni.
Azoknak a gyerkőcöknek, akik pedig nem szeretik a csokit a Túró Rudin (van ilyen! Például Hanna és én…), az egész macerát el lehet hagyni, és elég csak a túrót elkészíteni belőle.
Ha valakit érdekel, annak pedig itt a túrórudis fagyi receptje.
Megjegyzés: a házi változat azért nem lesz olyan tükörsima felszínű. Persze sima lesz, de nem annnnnyira sima, mint a bolti. Lehetne a kész, már csokival bevont rudat még egyszer megmártani, akkor teljesen sima lesz a felülete, de akkor túl vastag rajta a csoki (próbáltam!).
Az is lehet, hogy kis gyakorlással mégiscsak tükörsima lesz a felszíne elsőre is. Próbálkozni kel.
Citromos borjúmájpástétom rozmaringgal kétszer: sültpaprikával, borssal és mazsolával, csilivel
Én eddig azt hittem, hogy csak azért nem szeretem a borjúmájat, mert nem ettem még jól elkészítve.
Nos, ez a tézis megdőlt, én egyszerűen csak nem szeretem a borjúmájat. (mint ahogy a csirke, sertés, vagy akármilyen más májat sem a hízott liba- és kacsamájon kívül. Ilyen kis olcsó ízlésem van, sajnos… )
A probléma ezek után csak annyi, hogy a legutóbbi borjúvágásból sikeresen beszereztem belőle vagy 3-4 kilóval, annyira biztos voltam benne, hogy majd vajpuhán, finoman megváltom vele a világot.
Tegnapelőtt szépen meg is sütöttem, persze előtte gondos tanulmányokat végeztem, így teljesen tökéletes lett. Ez most szerénytelenül hangzik, de tényleg az lett. Mondjuk én is meglepődtem rajta. Az állaga vajpuha, de nem véres, hozzá Mamma fügés velencei borjúmájának mintájára egy nagyon finom, balzsamecetes, fügés, rozmaringos ragu is készült, a köret meg parmezános krumplipüré, szóval minden stimmelt. Kivéve azt az apró, de nem elhanyagolható tényt, hogy kiderült, nem szeretem a borjúmájat.
Persze az is kiderült, hogy Férj meg nagyon is szereti, így az én adagomat is boldogan belapátolta, sőt, minimanó is vidáman elnyammogott rajta. Szóval készítek majd még ilyet is, és akkor már nem leszek annyira dühös a csalódottságtól, hogy fénykép és recept nélkül hagyjam.
De vissza a pástétomhoz.
Arra jutottam, hogy az állaga az igazi mumus, nem az íze, így pástétom formájában majd biztosan én is megszeretem. Ez bejött.
Viszont a recept felkutatása nem ment zökkenőmentesen, hosszas szakácskönyvekből és a világhálóról végzett kutatómunka után ezt az egyet találtam, ami kicsit is tetszett, szóval ezt fazoníroztam át erőteljesen az én ízlésem szerint.
Az átfazonírozás olyannyira sikeres lett, hogy zsemlemorzsát el is felejtettem hozzáadni. Pedig akartam. Ennek következtében nem egy masszív, tömött pástétom lett belőle, hanem egy levegős, könnyű, remegős. Lehet, hogy így nem a legszebb látvány, de ízre valami isteni. De tényleg. Én alig bírtam abbahagyni az evését…
Az adagot megfeleztem, és az egyik részbe nem került semmilyen aszalt gyümölcs, Férj kedvére, a másikba viszont mazsolát tettem, mert én meg így szeretem. Az már egy másik dolog, hogy Férj most meg inkább az én mazsolásomat eszi…
A sültpaprikás mindazonáltal szerintem kicsit nedvesebb lett a kelleténél (de a mazsolás, az TÖKÉLETES!), így abba mindenképpen tennék 2-3 evőkanálnyi zsemlemorzsát legközelebb.
Itt most az következne, hogy borjúmáj hiányában elkészíthető…. mondjuk sertésmájból is? De ezt teljesen biztosra nem tudom állítani, mivel a belsőségekben annyira én nem vagyok jártas (fent említett kacsák és libák máját leszámítva). Sertésmájat én az életben nem ettem (lehet, nem is fogok), viszont állagra hasonlónak képzelem. Persze az is lehet, hogy nem így van, akkor lehet engem a kommentekben kiokosítani…
2×20 cm szögletes kenyérforma
40 dkg borjúmáj
10 dkg vaj
1 dl tejszín
5 nagy tojás (vagy 6 kisebb)
1 nagy fej hagyma (~ 10 dkg)
6 gerezd fokhagyma
1 ek szárított rozmaring
1/2 citrom leve és reszelt héja
só (nekem 2 tk, de mi nagyon sószegényen étkezünk)
a borsos sültpaprikáshoz:
1 kaliforniai paprika
(2-3 ek zsemlemorzsa)
1 tk olívaolaj
bors
a csilis mazsoláshoz:
1 marék mazsola
1 kk szárított, őrölt csili
A hagymát nagyobb darabokra vágtam, és a vajban kis láng fölött, lassan világos aranyszínűre sütöttem. Ezután hozzádobtam a meghámozott, egészben hagyott fokhagymát, ezzel is sütöttem fél percig.
A májról lefejtettem a külső, erős tokját (ez lehet, hogy felesleges óvatosság volt, de féltem, hogy a botmixer nem birkózik meg vele), a nagyobb ereket kivágtam, majd kockákra vagdostam. A tejszínnel, vajas-hagymás keverékkel, tojások sárgájával, mozsárban kevés sóval porrá őrölt rozmaringgal, a citrom reszelt héjával és levével együtt botmixerrel/turmixgéppel pürésítettem. (én turmixgéppel csináltam, mert első körben a botmixerrel nagyon fröcskölt, de majdnem megint leégettem a motorját, úgyhogy ez lehet, hogy mégsem szerencsés)
A tojások fehérjéből a maradék sóval kemény habot vertem, majd a májas masszához forgattam óvatosan, úgy, hogy lehetőleg ne törjön össze nagyon a hab.
A masszát megfeleztem, majd
- az egyik felébe késsel durván megvágott mazsolát és őrölt csilit kevertem
- a másik felébe zöldséghámozóval nagyjából a héjától megfosztott, kicsumázott, fél centisre kockázott, majd teflon serpenyőben kevés olívaolajon, lassú tűzön aranyszínűre sütött paprikát kevertem, (a zsemlemorzsa is itt következne) és bőven megborsoztam.
A masszát én szilikonos formákba öntöttem, de ennek hiányában béleljünk ki alufóliával egy őzgerinc vagy szögletes sütőformát, és abban gőzöljük.
A pástétommal teli formákat egy magasabb falú tepsibe állítottam, felöntöttem annyi forróvízzel, ami csak belefért (ezt a műveletet lehet a már a sütőbe rakott tepsivel is végezni, úgy kevésbé balesetveszélyes), majd 160°C fokon (gázsütő) 80 percig sütöttem/gőzöltem.
A formákban hűtöttem, és csak teljesen hideg állapotban borítottam ki belőlük.
Pirítós és ecetes gyöngyhagyma járt mellé.
Restancia
Íme, a kutyák megvannak, jól vannak. Amióta leesett a hó, még fotogéne(bbe)k is lettek.
És egy bónusz Ponty.
Almalekvár vaníliával, ánizzsal, és az összes többi (gyömbéres, fahéjas, kakukkfüves, meg ilyenek…)
Már most nem akarok minden egyes almalekvárt külön bejegyzésbe írni, úgyhogy inkább leírom így, ömlesztve azt a néhány félét, amit általában vagy újabban készítek.
Most éppen vaníliával és ánizzsal készült, de a többi is megtévesztően hasonlóan néz ki, szóval azt gondolom, egy kép elég lesz prezentálni a végeredményt.
Én hetente egyszer főzök egy adagot, aztán mehet a hűtőbe. Nagyobb adagot nem készítek belőle, mert nem nagyon van helyem tárolni. Meg aztán mindig kapunk egy halom almát, és azt szépen, aprajával fel is használom hozzá, mielőtt megromlana a kamrában.
Az ízesítések vetésforgóban váltakoznak, rá ne unjunk valamelyikre véletlenül.
Vagy a mézes, vagy a cukorral készült változat az alap, csak a fűszerek változnak hozzá. A mézes már szerepelt is itt egyszer, a rozmaringos almalekvárnál. Mézzel készül még nálam a gyömbéres, a mézeskalács fűszeres, és újabban a kakukkfüves, a többi meg nádcukorral. De ez tetszés szerint variálható.
Mézes almalekvár
80 dkg alma (tisztítva mérve)
15 dkg méz
1 citrom leve
“Sima” almalekvár
1 kg alma (tisztítva mérve)
10 dkg nádcukor (ha nem túl édes almát használunk hozzá, akkor mehet több, 15 dkg)
1 citrom leve
Az almát nagyjából 2-3 cm kockákra vágom, majd a citrom levével, a mézzel/cukorral és a fűszerekkel egy széles (24 cm), magas falú, vastag aljú teflon edénybe teszem.
Felöntöm annyi vízzel, ami félig ellepi (3-4 dl), és a legnagyobb lángon (wok láng) sűrűre főzöm (annyira sűrűre, hogy a kanál megálljon benne).
Ez kb háromnegyed óra. Kevergetni az elején nem kell, elég csak néha megrázogatni. Ha besűrűsödött, akkor viszont illik mellé állni a fakanállal, és kavargatni rendesen. De ez csak az utolsó 10 perc.
Ha kész, csatos üvegbe öntöm, lezárom, és miután kihűlt, a hűtőben tárolom.
Hűtőben 1 hétig biztosan eláll, szerintem tovább is bírná, de még nem volt rá alkalma.
A fűszerek pedig:
-vaníliás, ánizsos: 1/4 rúd vanília, félbevágva és 1 ek ánizs, mozsárban kevés cukorral porrá őrölve
-kakukkfüves: 1 ek szárított kakukkfű, mozsárban kevés cukorral porrá őrölve, vagy 4-5 ág friss. Ha frissből készül, az ágak egészben kerülnek a lekvárba, és csak az üvegbe töltés előtt kell kihalászni a szárakat.
-gyömbéres: 5 cm gyömbérgyökér lereszelve, majd a leve kinyomkodva. Ez 2-3 ek gyömbérlé, és azért így adom hozzá, mert így nem kerül bele a gyökér fás része.
-gyömbéres-citromos-mazsolás: a gyömbér mellé kerül még plusz egy citrom leve és mindkét citrom lereszelt héja, és még egy maréknyi kis szemű mazsola is. Ha a mazsola elmarad belőle, akkor 1-2 evőkanálnyival több cukrot/mézet tegyünk a lekvárba!
-fahéjas: a legegyszerűbb, 2 rúd fahéj, vagy 1 ek őrölt fahéj kell hozzá.
-mézeskalács fűszeres: 1 rúd fahéj, 2 szem csillagánizs, 6 szem szegfűszeg, kevés cukorral porrá őrölve, 2-3 cm félbevágott vaníliarúd, esetleg még 1/2 citrom reszelt héja. Az egész fűszereket én benne hagyom a lekvárba, nem szoktam kihalászni az üvegbe töltés előtt.
Rozsos töltött zsemle, savanyú káposztával, húsos szalonnával, füstölt sajttal
Ha minden igaz, hosszú ideig ez az utolsó dobozolandó élelmiszer Férjnek, azaz ezentúl lesz egy kis szünet az ügyeletek között.
Holnaptól hivatalosan is visszakapom a férjem, Ponty pedig az apját.
Viszont ma még idegenben kell ennie, így töltött zsemléket kapott. Kicsit sietősen készült, a töltögetés közben egyszerre etettem itthon a gyerkőcöt, meg az édesapját, mindezt fél óra leforgása alatt, mivel csak ennyi ideje volt Férjnek, mielőtt indult tovább. Ezért aztán nem került a tetejére tojás, nem lett olyan szép mázas-piros. Az apró szépséghibáért cserébe viszont nagyon finom lett. Nagyon-nagyon.
6 darab
a tésztához:
20 dkg rétesliszt
10 dkg rozsliszt
1,8 dl víz
2 ek olívaolaj
1 tk só
1 dkg élesztő
1 tk almaecet
a töltelékhez:
4-5 dkg füstölt, húsos szalonna (pl erdélyi)
10 dkg savanyú káposzta
5 dkg füstölt sajt
olívaolaj vagy zsír a kenéshez
Az élesztőt a lisztekkel elmorzsolom, majd hozzáadom az olajat, sót, ecetet, vizet, és alaposan kidagasztom, amíg a tészta sima nem lesz, és el nem válik a kezemtől. Rugalmas, nem túl lágy tésztának kell lennie.
A tésztát cipóvá formázom, majd a kelesztőtálat nedves konyharuhával letakarva félreteszem 2-3 órára, amíg a tészta a duplájára kel.
A töltelékhez a szalonnát apró kockákra vágom, a sajtot fél centisre darabolom, és a káposztát késsel átvagdosom, hogy ne legyenek benne nagyobb szálak.
A szalonnát kis láng fölött pörcösre sütöm, majd hozzákeverem a felaprított savanyú káposztát. Ha kihűlt, hozzákeverem a sajtot is.
Közben a tésztát átgyúrom, hat gombócra osztom, majd a gombócokat egyenként lisztezett gyúródeszkán 2-3 mm vastag, 15 cm széles, hosszú téglalap alakú csíkokká nyújtom A tészta felületét lekenem vízzel (így jól összetapad a feltekerés után és nem nyílik szét), majd az egyik rövidebbik széle mentén elosztom a töltelék 1/6-át. Felhajtom a tészta rövid szélét a töltelékre, majd a hosszanti széleit is két oldalt kb 1 cm szélesen ráhajtom a töltelékre, és feltekerem, mint egy tekercset (mint a töltött káposztát, vagy a tavaszi tekercset szokás).
A kész tekercseket sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatom,az oldalukat és a tejüket pedig olajjal/zsírral lekenem, hogy ne ragadjanak össze sülés közben.
A tetejét kevés vízzel elhabart tojássárgájával akartam lekenni, de ez elmaradt.
15 percig pihentettem, mielőtt a sütőbe kerültek.
220°C fokon (gázsütőben) 25 perc alatt sültek pirosra.
Normál esetben rácsra szedegetve hűtöm ki az összeset, most viszont két darab kivételével azonnal papírzacskóba kerültek.
Legfrissebb cikkek
Címkék
Archívum
- 2010. február (8)
- 2010. január (45)
- 2009. december (16)
- 2009. november (30)
- 2009. október (29)
- 2009. szeptember (36)
- 2009. augusztus (27)
- 2009. július (39)
- 2009. június (26)
- 2009. május (20)
- 2009. április (34)
- 2009. március (14)
- 2009. február (14)
- 2009. január (4)
- 2008. december (14)
- 2008. november (20)
- 2008. október (2)
